Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-13 / 56. szám

5 1990. JÚNIUS 13. Néplap B.L.: Virágszál B.L.: Délelőtt K.T.: Cím nélkül Döntsön a tantestület Lassan végéhez közeledik az igazgatóválasztás szezonja az iskolákban. Hol zajosabban, hol teljes egyetértésben voksolt, voksol a tantestület egy-egy jelölt mellett. Már persze ahol több pályázó is akadt. Megyénkben az idén negyvenöt igazgatói állás üresedik meg, mert lejárt a jelenlegi vezető megbízatása, esetleg korábban nem tervezett nyug­díjba vonulás miatt, de az is előfordult, hogy a tan­testület megvonta a bizalmát az igazgatójától. így a közeli hetekben, hónapokban négy óvoda, huszon­négy általános iskola, tizenöt középiskola és két nevelőotthon élére kell új vezetőt választani. A procedúra öt intézményben kicsit elhúzódik, hiszen újra ki kell írni a pályázatot a túrkevei Petőfi Sán­dor Általános Iskola, a mezőtúri Dózsa György Szakközépiskola, a Tiszafüredi Gimnázium igaz­gatói állására, ugyanis eddig egyetlen egy pályázat sem érkezett. Ugyancsak újra "szabad a gazda" a szolnoki Tallinn Általános Iskolában és a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. Ezekben az iskolák­ban nem kaptáik elegendő szavazatot a tantestüle­tektől a pályázók. Az iskolaigazgató-választást az érvényben lévő oktatási törvény szabályozza, a korábbiaknál na­gyobb beleszólási lehetőséget adva a tantestületek­nek a döntésben. Ahhoz ugyanis, hogy egy pályázó igazgató lehessen, a tantestület létszámának a fele plusz egy szavazat szükséges. Mivel a tanári kar minden pályázóra külön szavaz, előfordult, hogy két jelölt is megkapta az elégséges szavazatot. Ezekben az esetekben a fenntartó tanácsok döntöt­tek egyik vagy másik jelölt mellett. A pedagógusok egy része emiatt úgy érezte, hogy igazából még­sem a tantestület választ. S ők most bizonyára kü­lönösen örömmel hallgatták dr. Andrásfalvy Berta­lan miniszter ígéretét, miszerint önállóságot kell biztosítani az iskoláknak. Üdvözítő álláspont. Va­jon ki lehetne más kompetensebb, mondjuk az igazgató megválasztásában, mint maga a tantestü­let? A pedagógus társadalom hivatásánál fogva is nagyon érzékeny az emberi tisztességre, a szakmai kompetenciára, a vezetői erényekre, értékekre. Nem tudom elképzelni - ha valóban önállóan dönt­het a tantestület -, hogy maga ellen dolgozik, olyan igazgatót választ, aki nem alkalmas a veze­tésre, az iskola menedzselésére, megújítására, át­alakítására. Hiszen ez utóbbiak igénye már oly ré­gen feszíti belülről az iskolát. Bizonyára a jelenlegi választási szisztéma "kiska­puja" miatt Szolnokon, az MDF helyi vezetői sze­rencsésebbnek tartották volna az igazgatókinevezé­seket elhalasztani az önkormányzat megalakulása utánra, mert félő, hogy "olyanok juthatnak vezető pozícióba, akik megnehezítik az átalakulás folya­matát az oktatásban" - olvasom a Magyar Nemzet június 5-i számában. A kérdésben végül megegye­zés született, nem napolták el a kinevezéseket. így június 30-ig változatlanul tart még az igazgatóvá­lasztási szezon az iskolákban. S remélhetőleg a megváltozott társadalmi légkörben felszabadultab­ban, politikai nyomás nélkül, csak a szakmai, embe­ri értékeket szem előtt tartva szavaz a tanári kar le­endő igazgatójára. T.G. I Mimi. K.T.: Kép I. Összefogással a Tisza-tóért Nemrégen már tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy a Tisza-tó körülötti települések papi méltó­ságai találkoztak Tiszafüreden, és elvi állásfoglalást tettek egy ke­gyeleti hely létrehozására. A helyszínre akkor két javaslat ér­kezett. Egy volt település, Tisza- halászi és a tiszafüredi sziget. Ugyanezen gondolatot megvitat­ni jöttek össze a tó körülötti tele­pülések állami gazdasági vezetői, a legitim pártok és az érintett te­rület országgyűlési képviselői. A házigazda most is a Középtisza Vidéki Intéző Bizottság volt, melynek főtitkára, Kerekes Lász­ló mutatta be a társadalmi testület munkáját és a Tisza-tót. A hosszúra nyúlt tárgyalás so­rán a jelenlévők beszéltek saját településük gondjairól, sérelmei­ről. A poroszlóiak úgy érzik, hogy "felbillent" a Tisza-tó, hi­Határozat még nem született szén minden fejlesztés Tiszafü­redre és Abádszalókra kerül. Elek István országgyűlési képvi­selő szerint az eredeti település- határokat figyelembe véve a tá­rozó 80-90 %-a Heves megyéhez tartozik, éppen ezért fáj ez nekik különösen. A jelenlévők egyetértettek ab­ban, hogy nem szabad felelőt­lenül kiárusítani a területet a még oly vonzó nyugati tőke számára sem. Nem zárhatják ki ezzel a lé­péssel a honi üdülőket, pihenni- vágyókat a meglévő vízterület adta lehetőségekről. A megbe­szélést egy szándéknyilatkozat aláírásával fejezték be, mely sze­rint a Tisza-tó kezelésével, hasz­nosításával foglalkozó terveze­tek, valamint a tó körüli települé­sek tanácsainak pártjainak képvi­selői és magánemberek kinyilvá­nítják, hogy az eltérő érdekek egyeztetésére, a tó közös haszno­sítására kezdeményezi önkor­mányzati szövetség létrehozását. Ez csak a munka megkezdésé­hez elegendő. Ezután kell még meghatározni a kápolna pontos helyét, hiszen ahogy Makovecz Imre Kossuth-díjas építész ösz- szefoglalta a mai nap eredmé­nyét, "annyi templom kellene, ahány település van." Minden je­lenlévő tudott saját lakóhelye kö­zelében megfelelő helyet ajánla­ni. A döntés valószínűleg a júni­us 18-i találkozón fog megszü­letni, ahol a települések képvise­lői és egyházi méltóságok ülnek egy asztalhoz. Az előkészítő munka természetesen addig sem szünetel, máris megkezdik a la­kosok véleményének, javaslatai­nak összegyűjtését. V.I.I. Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel: 44-618) Szer­kesztő: Gyuricza Péter 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Pálréti Ágoston (tel: 41- 133) A tartalomból: Hírek - 17.15: Ze­nés percek. Muzsikáló tájak - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Testvérvárosok: Szolnok- Rautlingen - Országos triatlon - La­kossági fórum Szolnokon - Aratási helyzetkép - Újra járható a Keskeny János út - 18.00-18.30: Zeneturmix - közben: Szóváltás. Rögös utakon - Találkozó Hegyesi Jánossal - Parkosí­tott temetőkért Jászberényben. Kossuth rádió 8.05: Hangszemle. - 8.20: Eco-mix /ism./ - 8.45: Levelekre röviden. - 8.50: Külpolitikai figyelő. - 9.05- 11.00: Napközben /Elő/. Közben: 10.30: Balaton-rádió. - 11.10: Nép­dalkörök énekelnek. - 11.30: Hrabal könyve 15. rész. - 12.45: Törvény- könyv. - 13.05: Klasszikusok délidő­ben. - 14.05: Az ezredforduló felé /ism./ - 14.34: Eredményhirdetés után... Versenygyőztes gyerekek a mikrofonnál. - 14.52: Méhul: F-dúr nyitány. - 15.05: Metronóm. Zeneba­rátok órája. - 16.00: Délutáni Króni­ka. - 16.15: Éneklő Ifjúság. - 16.26: Test-őrségen. Egészséges életmódról- gyerekeknek. - 17.05: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. - 17.30: Házy Erzsébet operettdalokat énekel. - 18.00: Esti Krónika. - 18.30: Ráadás.- 19.05: Sportvilág. - 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. - 19.30: Hol volt, hol nem volt... - 19.40: Mezőségi da­lok. - 19.50: Gong. - 20.05: Európa stúdió. - 20.35: Népdalfeldolgozások.- 22.00: Késő Esti Krónika. - 22.30: A belpolitikai rovat műsora. - 23.05: Muzsikuspálya egy lángész árnyéká­ban (III/l. rész) - 23.45: Brahms ma­gyar táncai hegedűn. Petőn rádió 8.05: Rivaldafényben: Filmsláge­rek. - 9.03: Dal a Földről. Hangfantá­zia. - 9.48: Ugyanaz többször. - 10.00: Kis magyar néprajz. - 10.05: Lloyd-Webber zenés játékaiból. - 10.50: Hajszálgyökerek. - 11.03: Csa­ládi tükör /ism./ - 11.33: Rólunk van szó! - 11.40: Ülü kara héja. Óvodások műsora. - 12.00: Verbunkosok, nóták.- 13.03: A tegnap slágereiből. - 14.00: Akár hi-fi, akár nem... - 15.05: Zene­rulett /Élő/. Szórakoztató zenés dél­után. - 16.00: "Egy férfi több álarc­ban". Sammy Davis. - 17.03: Ötödik sebesség. - 18.00: Kölyökrádió. - 18.30: Pop-regiszter. - 19.03: Garázs. A mikrofonnál: Nagy Feró - 19.35: Egy hajóban - 20.05: Albumajánlat. - 20.55: Tudósítás az Arany Mokka ke­rékpárversenyről. - 21.03: Zenés kí­vánságműsor. - 22.08: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. No smoking, be happy! - 23.03: Sporthíradó. - 23.10: Bemutatjuk a Tátrai Band új lemezét. Bartók rádió 9.10: Romantikus kamaramuzsika.- 10.05: Magyar írás. A Rádió irodal­mi hetilapja /ism./ - 10.50: Titus. Részletek Mozart operájából. - 12.05: Barokk muzsika. -13.00: Emberi dol­gok. - 14.00: Zenekari operarészletek.- 14.24: A Svéd Rádió kamarakórusa énekel. - 15.07: Zsebrádiószínház. Szentséges kisvállalkozók /ism./ - 15.28: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. -16.05: Zenekari mu­zsika - 17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót /Élő/ - kb. 18.00: Szimfonikus miniatűrök. - 18.30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szeged­ről. - 19.05: Schubert: Esz-dúr vonós­négyes. - 21.05: Berlini Bach Napok 1989. (IV/3. rész) - 22.17: Magyar zeneszerzők. - 23.05: Rádiószínház. Ingatag menedék. Hangjáték. Televízió 1. műsor: 9.00: Képújság - 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. - 9.10: Báli. az iste­nek szigete. NSZK rövidfilm /ism./ - 9.35: Hármas "csatorna" - 10.20: Stú­dió ‘90. - 11.20: Képújság - 16.05: Képújság - 16.15: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 16.25: Správy. Hírek szlovák nyel­ven. - 16.30: Népzene zenekarra. - XX. Veszprémi Tévétalálkozó - 16.35: Nyomozás a Kleist-ügyben. Tévéfilm /ism./ - 17.25: Birodalom Rt. Kanadai tévéfilmsorozat 2. rész /ism./ - 18.20: Reklám - 18.25: Esti mese 18.35: "Mit ér a walesi tarto­mány". A Külpolitikai Szerkesztőség riportfilmje /ism./ - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Andaxin kora. Ironikus rajzfilm. - 20.10: Magyar év­századok. - 20.30: Benny Hill show. Angol szórakoztató film. - 20.40: Reklám - 20.50: Itália ‘90. Argentína- Szovjetunió mérkőzés. - 22.50: Rek­lám - 22.55: Új Világ. Külpolitikai képes krónika. - 23.40: Híradó 3. 2. műsor: Tv2 Sugár Ágnessel és Dombó­vári Gáborral 15.45: Képújság - 16.00: Tv2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. - 16.45: Tv2 - 16.50: Itália ‘90. Uruguay-Spanyolország mérkőzés. - 18.50: Tv2 - 19.00: Gyerekeknek! - 19.21: Tv2 - 19.30: A viharlovag. Francia kalandfilmsorozat 2. rész. - 19.54: Tv2 - 20.00: Telesport - 20.25: Tv2 - 20.30: Ökumenikus vitaműsor.- 21.00: Híradó 2. - 21.20: Tv2 - 21.30: Napzárta. - XX. Veszprémi Tévétalálkozó - kb. 22.15: Teljes nap- fogyatkozás. Tévéjáték /ism./ - kb. 0.05: Tv2 Moszkva: 4.30: 120 perc - 6.35: Kórház a vá­ros szélén (16. r.) - 7.35: Kamerával a világ körül - 8.35: Nosztalgia - 8.55: N. Rerih és A. Heidoc - 9.30: A világ körül - 10.30: Híradó - 13.30: Hír- szolgálat - 13.45: Nemo kapitány (film, 1. rész) - 15.00: Angol nyelv­lecke - 16.00: Híradó - 16.30: J. Fo­kin műsora - 17.00: Kórház a város szélén (17-18. r.) - 19.00: Híradó - 19.40: Reklám - 19.45: Moszkva-Le- ningrád-Kemerovo tévéhíd - 20.45: Labdarúgó-vb (Argentína-Szovjet- unió) - 23.00: Hírszolgálat - 23.25: Őfelsége adjutánsa (film, 3. rész) ­O. 37: Találkozás Andrej Koncsa- lovszkij filmrendezővel - 1.32: M. Magomajev énekel Újvidék: 16.00: Műsorismertetés - magyarul- 16.05: Tv-napló - magyarul - 16.05: Gyermekfilm sor. - 16.45: Műsoris­mertetés - magyarul - 16.40: Labda­rúgó-vb: Uruguay-Spanyolország. Közv. magyarul - 18.55: Tv objektív- román nyelvű műsor - 19.20: Rajz­film - 19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Mondiale - speciális műsor - 20.30: Zenés műsor- 20.48: Nápoly. Labdarúgó-vb: Ar- gentína-Szovjetunió. Közv. magyarul- 23.00: Tv-napló - 23.20: Műsorzá­rás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Eu­rópai üzleti hírek - 7.00: D.J.Kat Show - 9.30: Francia Nyűt Teniszbaj­nokság - 11.00: Labdarúgó- vb - 15.00: Forma-1. Kanadai Nagydíj - 16.00: Célbadobás - 16.30: Labdarú­gó-vb hírek - 17.00: Labdarúgó-vb - 19.00: A világ sportja - 20.00: Mobil 1 autó- és motorsport - 20.30: Labda­rúgó-vb hírek - 21.00: Labdarúgó-vb- 1.00: Ökölvívó-vb - 2.00: Ausztrál foci - 3.00: Műsorzárás Super: 6.00: E-csatoma - 6.30: E.B.C. - 7.00: Napkezdet - 8.00: Hírek, időjá­rás - 8.30: Halló, Ausztria, halló Bécs! - 9.00: Hírek, időjárás - 9.10: Egyveleg - 13.30: E.B.C. - 14.00: Egyveleg - 16.00: Forró drót - 17.00: Hullámhosszon - 18.30: Kék éj - 19.30: Hírek, időjárás - 19,45: Idő­lánc - 20.00: A környezet kilátásai - 20.30: A Der Spiegel hírmagazinja - 21.00: Betekintő. Dók. műsor - 21.30: Üzleti magazin - 22.00: Hírek, időjá­rás - 22.15: A környezet kilátásai - 22.45: Der Spiegel - 23.15: E.B.C. - 23.45: Betekintő - 0.15: Hírek, időjá­rás - 0.30: Kék éj - 1.30: Időlánc - 1.45-7.00: Egyveleg SAT 1: 6.00: Jó reggel a SAT 1 -gyei! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Sport - te­nisz - 9.50: Teletipp - háztartás - Ho­roszkóp - 10.05: Teleüzlet - 10.30: Morant hadnagy esete (ism.) - 12.15: Szerencsekerék (ism.) - 13.00: Tele- börze - 14.00: Szerelemhajó (am. sor.) - 14.50: Sport - tenisz - 17.35: Teletipp - állat - 17.45: Műsorismer­tetés - 17.55: Enterprise űrhajó (am. sci-fi sor.) Veszélyes csere - 18.45: Híradó, időjárás - 19.05: Szerencse- kerék - 20.00: Mike Hammer (am. krimisor.) Halálos próba - 21.00: Há­zasságkötés kizárva (am. játékfilm) - 23.10: Sport - tenisz - 23.40: Út a múltba (am. játékfilm) - 1.20: Mike Hammer (ism.) - 2.05: Előrejelzés RTL: 6.05: Már megint te! (ism.) - 6.30: Halló, Európa - jó reggelt, Németor­szág! - 9.10: A Springtield-sztori (ism.) - 10.05: Forró nyeremény (ism.) - 10.35: Kedves Bili nagybácsi (ism.) - 11.00: Tammy és az orvos (ism.) - 12.30: Klasszikusok délidő­ben - 13.00: Telebutik - 13.30:'Kali­fornia klán (am. sor.) - 14.15: A Springfield-sztori (sor.) - 15.00: Ked­ves Bili nagybácsi (am. sor.) - 15.30: Játssz velünk! - 15.43: Nettó - a gaz­daság ma - 16.00: Gazdag és szép (ám. sor.) - 16.30: A mélák (am. akci- ófilm-sor.) A borzalmak szanatóriu­ma - 17.10: Forró nyeremény - 17.45: Játssz velünk! - 18.00: Quincy (am. krimisor.) Halálos trükk - 18.45: Hír­adó, időjárás - 19.15: New York vé­dőangyala (am. krimisor.) - A járvány - 20.15: Lángoló város (am. kataszt­rófafilm) - 22.00: Tévétükör - 22.30: Az ötödik lövedék (am. játékfilm) - 0.25: A tökéletes kém (angol krimi­sor.) - 1.20: Aerobic

Next

/
Thumbnails
Contents