Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)

1990-05-09 / 26. szám

1990. MÁJUS 9. 3 Néplap Mit hoz az új törvény? Vadásztársaságok kétségek között Az elmúlt időszakban számtalan, a múlt visszásságait leleplező cikk jelent meg a sajtóban. Ezek gyakori témája volt a vadászat, amelyről elsősorban országos vezetőink kedvteléseként, a vadállo­mány és a vadászterületek önkényes kisajátításaként esett szó. A visszaélések - érthetően - ellenszenvet váltottak ki e sport iránt. De igazságos-e a felszín ismeretében ítélkezni? Ismerjük-e az érem másik oldalát, az "átlagvadászok", a vadásztársaságok tevékenysé­gét, mindennapi munkáját? Erről és a vadásztársaságok jövőjéről kérdeztem Bohács Antalt, a törökszentmiklósi Dózsa Vadásztársaság elnökét, és Pásztor András vadászmestert. Maguk nevelik a zsákmányt- Akívülállók csak nagyon ke­veset tudnak rólunk - csóválja a fejét Pásztor András. - Az embe­rek többsége csak a végered­ményt hallja, látja. Azt, hogy durrognak a fegyverek, a vadász meg ballag haza a fácánnal, nyúllal. El sem tudják képzelni, mennyi munka és befektetés kell, míg idáig eljutunk. Vegyük maguktól teremnek. Tavaly pél­dául 470 ezer forintos beruhá­zással építtettünk egy 6,2 hektá­ros tárolóvoliert. Ez egy hat mé­ter magas hálóval bekerített vé­dett terület, benne egy fűthető épülettel. Évente kb. 1500 na­posfácánt veszünk, hat-hét hetes korukig a fűthető fácánnevelő­ben vannak, utána kerülnek a vo­ség soha nem volt divat. És ne felejtsünk el két dolgot. Egyrészt azt, hogy a vadásztársaságok kül­földieket csalogatnak hazánkba, akik valutát hoznak ide, és nem is keveset. A régi rendszer szerint vadásztatásaink hasznának 20-25 százaléka pedig eleve a külker kasszájába került. Másrészt azon is el lehet gondolkodni, kik gon­doskodtak eddig az ország vadál­lományáról. Csakis a vadásztár­saságok. Én nagyon félek, hogy a sok évtizedes munka semmivé foszlik, amit a vadgazdálkodásba fektettünk, ha a földtulajdonnal kötik össze a vadászati jogot. Mondja meg nekem, egy kisgaz­da vagy egy megcsappant terüle­tű gyenge téesz folytat majd vad- gazdálkodást? Ahhoz rengeteg pénz és szakemberek kellenek. Nagyon remélem, hogy legalább itt helyben okosan döntenek a té­eszek. 1- Van egy másik probléma is. A közvélemény azért is érez ellen­szenvet, mert a vadászatot egy zárt kör, a felső tízezer passziójá­nak tartja. t - Ránk ez sem igaz. Ha kell, névsor és foglalkozás szerint so­rolom tagjainkat. Az ötvenöt tag­ból legfeljebb nyolc a magasan kvalifikált értelmiségi, a többiek átlagemberek, adminisztrátortól fizikai munkásig bezárólag. így látják a téeszből Bohács Antal, aki nemcsak a vadásztársaság elnöke, hanem a Béke Termelőszövetkezet elnök- helyettese is, mint földhasználó hogyan látja a dolgokat?- Szerintem maradjon az álla­mé a vadásztatási jog, a vadász- társaságok működjenek tovább, ahogy eddig. Kis területű téeszek és magángazdálkodók nem tud­ják biztosítani az egészséges vad- gazdálkodást, és vadászatot. A Dózsa Vadásztársaság négy ter­melőszövetkezet és a Törökszent­miklósi Állami Gazdaság földjén működik. Tudomásom szerint csak a gazdaság akar önálló va­dásztársaságot létrehozni. Az érintett téeszek nem óhajtanak mint földhasználók élni a vadá­szati joggal. Ők is úgy látják, az új rendszer általánossá tétele ka­tasztrófához, rablógazdálkodás­hoz vezetne. Két dologhoz, mint bérbeadók valószínűleg ragasz­kodni fogunk. Az egyik az, hogy a vadásztársaság a bérleti díjat ezentúl-ne az államnak, hanem a földhasználónak - vagyis nekünk - fizesse, a másik, hogy a megüre­sedett helyekre, a társaságba té- esztagok kerüljenek. Ha ebben meg tudunk egyezni, nem hi­szem, hogy veszélybe kerülne a vadásztársaság léte.- Mindenesetre - veszi vissza a szót Pásztor András - nem várunk a törvényhozókra, mi május ele­jén megkezdjük a munkát, felké­szülünk a szezonra.- Pásztor ­például magunkat. A társaság öt­venöt tagú, egy öttagú választott intézőbizottság irányítja társa­dalmi munkában. Körülbelül 13 ezer hektáron folytatunk vad- gazdálkodást, a tagság 2500- 2800 társadalmi munkaórát vé­gez a társaság működtetésére, élőhely-fejlesztésre, erdők, lige­tek kialakítására, etetők és sózók készítésére. Gondoskodunk a té­li takarmányozásról, a dúvadak, kártevők irtásáról, a vadállo­mány selejtezéséről. Éjszakai el­lenőrzéseket szervezünk az egy­re szaporodó orvvadászok visszaszorítására. A mi társasá­gunk apróvadas jellegű, fő profi­lunk a fácán és a nyúl. Ézek sem Kinek a földjén?- Igen, most bizonytalan a helyzetünk. Eddig a mezőgazda- sági üzemekkel, amelyeknek a területeit béreltük, jó volt a kap­csolatunk. Most viszont felmerül egy nagy kérdés, milyen változá­sok következnek be az új föld- és vadászati törvény meghozatalá­val. A terv szerint a föld tulajdo­nosa, illetve használója kapja majd meg a vadászati jogot. Éz egyaránt veszélyezteti a vadász- társaságok létét, és a vadgazdál­kodást, ezért nem is értünk egyet a tervezettel. Nagyon reméljük, az új parlament figyelembe veszi a társaságok negyvenéves önzet­len munkáját, amivel nemzetkö­zi elismerést vívtunk ki.- Nem vagyok benne biztos. Nagy az ellenszenv a régi vadá­lierbe. Itt védve vannak, hivatá­sos vadászaink etetik, itatják őket, s csak egy hónappal az idény kezdete előtt kerülnek ki az erdőbe. S ezzel még mun­kánknak nincs vége.- Hogyan térül vissza ez a sok befektetés?- Úgy, hogy igyekszünk minél több nyugati vadászt fogadni, il­letve élő vadat exportálni. Higgye el, nem vagyunk veszte­ségesek magunk és az állam szá­mára sem.- Az elmondottak alapján úgy tűnik, a társaság nem panasz­kodhat. Tudomásom szerint mégis gondban vannak. szati rendszer ellen, amely lehe­tővé tette számtalan párt- és ál­lami vezető ingyenes és mérték­telen pusztítását. Köztudott, hogy Törökszentmiklós is ked­venc vadászterülete volt legfel­sőbb vezetőinknek.- Ez igaz, de erről nem mi tehetünk. Mi, vadászok sosem voltunk az úri lövöldözgetés tá­mogatói, de kénytelenek vol­tunk eltűrni. Az érintett vezetők elvileg legálisan vadásztak itt, hiszen nekünk a termelőüze­mekkel együttműködési szerző­désünk volt és van. Ez tartalmaz­za azt is, hogy a téeszeknek bi­zonyos számú vad kilövése jár. A "vendégek" tulajdonképpen az ő számlájukra vadásztak. Ná­lunk egyébként a mértéktelen­A költségvetés nehézségei Szolnokon /Folytatás az 1. oldalrólI Az elmúlt évben a városban tovább nőttek a szociális feszült­ségek. Az elszegényedés egyet­len korosztályt se kímélt. Mint már említettük, négyszáz idős ember kap házi szociális gondo­zást, holott a tavalyi tervekben csak kétszázhatvan szerepelt. Nőtt a szociális étkeztetésben ré­szesülők száma is: tavaly ötven- nel többen igényelték, mint az előző esztendőben, szociális se­gélyezésre pedig 4 millió forint­tal többet fizettek ki, mint ta­valyelőtt: 12,8 millió forintot. Csökkent az óvodáskorú és az általános iskolába járó gyerekek száma is. Bár tavaly negyvenhét­tel kevesebb óvodás volt, mint korábban: a csökkenés nem ol­dotta meg a területi gondokat. így a Széchenyi városrészben két óvodai csoportot a volt mun­kásőrség épületében kellett elhe­lyezni. Az általános iskolások száma százkilencvennéggyel csökkent, így tavaly tízzel keve­sebb tanulócsoport és hárommal kevesebb napközis csoport in­dult, mint korábban. Ugyanak­kor az 1989-90-es tanévben 8 gimnáziumi, 10 szakközépisko­lai és 15 szakmunkás osztállyal több fogadta a középiskolásokat. De mennyi pénz is jut a fej­lesztésre? Tavaly ez több mint 501 milliót jelentett; ennek 35 százalékát lakásokra fordították. Bár új tanácsi bérlakásépítést nem kezdtek, de befejezték a Hangya úti 24 tanácsi bérlakás építését. Negyvenhét millió fo­rintot költöttek a fiatal házasok és a többgyermekes családok la­kásmegoldásának támogatására. A tavalyi év sikerei között könyvelheti el a város, hogy be­fejezték a Varga Katalin Gimná­zium felújítását és bővítését. Folytatták az Újvárosi Általános Iskola tanteremfejlesztését, a felszíni vízmű építését. Elkezd­ték a Munkásőr úti temető új ra­vatalozójának építését. A tanácsi gazdálkodásból kö­zel 3 millió forint olyan pénzma­radvány képződött, amellyel szabadon rendelkezhetnek. Éh­ből az összegből a sportlétesít­mények igazgatósága, az alsófo­kú oktatási intézmények gazdál­kodási szervezete, a tanács gaz­dálkodási költségvetése és az új- szászi szociális gondozási köz­pont kap támogatást. Nem látok, nem hallok, nem beszélek A kollégák jóformán csak köszönnek egymás­nak, lassan még azt sem. Nem beszélünk, mert ki tudja, hogy az illető hogyan adná tovább, amit mondtunk. - Ez a válasz a kérdésemre, melyet egy értelmiséginek tettem föl; hogy milyen náluk a munkahelyi légkör.- Na de mégis, hogy lehet ez?- erősködöm. -Valami oka csak van annak, hogy az emberek ennyire bizalmatlanok. Várom a választ, és közben arra gondolok, hogy amerre megyek, lépten-nyomon ezt hallom: a mun­kahelyeken egyre rosszabb a kollégák egymáshoz való viszonya. No nem pusztán arról van szó, hogy a növekvő infláció annyira kedvünket szegi, hogy már beszélgetni sincs kedvünk, hogy már egy mo­solyt sem engedhetünk meg magunknak. Hanem arról, hogy az emberek félnek elmondani a vélemé­nyüket, nem fejezik ki az ellenkezésüket, a nemtet­szésüket. Mindennek a hátterében persze nem az van, hogy nincs is véleményük, vagy nem ítélik meg az alkalmatlan főnököt; hanem féltik az állá­sukat. Ki akar ma, a munkanélküliség fenyege­tően növekvő árnyékában az utcára kerülni? Szóval, várom a választ, amely némi gondolko­dás után így születik meg:- A munkahelyi légkör is hivatali titoknak minő­sül. Pontosabban, ha kívülállónak beszélünk róla, azt jelenti: hogy kiteregetjük a cég belső ügyeit. Márpedig ezek kibeszélése fegyelmivel jár, leg­alábbis ezzel fenyegetnek bennünket. így hát az a legtisztább, ha nem is szólunk egymáshoz. És hogy el ne felejtsem, mi se beszéltünk egymással. Sőt nem is ismerjük egymást, nem is találkoztunk soha. Nem akarok hinni a fülemnek. Nem akarom elhinni, hogy ma Magyarországon, az első szabad választás után, útban a demokrácia és a jogállam felé, ezt kell hallanom. Számomra ez óriási visszalépés. Az ötvenes évek hangulata felé? Nem tudom, akkor még gyerek voltam; nem tudom hát, miféle félelmek béklyózták meg az emberek lelkét. De azt tudom, hogy a nyolcvanas évek elején - amikor kezdtem a pályámat - szabadabban, meré­szebben beszéltek az emberek, és szájukat nem tapasztotta be ennyire a szorongás. Azt sem értem meg, hogy a közérzet miért belső ügy. Miért egy vállalat "magánügye", hogy az al­kalmazottak rettegnek, rosszul érzik magukat? Ez mindannyiunk ügye, az ország ügye. A sorsunk, az életünk függhet attól, hogy az emberek milyen kedvvel dolgoznak, hogy lesz-e bennük ambíció és mersz nekivágni az ország ki tudja hányadik újjá­építésének. Nem látok, nem hallok, nem beszélek... Nincs szükségünk arra, hogy megfélemlítéssel bekössék az emberek fülét, szemét, száját. Nem a fegyelmik fognak megváltani bennünket, és nem is az, ha minden dolgozó mögött áll egy felügyelő, egy el­lenőr, egy akármilyen főnök. Csak munkára van szükségünk. Meg őszinteségre. A hallgatás, az elhallgattatás, a szemhunyás zsákutcájába egyszer már betévedtünk. És ott vesz­tegeltünk évtizedeken át.- paulina ­TERMÉKEIK FÁBÓL KÉSZÜLNEK A megye legfiatalabb kisszövetkezete Kétségtelen, hogy a szajoli székhelyű "Alka" Faipari Kisszövetkezet megyénk legfia­talabb termelőegysége, hisz 1990 március elsején alakult meg. S hogy mégsem küszködik az ilyenkor szokásos "gyermek- betegségekkel" - ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kisz- szövetkezet elnöke - Balogh Jó­zsef - "régi motoros" már a faipa­ri szakmában, mivel nyolc évig a Nagykunsági Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaságnál tevékenyke­dett, s ott kialakult kapcsolatait az új cégnél is nagyon jól kama­toztatni tudja. Persze a kisszö­vetkezet megalakításának előké­születei már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek, mivel egyrészt a bürokratikus ügyintézés jócskán megnövelte az erre szánt időt, másrészt pedig az induláshoz ter­mészetesen egy ütőképes szak­embergárdát is toborozni kellett. Ez utóbbi tulajdonképpen simán ment, s jelenleg már húszán - többségükben bútor- és épület- asztalosok - dolgoznak ott. Lé­nyegében ezek az emberek évek óta ezen a területen tevékeny­kedtek, és saját műhelyeikben vagy különböző vállalatoknál gyakorolták a szakmát. így már korábban kialakult egy vevőkör, ami óriási előny, hisz a kisszö­vetkezet megalakulásával egyi- dőben nem kellett mindjárt pia­cok után szaladgálniuk. Sőt, az első perctől kezdve teljes gőzzel megy a munka, egyelőre abban a négy magánháznál lévő műhely­ben - igaz majdhogynem manu­fakturális körülmények között -, ahol jelenleg dolgoznak a kisszövetkezet tagjai. Persze nem sokáig lesz ez így, mert terv­be vették, hogy a 4-es főút mel­lett, a szajoli határban egy nyolc­hektáros területen 75 millió fo­rintos költséggel fölépítenek egy új üzemcsarnokot, telephelyet, amely két esztendő alatt készül majd el. A munkálatok az idén július 1-vel kezdődnek, persze addig még van tennivaló bőven. Ugyanis meg kell szerezniük a hiteleket, s el kell készíttetniük az építészeti, valamint a gépé­szeti terveket is. S ha mindez megvalósul, akkor hulladék- mentes, zárt technológiában gyárthatják azokat a termékeket, amelyeket tulajdonképpen most is csinálnak, csak sokkal mosto­hább körülmények között. Ha már a termékszerkezetük is szó­ba került, nyugodtan állíthatjuk, hogy az felöleli a fából készült tárgyak csaknem teljes körét. Például megrendelésre már most is csinálnak egyedi bútorokat, belső irodai, bolti, szállodai és éttermi berendezéseket - pulto­kat, polcokat -, burkolóanyago­kat - lambériákat -, korlát- és ke­rítéselemeket, kerti bútorokat, esztergált függönytartókat, sőt még faházakat is. Erre az esztendőre 40 milliós árbevétel elérését tűzték ki célul, s ez az összeg - nem szeretnék elkiabálni - úgy néz ki, hogy el­érhető számukra, mivel már az első hónapjuk is jobban sikerült, mint ahogy azt előre eltervezték. A továbbiakban pedig ennél jó­val nagyobb árbevétellel szá­molnak már csak azért is, mert ha elkészül az új telep, ott keresked­ni is szeretnének, s az alaptevé­kenységük mellett többek között faipari és mezőgazdasági kisgé­pek forgalmazásával is foglal­kozni akarnak.-nt­A kisszövetkezet négy műhelyében kerítéselemeket, bútorokat, lambériákat gyártanak. Az utób­biakból készült konyhabútorok igen tetszetösek. /Fotó: Mészáros/

Next

/
Thumbnails
Contents