Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-10 / 27. szám

6 1990. MÁJUS 10. Tavasz a Szarvasi Arborétumban-nzs­Nevezetes épületeink A Magyar utcai szecessziós lakóház Szolnokon A műemléki védettségre mél­tó épületek számát értékes ob­jektumokkal gyarapíthatja a szá­zadforduló építészetének folya­matban lévő vizsgálata során számba vett sok-sok alkotás, amelyek helyi, egyes esetekben országos védettségre adnak le­hetőséget. Ebben a műemlékvé­delmi munkában adhatnak hasz­nos segítséget a gazdag helyis­merettel rendelkező műemléki albizottságok. A századfordulóig klasszicis­ta és eklektikus stílusban kiépü­lő szolnoki főteret a Tisza-part- tal összekötő Magyar utca 1. szám alatti (helyrajzi száma: 2632) telkén - a szemközti Oszt­rák-Magyar Bank impozáns épülete elkészültét követően - 1912-ben épült meg Somogyi József jómódú ügyvéd lakóháza (l.kép). Tervezője Zrumeczky Dezső építész (1884-1917), aki a Lechner-féle magyar sze­cesszió útjait járva közreműkö­dött a nemzeti architektúra meg­teremtésében. Az olvasóban - a képet látva - Kós Károly építészeti alkotásai idéződnek fel, s nem véletlenül. Zrumeczky Dezső Kós Károly- lyal együtt tervezte a budapesti Allatkert majd minden épületét. Az alápincézett, egyemeletes Magyar utcai lakóház főhom­lokzatát az emeleten - az épület kétharmadára kiterjedő - erős gyámköveken álló, zárt erkélyt utánzó előugró falsík hangsú­lyozza, két íves nagyablakkal és egy-egy keskeny oldalablakkal. A magas manzardtetőbe ékelő­dő, csapott nyeregtető alatti, keskeny orommezőben lévő ab­laksort kopjafa faragású vastag gerendák tagolják. A főhomlok­zat földszinti részén három nagyméretű négyzetalakú ablak látható. Az oldalhomlokzat közepén - az erdélyi faépítészetre emlé­keztető - keskeny, nyitott faer­kély helyezkedik el, két sarkán páros-kopjafa faragású tartóosz­loppal. Az erkély fűrészelt dí­Rádiós segélyszolgálat a Balatonnál Május közepétől a Balaton térsé­gében megkezdi működését a Rá­diósok Országos Egyesülete által szervezett és Aquacaritas néven bejegyzett segélyszolgálat. A Keszthely központú szolgálat fő feladata a vízi és szárazföldi ve­szélyhelyzetek előrejelzése, a ta­von és közutakon történt balesetek, valamint tüzek esetén a gyors moz­gósítás. Munkájuk eredményes ellátásá­hoz kiterjedt hírhálózat áll majd rendelkezésükre. így például együttműködési megállapodást kö­töttek a napi 12 órán át műsort su­gárzó Juventus rádióval. A stúdió a vízisport egyesületeknek több ezer olyan zsebkészüléket ad át térítés­mentesen, amelyen csak a Juventus adása - így a segélyszolgálat min­den információja is - fogható. Ezen kívül a Balaton körül húsz helyen telepít a szolgálat stabil URH-állo- másokat. A mentőszolgálattal, a rendőrséggel, a tűzoltósággal és a meteorológiai főállomással köz­vetlen kapcsolatot tartó rendszer zavartalan működése érdekében Tihanyban és Fonyódon egy-egy átjátszót állítanak fel. Mindemel­lett fenntartják a csaknem húsz éve tevékenykedő keszthelyi cb-s se­gélyszolgálatot is. (MTI) V_____________ ___________) K rónika a rétek, a puszták, a mocsarak életéről Endes Mihály: Nagykunsági barangolások A Somogyi József-féle szecessziós lakóház 1912-btfl. Tervezte: Zrumeczky Dezső szítményeit is érdemes megfi­gyelni. Az erkély cseréppel fe­dett tetőzete törés nélkül simul a magas manzardtetőzetbe. Az oldalhomlokzat végén íves záródású ajtón, zárt folyosón át juthatunk a lépcsőházba, mely­nek kovácsoltvas korlátjai, a rácsmezők közepén lévő, lemez- bőf készült, négyzetes, áttört dí­szítésű, szecessziós ornamenti­kája megérdemlik a figyelmet. A lépcsőházban lévő szecesszi­ós ajtók, ablakok nemkülönben. Szolnok városképének meg­változásáról "Hangulatképek Magyarországból" címmel 1905. november 2-i keltezéssel százötven soros cikket közöl egy bécsi újságban E.G. névbetűkkel jelzett szerző: "a Kecskemétről Szolnokra vezető vonattal az ember elhagyja a tisztán agrár jellegű Alföldet. Az omnibusz, bár itt még olyan utcákon döcög, amely miatt a nagyobb városok kissé oroszosnak tűnnek, de a hosszan terjeszkedő házsorok mögött jobbra és balra malmok és gőzfűrészek kéményei maga­sodnak. Az újonnan épült házak homlokzatáról sehol sem hiány­zik valami f-léstslcr.ség, a sze­cessziónák a legáltalánosabb formáit kenik rá, és az a különös zavar a modem építészeti vonal- vezetésben mindenféle ruszti­kus ornamentikával, amelyre a magyar építészeti stílust alapoz­ták, a szolnoki utcaképben máris jellemző. Egyszóval ez a városi karakter - az Alföld más na­gyobb centrumaival ellentétben - éppúgy szembeötlő, mint ez az ipari és kereskedelmi fejlődés..." S hogy a szecesszió mennyire jellemző volt Szolnokon, az Lut- tor Ferenc művészettörténész 1911-es művésztelepi látogatás­ról írt beszámolójából is kitűnik: "...Szolnok derűs ege olyan kék, mint az olasz-honi mennybolt. Az új város már magán viseli a modem városok lázas, lüktető fejlődésének nyomait. Sok új épülete valami forrongó szel­lemre enged következtetni. A magánházak villaszerűek, erő­sen magyaros ízű díszítésekkel ékeskednek. A tulipán magyar virág - mondják -, s az építészet itt Szolnokon nem fukarkodott ennek a motívumnak a kihaszná­lásával..." Kaposvári Gyula Száz nap két keréken Száznapos kerékpárúira indult a napokban a maratoni túráiról világhírűvé vált debreceni postás, Novák Ferenc, aki gyermekkorában elveszítette a fél karját, mégis, eddig egymillió négyszázezer kilométert tett meg két keréken a világ 25 országában járva. A mostani túra végcélja Olasz­országon, Portugálián át Marokkó. Fotósunk Szolnokon örökítette meg. Fotó: Tarpai Z. A megyénk karakterére bélyegét talán leginkább rányomó "kistáj" élővilágának napjainkbéli króni­káját írja meg Endes Mihály a Hat- kunság /Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kun- szentmárton, Túrkevel Tanácsá­nak kiadásának megjelenő Nagy­kunsági füzetek 7. számában. Beköszöntő "Sokszor leíjták és talán még többször elmondták már azt a gon­dolatot, hogy a haza és a szűkebb környezet megismerése is fokmé­rője lehet egy nemzet kultúrszint- jének. Közismert az is, hogy a tér gészet, a néprajz és a távoli, vagy A tábla önmagában nem old meg semmit közelebbi történelem eseményei­nek feldolgozása, valamint közre­adása mennyivel előbbre jár a fel­mutatható eredményekben, mint a természettudományok egyes ágai. Pedig ma a környezet- és termé­szetvédelem korát éljük, s mégis, szinte semmit sem tudunk ország- résznyi tájak természeti viszonyai­ról. Amit ismerünk, azt is sokszor csak nagy általánosságban és ez talán még rosszabb. Rossz abból a szempontból, hogy félreinformál, s nem jó, ha azt hisszük, ott már nincs több tennivalónk, közhellyel élve, lezárhatjuk a témát. Eközben pedig nagy értékek vesznek el visszavonhatatlanul. Ma, a nemze­ti parkok bűvöletében egyébként is hajlamosak vagyunk "jelentékte­lennek" vélt területekről megfeled­kezni, netán lebecsülni, anélkül, hogy tisztában lennénk a szóban forgó vidék mibenlétével. Aztán, ha tévedésünk kiderül, kapkodha­tunk, sajnos sok esetben már ké­sőn. S ha mi sem ismerjük, mit adunk át gyermekeinknek? Ho­gyan vélekednek majd rólunk, ha egyszer a helyünkbe lépnek? Ne­tán úgy, mint mi apáinkról, nagya­páinkról? Bizony nem túl vidám kép lenne ez! Élményekben és eredmények­ben bővelkedő Hortobágy-kuta- tással eltöltött két évtized után 1975-ben vezetett el sorsom a Nagykunságra. Ám az első benyo­mások nem voltak lelkesítőek. A méltán világhírű magyar puszta gazdag élővilága után búzaföldek, napraforgó, repce és kukoricatáb­lák nem kecsegtették a termé­szetbúvárt megkapó tájképi részle­tek és ritka növények vagy állatok felbukkanásával. Hiányzott a szakirodalom is, amely tanácsot adott volna, hová, merre induljak. De elindultam, nyitott szemmel és nyitott szívvel, készen befogadni mindazt, amit a táj magától kínál, de meglesni és kikutatni a rejtett kincseket is. Azóta tizenkét év telt el Sok emberrel megismerked­tem, akik útjaim során eligazítot­tak és hasznos tanácsokkal láttak el. Teltek a naplóm oldalai, gyűl­tek a fényképfelvételek. Később már magam is tartottam élménybe­számolókat, vetített képekkel kí­sért ismeretterjesztő előadásokat, sőt kiállításokat a Nagykunságról, továbbadva a megszerzett ismere­teket. S ilyenkor kérdésekkel árasztottak el, amelyek közül ak­kor, idő híján, sajnos számos meg­válaszolatlan maradt. Ezért most kötelességet is teljesítek ennek a könyvnek a megírásával. Köteles­séget, amely egyrészről nyomasz­tó: tizenkét év során nagy anyag gyűlt fel. Sikerül-e vele megbir­kózni? Másrészt kedves is: újra felidézni az emlékeket, mégegy- szer végigjárni az utakat, amelye­ket annak idején autóval és motor- kerékpáron, szekéren vagy csó­nakkal, s főként gyalogosan rót­tam. A csizmahúzó sarakat és a meggázolt vadvizeket. A ropogós havat és a nyári nap tüzétől forró- ságot lehelő pusztát. Újra érezni a felfedezés örömét és izgalmait. Amikor most mindezt átnyúj­tom fiatal és felnőtt olvasóimnak, az a remény tölt el, hogy haszonnal forgatják e könyvet és mindegyi­kük talál majd benne tanulságos, vagy elgondolkodtató, netán mo­solyt fakasztó részleteket. S talán éppen az itt olvasottak hatására ke­resi fel valaki a szeretett vidéket, amelyről e sorok íróját a sorsa az­óta másfelé irányította. Higgyék el, marad még felfedezni való bő­ven, irány tehát a Nagykunság!" 1988. őszén a szerző

Next

/
Thumbnails
Contents