Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-30 / 71. szám

Magazin Är ■Hó -é£> P|RHUL_L^M v/FjRH RTq V'o é-£> M6R(?e M<=)t\) R LEG^ÖZE-­i M&ye kív<on)VV\R ? mit csihpii3umvc? £} í^éLr r MeR&szeRVRLTPiSTt>L éSíELM O MDoTT » - \ ^SSZoei0c\o Gondolom, azért jár állandóan a fejemben, mert a tévében hetek óta tart az őrület, délután meg este sokáig, álomszép környezetben, álomszép pályákon, álomszép felszerelésben rúgják a bőrt. Mindenféle náció, fehé­rek, feketék, szőkék, barnák, mostanra már mindössze nyolc, vagy mire e sorok megjelennek, már kevesebb, maradt talpon a világ legjobb csapatai közül. A magyarok nem nem jutottak el odáig. Európa egyik legkisebb, de fociban talán legnagyobb nemzete már csak a múltból él, labdarúgásának se jelenje, se... talán. Hanem múltja az volt, méghozzá igen szép! De hát a nemzeti labdarúgás múltjáról mindenki tud, aki akar, legyen fiatal vagy idősebb. És Szolnok focijáról? Lehet, erre sokan legyintenek most. Ugyan már, az... A régi idők focijai Ősszel meg tavasszal a vasár­napok egyforma, feszes rendben zajlottak a külvárosi, MÁV-mű- hely meg fűtőház környéki, kis családi házakban. Az asszony ta­vasszal meg ősszel igen ügyelt, idejében asztalon legyen a vasár­napi ebéd, mert különben az em­ber olyannyira megharagudott, hogy képes volt akár fölállni a családi asztal mellől, hagyni a gyerekekre a csirkepaprikást vagy a rántott húst. Menni kel­lett! Ki, a pályára! Igaz, ennél nehezebb helyzet is volt - ha máshol játszott a csapat, hajnal­ban kenyeret kanyarított, szalon­nát szelt magának a családfő, táskázott, indult a hajnali sze­méllyel. Tehette, volt szabadje­gye, mehetett a csapata után akár az ország legtávolabbi szegleté­be is. Élnek-e még azok a régi, igazi drukkerek? Bizony, annyira a régmúlt már ez, hogy mutatóba is kevés ma­radt. Olykor egy-egy név, egy barázdált arc láttán valami meg­moccan az emberben. Persze, igen, ott láttam, vagy ötven évvel ezelőtt, a MÁV-pályán. Megsí- mogatott, miközben kezet rázott nagyapámmal, apámmal. Ugyanis nagy mérkőzésekre rendszerint nemcsak a férfiak vonultak ki a pályára, hanem vit­ték a családot is, hadd harsogjon méj» erőteljesebben a "Hajrá, MÁV!", Különösen a negyvenes években volt ez így (közben per­sze háború volt, de például csak 1944-ben, tavasszal szakadt meg a nemzeti bajnokság, feltehetően a német megszállás után), ami­kor hosszú időn át NB I-es volt a Szolnoki MÁV! Abban az idő­ben még a vasutas lánygyerekek is fújták, Kisspéter, Szántó, Kol- láth, Horváth nevét... Jómagam ebédhordó anyámmal jártam a Millibe, s ott külön is megcso­dáltam a focisztárokat. Kék ru­hában ugyanis ők is jöttek ki dél­ben, ebédelni a műhelyből. Igen, akkor még valóban nem volt pro­fi foci, magánügye volt a legjobb csatárnak és kapusnak egyaránt, mit csinál munka után, a pályára megy, vagy lődörög. Persze, nehogy azt gondolja valaki, hogy már akkor is csak foci, csupa foci volt a magyar sportvilág. Bizony, itt, ezen az akkortájt harminc-negyvenezer lelket számoló Szolnokon se állt hiába a MÁV sporttelepen a te­nisz-, a röplabda-, a futópálya, s nem csupán a vasutas dolgozók épségét, egészségét szolgálta a város egyetlen uszodája. Még, a harmincas évek végén jött egy fiatal mérnök, aki a fejébe vette, hogy a szolnoki srácokat úszni tanítja, s megismerteti velük a póló szépségeit is. Bosnyák Ist­vánnak hívták, s csak azért nem lett olyan hírneves edző, mint szép emlékű Barna István bá­tyám az atlétáknál, mert a mér­nök úr az első nagy 1944-es szol­noki bombázások egyik áldozata lett. Emlékét még hallottam sze­retettel említeni Boros Ottótól, Gulyás Jánostól is, aki mindmá­ig megmaradt a víz szerel­mesének, s aki sokadmagával es­küszik rá: a sokszoros bajnok Szolnoki Dózsa, majd Vízügy SE bölcsője ugyanott ringott Szolnokon, ahol a focistáké - a MÁV sporttelepén. S lám, emlék emléket, tény té­nyeket követ. Barna István atlé­taedző a negyvenes, ötvenes években magáénak, fölfedezett­jének tarthatta a magyar élme­zőnyt. Innen indultak hajdan a Kazi-lányok, aztán a Varga-lá­nyok, Paróczai, s máig hány egy­kori vasutasbajnokunk él tisztes idős kort közöttünk - mint példá­ul Nagyidai, Agócs Márti, de hát ők csak - "csak" az atléták. Volt ennek a sportegyesületnek NB I-es női kosárlabdacsapata, itt öldözött Miriszlai,. Mihályi, Csík, s a sok kiváló vívó közül ki ne ismerné az olimpiai bajnok, B. Nagy Pál nevét? Magam az ötvenes évek ele­jén, a negyvenes évek végén jár­tam sokat a MÁV-pályára. Meccsekre is, emhákázni. is ­próbált volna egy diák is kima­radni belőle! - s természetesen nyaranta az uszodába. Akkor már csendesedett, különösen az ötvenes években a sportélet. Már természetes volt, hogy egy-egy kiváló sportolót elszippantott a főváros, de még élt a MÁV-vir- tus, nagy csaták színhelye volt a sporttelep. Még az első színész­újságíró focimeccseket is ott bo- hóckodtuk végig - istenem, mi­csoda jó kapus volt Gelley Kor­nél, s mennyire center volt ott is Varga Dodó! (- Vajh, játszanak- e égi mezőkön?...) Aztán jött a mindent elsöprő, s még a jót is elrontó egyesülé- sek-egyesítések ideje. Ámikor falvakat és üzemeket, gazdasá­gokat és iskolákat szoros köte­lékbe parancsolt az uralom, mi­ért hagyta volna ki a sportot? Szolnokon jó alkalma is volt er­re, hiszen két nagy egyesület ri­valizált évtizedek óta. Az 1910- ben alakult Vasutas Sportegylet mellett élt, sok szakosztályával eredményesen hívta föl magára a figyelmet a Munkás Testedző Egylet - a Szolnoki MTE. Miért ne csináltak volna két jóból egy közepest, vagy gyengélkedőt? Addig erőltették, míg nem lehe­tett nemet mondani, s még azt is csak halkan, hogy elveszti egyik is, másik is a szurkolótáborát. Lett MÁV-MTE - s ami ma van. Híre csak a sok, valamikor ered­ményes szakosztálynak, s nem jönnek már "csábítani" se hoz­zánk tehetségeket a fővárosból... Még mindig reménykedő, régi szolnokiak is legyintenek, ha va­sárnaponként szétnéznek a pá­lyán, s ötszázra se becsülhetik a nagyérdemű létszámát. Ez a foci már nem az a foci... Igaz, a világ is más azóta. Azért gyanítom, néhány lelkes és önzetlen sportember még tud­na csodát csinálni most is - Szol­nokon is. A foci ugyanis még mindig a sport nagy sztárja. Láthatjuk es­ténként, hogy őrjöng, tapsol neki a világ. Lehet, egyszer még hal­lom újra a szót: "A vasárnapi ebéddel sietni kell, az ember megy a meccsre!"- sóskúti ­HERSALATA (Fej näküÖ- Szellemes ötletet valósítanak meg a szolnoki Tisza-hídon. Egy találmány alapján a hídpálya al­jára is burkolatot raknak, így fejjel lefelé is közle­kedhetnek a járművek, duplájára növelve ezzel a híd áteresztőképességét. Az új Tisza-híd építését emiatt már el is halasztották, bontják az elkészült pilléreket.- Egy kormányrendelet értelmében kivágják Ma­gyarország összes fáját. A koronákat a csehszlo­vák-magyar gazdasági kapcsolatokban hasznosít­ják.- Igaz, hogy Jászfényszarun megszűnt a kalap­gyár, de a gazdasági élet továbbra is igényli a kalapokat. A nyugati valuta megszerzésének nél­külözhetetlen eszközéül szolgáló kalapok készíté­sére új üzemet kívánnak létrehozni Koldusfalván.- Nyomorsújtotta övezetté nyilvánították a Ró­zsadombot, mert az ott élők, életszínvonaluk csök­kenésére hivatkozva, ezt követelték. A szegényne­gyed lakóit ezentúl megilleti a napi ingyenkonyhai ellátás, ugyanúgy, mint a többi nyomorgó szegé­nyembert.- Szoborparkot avattak Istenhátamögött. A ven­dégek, megfelelő pénzösszeg leszurkolása után, kedvükre döntögethetik, mázolhatják, deszkázhat­ják Marx és Lenin szobrát, valamint az egyéb munkásmozgalmi emlékműveket.- Ittasan ült gépkocsija volánjához Nagy Ivó, tökalsói lakos. Ez sokba került neki, ugyanis 229 forint 70 fillért kellett fizetnie, a kocsmában.- Ferrarit szeretett volna előjegyeztetni a Mer­kúrnál Zöldfülű Zénó, 45 éves magyar állampol­gár. Az esetet súlyosbítja, hogy a kocsiért forinttal, részletekben akart fizetni.- Elhalasztották a szocializmus építését Európa több országában. A lakosság úgy határozott, hogy egyelőre szeretne jól élni.- Nem várható nagy mértékű munkanélküliség és infláció a közeljövőben, sőt az életszínvonal is az eddigi ütemben növekszik. (Ezt a hírt egy nyu­gat-európai lapból vettük át.)- A Tisza vízállását a tőzsdéken jelenleg nem jegyzik. Egyébként Regensburg-Schwabelweisnél nyoma sincs, Tiszafürednél annál inkább, mert duzzasztott. Szolnoknál bokáig érő, gázolható, a víz hőfoka kézmeleg. Minősége semmilyen élőlény számára nem élvezhető. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál annyi, amennyi. A hírek összeállításában közreműködött a me­legfront. Tóth András legközelebbi jelentkezése hidegfrontkor várható. e^oe^Lot^és TeL^es emVreife FELVÉTEL VCOLB^S2_ M

Next

/
Thumbnails
Contents