Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)
1990-06-16 / 59. szám
6 Nemzetközi körkép 1990. JÚNIUS 16. Alekszij, az észt pátriárka Új pátriárkával fogadhatták az orosz pravoszláv hívők hétfőt, amikor letelik a hagyományos negyvennapos gyász Pi- men, Moszkva és egész Oroszország előző lelki vezetőjének halála után. Utódját, II. Alek- szijt, Leningrad és Novgorod eddigi metropolitáját vasárnap ünnepélyes külsőségek között iktatták be hivatalába. Az orosz ortodox egyházi hierarchia liberális szárnyának vezetőjeként ismert pátriárkát megfigyelők a gorbacsovi peresztrojka támogatójának tartják, s ezért jelentős átalakításokat várnak tőle. II. Alekszij, világi nevén Alexis Ridiger észt nemzetiségű. 1929. február 23-án született Tallinnban, s 1949-ben lett a leningrádi teológiai szeminárium hallgatója. (Ehhez az évhez kapcsolják nyugati források élete egyetlen igazán „világi” cselekedetét: tanulmányai megkezdésekor már ki volt tűzve esküvője egy lelkész leányával, s mivel a hivatalos eljárás már megindult, a menyegzőt meg kellett tartani. Később érvénytelenítették a frigyet, mivel csak papíron jött létre.) Az 1950-ben pappá szentelt Alekszij 1961-ben tett szerzetesi fogadalmat, s még abban az évben Tallinn és Észtország érsekévé nevezték ki. Ezzel párhuzamosan a moszkvai pártriár- kátus külügyi kapcsolatai felelősének helyettese lett. 1964-ben nevezték ki püspökké, s azóta tagja az orosz ortodox egyház Szent Szinódusá- nak. Az Egyházak Világtanácsának vezetésében 1961 és 1968 között képviselte az orosz egyházat; 1987-ben az Európai Egyházak Konferenciájának elnökévé választották, majd egy évvel később nevezték ki Leningrad és Novgorod metropo- litájává. Tevékenységének a világi élethez kapcsolódó területei közül a legjelentősebb, hogy a szovjet Népképviselők Kongresszusának tagjai közé választották. Az orosz ortodox egyház 330 tagú Szent Szinódusa kétnapos, szigorúan zárt ajtók mögött megtartott tanácskozás eredményeként választotta meg az új pátriárkát. A hírzárlat olyannyira erős volt, hogy még a három jelölt neve sem szivárgott ki. Valószínűsíthető azonban, hogy a viszonylag fiatalnak számító egyházfő legerősebb ellenfele Fila- ret volt, Kijev, Galícia és Ukrajna metropolitája. A „szürke eminenciásnak” tekintett és erősen konzervatív nézeteiről ismert Fi- laret az elhunyt Pimén egyik legközelebbi tanácsadója volt, s a pátriárka halála után őt választották az orosz ortodox egyház helytartójává, ügyeinek ideigle-v nes fejévé. A Szent Szinódus tanácskozását külföldi megfigyelők és orosz egyházi körök egyaránt az első, „viszonylag szabad és alternatívákon alapuló” pátriárkaválasztásnak tartják azóta, hogy 1917-ben Tyihon lett az orosz ortodox egyház feje. II. Alekszijt többnyire haladó szelleműnek, liberálisnak, energikusnak és keménykezűnek tekintik, jóllehet dolgát várhatóan megnehezíti majd, hogy a Szent Szinódus tagjainak túlnyomó többsége a 60-as évek óta viseli hivatalát. Választási programjában - amely nemrégiben egy egyházi lapban kapott nyilvánosságot - az új pátriárka támogatásáról biztosította Mihail Gorbacsov reformjait, amelyek véleménye szerint a hívők anyagi és lelki helyzetét egyaránt megjavíthatják. A legnagyobb várakozások jövendő tevékenységének két területét érintik: egyrészt eléri-e, hogy végre az egyház is elítélje a múltat, a sztálini korszak atrocitásait, és kivívja az elnyomott hívők rehabilitálását; másrészt sikerül-e rendeznie a Sztálin által erőszakkal az orosz pravoszláv egyházhoz csatolt ukrán görög katolikus egyház helyzetét. Fazekas Judit Trabant: Egy tündöklő karrier szomorú vége Alig fél évvel ezelőtt egyedül hazájában három millióan vártak rá - sokan tíz, sőt tizenöt éve -, nem is beszélve a kelet-európai országokban számon tartott előjegyzésekről. Az NDK-beli szabadpiacon még a 4-5 éves példányok is az újak árán cseréltek gazdát. Mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Igen, e - hajdan - roppant népszerű kisautóról van szó, amely az NDK gyártmányai közül elsőkent vérzik el a német gazdasági és pénzügyi unió oltárán. Olcsósága, igénytelensége, alacsony fogyasztása igazi kelet-európai népautóvá (Volkswagen) tette a „Trabit”, amelyből 1957 óta napjainkig hárommillió darab hagyta el a zwickaui Sachsenring autógyárat. A jubileumi, hárommilliomodik kocsi május 21-ikén készült el. Ebben már Volkswagen licenc alapján gyártott Polo-mo- tor duruzsol. Az üzem egy ideig még párhuzamosan gyártja a négy- és a kétütemű változatot - ám az utóbbiakat (napi 400 darabot) május 21. óta kizárólag exportra. Ennek fő oka, hogy az NDK- ban szinte a nullára zuhant a műanyag karosszériás autó iránti kereslet. Márciusban - a gyarapodó raktárkészletek láttán - az IFA-Vertrieb, vagyis az NDK- beli Merkúr, megszüntette az előjegyzés szerinti értékesítést, majd áprilistól a zwickaui gyár is jogot kapott termékeinek forgalmazására. A legújabb hír: 3000 márkával csökkentették a belföldi fogyasztói árat - ám a vásárlók még a tízezer márkát is sokallják -egy igénytelen, de műszaki és formatervezési szempontból egyaránt elavult autóért. A kereslet visszaesése igen szorult helyzetbe juttatta a zwickaui gyárat. A 13.000 márkás ár már maga is mintegy 2500 márka szubvenciót tartalmazott, ám az árcsökkentés nyomán a ráfizetés 5500 márkára, vagyis az eladási ár több, mint 50 százalékára duzzadt. A vállalat - pénzügyi nehézségeit enyhítendő korengedménnyel nyugdíjba küldött 1000 dolgozót, és felbontotta 1000 vietnami, angolai, kubai és lengyel vendégmunkás szerződését. A megmaradó mintegy 9500 dolgozó mégsem érezheti biztonságban magát. Annál is kevésbé, mert a kormány elutasította figyelmeztető sztrájkjukkal nyomatékosított követelésüket: az állam engedje el a Sachsenring adósságait, s egyúttal engedélyezze 3500 kétütemű Trabant exportját Romániába és Bulgáriába. Az utóbbi tétel 46 millió márka bevételkieséstől mentené meg a gyárat. A kormány azonban hajthatatlan volt. Mint a pénzügyminisztérium rámutatott, a két balkáni ország kereskedelmi mérlege az NDK-val szemben máris hatalmas passzívumot mutat, s az év végéig várhatóan eléri, illetve meghaladja az 1-1 milliárd márkát. Piacképes ellentétel híján szóba sem jöhet a Trabant-export engedélyezése. Zwickauban, a szász iparvidék legnagyobb üzemében többnyire borúlátóak a dolgozók. Tudják, hogy a négyütemű Trabant is csupán átmeneti mentőöv. Ma még vevőre találnak - többnyire közü- letek, vállalatok körében - a csak- ném 20.000 márkába kerülő kocsik. Viszont július 1. után aligha lesz bárki is hajlandó nemhogy 20.000, de még 10.000 nyugatnémet márkát is fizetni értük. A reális, piacképes ár 6-7000 DEM lenne - ami azonban újabb ráfizetést jelent majd a gyárnak. A kiutat a válságos helyzetből minden bizonnyal a wolfsburgi „sógorok” segítsége jelenti. Május 21-én gördül ki a Zwickau melletti Moselban épített új szerelőcsarnokból az NDK-ban ösz- szeszerelt első Volkswagen Polo. A tervek szerint októbertől napi 50, 1992-ben pedig napi 400 Polo készül majd itt, 1994-től napi 1200-ra, a2az évi 250 ezerre növekszik a termelés mennyisége. Az ár a hírek szerint megegyezik majd a Wolfsburgban készülő modellekével (13.000 DEM). A Trabikból pedig lassanként emléktárgy lesz. Ma még mindenesetre körülbelül kétmillió gurul belőlük az NDK útjain. A tavaly őszi határnyitás nyomán mintegy nyolcézer kelt át az NSZK-ba, s talált lekes hívekre, elnyerve az év autója büszke címet az Elbától nyugatra .élő németek körében. Sokan családi másodautónak használják, élve egy nyugatnémet cég ajánlatával, mely katalizátort fejlesztett ki és hozott forgalomba, kifejezetten a Trabant-motor- hoz. Lehet, hogy a Citroen gyár híres CV-2 modelljét utánozva a Trabi lesz a 90-es évek „rút kiskacsája”? Dorogman László Berlinifaltálankodások Á kelet-berliniek már hónapok óta szabadon átjárkálhatnak Nyugat-Berlinbe, de még mindig nem teltek be az örömmel, még mindig némi elfogódottsággal lépdelnek át a határátkelőhelyeken. Pedig, miként azt e sorok írója a minap tapasztalta, a határőrök it't-ott már pillantást sem vetnek az útlevelekre. így is jelzik, hogy strázsálásuknak egyre kevesebb értelme van, hiszen közeledik az igazi nyitás napja. Eddig csak kapukat nyitottak Berlin két része között, július elsején viszont teljesen megszűnik a város kettéosztottsaga. Amilyen képtelen helyzeteket teremtett évtizedekig a berlini fal léte, olyan képtelen dolgokat teremt, furcsa érzéseket kelt a megszűnése. Bármennyire abszurd teremtmény volt a fal, a kelet-berliniek és a nyugat-berliniek - anélkül, hogy igazán érzékelték volna - hozzá igazították mindennapjaikat. Furcsa lesz, hogy az utca, ahol lakom, a fal lebontásával hirtelen meghosszabodik majd, és ugyanabba a boltba fognak járni azok, akik eddig teljesen más világban éltek - mondja Andreas, egy kelet-berlini fiatalember, aki lakása ablakából a fal által kettészakított utca másik oldalára valamicskét eddig is ráláthatott. Andreast lelkesíti az, hogy már nem kell Budapestre járnia világhíres rock-zenekarok koncertjeire, mert néhány metrómegállóra is talál ilyesmit. Elbűvölik őt minden alkalommal a nyugat-berlini üzletsorok, de esténként egyre ritkábban jár át. Inkább kelet-berlini sörözőkben töpreng barátaival, hogy milyen lesz életük július elseje után. A kelet-berliniek epekedve várják, hogy megkapják első „konvertibilis” fizetésüket és, amilyen gyorsan csak lehet, idomuljanak a nyugat-berliniek fogyasztói szokásaihoz. Élelmes nyugat-német kereskedők kelet-berlini boltokat is megtömtek nyugati élelmiszerekkel, hogy minél hamarabb rászoktathassák az NDK-polgárokat egy-egy árumárka fogyasztására. A kelet-berlini utcákon gyakran látni gyerekeket, akik büszkén tartják kezükben a Coca Cola konzervet. Érzékelhető azonban, hogy sok kelet-berlini (miként az NDK más polgárai is) zavarban van a rendkívül gyorsan jött változások és a jövő bizonytalanságai miatt. Sokan tartanak attól, hogy túl sok áldozatot kell hozni a nyugati jólét elérése érdekében, fel kell hagyni egy langyos életmóddal és el kell fogadniuk egy kőkemény versenyszellemet. Az említett fiatalember, Andreas arra számít, hogy heteken belül munkanélküli lesz, mert munkahelye, egy építőipari vállalat gyakorlatilag fizetésképtelenné vált. Arról álmodozik, hogy majd talál valami munkát, és néhány hónapi fizetésből, a kemény márkával kedvére utazgathat a világban. Angelika elvált asszony, egyedül nevel három gyermeket, akiknek táplálását viszonylag jól meg tudta oldani eddig az állam által szubvencionált élelmiszerekkel. Most aggódik az áremelkedések miatt és fogalma sincs arról, hogy mennyi lesz majd a családi pótlék, fizetni kell-e az óvodáért, vissza- veszik-e munkahelyére és így tovább. Aggodalmainál azonban erősebb az öröme, s minden hétvégén vidáman indulnak vendégségbe a nyugat-berlini rokonokhoz. A kisgyerekek talán évek múlva el is fogják felejteni, hogy létezett a fal. Angelika viszont nem tud ma se betelni szabadságával. Sokak szerint a kelet-berliniek még hosszú ideig kisebbrendűségi érzéssel lesznek teli a nyugat-berliniekkel szemben. Az otthoni és az iskolai neveltetés, az állam folytonos atyás- kodása, a folytonos ideológiai nyomás miatt kevésbé magabiztosak, meglehetősen bátortalanok, ösztönösen utasításokra várnak. Minden bizonnyal ők fognak idomulni a nyugat-berliniek mentalitásához, életviteléhez, és nem fordítva. A nyugat-berliniek többsége őszintén örül a fal lebontásának, hiszen szinte mindegyiküknek van odaát rokona. Boldogok amiatt is, hogy megszűnt az ő viszonylagos bezártságuk is, és alaposan kihasználják az új kirándulási lehetőségeket. Meglepően sok nyugat-berlini alig ismeri a város keleti részét és az NDK-t, mert a vízumrendelkezések, a kötelező valuta- váltás és egyéb kényelmetlenségek miatt nem utaztak „oda- átra”. Vannak azonban szép számmal nyugat-berliniek, akik nem szégyellik bevallani, hogy sajnálják a Fal megszűnését. Már most nosztalgiával gondolnak a „fényes elszigeteltségre” és azt mondják, hogy vége a nyugalmuknak. A kelet-németeket lenézik, vagy jobb esetben fölényesen megmosolyogják esetlenségüket, fogyasztói mámorukat. Talán nem meglepő, hogy az évtizedek óta Nyugat- Berlinben élő törökök tekintenek a legbizalmatlanabbul a kelet-németekre. Féltik tőlük munkahelyeiket és legszívesebben visszazavamák az új jövevényeket. Ellenérzésük talán csak akkor enyhül, amikor elnéző mosollyal tekintenek a nyugat-berlini utcákon pöfékelő Trabantokra, a bizonytalanul vezető wartburgosokra. Kurucz János Kolumbia Latin-Amerika Libanonja - írta a minap egy vezető kolumbiai lap kommentátora, s ha a hasonlat helytálló, Bejrút „testvérvárosa” Medellin. Az Andok völgyében fekvő 2,5 milliós nagyváros a „zűrzavar metropolisa”, az egy főre eső gyilkosságok számát tekintve a világranglista első helyeire pályázhat. Csak az idei év első négy hónapjában 1220 gyilkosságot követtek el a városban, s a rendőrség teljesen tehetetlen a mindent vérbe borító^erőszakhullám terTokió: Huszonöt amerikai dollárért árulják a Gorbacsov-babákat az egyik tokiói játékáruházban június 10-én. /MTI Telefotó/ jedésével szemben. - Nézzen rám, két évvel ezelőtt, amikor a városba kerültem, egyetlen fehér hajszálam sem volt - panaszolja egy őszbe borult, magas beosztású rendőrtiszt. - Időnként úgy érezzük magunkat embereimmel, mintha a harmadik világháború közepébe csöppentünk volna - teszi hozzá. A medellíni gyilkosságok nagy része a kábítószermaffia számlájára Írandó, amely átfogó hadüzenetet intézett a kormányzatnak azután, hogy Virgilio Barco elnök tavaly nyáron az illegális kábítószer-kereskedelem teljes felszámolását helyezte ki- látásba.'Csakhogy a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a narkó- maffia mellett a gyilkosságokból, emberrablásokból, pokolgépes merényletekből, autólopásokból kiveszik a részüket a köztörvényes bűnözők, a szélsőbaloldali gerillák és a biztonsági erők korrupt tisztviselői is. Medellin ugyanis a kábítószermaffia hadüzenete előtt is hírhedt csempész- és pénzhamisító központ volt. Az évtizedek óta itt működő „zsebmetsző iskolából” kikerült végzettek állítólag napjainkban is számos világvárosban tevékenykednek. Két független kutatócsoport közelmúltban közzétett jelentése szerint az emberölések száma az elmúlt években kezdett .meredeken felfelé ívelni, s a tavaly elkövetett 23 ezer gyilkosság csaknem feléért a kábítószermaffia tehető felelőssé, 8755-öt követtek el köztörvényes bűnözök, és 3303 gyilkosság 'mögött gyanítható politikai motívum. 1983-ban a kábítószer a gyilkosságok hat százalékánál játszott csak szerepet - állítják a szerzők. A drogkereskedők megbízásából gyilkoló bűnözőknek jól elkülöníthető kasztja alakult ki. „Sicario”-nak hívják azokat a mindenre elszánt fiatalembereket, akiket a maffiózók a szegénynegyedekből 6-7 éves korukban kiemelnek és profi bűnözőkké képezenek ki. - A kábítószer-kereskedők gyerekei ők - magyarázza egy kolumbiai katonatiszt a kolumbia hadsereg 4. dandárjának főhadiszállásán berendezett „Sicario-mú- zeumban”. A vitrinek mögött házilag fabrikált lószerszámok, pisztolyok, félautomata fegyverek, de látható itt távcsöves íjpuska és korszerű hangtompítós pisztoly is. Több elnökjelölt, egy-egy főügyész és lapkiadó, valamim számos magasrangú katona- és rendőrtiszt életét oltották ki ezek a fegyverek. Csak idén április óta az elnökválasztássá összefüggő terrorkampány során 60 medellíni rendőrt öltéi meg a „sicariók”. A falakon kifüggesztett port rék között fiatal gyerekek képei, köztük egy 14 éves babaarcú fiúé, aki rövid pályafutás; alatt 18 embert gyilkolt meg Mint a városbeliek elmondják sokan vállalnak közülük „sza badúszóként” munkát, s má 45 dollárért rávehetők az em berölésre. „Olcsó itt az élet, ső semmit sem ér” - összegez^ egy medellíni taxisofőr. Nagy Katalii
