Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-16 / 59. szám

» A Minisztertanács üléséről Valamennyi település visszakapja az önkormányzás jogát Megszűnt a kamatadó - Elha­lasztották a gyógyszerár-eme­lést - Nem emelik a búza ter­melői árát - Vármegyék főispá­nokkal Kedvező híreket hozott a kor­mány késő éjszakába nyúló, csü­törtöki üléséről László Balázs kormányszóvivő, aki szokásos csütörtöki szóvivői tájékoz­tatóját kényszerűségből ezúttal pénteken tartotta meg. A kormány határozatot hozott arról, hogy a kamatadóról szóló törvényt annak hatályának nap­jától kezdve helyezi hatályon kí­vül. így tehát azok, akik már be­(Folytatás a 2. oldalon) Ötödik parancsolat: Ne ölj! Botokkal és dorongokkal felfegyverzett bányászokkal megrakott teherautó halad az egyetem közelében, amikor a különvonatokkal a fővárosba szállított Zsil-völgyi és máramarosi bányászok szállták meg Bukarestet. Tájékoztató a társadalombiztosításról A képviselők kérdeztek, ismerkedtek Először tartott tájékoztatót dr. fogy a megye lakossága, többen Bagdi László, a Megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóság veze­tője arról, hogyan dolgozott, mi­ként gondoskodott a megye la­kóiról 1989-ben az igazgatóság. Erre különben az is jó okot adott, hogy napjainkban az egész­ségügy, a betegbiztosítás, a szo­ciálpolitika iránti érdeklődés nö­vekvőben van, hiszen a neheze­dő életkörülmények között saj­nos nő az ellátásra szorulók szá­ma is. Évről évre jellemző, hogy halnak meg, mint születnek, s különféle betegségek támadnak az amúgy is terhelt aktív,.korosz­tályra. Az első tájékoztatóra meghívták a megye ország- gyűlési képviselőit, a pártok ve­zetőit, s a sajtó munkatársait. Az országgyűlési képviselők megjelenésén és érdeklődésén könnyen mérhető, hogy olyan társadalmi-gazdasági helyzetről kértek, kaptak tájékoztatást, (Folytatás a 2. oldalon) Legyen autósmozi, de ne a Tiszaiige tben! Legyen-e autósmozi Szolno­kon, s ha igen, akkor hol? Nos, erre a tények ismeretében kissé költőinek tűnő kérdésre - ugyan­is az építés már megkezdődött és kb. egymillió forintot invesztál­tak be - az# SZDSZ válasza: le­gyen autósmozi, de ne a Tiszali­getben! A tegnapi sajtótájékozta­tón az SZDSZ képviselői - meg­hívott mozis szakemberek jelen­létében - részletesen indokolták, hogy lakossági kezdeményezés­re miért kifogásolják az autós­(Folytatás a 2. oldalon) Nem lesz baj.,. Milyen a szolnoki levegő és az ivóvíz? Ártalmas-e az egészségünkre? Előfordulnak-e időnként rákkeltő anyagok az ivóvízben? Az igazság kiderül a harma­dik oldalon a Csak ne lélegezz, és ne igyál vizet! című írásunkból. Nyikos Pistának nem lesz balladája Balladás estéken, amikor a kutya szűkölt a Holt bádogarcába, a fonóban Radácsi Berti bácsi újra elmesélte, miként ölték meg az újvári bírót. Jött át a Csákó-dombon, aztán valaki hátulról... Bedobták a gödörbe, földet húztak rá - ekkor a hallgatóság beleborzon- gott. Mert a temetőt strázsáló nyárfák hegyén fehér gyolcs lobogott a holdfényben, a sírok lakói keservesen nyögtek: nincs nyugalma annak, akit erőszakkal küldtek át a másvilág­ra. A petróleumlámpa fényében a befeléfor­duló tekintetek arról árulkodtak, hogy ki-ki magábaszállt, és a népi igehirdetés megerő­sítette a hallgatóban azt a meggyőződést, hogy az ember Isten teremtménye. És aki ellene tesz, az a mindenhatóval száll szembe. Örményesen agyonverték Nyikos Pistát. Június 2-án, szombaton este tíz óra után a szomszédok úgy hallották, mintha a magá­nyos férfi fát vágott volna. Tompa dobogás, de kiáltó, segélykérő hang egy sem. Pedig akkor történt. A fiatal férfi készségesen mu­tatja, hol találta meg a Pistát. Pontosabban hát nem is ő, hanem a bátyja mondta, hogy a szomszéd megint ott fekszik eszméletlen ré­szegen az udvaron. Szóltak a testvérének, aki ugyancsak szomszéd, megfordították a moz­dulatlan embert, és akkor látták, hogy telje­sen szét van verve a feje. Rendőrség, mentők, ahogy ez szokás. (Folytatás a 4. oldalon) A szellemektől nem kellett félni Szívünk épp úgy a torkunkban dobogott éppen napra egy évvel ezelőtt, mint 1956. október 23-án. Csakhogy akkor a cselekvés vakmerősége, tavaly viszont a kimondás bátor­sága dobogtatott meg bennünket. Mindegy, történelmi dá­tum volt ez is, az is. Mérföldkő. Mert az ember márcsak olyan, hogy kőbe vésett dátumokra van szüksége ahhoz, hogy a megtett útját lemérje. Ma már tudjuk, az ’56-os forradalom mártírjainak emléké­től kár volt félni. Szellemüket bátran kiengedhették a kény­szerű feledés gondosan dugaszolt palackjából. Tisztább és áttekinthetőbb lett a közelmúltunk attól, hogy a jelképpé vált 301-es parcellában a jeltelen sírok helyett emberhez méltó mementók emlékeznek az áldozatokra. A demokra­tizmusunk 0. kilométerkövét is idehelyezném, a míves gonddal készített kopjafák társaságába. Ami pedig a tavalyi június 16-át illeti: hangzottak el olyan eretnek szónoklatok, hogy belénk szorult a levegő. Orbán Viktor a szovjet csa­patok azonnali kivonását követelte, de mások is álltak elő akkor még elképzelhetetlennek vélt programokkal. S mily korban élünk! - ezekből a vakmerő vágyakból lassan-las- san lám valóság lesz. Ez a dátum egyszerre figyelmeztet arra, hogy milyen komoly dolog a politika. De azt is emlékezetünkbe idézi - mindig lesznek, akik életüknél is többre becsülik a szabadságot! I. évf, 59. szám 1990. június 16., szombat Ara: 5.30 Ft JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Ünnepélyesen átadták a Samsung tévégyárat Jászfényszarura figyelt az ország Három év telt el azóta, hogy a koreai birkózóválogatott veze­tőjeként Magyarországon járt a Samsung egyik vezetője. Akkor vetődött fel először a gondolat, hogy ne csak birkózzon egymás­sal a két ország, hanem próbál­jon is együtt dolgozni. Kezdetben lassan haladt előre a gondolat megvalósítása, de a gazdasági törekvések kitaposták az utat a diplomáciai kapcsola­tok megteremtése előtt. A múlt év májusában az Orion Elektro­nikai Vállalat és a világ egyik legnagyobb televíziógyártója, a dél-koreai Samsung cég aláírta a közös vállalat alapításáról szóló szerződést. Azután felgyorsul­tak az események, és nem kellett egy év, hogy a jászfényszarui szerelőszalagról legördüljön az első 51 centiméter képátmérőjű Samsung tévé. Tegnap délelőtt a kísérleti gyártás végeztével ünnepélyes keretek között kezdődtek meg a Samsung Elektronics Magyar (Folytatás a 2. oldalon) A Népköztársaság bírósága elítélte, a Köztársaságé felmentette A középszerűség volt annak a rendszernek az alapja. Szürkeségben tartani mindenkit, mert akkor nem veszélyeztet­hetik a fölöttük állók hatalmát. Ha valakinek mégis kinőtt a feje a tömegből, jött a kasza és levágta. így fordulhatott elő az, hogy 1986-ban Gazdaságfejlesztési Díjat kaptam, rá egy évre meg már le akartak tartóztatni." - mondja az Új Néplap vendé­ge, dr. Pálffy Dezső, a Mezöhéki Táncsics Tsz egykori elnöke. Interjúnk a 4. oldalon. Kisújszállás - ugyanúgy, mint megyénk többi városa - várakozásteli napokat él át. Az önkormányzat megteremtéséig hátralévő időszak városbéli gondjairól, a pártok elképzeléseiről tudósít összeállításunk a 10. oldalon. i / Újabb vegyesvállalatok várhatók

Next

/
Thumbnails
Contents