Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-02 / 47. szám
1990. JÚNIUS 2 5 Mária és Magdolna Bizalomvesztés Ha arcképet festenék a két nővérről, ecsetemet óaranyba, aztán távolság- tartó azúrkékbe, majd az áldozathozatalt szimbolizáló bíborba mártanám. Az ikont, mert azon örökíteném meg őket, a lélek lilio- mos tisztaságú fehérjével fognám körül. De biztos, hogy adós maradnék azzal a tekintettel, amellyel csak azok nézhetnek így a világba, akik hét évtized alatt egész életüket mások között osztották széjjel. A törökszentmiklósi vasutascsaládban nyolcán voltak testvérek. Máriát édesanyja jóságos természete, mindenkin segíteni akaró késztetése indította arra, hogy egész életét egy magasztos célnak szentelje. A megoldást a miklósi Rózsák terén lévő zárda sugallta: ott kérdezte meg, lehetne-e tagja az irgalmas nővérek rendjének. A válasz nagy-nagy boldogságára igen volt. A fővárosban a Szent Vince rend Teréz Intézetében végezte a négy polgárit, ami már próbatétel is volt: vajon alkalmas-e a test és a lélek a nagy elhatározás megvalósítására? Ezután újabb háromhónapos ismerkedés következett az elszánás komolyságát bizonyítandó, végül az utolsó döntés előtt újabb egy hónapos próbaidő során méretett meg a jelölt. A világi észjárással csak ostoba és még ostobább kérdésekre futja: azt kérdem, hogy telt az idő az egyik hazalátogatástól a másikig? Mária csodálkozva néz rám: hazalátogatás? Olyan nem volt. A rend kapuja bezárult, és az egy életre szólt. Persze, az más kérdés, hogy ha egy vasutasruhás embert megpillantott az ablakból, édesapjára, családjára emlékezvén a szíve elszorult. Amikor húgáról, Magdolnáról azt hallotta, hogy a nyomdokába lép - kétségbeesett. Tudta, hogy ő bírja, de testvérét nem tartotta elég erősnek a próbatételre. Tévedett - ezt Magdolna egész élete bizonyította. A négy polgári után két év ápolónőképző kurzus következett, majd a munka a János Kórházban. A zárda a kórház udvarán volt, így a kapcsolat a külvilággal a beteg-irgalmas nővér viszonylatára szűkült. Mivel telt a nap? Reggel négy órakor ébresztő, meditáció, közös ima, hajnali mise, majd a kórház. Kilenc órakor lámpaoltás, és éveken át ugyanez. A fizetség? Annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy jótékonykodhattak az irgalmas nővérek. A hálapénz ismeretlen fogalom volt, ha valaki mégis úgy érezte, hogy tartozik ä felmérhetetlen áldozatért a rendnek, úgy az a közösség számára ajánlhatott fel adományt, vagy karácsonytájt a kitett perselybe hullajthatta pengőit. Mária és Magdolna útja elvált. Mária a János Kórházban élte át az ostromot, tíz héten keresztül a betegek ágyának sarkára kuporodva töltötte az éjszakákat, testével védte a bombától, lövedékektől a betegeket. Magdolna Márianosztrára, a fegyintézetbe került. A női rabok foglalkoztatásánál felügyelt, de időnként gyilkosok és más súlyos büntetést töltő nők cellájába látogatva a hit támaszát ajánlotta több-kevesebb sikerrel. Az oroszok ezt a fegyintézetet a szó szoros értelemben felszabadították. Kinyitották az ajtókat, és szélnek eresztették az elítélteket. Az apácák riadtan verődtek össze egy étkezőben, ruhát^cseréltek, aztán rettegve nekivágtak a nagyvilágnak. Ők, akik békében sem szereztek gyakorlatot a világban való eligazodáshoz, egyszerre a háború kellős közepén próbáltak Vác irányába biztonságba jutni. És bárki bármit mond, az esendő lelkeket a gondviselés vezérelte. Amikor egy útkereszteződéshez értek, éppen jött egy ember, aki megmondta, merre kell továbbmenniük. Bármily hihetetlen, de megtörtént, hogy szakadó esőben, ködben a tétovázás pillanatában a szántáson keresztül sárbaragadva gázolt át egy férfi, mintha sürgős dolga lenne. A nővérek tudták, hogy a küldetése az volt: irányt mutasson. Hosszú hányattatás után vonat tetején utazva Szolnokra érkezett, onnan a vonat lépcsőjén csüngve Törökszentmiklósra utazott, végül az összeborulás az édesanyával. Ma sem lehet könnyek nélkül megállni a történteket. A háború után a rend még visszaállt, de a szívekre már mintha egy kéreg rakódott volna. Az irgalmasság jutalma nem mindig a lélekből jövő köszönet volt. Mária a Já- » I nos Kórháztól érdemtelen körülmények között búcsúzott. Egy imakönyvet talált az orvos az egyik beteg éjjeli- szekrényén, és a nővért kérte meg arra, hogy tüntesse el onnan. Mária megtagadta az utasítást, és már mehetett is Egerbe, ahol még befogadta a kórház. Aztán 1951-ben feloszlatták a rendeket, és az irgalmas nővérek immár világi foglalkozású ápolónőkként folytathatták hivatásukat. Mindketten Szolnokra kerültek, és a szülészet koraszülött osztályán vállalták készségesen azt a többletet, amit a parányi korán érkezők megköveteltek életbenmaradásukhoz. Hogy milyen élete volt Máriának és Magdolnának? Nagyjából olyan, mint a többi nővérnek, csak éppen a fizetésemelésnél, a vezetői kiválasztásnál kerültek ritkábban szóba, amit különösebben nem nehezményeztek, hiszen megszokták, azzal érik be, amit számukra a sors kimér. így köszöntött rájuk a nyugdíj, és egy újabb fordulat. Mária éppen azon meditált, mivel töltse a felszabadult idejét, amikor a szolnoki műemlék kápolna előtt csődületet látott. A parányi templom gondozóját vitte el a mentő. A riadt környékbeliek azon tanakodtak, ki vigye el a plébános úrnak a gazdátlan templomkulcsot. Mária vállalkozott rá, aztán útközben mégis úgy döntött, dehogy viszi a plébániára, hiszen most már lesz ideje, és talán a történés volt a jel, hogy az elfoglaltságot is megtalálja magának. Éz jó másfél évtizede volt, azóta ő a gondviselője a Keskeny János úti kis kápolnának. Magdolna kettőjük közül a háztartás gondját vette magára. Lakásuk ragyogóan tiszta, egyszerű, mégis megilletődöttség tölti el az embert, ha belép. A székek támlája magas és egyenes, a szekrény, mintha üveg alatt lévő parányi oltár lenne, a tisztaság a lélek patyolatragyogásával fénylik itt. A két nővér még most sem adta fel. Mária szinte állandóan úton van, a rokonsággal tartja a kapcsolatot, ha valaki elesetté válik az ismeretségi körében, megjelenik és segít. Ezt tudja, ez élteti, saját életét csak másokéban látja megindokolva. Hát járja a rászorulókat, lakásán keresi fel a beteget, vagy kórházban ül az ágya mellé a társtalannak. Mikor mondom, hogy nevüket legalább és a fényképüket tegyük az újságba, riadtan tiltakoznak. Nem, nem, ez már nem lenne hozzájuk méltó. így csendben csak, Istennek szolgálva... Hogy milyen volt az életük? A képlet számomra kissé felfoghatatlan, de tudom, ők tisztán értik: a sok-sok keserves óra, nap és év egy csodálatos életté állt össze. Amit máig beragyog az a fény, amit én óarannyal festenék. Palágyi Béla A túrkevei Finta Múzeumban két kiállításban is gyönyörködhetnek a látogatók. Az egyik teremben a Túrkevéből elszármazott Gy. Vad Erzsébet festőművész tárlatát rendezték meg, amely június 30-ig látható, míg a másikban kovácsoltvas remekeket állítottak ki, amelyeket a Népi Iparművészeti Tanács, a Damjanich János, illetve a Győrffy István Nagykun Múzeum anyagából válogattak. Ez utóbbi augusztus 20-ig látható. T.Z. (Folytatás az 1. oldalról) Az is hamar kiderül, a parázs rég ott szunnyadozott az elfojtott harag alatt. Csak fuvallat kellett, hogy felcsapjanak a lángok, a szenvedély tüzei. A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete mozdította meg az állóvizet - mert van itt tűz is, víz is - amikor feljelentést tett a tanácselnök ellen, a Büntető törvénykönyv különböző paragrafusai megsértésének gyanúja miatt. Pályakép, homályokkal Csikós József hosszú évekig dolgozott Tiszaszentimrén, a ga- mesz helyettes vezetője volt. Egy jó fél éve már a tomajmonostori tanács alkalmazottja.- Nem ilyen embernek ismertük meg Domokos Józsefet, amikor Szentimrére került tanácselnöknek. Tehetséges vezető volt, élt-halt a faluért, látástól vakulásig dolgozott, a hivatali munkája után beállt a falusiak közé, példát mutatott, hogy mire lehet menni a társadalmi munkával. Aztán ahogy sorban "bejöttek" a lapjaink - közben persze múltak az évek - változott, majd megváltozott. Rátarti lett, gőgös, önfejű. Az utóbbi években már minden úgy nézett ki, ami sikerült az az ő érdeme, ha meg nem, elrontották a beosztottai. Molnár Józsefné sem dolgozik már a tiszaszentimrei tanácsnál.- Én kicsi lányka korom óta ismerem Domokos Jóskát. Az első állásomat is neki köszönhetem az áfésznál, ahol ő akkor elnök volt. Múltak az évek, megtudtam róla valamit, nem ide tartozik, de sajnos ő is tudta, hogy tudom. Nem volt tovább maradásom. Akkor kerültem át a tanácshoz. Sajnos később ott lett a főnököm. Megtűrt, de olyan légkört alakított ki, hogy mindig reszketve mentem be hozzá. Persze nem csak én, ilyen volt a vezetési módszere. Az előző két tomajmonostori gamesz-alkalmazotton kívül még valakivel sikerült megismerkednem a faluban. Súlyos, emberileg elmarasztaló tényeket mondott el a tiszaszentimrei vezetőkről.- Leírhatom mindezeket a neve feltüntetésével?- Azért mondtam el, mert szent igaz, hogy így volt! - kaptam a választ. Térülök-fordulok a faluban, keresek egy utcát, egy címet, valakit, akitől állítólag még megtudhatok néhány fontos dolgot. De egyszer csak integet ám az út szélén az előző honpolgár, aki "szent igaz" tudta a dolgokat.- Mégse kell azt a valamit közhíreim, közben azt gondoltam ki, hátha mégis rosszul emlékszem a dolgokra. Nem káptalan ugye, az ember feje. De a szomszédhoz se menjen, azt üzeni, mert ő se tudja már pontosan, hogy is volt. Attila koporsóját se találtuk meg - még ma sem, hiszen azokat is lenyilazták, akik tudták, hová temették. Szerencsére manapság már csak a félelem nyilai röpködnek. Tiszta horizontot Csernyiczky Gyula dr. körzeti főorvos, aki az MDF nevében megtette a feljelentést, huszonöt éve gyógyítja a tiszaszentimreie- ket.- Volt valami személyes oka is, hogy nyíltan a tanácselnök ellen forduljon?- Semmi, az égvilágon semmi. De amikor az egész országban a közélet tisztaságát tűzték, tűztük ki célul, akkor megengedhetetlen, hogy a faluközösség élén továbbra is Domokos József álljon. Persze nem új ügy ez! Már több alkalommal indítottak a tanácselnök ellen vizsgálatot az elmúlt években, de ez csak annyiból állt, hogy: "Ugye nem igaz ez a feljelentés, Domokos elvtárs?!" Nyilván azt mondta, hogy nem. Maradt minden a régiben. A módszer ismerős: a sérelmet szenvedett állampolgár panaszos levelet írt a bepanaszolt személy felsőbbségének, főhatóságának. A panaszt visszapostázták oda, annak az alhatóságnak, középszintű vezetőtestületnek, amelyik hatáskörében a sérelem történt, azzal, hogy a kivizsgálás eredményéről jelentést kémek. A "kivizsgálókat" a náluk ilyesmi nem fordulhat elő elve motiválta, megírták tehát, hogy a bejelentés alaptalan.- Mi volt a tanácselnök válaszlépése a feljelentésre?- Megkeresett, és ázt mondta: ha te így, akkor én meg azért jelentelek fel, mert kiírtál valakit táppénzre, aki a házadat festette.- S megtette?- Meg bizony, a rendőrség a szakértők bevonásával ebben az ügyben is alapos nyomozást folytatott.- Mit állapított meg a nyomozásnak ez a része?- Teljesen vétlen vagyok az ügyben. Mit szól mindezekhez az utca embere? Fazekas Imre harmincöt évig volt gépkezelő a "vízügy" karcagi szakaszmérnökségén.- Sosem szerette a magamfajta ember ezt a tanácselnököt. Köszöntünk neki az utcán: "Jó napot, elnök el vtárs!" Vagy fogadta, vagy nem. Mikor, milyen kedve volt. Csak hát forgandó a világ! Néhány hete a tanácsháza folyosóján üdvözöltem, ahogy mostanság szokás: "Jó napot, elnök úr!" Majd hanyatt estem, odajött kezelni. Vass György 1973-tól a tanácsnál dolgozott, előbb mint közkútkezelő, majd a vízműtelepnél.- Én csak azt kérdezném meg azoktól a nyomozóktól, akik ezt az ügyet vizsgálták, hogy azt tudják - e, hová lettek a lebontott'régi középületek, a tanács által megvásárolt, ugyancsak lebontott házak anyagai?- Maga tudja?- Csak azt, amit az emberek beszélnek, de hát ez nem hivatalos.- Haragszik valamiért az elnökre?- Nem vagyok haragtartó ember. Bár méltánytalannak érzem, hogy amikor kértem tőle, adjanak el nekem, vagy adjanak bérbe négy-ötszáz ölet az állami tartalékföldből, hogy termelhessek egy kis krumplit, egy kis babot, azt mondta, nem lehet. így hát csak annyi földem van nekem Szentim- rén, amennyi a temetőben lesz. Dr. Jóna Erzsébet fogszakorvos tíz éve gyógyít Tiszaszentimrén.- Legutóbb nagyon megszégyenített engem az elnök úr. Vendégként mentem el az április végi tanácsülésre, de gondoltam, ha már ott vagyok, az interpellációknál szót kérek, mint az egészségügyi dolgozók szakszervezete körzeti elnöke. Méltánytalanság ért bennünket, többszörös méltánytalanság, nem részletezem. De ott mondtam az igazamat, amíg belém nem fojtották a szót, sőt az elnök fel is szólított, hagyjam el a helyiséget.- Ön természetesen magyar állampolgár.- Igen.- És nem kért később elnézést az elnök?- Azóta sem. Dr. Koczok Sándor, tomajmonostori körzeti orvos, a tiszaszen- timre tanács vb tagja.- A végrehajtó bizottság nem tudta, vagy nem akarta befolyásolni az elnököt a döntéseiben?- Az elnök erős akaratú ember, mindig képes volt a döntéseit elfogadtatni. Egyetlen esetről tudok, az a múlt év végén volt, amikor egy bizonyos kérdésben a vb leszavazta. Kettesben sok mindenről Domokos József tanácselnökkel hivatali szobájában beszélhettem.- Válaszol a kérdéseimre? Erre semmi sem kötelezi...- Elöljárójában azt szeretném elmondani, hogy ez egy politikailag kikevert, felfújt ügy. Olyanok is ellenem vannak, akiknek valaha egyenesen terhes volt számomra a hízelgésük.- Elhiszem, ez is egyik ismérve az elmúlt évtizedek modelljének. De a rendőrség megállapításai - én nem sorolom fel, hiszen sem ügyésze, sem bírája nem vagyok - nagyon objektívnek látszanak.- A nyomozati iratban leírtak közül csak egyetlenegy dolgot ismerek el: gázolajat vásároltam egy magánszemélytől. A többi nem felel meg a valóságnak.- Oka és joga is van a védekezésre. De minek kellett Önnek az a sok gázolaj?- Az nem mindegy?- Nekem igen, de a faluban azt beszélik, hogy a dinnyepalánták előneveléséhez kellett. Sőt azt is tudni véli a falu, hogy egy befolyásos valakinek nevelte tápkockában a dinnyepalántákat.- Nem én vállaltam el ezt a munkát, hanem a vb-titkár. De aztán ő azt mondta, nem csinálja. Valakinek csinálnia kellett. Számomra is jól ismert séma: a felsőbbség kedvezményezett helyzetbe hoz valakit, aztán benyújtja a számlát. Delegációk itatása, etetése, ajándékok megszerzése, stb. Ezek nem konkrétan tiszaszentimrei példák, de rokoníthatóak.- Miért fényé gette meg dr. Cser- nyiczkyt, hogy Ön is keres egy embert, aki ezt meg azt mondja majd?- Nem kerestem, magától jelentkezett.- Hónapok óta csaknem milliót érő fizikotherápiás gépekkel rendelkezik a falu egészségügye. Az orvos mindezidáig nem tudta elérni, hogy működhessenek ezek a gépek.- Nem rajtam múlott, hanem a doktoron. Mondtam neki, hogy képeztessen ki valakit a gépek kezeléséhez...- Csernyiczky doktor szerint van ilyen szakasszisztens a községben. Csak hát az illető most máshol dolgozik.- Miért pont azt a személyt akarja odavinni az orvos? Azt csak ő tudja...- Ebben bizton igaza van, mert ő az orvos. De minden vitától függetlenül tény, hogy a gyógyító gépek még nem szolgálják az emberek javulását. Több mint kellemetlen szóba hoznom azt is, de a falu lakói közül sokan kifogásolják az Ön emberi magatartását is.- Én mindenkinek előre köszöntem. Hagyjuk! Kell az állásom valakinek! Tudom is kinek.- Az emberek meg azt mondják, Ön magas lóra ült az elmúlt években, mert befolyásos patrónusokat érzett a háta mögött. S most ezek az állítólagos "nagy emberek" a hetedik határban mossák kezeiket, jól láthatóan, hogy mindenki észrevegye: az övék tiszta.- Nem volt nekem belőlük semmi hasznom.- Ebben is egyetértünk. Mert ha évekkel ezelőtt nem elvtársi koccintással, összekacsintással "intézik" az Ön már akkor megmutatkozó emberi hibáit, akkor most nem kellene a jövőtől félnie. A napokban a tiszaszentimreiek küldöttsége a megyei tanács elnökénél járt Domokos József ügyében. A megyei tanács elnöke törvényesjogával élve kezdeményezi a tiszaszentimrei tanács nyolc napon belül történő összehívását. Domokos József sorsa nem egyedi eset. Az állampárt gépezetének nagy fogaskerekei elnyomorították a transzmisszió áttételeit is. Holtom napjáig sem tudnám ezt a tragikus tényt úgy még csak körül sem írni, ahogy József Attila néhány szóban megtette: "...kilá- bol a népségből a nép fia." Esetünkben sajnos mindezt múlt időben kell értelmezni. Tiszai Lajos
