Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-01 / 46. szám

4 1990. JÚNIUS 1. A könyvhét elé Ünneprontás nélkül — gondjainkról Mi végre vagyunk a világon? Mi az élet értelme, célja, mi a halál, van-e igazi ba­rátság, szerelem s végül: tudunk- e segíteni azon a környezeten, amelybe beleszülettünk? Meg­annyi alapkérdés, amelyre ki-ki a saját életével adja meg a vá­laszt. A mindannyiunk által el­fogadható - de sohasem végle­ges - feleletet a legnagyobb iro­dalmi alkotások nyújtják. Érhető hát, hogy mindig a várakozás iz­galmával ütünk fel egy-egy iro­dalmi művet, mert a nagy kérdé­sekre adandó választ keressük benne. Egy írónk azt mondta a könyvről, hogy az kenyér és bor egyszerre. Ezért táplál és elra­gad. Ez azt jelenti, hogy a jó könyv életet és valami életen fe­lülit egyszerre nyújt, mert a lélek az írott műben rejtezik, s a ki­mondhatatlant, a felfoghatat- lant, az emberi érzékekkel érzé- kelhetetlent akarja közelebb hozni és megmutatni. A betű-hordozta gondolatnak, a könyvnek, napjainkra veszé­lyes vetélytársa támadt, s ez a képi kultúra: a film, a video és a televízió. Talán nem gondolko­dott el a videokedvelő olvasó azon, hogy az audiovizuális esz­közök döntő előnye a könyvvel szemben azok közvetlen - tehát felszínesebb - hatásában rejlik. A könyvről fent elmondottak ismeretében ne tűnjék profani- zálásnak az új ismerethordozó­kat érintő néhány megjegyzés. A képi eszközök hatását vizsgálva a könnyebb érthetőség kedvéért nézzük a rafinált hirdetések, rek­lámok példáját. Ezek esetében a mindenkori üzenet közvetítője arra fog ügyelni, hogy a néző gondolkodó lénye, ellenőrző tu­dati szintje a reklám alatt ki le­gyen zárva. Az, akihez az ilyen­fajta üzenetek a fülén és szemén keresztül eljutnak, nem tehet mást, mint hogy végrehajtja a kiadott utasításokat. Ugyanez a mechanizmus érvényesül a szex-, a horror- vagy éppen a krimifilmeknél is. Itt ugyanis erős ráhatásról és passzívvá té­telről van szó: a képi üzenet fo­gadójától senki nem vár egyéni szellemi teljesítményt, fantáziát. A reklám esetében alapvetően az történik, hogy az "adó" a "vevő"- vel szemben hatalomra tesz szert, s e hatalmat bizony busás jövedelem formájában kamatoz­tatja. De félreértés ne essék: nem ezen eszközök teljes elutasításá­ról van szó, csupán arra kívánom felhívni a figyelmet a könyv ün­nepe előtt, hogy milyen veszé­lyei is vannak a könnyebb ellenállás irányába való haladás­nak mind az egyén, mind pedig a társadalom egésze számára. Ez esetben nincs szó az audiovizu­ális eszközök számos előnyéről, csupán a könyvvel, az eredeti szépirodalmi alkotással való összevetésből származó hátrá­nyáról. A mindannyiunkhoz szóló emberformáló hang tehát lét- szükséglet, de értékvesztett vilá­gunkban valóban nem könnyű azt'meghallani. Ráadásul közép- európai múltunk, közép-európai mivoltunk is megkérdőjelező­dött az elmúlt évtizedekben?Pe- dig mi mindig Európához tarto­zónak éreztük magunkat... A könyvnél maradva: nehéz, sok szempontból kilátástalan helyzetbe kerültek a könyv tárai, az évezredes kultúrkincset őrző gyűjtemények. Nem mehetünk el gondjaink érintése mellett, mert a könyvtárak gondja köz­ügy, Szolnokon is az! Ha azt mondom, hogy hiszek a könyv erejében, hiszek a ki­mondott és leírt tiszta emberi szó nagyságában, akkor - könyv­tárosként - hozzá kell tennem, hogy hiszek a jó könyvtár közös­ségformáló szerepében, hiszek annak semmi mással nem he­lyettesíthető kultúra- és infor­mációközvetítő funkciójában. De éppen azért, mert a hitem megdönthetetlenül erős, látom a könyvtárakat e funkciójukban gátló akadályokat, s nap mint nap átélem a legsanyarúbb hely­zetben lévő könyvtárnak, éppen a megyei könyvtárnak a kétség- beesett vergődését. Ma akkor versenyezhet a szá­zadvég kihívásaival az informá­ció tára, különösen a 300 ezres állományt meghaladó nagy könyvtár, ha falai között tudhat­ja a hagyományos ismerethordo­zókon túl a közönséget "becsa­logató" legmodernebb techni­kát. A kényelmes karosszékből nem ül át az ember a lócára. Kü­lönösen akkor nem, ha a puha fotel otthon a színes tévére "nyit kilátást", a lóca pedig csak a megkopott könyvtár könyves­polcaira. A mi megyei könyvtárunk épülete, berendezése tekinteté­ben hazai mércével mérve is a sor végén áll. Sok, "mindent tu­dó" nyugati könyvtárban pedig a családi környezet kínálta magas technikai színvonalat is felül­múlja eszköztárával a könyvtár. Ott az audio-vizuális eszközök és a számítógépek termét játék­terem, sőt kávéház előzi meg, s a drága folyóiratok megfelelő példányszámban várják az ér­deklődőket. Nálunk a külső rak­tárakban lévő könyvekre, folyó­iratokra esetenként napokat kell várni, s a megrendelt példány­számok csökkentése is kény- szerűség könyvtárunkban. Hol van tehát az információ frisses­sége, és például a könyvtáraknak a termelésben ígért szerkezet- váltást biztosító szerepe! Almo­kat kergetnénk, mi, könyv­tárosok, ha nem tudnánk ugyan­akkor a törvényt: nem a könyv­tár határozza meg saját sorsát, fejlődését, hanem a (helyi) társa­dalom igénye. De azt nem akar­juk elhinni és abba sem tudunk belenyugodni, hogy Szolnok kö­zönségének, úgymond eddig ter­jed az elvárása. Ma megyénk nyilvános - taná­csi - könyvtáraiban több mint 90 ezer olvasó fordul meg évente. Ez a lakosságnak pontosan 21,2 százaléka. A látogatók száma 930 ezer körül mozog, s e könyvtárlátogatók közel 50 szá­zaléka gyermek. Ez az olvasói gárda kétmillión felüli kötetet kölcsönzött a múlt évben könyvtárainkból, nem számolva a helyben olvasott kö­tetek és folyóiratok számát. Nem elenyésző tömegről és főleg nem elenyésző számú dokumentum­ról van tehát szó, még ha ennek többszöröse lenne is az ideális... Társadalmunkban csendes - és reméljük - sikeres forradalom zajlik. Az értelmes célhoz, az anyagi jóléthez az oly sokszor emlegetett kiművelt em­berfők sokaságára van és lesz a jövőben szükség. A most formá­lódó új közösségek, a hatalom­hoz jutott új pártok kell, hogy józanul lássák: magas színvona­lon szolgáltatni képes könyv­tárak nélkül mindez csak szó, hosszú távon pedig elérhetetlen álom. így kapcsolódik össze az Ün­nepi Könyvhétnek az irodalmat emelkedett hangon ajánló prog­ramja és a könyvtárak gyakorlati célokat szolgáló magasztos ügye. Horváth Károly j^zékel^jVlihályjiapok Hangverseny a Főtemplomban Június másodikán, szombaton délután öt órakor várhatóan újra megtöltik majd a több száz zene­barát befogadására képes temp­lom padsorait azok a jászberé­nyiek, akiket vonz az értékes ze­ne. A meghirdetett hangverseny műsora igazán csábító, azon olyan zeneművek szerepelnek, mint Gluck: Iphigenia Aulisban című ooperájának nyitánya; Mo­zart: A-dúr hegedűversenye és C-dúr Koronázási miséje. A hangverseny főszereplője az 1982-ben alakult Jászberényi Kamarazenekar lesz; a harminc­négy főt számláló együttes tagjai a Palotásy János Zeneiskola ta­nárai, az iskola egykori növendé­kei - és lelkes amatőrök. Munká­juk elismeréseként korábban el­nyerték az Országos Közműve­lődési Intézet nívódíját és Szol­nok megye Tanácsának Művé­szeti díját. Az együttes nagyon sokat dol­gozik: az elmúlt évben harmincöt próbát tartottak, hogy az évi húsz-huszonöt hangversenyen élményt tudjanak nyújtani kö­zönségüknek. Koncertjeiket épp­oly komolyan veszik a legkisebb jászsági településen, mint a fil­harmóniai hangversenyeken. Ars poeticájuk megköveteli tőlük: mindenhol a tőlük telhető legjob­bat nyújtani - ezt az örökséget hagyta rájuk első karmesterük, Czeglédi Zoltán - és ezt a hagyo­mányt folytatta Gál Tamás kar­nagy is. A szombati hangversenyen - melyet követően még júniusban a korábbi években Belgiumban és Svájcban való vendégszerep­lés után Ausztriába készül a ze­nekar - a Palotásy János Vegyes­kar működik majd közre, kar­igazgatójuk Bedőné Bakki Kata­lin. Ugyancsak a Koronázási mi­se énekes szólistáiként Váradi Mariannt, Gémes Katalint, Mukk Józsefet és Rácz Istvánt hallhatja majd a közönség - a versenymű szólistája pedig Erdélyi Zoltán hegedűművész lesz. A művek is­mertetését Zelinka Tamás vállal­ta magára. A nagylélegzetű mű­sor karmestereként Horti Gábort köszönthetik a hangverseny hall­gatói. SZJ Picardia újabb "követei" megyénkben Kezet fogott két középiskola Leendő agrárszakemberek eszmecseréje Karcagon A Karcagi Mezőgazdasági Szakközépiskola vendégeként egy hétig francia tanárok és ag­rárszakemberek tartózkodtak megyénkben. Az észak-francia­országi tartomány paraclet-i Me­zőgazdasági Szakközépiskolá­ból érkező küldöttséget Roger Roussel, az iskola igazgatója ve­zette, de eljött vele az iskolata­nács elnöke, Jacques Quillet, Somme megye Mezőgazdasági Gépesítési Fejlesztési Irodájá­nak vezetője. A francia iskola alig egy éve kinevezett fiatal igazgatója nem kis büszkeséggel beszélt arról, hogy olyan intézményt vezet, amely meghatározó szerepet ját­szik a régió életében. Hisz köz­ismert, hogy Picardia jellegzete­sen mezőgazdasági vidék. "Iskolánk 1986-ban ünnepelte alapításának századik évfordu­lóját - mondotta az igazgató a karcagi HAGE-nál tett látogatás befejeztével- s bár igyekszünk megőrizni a hagyományokat,lé­pést kell tartanunk a fejlődő vi­lággazdasággal. Néhány éve a régió tanácsának több mint 20 millió frankos támogatásával bővítettük iskolánkat, s újítottuk fel kollégiumunkat. S egyben felújítottuk oktatási programun­kat is. Ötszázhuszan tanulnak in­tézetünkben, s az érettségi meg­szerzésén túl lehetőségük van a tanulóknak technikusi, felsőfo­kú technikusi oklevél megszer­zésére is a növénytermesztés, ál­lattenyésztés, vállalatigazgatás és számvitel, a mezőgazdasági termékek értékesítése szakterü­letén. Iskolánknak százharminc hektáros tangazdasága van, s rendszeresen foglalkozunk fel­nőttek oktatásával is. A földrajzi határok egyre gyorsuló megszű­nését mi sem szemléljük tétle­nül, NSZK, angol és holland kapcsolataink után ezért örü­lünk, hogy Magyarországgal, pontosabban a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövet­ségével tavaly szeptemberben Látogatás a karcagi HAGE-ban R. Roussel, a Paraclet igazgatója együttműködési megállapodást írhattunk alá. Most ennek értel­mében tartózkodunk a Nagykun­ságban." Az utazás céljáról szólva az igazgató elmondta, hogy szeret­nék mélyebben megismerni a magyarországi változásokat, a mezőgazdaságot, ezen belül is a mezőgazdasági oktatás rend­szerét és gyakorlatát, továbbá nem titkolt céljuk, hogy bővítsék a kulturális cserelehetőségeket, sőt, hogy puhatolózzanak gazda­sági cserekapcsolatok lehetősé­geiről is. Erre szolgáltak a láto­gatások is, hisz jártak a karcagi, a kunmadarasi és a cserkeszőlői termelőszövetkezetekben, sőt kistermelőket is megtekintettek saját gazdaságukban. Folytattak eszmecserét a karcagi szakkö­zépiskola tanáraival, és igen ér­dekesnek minősítették a Karcagi Agrárkutató Intézetnél, a HA- GE-PURINA-PREMIX és Táp­szergyárban tett látogatásukat. "Meglepett bennünket a magyar mezőgazdaság fejlettsége, a nö­vénytermesztés színvonala, mely közel van a miénkhez - jegyezte meg a beszélgetés so­rán az igazgató. - El kell azonban mondanom, hogy miként ná­lunk, itt is egyre nehezebb lesz a mezőgazdaság további előrelé­pése, hisz közismert, hogy túl­termelés van agrártermékekből a világon. S a világpiaci árak igen alacsonyak. így aligha él­veznek elsődlegességet a mező- gazdasági beruházások..." A francia delegáció látogatását a karcagiaké fogja követni még ez év szeptemberében. Majd a két iskola diákjai látogatnak el a ter­vek szerint egymáshoz. Sőt szó van arról is, hogy magyar fiata­lok vennének részt francia me­zőgazdasági magánvállalatok­nál, szakmai gyakorlaton. S amiről csak felsőfokon szó­lották, a budapesti Mezőgazda- sági Múzeum. Vendégeink be­vallották: ilyen még Franciaor­szágban sincs.-Bali­Zöld sál a tanárnő nyakában Páldy igazgató urat rehabilitálták Találkoztak az 50 éve végzett szolnoki polgáristák Alig néhányan jártak szomba­ton délután 5 és 6 óra között a megyeszékhelyi Tanácsköztár­saság úton, így aztán nemigen tűnt föl senkinek a Nemzetbiz­tonsági Hivatal megyei kiren­deltsége előtt a lépcsőn felsora­kozott népes csoport. A többnyi­re deres fejű urak között néhány hölgy is akadt, s valamennyien a fényképezőgép lencséjébe mo­solyogtak. Az épület régebben a megyei rendőr-főkapitányság székháza volt (jelenleg is része annak), még korábban azonban az Álla­mi Polgári Fiúiskola működött itt. Az előtte fényképezkedő tár­saság pedig nem más, mint az 50 éves találkozóra érkezett, 1940- ben végzett 1V/B. osztály - töre­déke. A hajdanvolt alma mater meg­tekintésének lehetőségét jóelőre megkérték a megyei főkapitány­tól, s a látogatók előtt ki is tárult a jelenlegi főbejárat.- Azelőtt se a főutca felől jár­tunk be, a főkapu a tanároké volt, mi itt hátul... A ház első emeletén bekuk­kanthattak egy volt tanterembe is, igaz, napjainkban ez a bűnül­dözési osztályvezető irodája. Mellette volt a tanári szoba, itt a folyosó végén a közös előadó. Jócskán megváltozott itt azóta minden. Útban visszafelé a gyülekező- helyre, az Utasellátó emeleti ét­terembe, többen is előzékenyen nyújtották karjukat egy feketeru­hás, fehérhajú, törékeny asz- szonynak, aki botjára támasz­kodva óvatosan lépegetett. Egé­szen fiatalon került az iskolába Gyökösi Margit magyar-szakos tanárnő, a későbbi Páldy Miklós- né - most elárulta már, hogy nem valami bátran, de félénkségét jól tudta palástolni, kemény szigora máig is beszédtéma.- Az osztálylétszám hatvanhat volt, és alig tíz százaléka tanult tovább - tájékoztatott a találko­zók örök szervezője, Csépe Sán­dor, a közös bizonyítványt mu­tatva, amelyen a nevek előtti fe­kete keresztek - sajnos - az "iga­zolt" távollétet jelezték. így is harmincnál többen eljöttek - ki egyedül, ki feleségestől. Már a terített asztalnál ült a társaság, elhangzott a hivatalos köszöntő, amikor Horváth István László (négy koponyalékelés, két infarktus és egyéb bajok el­lenére rendkívül fiatalos, moz­gékony ember, fotózik, szervez­kedik) kért szót. Verset írt ez al­kalomra, emlékeit idézte a régi, szép időkről. Neki a versírás a hobbija, Hegedűs Kálmánnak a méhészet. Mióta nyugdíjas, ez már több a hobbinál. Firtatták a leg-eket is. Csépe volt a legkisebb az osztályban. Azért szerette a focistákat, mert ha valaki bántani akarta, csak szólt az Ecseki Pistának, és már­is szedte a lábát a támadó. A legerősebb Béla volt, s a legele­venebb?- Mind azok voltunk, de olyan nagyon rossznak akkor nem le­hetett lenni...- Vagy az idő távlatából szé­pült meg minden... Újabb és újabb történetek me­rültek fel a múlt homályából, mígnem a tanárnő, akit virágcso­korral köszöntöttek, emelkedett szólásra. A férje, Páldy Miklós volt az osztályfőnökük, akit ’44- ben koholt vádak alapján elhur­coltak a Szovjetunióba, és ott pusztult el.- Tegnap jöttem Budapestről. Le akartak beszélni a barátaim, hogy nyolcvannyolc évesen egyedül útra keljek, de rokonsá­gom már nincs, valakivel közöl­nöm kell az örömhírt. Ez is hoz­zátartozik az újabb történelmi kor kezdetéhez: nem rég hivata­los értesítést kaptam az Igazság­ügyi Minisztérium katonapoliti­kai főosztályától, hogy a Szov­jetunió legfőbb bírósága bűncse­lekmény hiányában rehabilitálta Páldy Miklóst. Azért jöttem, hogy ezt veletek, mint régi csa­ládunkkal közöljem. Azért öltöt­tem zöld sálat, mert ez a remény színe, és mert sok mindent én már nem érhetek meg, de ezzel adok kifejezést annak, hogy va­lami jobb következik. Osztályo­tok mindig tanújelét adta az összetartozásnak, és arra van szüksége most ennek az ország­nak is. Kérem tőletek, ezt a hű­séget, ezt az együvétartozást to­vábbra is tartsátok meg...- Az osztály hatvanhat tanuló­ját ilyenné nevelték - ezt már Páldi János egykori növendék, ma nyugdíjas, de még mindig aktív gimnáziumi igazgató fűzte az eseményekhez. - Volt egy szégyenletes időszak is életünk­ben. Arra gondolok, amikor Grünwald tanár urat eltávolítot­ták, mert zsidó volt. Páldy tanár úr engem kért meg akkor, hogy elbúcsúztassam. Gyermekfejjel nem tudtam igazán megérteni, csak ma látom Páldy Miklós bá­torságát és Tóth igazgató úr bá­torságát, hogy merték elbúcsúz­tatni őt. Ezt a fajta humanizmust nevelték belénk. És mi sose hit­tük, hogy Páldy Miklós gaz­ember. És ökölbe szorult a ke­zünk, hogy van olyan gazember, aki őt feladta, bemocskolta, pusztulásba kergette. Most vala­mennyiünk szívéről nagy kő esett le... Rónai Erzsébet •ft: II n } I I > i $ I | 3 I ► 1 ? ) I •/ 0

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents