Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-11 / 28. szám
Pgéplap 1990. MÁJUS 11. Hagyomány már Szolnokon, hogy az igazi búcsúzás előtt bolondos ruhába öltözve járják a várost a ballagó diákok. Felvételünk tegnap délelőtt örökítette meg a vidám társaság egy csoportját. Fotó: Mészáros Vállalkozás és ismeretterjesztés Szervezeti átalakulás előtt a TIT A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat 149 éves múltra tekint vissza. A társadalmi változások most szerepének újrafogalmazására és új célok kijelölésére ösztönzik. A tagság már az idén, a 150. évforduló előtt szeretné megújítani a szervezetet. A TIT városi és városkörnyéki szervezete múlt heti köz- és küldöttgyűlésén hozott fontosabb döntések jelentőségéről, azok várható hatásairól érdeklődtünk dr. Barta Árpád elnöktől.- Utoljára 1986-ban volt hasonló találkozónk. Akkor alakultunk át társadalmi szervezetté. E működési forma felett azonban napjainkra már eljárt az idő. Legutóbbi gyűlésünkön az elnökség három új variációt terjesztett a résztvevők elé. Egy-két kivételtől eltekintve a többség azt a változatot fogadta el, melynek lényege a következő: a TIT a megyén belül szervezetileg egységes, működésében azonban két részre tagozódik. Egy vállalkozói részre, és egy, a TIT hagyomáÖnkényes beköltözők- Korábban hol laktak?- Itt, a Motor úton.- Miért jobb ez a lakás mint a másik?- Nagyobb, meg kényelmesebb.- Állami lakásba csak kiutaló határozat alapján lehet beköltözni.- Az minek?- Jogosan laknának itt* nem zavargatnák magukat és nem küldözgetnék a papírokat.- Ráérnek, nem? Aki kapja - marja? Egy pillanatra a közeli szolnoki déli ipartelep kéményei felé nézek el. A fekete hajú fiatal lány egyszerű és hiányos tőmondatai zavarba ejtően egyértelműek voltak. Andrea hátat fordít, és a kerti csapnál ott folytatja a mosogatást, ahol az imént abbahagyta. Nem tanúsít különösebb jelentőséget jelenlétemnek. Magam sem tudom - vívódom- menjek, vagy maradjak? Anyját kerestem, de nincs itthon. A lánynak egy fontos: lakni valahol, lehetőleg jobb körülmények között mint eddig. Szerencsére itt egy bőbeszédű szomszéd, aki láthatóan jól ismeri a családot.- Itt állt már két hónapja üresen ez a lakás. Magyarázza R. János - ők meg ott laktak abban a sarki vityillóban- int szélesen a szóban forgó ház irányába -, amit 60 ezerért akart eladni a tulajdonos, pedig már majdnem összedőlt. Gyerek- és szomszédgyűrű közepén állok, amikor előírásszerű postaszürke egyenruhájában feltűnik Falusi Zoltán kézbesítő. A család csak három napja hurcolko- dott át szabadon választott új otthonába, de a nagytáskás fiatalember nem a sarki vályogházhoz ment, nem kérdezősködött az elköltözöttek holléte felől, hanem egyenesen ide jött.- Ha nem ismerném személy szerint a címzetteket, akkor itt semmire se mennék- jegyzi meg, fogadva imponáló helyismerete iránti elismerésemet. Jönnek a vidékiek Pénzt hozott a postás. A nagylány átveszi a küldeményt, melyből nem hiányoznak a zöld bankók sem. Irigykedve nézek a nagycsaládosok körében méltán népszerű kézbesítő után, mert nagy nyugalommal karikáz- hat tovább, miközben kis társaságunk újabb szomszéddal gyarapodik. Kiderül közben, hogy a családból senki sem dolgozik. Különböző díjakból és pótlékokból élnek. Nemrég halt meg az apa.- Az utcán voltak - folytatja szusszanásnyi szünet után János -, a lakás meg totál üres volt. - Ami üresen marad, azt szétverik, mint ezt ni - mutat a mellettünk lévő kivert abla- kú bérleményre.- Ki verte szét?- A sok barbár totál szétverte, de nem lehet szólni nekik. Úgyhogy igazuk van nezunk össze mindent, hanem szépen kinyitottam az ajtót - mondja D. Gyöngyi a Beloiannisz út 40. szám alatt lakó fiatalasszony. - Hát nem kinyitottam. .. betörtem, de nem úgy mint egy állat, hogy nekirohanok oszt’ betöröm. Úgy, hogy azért épségben maradjon, és mi itt aludhassunk. Én akkor itt a földön feküdtem. Az ágyat a szomszédok adták. Csak a belvárosba! A lakásban valóban puritán egyszerűség uralkodik. Ránézésre semmi gond a tisztasággal. Gyermekével és élettársával még a múlt év novemberében költözött ide. Azóta megszületett a második gyermek is. A kicsi most kéthónapos. A lakó, a tanácsi felszólítások címzettje, tiszamegfelelne, ha állandóra megkapnánk. Kicsit vizesek a falak, de azt mi majd megcsináljuk.- Mit tennének akkor, ha kiutalnának maguknak egy lakást és mire odaérnének, valakit már ott találnának, aki ugyanúgy költözött be, mint maguk ebbe a két szobába?- A tanácsnak ki kellene utalnia egy másikat - válaszol D. Gyöngyi magától értetődő természetességgel. A lakásárak egymillió forintnál kezdődnek. Százezrek kényszerülnek rá a vásárlásra. Küszködve törlesztik a részleteket.- Meg se próbálnak magánlakásra gyűjteni?- Honnan vegyünk mi annyi pénzt? - kérdez vissza az apa, akinek nincs állandó munkahelye. kik - bök a gyerekek felé. Utcán voltak, jogosan költöztek be. Beszédes néhány szolnoki utcanév és házszám. A Motor, a Törteli, az Üteg, a Búzavirág utcák nem a béke szigetei. A "Belő negyven" szintén ismerősen cseng a tanács lakásügyeseinek, gyámügyeseinek. Az árnyalt és szépítő megnevezések lényegében szükséglakásokat, telepeket takarnak. A társadalom betegségeinek sajátos megjelenési formái ezek. Kóros túlbuijánzásra hajlamos sejtek... És hol van még a beígért százezres nagyságrendű munkanélküliség?.. A megyeszékhelyen 14 lakásfoglaló családot tartanak számon. A múlt hónapban öt helyiséget törtek fel. Ügy tűnik, egyre többen érkeznek más településekről.- Mi nem úgy törtük fel, hogy neki ásóval, aztán zúz...hol itt élek, hol ott..." földvári állandó lakos, bár - mint mondja - már 10 éve Szolnokon él. Két éve adta be lakásigénylését. "Mindössze két éve" - mondhatnám a helyi lakásviszonyok ismeretében. Sűrűn megfordul a tanácsnál. Nemrég kötelezték őket kiköltözésre, a Törteli útra kellett volna menniük.- Azt mondták - panaszolja -, menjek albérletbe. - És a sok üres lakás? Ne vicceljenek már! Millió lakás van. Aki rászorult, annak adjanak megfelelőt. - De ne kinn a város szélén - kapcsolódik be a beszélgetésbe a férfi. - Ott sok az oláh cigány.- Ha már választottak, miért nem törtek fel egy jobb bérleményt a városközpontban? - kérdezem nem minden él nélkül.- Hát azt azért nem - szól a melegítőruhás "családfő", miközben nagyot szív a cigarettából. - Ez nekünk nagyon Valóban, ezzel a súlyos problémával mások is szembe találkoznak. A tanácsok pedig nagyon ritkán utalnak ki újonnan épült bérlakásokat. Szolnokon a "lakásmobilitás" gyengülni látszik, mert hovatovább mindenki meggondolja, érdemes-e visszaadni a bérleményt a tanácsnak. A kiköltöztetési határozatokat egyre nehezebb végrehajtani, a pénzbüntetést meg ugyan ki hajtja be? A leadott, megüresedett és felújítás alatt álló lakásokról pillanatok alatt tudomást szereznek azok, akik nem szeretnek sorban állni. Négyezer igénylő előtt Az autóbusz pályaudvar tőszomszédságában a nagy zöld kapun is túl, egy másik, elvarázsolt szomorú világba kerülök. Az egyik lakást az Ideál Vállalat üzlethelyiség céljára igényelte, mert bővíteni akatja a sarki üzletet. Most laknak benne. Idős néni nyit ajtót. Élettársa nincs itthon, elment az ebédért. Ahogy a 69 éves asszony szavaiból kihámozom, szociális étkeztetésben részesül. Már az ajtóban megcsap a lakásból kiáradó állott szag.- Hogy került ide? - kérdezem, s közben próbálok úrrá lenni a látvány okozta döbbe- netemen.- A Törteli úton utaltak ki lakást, de amikor betegen a lányomnál feküdtem, mindent összetörtek és elvittek onnan. A szobában szekrény, kályha, két-három koszos matrac a földön. Az asztalon az élettárs nyitva felejtett könyve. Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Hm... pedig itt nem tombol a romantika.- Mért nem javíttatja meg a korábbi lakást?- Nincs nekem pénzem - válaszol -, biztosítást sem kötöttem.- Nincs aki segítsen?- A fiam segítene. Ő hozta ide a bútorokat is...- Dolgozik a fia?- Nem. Tüdőbeteg. Vajon hogy élt ez a teremtés korábban? Megkérdezem tőle. Néhány mondatba tömöríti mondandóját. Nem tudok eligazodni a történeten. Volt lakása, de elvették. Kapott helyette egy másikat, aztán azt is elvették.- Úgy tilinkózok már évek óta - mondja -, hol itt élek, hol ott. - Néha már majd bele zavarodok én is. Szolnokon több mint négyezer lakásigénylő van. Nagyjából ennyi állami bérlakással rendelkezik a város. Köztudomású, a lakáshelyzet országos összehasonlításban is a iegrosz- szabbak közé tartozik. Az emberek jelentős része egyáltalán nem jogosult szociális tanácsi bérlakásra, mert jövedelme meghaladja az öregségi nyugdíj minimumát, márpedig szinte mindenki többet keres ennél. Ha van munkája és dolgozik... A legrégebbi lakásigénylést 1978-ban nyújtották be - az egyedülállóknak majdnem reménytelen a helyzetük. A családosoknak sem olcsó az albérlet. Jobb híján tanácsi kiutalásra várnak, akár évekig. Ha türelmesek. Azokkal szemben is, akik megelőzik őket. Szurmay Zoltán nyos céljainak megfelelő közművelődési feladatokat is ellátó "társadalmi" részre.- Miért volt szükség arra, hogy - a gyakorlatban már megvalósult - vállalkozói jelleget állásfoglalásukban is rögzítsék, illetve elkülönítsék a másik résztől?- Valóban, a függetlenített apparátus már eddig is ellátott olyan feladatokat, melyek elsődleges célja bevételeink növelése volt. Nyereséges a nyelvoktatás, és minden átképző tanfolyam. Ezek biztosítják szervezetünk működésének anyagi bázisát, ugyanis az állami támogatás költségeinknek mindössze az ötödét fedezi. Szinte kizárt, hogy ez az összeg növekedjen. Semmiképpen sem szeretnénk lemondani róla. Újabb lehetőségeket kell azonban keresnünk, melyekkel bevételeinket növelhetjük, mert csak így láthatjuk el alapvető és legfontosabb feladatunkat, az ismeretterjesztést. Az előadótermek bérletéért jelentős összegeket fizetünk, s előadóink sem dolgoznak ingyen. Itt jutunk el az úgynevezett társadalmi funkcióhoz, mely magába foglalja a hagyományos TIT - tevékenységet, és a tagság kulturális igényeinek kielégítését. A küldött-közgyűlésen megszavazott átalakulás nemcsak szervezeti formaváltozást jelent.- Ez a döntés azt hiszem, azért is lényeges, mert a megye legnagyobb taglétszámú szervezetéről - immár egyesületéről - van szó.- A legnagyobb, de a többi tagszervezet együttesen több tagot képvisel. A megyei, majd a június végi országos küldöttgyűlésen határoznak a végleges szervezeti formáról. Elképzelhető, hogy a kisebb települések képviselői másként ítélik meg a megyei szervezethez való viszonyukat, hisz bevételi forrásaik meglehetősen korlátozottak.-szA munkásosztály nem megy a Paradicsomba - de az étterembe se Panaszkodnak a Tisza Szálló gyógyfürdőjének dolgozói. Úgy érzik, igazságtalanság történt velük. Volt valami, amitől keserű lett a szájuk íze május elsején. A gyógyfürdő a megyei víz- és csatornamű vállalathoz tartozik. A Vízmű dolgozói a "munka ünnepén" ingyen ebédelhettek a tiszaiige ti Napfény étteremben, a vállalattól kapott ebédjegygyei. Ám a gyógyfürdő alkalmazottai a színét se látták se a jegynek, sem az ebédnek. Fölkerestem a vállalat szakszervezeti intéző bizottságának titkárát, Mészáros Zoltánt. így magyarázta a történteket:- Nem szerveztünk vállalati szinten majálist. Nehéz is lenne, hiszen ezerhétszázan dolgoznak a Vízműnél. Viszont 12 munkahelyi bizalmi testületünk van. Ők a szociális alapból kaptak pénzt - önálló felhasználásra. Az idén a főbizalmikkal megbeszéltük, hogy a saját keretük terhére igényelhetnek a Napfény étteremben 130 forintos ebédjegyet. Erre a megbeszélésre a gyógyfürdő főbizalmija is eljött. Ők nem kértek ebédjegyet. Hogy erről miért nem tudnak az ott dolgozók, azt csak sejtem. Sajnos előfordul, hogy az információ elakad a szakszervezeti bizalmiknál. Egy részük úgy van vele, hogy elég, ha ő tudja. A többiek pedig nem érik el időben az embereket (mert szabadnaposak vagy dolgoznak), és így nem tudják értesíteni őket. Mielőtt Mészáros Zoltánnal beszéltem volna, már azelőtt is volt egy megérzésem a szakszervezeti munkájáról. Ez az eset még inkább meggyőzött arról, hogy baj van. Hogy a szakszervezeti munka gyakran formális. Mit lehetne tenni? Talán az volna a megoldás, ha nem a bizal- mikra bíznák az információkat, hanem ötperces "gyorsgyűlésre" hívnák össze a dolgozókat. A szakszervezeti munkának így vagy úgy, de meg kell újulnia. Sürgősen. Hogy - a példánál maradva - a munkásosztály, ha nem is megy az étterembe, legalább tudjon róla, hogy nem megy. És főleg annak legyen tudatában, hogy ez az ő (?) döntése volt.-péMinden relatív / Mese felnőtteknek / Volt egyszer egy ország, ahol az emberek nem azt csinálták, amit szerettek volna, felsőbb utasítások szabályozták életüket. Az "alapvetően szorgalmas" nép nem dolgozhatott a maga kedvére, így aztán munkafegyelme meglazult. Pedig azt mondták nekik, hogy ez az ország egy virágos rét, ahol mindenki azt csinál, amit akar. Sétálhatnak, kedvükre ehetnek, kedvükre ihatnak, amennyi csak beléjük fér. Házasodhatnak is szabadon, de ami házasságon kívül van, azt mindenki csinálja titokban. Építhetnek házakat is, mondta nekik a felülről jövő utasítás, lesz itt kölcsön mindenre. De a gyárak már rég nem termelnek, miből adjuk meg a kölcsönt? - kérdezték Állam bácsitól. Ja, kérdezni azt nem szabad - mondta ő.- És nem is utazhatunk sehová, hogy lenne hát ez akkor az ígéret földje - gyanakodtak tovább.- Mi dolgozni akarunk, kérdezni és beszélni, utazni, alkotni, élni a magunk örömére.- Ezt egyiket sem tehet.- Nem? Hát akkor ez maga a Pokol.- Miért, mit gondoltatok hol vagytok most? - hangzott az utolsó válasz. És az emberek, akik eddig aludtak, felébredtek, megszervezték a maguk szabad választását, ami után már egy jogállamban találták magukat. Most már csak az a kérdés, vajon ez már tényleg az ígéret földje?... Népmese nyomán írta: K.SZ.
