Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-28 / 42. szám
2 1990. MÁJUS 28. A miniszterelnök előkészítette a bonni találkozót Állásfoglalás a Duna-Adria térség /Folytatás az 1. oldalról/ ám előtte rövid interjút adott magyar újságíróknak. Antall József elöljáróban elmondta, hogy útjának egyik legfontosabb eseménye az a beszélgetés volt, amelyet Helmut Kohl szövetségi kancellárral folytatott. Ez a megbeszélés - melyre a meghívást Antall József még miniszterelnöki kinevezése előtt kapta - egyben előkészítette a két politikus közötti, június 21-éré tervezett bonni hivatalos találkozót. A mostani eszmecserén mindekelőtt Magyarországnak Európához fűződő kapcsolatairól volt szó. Helmut Kohl reálisnak vélte, hogy hazánk 1992-t követően, még az évtized végéig teljes jogú tagja legyen Európai Gazdasági Közösségnek. Ez természetesen nem csak rajtunk múlik - fűzte hozzá Antall József -, hanem a Közös Piac belső szervezetén, a tagállamok belső viszonyain. És azt is figyelembe kell venni, hogy még Ausztria sem csatlakozott, nekünk pedig nyilvánvalóan csak azután lesz esélyünk a tagság élnyerésére. Kohl kancellár egyértelműen biztosított minket arról - folytatta a miniszterelnök -, hogy az NSZK továbbra is nagyra értékeli azt a szerepet, amelyet Magyarország a német egység előkészítésében játszott. A megbeszélésen kijelentette, hogy az NSZK kész közvetlen anyagi támogatásban részesíteni Magyar- országot és megadni a gazdasági struktúránk átalakításával kapcsolatos átképzési segítséget. Mindezeken túl Németország részt kíván vállalni a magyarországi menedzserképzésben, az új helyhatósági szervezetek hivatalnok-gárdájának, sőt még a rendőröknek a továbbképzésében is, tehát mindabban számíthatunk a segítségére, ami egy modem államszervezet kialakításához szükséges. A kétoldalú megbeszélések napirendjén szerepelt az európai politikai helyzet áttekintése is - folytatta Antall József. Ezen belül Kohl kancellár tájékozódhatott a magyar Parlamentnek a varsói paktummal kapcsolatos állásfoglalásáról. A két fél megállapította: mindkét ország érdekelt abban, hogy Gorbacsov megőrizze politikai helyzetét és súlyát. Antall József szólt arról is, hogy az idő rövidsége miatt csak kevés politikussal folytathatott hosszabb megbeszélést, bár Európa számos vezető személyisége rész vett a nagyszabású rendezvénysorozaton. Sikerült azonban találkoznia Lothar de Maiziere-rel, az NDK miniszterelnökével, akivel áttekintették a két országot érintő kérdéseket és megállapodtak például áb- ban, hogy a varsói paktummal összefüggésben koordinált álláspontot alakítanak majd ki. Egyetértettek abban is, hogy - mivel teljesen új helyzetet teremt a német valutaunió - a két ország felülvizsgálja összes eddigi gazdasági szerződését. Az NDK továbbra is egyik fontos gazdasági partnerünk marad - folytatta Antall József-, és bizonyos lehetőséget is nyújt számunkra, hogy általa is kötődjünk a Közös Piachoz. Ugyanakkor egyetértettünk abban is, hogy a két ország együttesen épít ki új típusú gazdasági kapcsolatokat a Szovjetunióval. Végül a legközelebbi diplomáciai eseményekről ejtett néhány szót a miniszterelnök. Mint mondotta: az már biztos, hogy június 21-én utazik hivatalos bonni látogatásra. Horn Gyulát választotta pártelnökké a MSZP II. kongresszusa E fontos személyi döntés szombaton, a késő éjszakai órákban született meg, s ezt követte - vasárnap hajnali 3 óráig tartó szavazási procedúrával - a további tisztségviselők megválasztása. A plénum, az alapszabálymódosításban javasolt változatot elfogadva, a lehetséges három helyett elegendőnek tartotta két alelnök megválasztását: Pozsgay Imrének - a párt parlamenti frakciója vezetőjének - és Jánosi Györgynek szavazott bizalmat. Az országos választmány elnöke Vitányi Iván lett, aki az elnöki tiszt várományosa is volt, hasonlóan Pozsgay Imréhez, ám ő nem fogadta el a jelölést, fontosabbnak tartva a parlamenti frakció vezetéséből reá'-háruló feladatokat. A jelenleg mintegy 5Q ezer tagot számláló, és több mint félmillió választópolgár támogatására is számító párt szervezési teendőiért felelős országos titkára Szekeres Imre, a Szocialista Párt Veszprém megyei elnöke. Az új tisztség betöltője a párt országos irodájának munkáját is irányítja. A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság vezetői tisztét továbbra is Szántai Sárközi Ambrus látja el, a párt gazdasági ügyeinek intézésére, ellenőrzésére létrehozott pénztámoki funkciót pedig Máté László tölti be. Horn Gyula a kongresszus legfontosabb eredményei közé sorolta, hogy egyértelműen, nagyobb viták nélkül megfogalmazta a szociáldemokrata értékeket, célokat, világossá tette: új szakasz kezdődik a párt életében, végérvényesen lezárul múltja. A pártvagyonnal kapcsolatos kérdésre Pozsgay Imre kijelentette: a szocialista párt elszámolt vagyonával, a Parlamentnek nem az MSZP-t kell tehát elszámoltatnia, hanem az Állami Számvevőszéket: miként zárta le a pártvagyon vizsgálatának kérdését. Az úttörők országos háromtusa versenyén Szolnokon Lógott az eső lába, de földet nem ért NEGYEDIK LETT MEGYÉNK CSAPATA A Magyar Techni kai és Tömegsport klubok országos, il letve megyei elnök sége és aktivistái ren dezték az úttörők há romtusa versenyét, fi 19 megyéből lí együttes érkezet meg a küzdelmeli helyszíneire, a Szé chenyi lakóteleper lévő katonai kollégi um udvarára, a Má tyás király úti sportte lepre és a Véső utca városi lőtérre. A há romtusa egyébkén köznapi nyelvre le fordítva azt jelenti hogy az indulóknál futni, légpuskával lő ni kell, illetve egy 400 méteres hosszúságú pályán különböző akadályokat leküzdeni. Futásban - ahol "mellesleg” gránátvetés és lövészet is nehezítette a haladást - mind a fiúknál, mind a lányoknál vasi elsőség született. Párbajlövészetben a megyénk színeit képviselő tiszaszentimrei fiúk és lányok egyaránt harmadikok lettek, majd az akadályváltóban ötödikként értek célba. Összesítésben a győzelmet Bács-Kiskun megye hatosfogata Áruház, az Expressz, továbbá a megyei és városi tanács is muta- tósabbnál mutatósabb vázákat, serlegeket, ajándékokat adott a legkiválóbbaknak. A szombat vasárnapi kétnapos versenyt az égiek is kegyeikbe fogadták, hiszen végig lógott az eső lába, de szerencsére a földig nem ért. így azután elmondható, hogy a borús minősítés legfeljebb az időjárásra illett, de nem a versenyre, amely tegnap a kora délutáni órákban fejeződött be. D.Sz.M. környezetvédelméről /Folytatás a: /. oldalról/ iis együttműködés első gyakorlati eredményének tekinthető. Az okmány egyebek között előirányozza korszerű környezeti adatgyűjtő és adatszolgáltató rendszer kialakítását, az atomerőművek üzembiztonságára vonatkozó adatcserét, valamint a hulladék-problémák megoldásában és a természetvédelemben való összefogást. Ez utóbbival kapcsolatban a nyilatkozat szerint megvizsgálják annak lehetőségeit, hogy miként lehetne létrehozni országhatárokon átnyúló közös természetvédelmi parkokat, például a magyar-osztrák Fertő-tó vidékén vagy az Alpokban, Ausztria, Olaszország és Jugoszlávia részvételével. A miniszterelnök-helyettesi értekezlet jóváhagyta a többi szakosított munkacsoport beszámolóját is. A bécsi eszmecsere után rendezett sajtótájékoztatón az osztrák alkancellár megemlítette: a miniszterelnök-helyettesi értekezlet kedvezően fogadta azt a magyar javaslatot, hogy tartsanak külön szakértői találkozót a kis- és középvállalatok finanszírozási kérdéseinek megtárgyalására. ______ J eszenszky Géza a Duna-Ad- ria térség államainak külpolitikai együttműködéséről szólva a sajtóértekezleten méltatta annak jelentőségét, hogy az öt állam közös indítványt kíván tenni pár hét múlva, a helsinki folyamat koppenhágai emberjogi tanácskozásán a kisebbségvédelem ügyében. Mint mondta, ez bizonyítja, hogy az „Ötök” közössége alkalmas fórum az ilyen ügyek előmozdítására is. A sajtótájékoztató után a bécsi eszmecsere résztvevői Nagy- cenkre utaztak, hogy találkozzanak az új magyar kormányfővel, Antall Józseffel. ______________ T akarítással megváltható-e a nyelvtanítás? Tanácsi támogatás fészekrakóknak IFolytatás az 1. oldalról/ akadt néhány, aki telek vásárlására kért pénzt, de nem ez volt a jellemző. Amikor a műszaki osztály a támogatás odaítéléséről döntött, az építési engedély számát is kérte, vagyis elsősorban az kapott pénzt, aki már elkezdte az építkezést, de az emelkedő árak, az infláció stb. miatt szüksége van segítségre. Ennek egy része vissza nem térítendő támogatás: ez összesen 2 millió 870 ezer foiint, míg a másik része kamatmentes hitel - 1 millió 990 ezer forintot fordítottak erre a célra. Összesen több mint 4 millió 800 ezer forinttal támogatták a lakásépítőket. Ez az összeg nem hangzik rosszul, ám ebből egy-egy családnak nem sok jut. Vissza nem térítendő támogatásként egy-egy igénylőnek 50-150 ezer forintot adtak. A kamatmentes hitel összege 50-140 ezer forint között volt. Volt, aki a támogatás mindkét fajtáját élvezte, volt, aki csak 50 ezer forint vissza nem térítendő hitelt kapott. Az igénylők között négygyermekes család ugyanúgy akadt, mint gyermektelen fiatal házaspár. A legkisebb jövedelmű családban az egy főre jutó nettó jövedelem 940 forint volt, a legmagasabb jövedelmű családban pedig 4 ezer 440 forint. A támogatás összegénél ezt figyelembe vették, a szerényebb körülmények között élőknél kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást is adtak. Azok a családok, amelyeknek jövedelme magasabb volt, többnyire csak a támogatás egyik formájával, a hitellel élhettek. /Folytatás az 1. oldalról/ tempóban változik a világ a fóliás községben. Az asszonyok jó része még fóliasátor alatt görnyed, hogy primőrjét jó áron értékesítse a bosnyákon, ugyanakkor közülük néhányan (a kiválasztottak) világszínvonalú technikán dolgoznak, világszínvonalú termékeket állítanak elő. A paraszti életformából szinte átmenet nélkül kisarjadó mintát azonban lehetetlen követni egyéni és közösségi erőfeszítések nélkül. Jászfényszarun megértették, erről tanúskodtak a pénteken délután tartott kultúra napja rendezvényein. Különösen a község jelenéről és jövőjéről folytatott kerékasztal beszélgetés, melyen értelmiségiek, pártok képviselői és más érdeklődők mellett részt vett dr. Kis Zoltán országgyűlési képviselő is. Téma az iskola, valamint az idegennyelvű oktatás feltételeinek megteremtése volt. Előtte négy órakor kiállítás nyílt a művelődési ház nagytermében, helybeli amatőr képzőművészek alkotásaiból. Szilágyi Dezső fafaragó népi iparművész alkotásai, Kiss László rajztanár festményei, Csirmaz Mátyás tanító képei mellett a tanulók iskolai rajzait, helybeli iparművészek munkáit is kiállították. Erre az alkalomra megjelent a falu első újságjának, a Mi újság Fényszarun kiadványnak a mutatványszáma. Azután gyermek aszfalt-rajzverseny volt, majd a könyvtárban közös beszélgetés. Zsámboki Lászlóné iskolaigazgató tájékoztatójából kiderült, hogy az iskola tárgyi és személyi feltételei adottak ahhoz, hogy tanulóik megállják helyüket a tanulmányi versenyeken továbbtanulásban és később a munkában. Az idegennyelvű oktatásban szükséges változásra azonban nem tudnak felkészülni. A körülmények és a szülők igényelnék a mihamarabbi áttérést az oroszról nyugati nyelvekre, de az előírások nem engedik, hogy az átképzős tanárok nyelvvizsga nélkül megkezdjék az oktatást. A technikai háttér is hiányzik, vagyis pénz kellene az iskolának. Legfeljebb a gamesztól lehet felvenni, de csak olyan áron, ha a szülők ott besegítenének. Egyedüli lehetőségként kínálkozott tehát, hogy takarítással váltsák meg a nyelvtanítást. Egy orosztanámő saját példájával igazolta, hogy ennél sokkal drámaibb feladatról van szó. Rendkívüli erőfeszítést igényel, hogy a szükséges órái mellett képezze magát, s még a várható 25-30 ezer forintos költség is őt terheli. Ha eredményt akarnak, mindenkinek áldozatot kell vállalnia. A "Jászfényszaru az oktatásért" Alapítványt a jelenlévők nemcsak üdvösnek tartották, hanem már ott a beszélgetésen meg is kezdődtek a felajánlások. A tanács százezret, az Orion idén 450-et, később pedig évenként 150 ezret ígért. Támogatja majd a téesz, az áfész, a Samsung is, és persze a lakosság részéről is megkezdődtek a felajánlások. L.P.-péCsalódás felsőfokon Sem tisztánlátás, sem fémhaj lítás, csak jövőbelátás Vannak divatos kortünetek. Napjainkban kötelező ufókat látni, de ezek az azonosítatlan repülő micsodák mind gyakrabban megjelennek a lelkűnkben is. Mert divat az a jelenség is, amit parapszichológia feleimmel összegez a szaktudomány. Gondolatátvitel, tisztánlátás, jövőbelátás, tárgyak mozgatása, hajlítása anélkül, hogy a "tettes" hozzáérne a tárgyakhoz - bizony alaposan felpiszkálja a fantáziánkat. Nos, hát ezzel volt magyarázható, hogy pénteken este 6 órakor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a 100 forintos belépődíj ellenére is szűknek bizonyult a stúdióterem és dr. Heinz C. Berendt izraeli professzor előadását a színházteremben kellett megtartani. Elképzelhető, minő várakozással ült a széksorokban a szép számú közönség. Minden bizonnyal arra gondoltak, ezúttal egy olyan fenoménnal találják szembe magukat, aki, ha nem is fog Üli Geller módjára hajókat megállítani a nyílt tengeren, de legalább egy nyamvadt mokkáskanalat csak elhajlít a tekintetével. Nem ez történt: a professzor elmondta, hogy van Izraelben valaki, aki ezen képességek birtokában van, s ő erről diafilmeket s videókat fog vetíteni. Na, a csalódásnak ez volt az első fokozata. Ha nem jön a produkció, akkor legalább legyen demonstráció. Jöttek a videoképek, egyik görbe kanál a másik után, majd ugyanez ismétlődött a kazettákról is. Hát akkor legalább ide nekünk a bölcsek kövét! - és izgatottan vártuk az egzakt tudományos magyarázatot mindarra, ami hirdetve volt; már hogy mitől létezik jövőbelátás, megjósolhatók-e előre egyes jelenségek, meg hogy miként kutassunk eltűnt tárgyak, elveszett személyek után? Mi tagadás, a tudományos feltárás is elmaradt. A szinkrontolmács közbeiktatásával meglehetősen vontatott két órában lehetett része azoknak, akik be kívántak pillantani az okkult tudományok birodalmába, ám úgy távoztak, hogy se tisztánlátás, se fémhajlítás. Jövőbelátás viszont igen: legközelebb megnézem mit hirdetnek, s még jobban megfontolom, vajon elme- gyek-é? pb Felvételünkön a tiszaszentimrei lányok akadályfutásának egyik pillanata, a hordágyon történő betegszállítás látható. Fotó: M.J. szerezte meg, míg a három szentimrei fiú és ugyanannyi lány végül épphogy lemaradva a dobogóról, negyedik lett. Az országos döntő hangulatát, a helyezések értékét fokozta, hogy megyénk üzemei, intézményei, cégei értékesebbnél értékesebb díjakkal jutalmazták a legjobbakat. így a Tisza Cipőgyár például 15 pár márkás sportcipőt küldött, de a Vegyiművek, a Papírgyár, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, a Növényolajgyár, a Martfűi Sörgyár, a Kfllián főiskola, a Centrum