Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-02 / 47. szám
10 Nyugdifasok fóruma 1990. JUNIUS 2. Jöv'óre ki törődik velük? Változó világban A Vöröskereszt segíteni szeretne Tej napi ajándék: hatezer csomag vaj- Bár pontos adataink, saját fölméréseink sajnos nincsenek, mégis sokat tudunk a megye időskorú, nehéz helyzetben élő lakosairól, - mondta dr. Földy Dánielné, a Vöröskereszt megyei titkára, akit a májusi ünnep, a Vöröskeresztes Világnap ürügyén kerestünk föl. Nem is véletlenül, hallottunk pár olyan akcióról, amivel a Vöröskereszt segített rászorulóknak, időseknek, nagycsaládosoknak.- Pár éve a tanácsok kezdeményezésére sok aktívánk vállalt önzetlen munkát, s a városokban, nagyobb településeken fölkeresték a legöregebbeket, azokat, akiknek vélhetően nemcsak a nyugdíjuk, járadékuk nagyon szerény, hanem magányosak is. Sajnos, szervezeteink azóta is jelzik, a segítségre szoruló egyre több, s nekünk is változnunk kell - szemléletben, tevékenységükben. Az az igazság, hogy bár jól tudtuk, évtizeddel vagy még többel ezelőtt is voltak szegények, elhagyottak, társadalmi segítségre várók, valamiféle álszemérem miatt mi is hallgattunk, még ha segítettünk is valakin, csendben tettük - nehogy ránk szóljanak. Talán 1982-ben, a központ által kezdeményezett ruhagyűjtési akcióval kezdődőnél valami új. Igaz, nem a mi szegényeink- Nagyon válogatós lehet az a háziasszony, aki nálam nem tudja telerakni a bevásárló kosarát. Hetenként kétszer - de van úgy, hogy többször is - úgy jövök ki a piacra árulni, hogy senkinek se kelljen mondani, hogy nincs. Szégyellném a szót, hogy most éppen nincs zöldhagyma vagy retek, fejes saláta vagy sárgarépa. így van ez nyáron is, az őszi meg a téli hónapokban. A burgonyától a káposztáig, a májusi cseresznyétől a dió, a mák vagy a téli almáig, nálam mindent meg lehet kapni. Büszke is vagyok rá, hogy ismerőseim azt mondják, hogy Bató Istvánná nem ismeri a nincs szót! Még büszkébb arra, hogy amit a piacra kihozok, az mind a hétvégi kertünkben terem meg. Valamikor régen, amikor megvettük azt a kertet, arra gondoltunk, hogy a hétvégeken jókat pihenünk majd ott. Tudni kell azonban, hogy akkoriban az inkább szántóföld volt, mint kert. Pedig de magasztalták a ''parcellázok", hogy hétvégi pihenőhely, hogy leendő paradicsom, meg ilyesmi. Őszintén megmondom, akkoriban mi is annak tartottuk, az is lett, de nagyon kemény munkával. Sok ásót "fényesítettünk ki" a férjemmel, meg a lányommal, sok kapanyél kopott el. Megérte, mert végül mégiscsak hétvégi kert lett belőle, mégpedig olyan, hogy a földimogyoró is megterem benne. Tudom, nagyon elkalandoztam, nehezen tudok elszakadni a kerttől, pedig hát a piacon vagyok. Ez talán azért van, mert csak akkor tudom teljesíteni a vásárlók kívánságát, kielégíteni a piaci igényeket, ha onnan, a kertből indulok el. Abból a kertből, amely volt már pihenőhely, mert munkával ugyan, de ott pihentük ki a hét fáradalmait. A férjem, aki a Tefunál dolgozott, a kertben fújta ki magából a műhely olajbűzét, vagy a kocsifülke benzinszagát. Nekem is jól jött a természet friss levegője, hiszen dada voltam, az utolsó 28 évet a nek, külföldi segélynek szánták a kezdeményezők - ám, jutott is, maradt is, s aktíváink megtalálták a helyét. Azóta már nemegyszer volt hasonló akciónk, tavaly, de az idén is. És már fogadunk is külföldi csomagokat, amiből válogathatnak a szerény igényű idősek, meg nagycsaládosok, - s hogy ne érezzék magukat megsértve, pár forintot fizethetnek érte.- Egyéb akcióról is hallottunk, épp a közelmúltban.- A megyében 22 ezer üveg Béres-cseppet adhattunk azoknak, akik nem tudják megvenni maguknak, s betegségükben segíthet. Június első felében ugyancsak kapunk tízezret, s a városi vezetőségek osztják szét a kérők között.- Élelmiszer se ártana időnként.- Nagyon reméljük, hogy a Tejipari Vállalat kezdeményezését mások is folytatják majd. A közelmúltban ugyanis a Tejnap alkalmából hatezer csomag vajat kaptunk, s mivel a tej és tejtermékek ára is annyi már amennyi, bizony örömet szerzett sok idős és nagycsaládban az adomány. Várunk külföldi élelmiszercsomagokat is, Németországból már érkezett a Vöröskereszt címére, vidékre épp csak Báthory úti óvodában dolgoztam le. Mondom, sokféleképpen neveztük már a mi kertünket, ha az ásás, kapálás vagy gyomlálás közben nagyon sajgott a derekunk, még szidtuk is. Csak arra nem gondoltunk, hogy öregségünk támasza lesz a hétvégi kert, hogy nélküle, meg a piac nélkül nehezen tudnánk elviselni a nyugdíjas éveket. Én ugyanis 1983-ban mentem nyugdíjba, 2120 forintot ért 44 éves szolgálati időm. A férjem se kincstári jegyek vásárlásába fektette azt a "felesleges" pénzét, ami megmaradt a leszázalékoltaknak járó nyugdíjból. Érdekes, hogy csak az anyagiakról, a megélhetésünkről beszélek, pedig nemcsak arról van szó. Sokszor gondolok arra, hogyha csoda történne, és hirtelen ötszörösére emelnék a nyugdíjunkat, akkor se hagynám abba a kerti munkát, meg a piacolást. Nyáron a tikkasztó hőségben a kertet szidom, télen, ha dermesztő a hideg, a piacot. Mégis a szívemhez nőtt mind a kettő, a kert ugyanúgy, mint a piac.-illésmutatóba jutott belőle, de hát ez érthető, Pesten az idősek nagy tömege várja a szervezet segítségét. Különben egy sor olyan tervünk van, amiről még nem beszélhetek, de remélhetőleg annyira sikeres lesz, mint amit a jászberényi szervezetünk már megvalósított. Igaz, ipari szövetkezeti segítség tette lehetővé, kaptak a Déryné úton egy szép házat, ahol vöröskeresztes klubot nyitottak. És egy parányi üzletet, ahol tekintettel a jász emberek vallásosságára, épp májusban megkezdte működését egy vöröskeresztes kultúrcikkbolt, benne kegytárgyak, imakönyvek, vallástörténeti és vöröskeresztes kiadványok. Jó lenne, ha máshol is, s mást is szervezhetnének, akár olcsó vásárokat is aktíváink. És sikeres a tavaly indult perselyes akció, amelyben az Ideál Kereskedelmi Vállalat állt először mellénk. Boltjaiban, áruházaiban azóta is telnek - ha szerény összegekkel is - a perselyek, amit aztán elkülönített OTP-segélyszámlán gyűjtünk, saját segélyalapra. Már szövetkezeti áruházak is követik az Ideál példáját.- Köszönjük a szíves tájékoztatást, s várjuk a folytatást!- Ezért dolgozunk! Hármas ünnep a klubban A Szolnoki Ipari Szövetkezetek Nyugíjasklubjának történetében sem mindennapos esemény zajlott le május 8-án. Egyszerre hármas ünnepet ültek: megemlékeztek a munka ünnepének centenáriumáról, ajándékkal köszöntötték az édesanyákat és Borzi István klubtársukat 80. születésnapja alkalmából. Műsor és uzsonna is hozzájárult a családias program emelkedett hangulatához. Szép kirándulás is belefért a májusi programba: 20-án utaztak a fővárosba huszonketten. Délelőtt megtekintették nemzeti újjászületésünk színterét, az Országházat, délután pedig nagy sétát tettek a Hűvösvölgyben. Már tervezik az újabb utat is, június első felében tucatnyi klubtag "táborozik" Keszthelyen, ahonnan minden nap más-más túrát szerveznek. Július 3-án ünnepük klubjuk megalakulásának 20. évfordulóját. A klub 40 tagja között még 12 alapító is jelen lesz az évfordulón, amelyet műsorral, főzéssel terveznek emlékezetessé tenni. A település lélekszáma 5600 körüli. Kétmilliós segélyalapból gazdálkodik a helyi tanács, ennek háromnegyedéből környezettanulmány alapján 172 rászorult részesül rendszeres támogatásban, közülük 120 az időskorú. A 65 éven felüli nők és a 70 évesnél idősebb férfiak közül 34 - nincs hozzátartozójuk vagy nem gondoskodik róluk - kap havi 4100 forintot, ennyi most a létminimum.- Nincsenek elhanyagolva nálunk az idős emberek. A klubjukat, ahol háromszori étkezést biztosítunk, húszán látogatják. Otthonukban két hivatásos és öt társadalmi gondozónő látja el a bejárni képteleneket. Ebédet is visznek, most még az áfész üzemi konyhájáról, de a bölcsőde mellett kialakított százszemélyes főzőkonyhát a napokban helyezzük üzembe, ott főznek majd nekik is, az apróságoknak is - újságolja Sáfár Lajos, Abádsza- lók nagyközség tanácselnöke. Tőle tudom: a munkahelyek is lelkiismeretesen törődnek saját nyugdíjasaikkal. A legnagyobb munkáltató a faluban a Lenin Tsz, nyugdíjasainak száma eléri a 360-at. Erdei András, a tsz elnökhelyettese és Simon István, a nyugdíjasok küldöttgyűlésen megválasztott képviselője, a közös gazdaság szociális ügyintézője segítenek számadással.- Megkapják ugyanazt a háztáji terület-járandóságot, mint a még aktív tagok, és ugyanazok a jogok illetik meg őket is. Aki aktív korában a kötelező munkanapokat ledolgozta, az 10 ezer négyzetméternyi területet kap, s ha fizikailag még képes rá, ugyanolyan intenzíven termelhet, mint a fiatalabbak. Aki nem, az 25 mázsa terményt igényelhet, de ha már nem tud otthon jószággal foglalkozni, akkor megkaphatja a termény mindenkori felvásárlási árát.- Ötven-hatvan tag özvegye is kap félháztájit. A nyugdíjasok kedvezményes hereföldet is, 75 négyzetmétert. Valamennyien igénybeveszik, ha másért nem, hogy eladják a takarmányt... Az elesettek támogatására van 240 ezer forintunk egy évben, ebből százezer soron kívüli segélyezésre, a többi rendszeres szociális juttatásra. Az idén is végeztünk környezettanulmányt vala- mennyiüknél, és ahol szükségesnek láttuk, gyorssegélyt utaltunk ki. Bőven van mondanivalójuk. Többek között az is, hogy azoAz öregúr csúfondáros tekintettel fürkészte felesége arcát. Már biztos volt benne: sikerült a "borstörés", látta is a ráncokat az asszony homlokán, amikor olvasta az asztalon felejtett igazolást. Morcoskodásuk január elején kezdődött, akkor, amikor évei után ő, a ház ura is jogosult lett az ingyenutazásra. Az asszony szavak nélkül is kát, akik tettek valamit a szövetkezetért aktív korukban, a területi szövetség segítségével felterjesztik nyugdíjemelésre. Most tartanak a százharmincket- tediknél. Eredménye nem csak rajtuk múlik, hiszen bizottság dönt, de a tavaly felterjesztettek közül csupán egy nem kapta meg. Üdültetik is őket, tavaly negyvenötén pihenhettek, gyógyulhattak Berekfürdőn a bérelt házban, teljesen ingyenesen. Amikor igény mutatkozik, országjáró kirándulásra, meg színházba is viszik őket különbusz- szal. Évente 40-50 ezer forintot fordítanak csak a nyugdíjastalálkozók megrendezésére. Minden karácsony előtt szerény ajándékkal felkeresik az idős tagokat a szociális bizottság tagjai. Közben csatlakozik beszélgetőpartnereimhez a tsz-elnök, Daróczy János is. O említi a népszerű, kedvezményes vásárlási akciókat: termelői áron cukrot, étolajat, margarint, legutóbb mosószereket tudtak vásárolni a tagok is, a nyugdíjasok is. Most dolgozzák ki a kedvezményes húsértékesítés mikéntjét. Saját állatállományból termelői áron, tagonként évi 100 kg húst biztosítanának, ami számítások szerint 26 százalékkal lenne olcsóbb a napi áraknál.- Hidegebb teleken, gyors felmérés alapján fát is juttattunk a rászorulóknak. Szintén saját termelésű, illetve a NEFAG-tól vásároltuk. Vihart is kavart olykor. Egy idős asszony is kapott, aki "csak" hat évet dolgozott a szövetkezetben, de majd megfagyott. A szomszédja 26 évet ledolgozott nálunk. Reklamált, hogy ő miért nem érdemli meg? Mellesleg: tele volt az udvara fával.- Nagyon örülünk annak, hogy jönnek vissza a szezonmunkákban segíteni - jegyzi meg Erdei András. - Nekik is jól jön a nyugdíjkiegészítés, nekünk pedig óriási segítség, amiért minden köszönetét megérdemelnek. Persze a háztájit illetően is ott motoszkál már a betakarítás az öregek fejében. Daróczi Pista bácsi jóe- lőre szólt, hogy az idén jobb kombájnt adjunk, mint tavaly. Hát... az idén még learatunk nekik, de hogy jövőre ki teszi meg?! És ki fog velük foglalkozni ezután? - teszik fel a nagy kérdést a földtörvény-tervezet árnyékában. - Megszűnik minden kötődésük, ha nem lesz té- esz?-rónaielárulta magát: igazságtalannak tartja azt, hogy hites férje ezentúl ingyen kujtoroghat, mert neki már nem kell számolni, hogy mikor fogy el az utazási utalványról az a 16 kocka. Tiszta sor, féltékeny a nő, aki nemrég még olyan kijelentéssel gázolt az ő férfiúi önérzetébe, hogy csatangolhat reggeltől estig, úgyis már csak a szemét legelteti, azt se teheti zavartalanul, hiszen nyilall a nyakába, ha forgatja a fejét. Most aztán ő, a természet koronája is megmondta a magáét, bejelentette, hogy ezentúl gyakrabban beutazik majd a városba. Ez olaj volt a tűzre, hiszen ott lakik az Ilike, az a szemrevaló asszonyka, aki vagy 30 esztendővel ezelőtt a szomszédjuk volt, és akivel ő bizony gyakran eldiskurálga- tott, csak úgy a kerítésen át. Meg is teszi, beutazik - ha már ingyen utazhat - csak az a fránya buszmegálló ne lenne olyan, amilyen. Mert annak a peronja majd- nemhogy gödör, a busz lépcsője pedig olyan magas, hogy bizony ő már nem bír oda fellépni. No de erről egy szót sem az asszonynak, ez nem az ő dolga. Aztán meg az sem árt, ha él benne a félsz, hogy férje, a házura, egyszercsak mégis rászánja magát, és beruccan a nagyfaluba. Be a városba, ahol az Ilike lakik. -1 Földimogyorót is termel a dada A hétvégi kert lett öregségük támasza Egyszer, ha rászánja magát Minden kezdet nehéz Készülődő, * • uj nyugdíjasoknak Az nem igaz, hogy a nyugdíjasélet boldog gondtalanság, s ez akkor is így van, ha nem föltétlenül a kevéske nyugdíjra gondolunk. Dolgos, évtizedeken át pontosan munkába siető embernek akkora megpróbáltatás a hirtelen szabadság, fölszabadulás, hogy csak az tudja, aki átéli. Ezért - főleg az életvitel, a kezdet nehézségeinek könnyítésére ajánljuk a kezdő nyugdíjasok tíz- parancsolatát azoknak, akiket illet. 1. / Csak semmi lazítás, lustaság! - A nap is fölkel, s vele a kezdő nyugdíjas is jó, ha beveti ágyát. Mi több, úgy rendbe teszi magát, mintha most is, még mindig munkába menne. 2. / Drága az újság, de legalább egy napi vagy hetilap kell. És szóljon a rádió, bármennyire is sok a keserű hír, a világot nem szabad elfelejteni - mert a világ is feledékeny... A nap kezdődjön újságolvasással, rádióhallgatással, kicsit kényelmesebben, mint eddig. 3. / Már lehet pár falatot kényelmesen elfogyasztani reggelire a saját asztalnál, s csak aztán jöjjön az eddig éhhomra bekapott kávé - ha nagyon kell. 4. / A nyugdíjaskor nem hizlalda-korszak. Unalomból se kell tízóraizni, különösen nem édességet rágni. Helyette jobb egy félórás délelőtti séta vagy házimunka, kicsit megmozgatja az izmokat. 5. / Az ebédre ezentúl lehet nagyobb gondot fordítani. Magányos embernek se ráfizetés, ha otthon főz, - idős házaspárnak meg még program is a bevásárlás, a hetipiac. 6. / Ez utóbbiak érdekében nem árt kis testmozgást, gyalogtúrát eltervezni a hét több napjára. Figyelni kell, hol, mit lehet olcsóbban kapni, mikor érdemes piacra, vásárcsarnokba járni. Ez nemcsak pénztárca-kímélő, unaloműző, örömet is szerezhet magának az ember. 7. / Se a régi munkahelyet, se a család többi tagját nem szabad túlságosan sűrűn fölkeresni. Ha már megtörténik, nem kell panaszkodni magányra, unalomra, betegségre. Majd megtudják annak idején a mostani fiatalok. 8. / Azért mert a lakószobában tévékészülék van, még nem jelenti azt, hogy műsorkezdéstől műsorzárásig rabjai legyünk. Szép nyári időben többet ér egy kora esti séta, mint a krimi a kettesen. 9../ A nyugdíjaskor már engedi, hogy fölújítsunk régi barátságokat, hasonló gondolkodású emberek társaságában kis szerény programokat csináljunk a hét egy-egy napjára, délutánjára. Nem minden kerül pénzbe! Utazni kedvezményesen lehet! 10./ Valami kevés, de állandó munkát keressünk magunknak. Ha kiskert van, gondozzuk szorgalmasan. Ha a családban valaki ápolásra szorul, segítsük rendszeresen. Ha unokára kell vigyázni, vállalkozzunk, s ne mondjuk, öreg vagyok már ahhoz. A gyereknek se árt a társaságunk. Sose késő, ha egy nő megtanul kézimunkázni. Mindez lehet, azoknak, akik csak készülődnek erre a kényelmesnek, s egyben kilátástalannak tűnő életre - nem mond semmit. A legtöbb, most nyugdíjba készülődő egyelőre azon gondolkozik, mennyi lesz az "állami kegydíj" (sok csalódott öreg így nevezi a nyugdíját, sajnos nem is oktalanul), s csak aztán gondol arra, hogy az élet tartogathat még neki is örömet. Reméljük, a rendszerváltás, ez az időseknek oly sok kérdést fölvető, oly sok újat, szokatlant jelentő - jelent pár év múlva jót is a munkával eltöltött hosszú évtizedek után joggal pihenőknek. Összeállította: Sóskúti Júlia Falusi délután a klubban