Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-19 / 35. szám
6 Nemzetközi körkép 1990. MÁJUS 19. A Nyugat döntött... A LITVÁN JALTA r Utazás a hangsebesség háromszorosával Frankfurtból Washingtonba repülni annyi idő alatt, mintha valaki vonaton Budapestről Debrecenbe utazna? Valamikor az emberre meglehetősen furcsán néztek, ha ilyet mondott, ma már azonban a repülőgépipar nagyjai az első lépést meg is tették az ilyen repülőgép megalkotása felé: több százmillió dollárt költöttek arra, hogy kiderüljön, ez a gép valóban megépíthető-e. Természetesen nemcsak arról van szó, hogy meg lehet-e építeni ezt a gépet, hanem olyan követelményeknek is meg kell felelni, mint például a környezetvédelem vagy a gazdaságosság. (Ezek viszont gyakran egymást keresztező, magyarán költségnövelő tényezők.) Az amerikai Országos Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal (NASA) nem véletlenül indított az idén egy 284 millió dolláros, öt évre szóló programot annak kiderítésére, hogyan lehet a majdan a sztratoszférában (közel 20 ezer méteres magasságban) repülő gép nitrogén-oxid kibocsátását a megfelelő szintre csökkenteni. Ez az anyag ugyanis rendkívül romboló hatású a földet körülvevő, és azt az ultraibolya sugárzástól védő ózonrétegre. Az elmúlt három évben a repülőgépgyártó cégek nagyjából közös nevezőre jutottak abban: hogyan is kellene ennek az utasszállítónak kinéznie. Először is ez nem az az X-30-asnak elkeresztelt modell, mint amelyiket Reagan, volt amerikai elnök vázolt fel. Az a gép a már most meglévő repülőtereket használva szállt volna fel a világűrbe, ahol a hangsebesség 25- szörösével haladt volna. (A NASA szakértői szerint ez még mindig legalább negyven évre van tőlünk.) Visszatérve a követelményekhez, az új gépnek a hangsebesség legalább két-háromszoro- sával kell repülnie, ami az 1976 óta közlekedő Concorde-ok sebességének másfélszerese. Ugyanakkor ahhoz, hogy gazdaságos legyen, a Concorde-nál 2,5-3-szor annyi utast, közel háromszázat kell szállítania, s kétszer olyan messzire, mintegy 11 ezer kilométerre kell repülnie újratöltés nélkül. Még két fontos paraméterre szükséges ügyelni: az egyik a zaj mértéke, a másik, s talán a legfontosabb szempont: a jegyek ára. A mostani számítások szerint ahhoz, hogy vonzóak legyenek ezek az utazások, egy majdani repülőjegy mindössze 10-15 százalékkal kerülhet többe, mint az ugyanazon útvonalon hangsebesség alatt közlekedő Boeing 747-es gépen. Az új gépek kialakítása valószínűleg megváltoztatja a repülőgépgyártó cégek közötti verseny képét is. Ugyanis a hihetetlenül magas költségek miatt (amelyek elérhetik a 17 milliárd dollárt) várhatóan négy-öt gyártó is összefog majd. Ha azonban ezek a csodagépek valóban három óra alatt teszik majd meg azt az utat, amihez ma kilenc óra kell, s a jegyek ára sem lesz csillagászati, valószínűleg nagy sikerük lesz, hiszen nem mindegy, hogy valakinek három filmet is végig kell néznie, hogy úticéljához éljen, vagy elég, ha csak egy jót ebédel és kiolvassa a napi sajtót. Ezeket a gépeket természetesen nem holnap fogják szolgálatba állítani. A NASA szakértői 2010-re ígérik őket, ami viszont már nincs is olyan messze. Mindössze húsz évet kell várni. Madarász György Kambodzsai kilátások A herceg ingatag A Nyugat döntött: nem tesz semmit Litvániáért, nem óhajtja fokozni Gorbacsov fejfájását, mert vannak fontosabb dolgok is, mint egy balti köztársaság. George Bush elnök, az Egyesült Államok első számú embere azt mondja: most nem tud semmiféle "megtorló" intézkedést tenni, mert nemhogy a szovjet-amerikai viszony forog kockán, de a kelet-európai demokratizálás folyamata is. Visszás helyzet, mert "megtorló intézkedést" senki nem akar. Azt pedig végképp nem - különösen Kelet-Európábán nem -, hogy a fontos dolgokat megelőzzék a fontosábbak: ha Washington és Moszkva valamit fontosnak tart, akkor az mindenek fölött való. Nemde? George Bush szerint aggodalmaiban osztoznak szövetségesei Újgazdag mentalitás kezd gyökeret verni a gazdasági fel- lendülés'évtizedei nyomán meg- vagyonosodott Tajvanon. A taj- peji városépítők legmerészebb álmaikat engedik szabadjára. Rajztábláikról már lekerült a világ eddigi legmagasabb épületét, a 110 emeletes chicagói Sears Towert lepipáló 126 szintes felhőkarcoló terve. Egy 770 millió dolláros költségvetéssel jóváhagyásra váró építkezési program része egy kikötői világítótorony és egy mulatónegyed is, amelyhez képest a New York-i Szabadság-szobor, illetve Las Vegas is csak "kezdő vállalkozás". A sziget 20 millió lakosa abban a hitben ringatja magát, hogy számukra immár semmi sem lehetetlen. Az évi 73 milliárd dolgos exportbevétel erőt adott ahhoz, hogy az ország saját tervezésű sugárhajtású vadászgépet gyártson, s már azzal a tervvel barátkozik, hogy ebben az évtizedben szintén saját tervezésű és készítésű műholdat állít föld körüli pályára. Az építkezési lázban égő Tajpej a keleti "Technopolis" dicsfényére tör. A fővárosban építendő 126 emeletes irodaház műszaki csodaszámba menne, felépítése eddig világviszonylatban is kipróbálatlan műszaki megoldásokat igényel, nem is szólva arról, hogy éppen száz emelettel lenne magasabb, mint a sziget eddigi legnagyobb épülete. A csodára pedig azért is szükség van, mert Tajvan' körzetét földrengés-veszélyes övezetnek tartis. Igaz, ami igaz: a Tizenkettek külügyminiszterei a minap Dub- linban megelégedtek azzal, hogy párbeszédet sürgettek Moszkva és Vilnius között, de konkrét intézkedésekről nem döntöttek. Még Mitterrand elnök is úgy hagyta ott Floridában Bush elnököt, hogy kettejük véleménye szerint a "párbeszéd" élvez elsőbbséget. A kanadai külügyminisztérium jelezte, hogy elutasította* a litván hatóságok segélykérő felhívását. Tokió közölte, hogy "figyelmeztette" Moszkvát: megtorló lépéseket tehet - nem tett semmit. A Fehér Ház szóvivője azt állítja, hogy Amerika "bármikor" komoly lépésre szánhatja el magát. Itt tartunk hát, Litvániában elzárva a szovjet olaj-, földgáz- és egyéb csapot, míg a régebbi szovjet alkotmány is lehetővé ják. Éppen ezzel érvelnek az ellenzők is, akik nagyzolásnak tartják a felhőkarcolót, miközben a főváros közlekedésének, lakáshelyzetének és egészségügyi ellátásának súlyos gondjai megoldatlanok. A toronyház építése ezekkel talán még védhető, de a kikötői szabadságszobor és a szerencsejáték-komplexum méginkább presztízsberuházásnak tűnik. A 46 méter magas tornyot, amely Kaohsziung kikötőjét ékesítené, egy orosz származású szobrász, Emst Nyeizvesztnij, Hruscsov síremlékének tervezője álmodta meg. A szintén Szabadság-szobornak nevezendő alkotmány - hiszen Tajpej magát a szabadság szigetének tekinti a kínai szárazfölddel szemben - egy absztrakt formából kiemelkedő férfi alakot ábrázol, amely New York-i ihletőjéhez hasonlóan fáklyát tart kezében. A toronyban lesz mozi és kiállítóterem, étterem és akvárium, fejében pedig planetárium. A legfőbb attrakció viszont a fáklyából sugárzott lézer fényjáték lesz, amelyet a kilátóból élvezhet a közönség. A költségek? Csekély 50 millió dollárt tennének ki, de egyelőre sem a tajvani, sem a külföldi magánbefektetők nem tolonganak. A főváros közmunkaügyi hivatalának igazgatója a főpolgármesterrel már elfogadtatta álmai netovábbját, a Tanshui folyó egyik szigetén 320 hektáros területen létesítendő mulatónegyed tette a kiválást a bizonyos unióból. Igaz, gyanús sietséggel szabályozták a kiválás feltételeit - de abban minden külső megfigyelő egyetért, hogy ezek á feltételek legfőképpen a kiválást akarják megakadályozni. Litvániát sok helyről figyelmeztették: nem Gorbacsov bűne a történelem, ezért helyénvaló a türelem, a belátás és a fokozatosság igénye. Mikor és ki fogja figyelmeztetni Moszkvát - Gorbacsovot - arra, hogy az általa kinyilvánított elvek talán "otthon" is érvényesek? Litvániának jogos követelései vannak, amelyekről tárgyalni kell - nem pedig követelni és blokádot alkalmazni. De fontos kérdés az is, hogy a XX. század vége felé miért megint nagyhatalmak döntenek a fontossági sorrendről? Litvánia óhajai e logika szerint a szovjet-amerikai párbeszéd után sorolnak. Mindez pedig elég baljós képeket idéz: 56- ot, 68-at, Afganisztánt, stb. Litvánia nemcsak precedens, hanem fordulópont is. Ezért nem érthető, ha a "kisebbségi véleményt" megint sorszámozzák a nagyhatalmak - a többiek pedig hagyják. Litvánia éppen annyi figyelmet igényel, mint a fegyverzet- korlátozás, a "Nyitott égbolt" - vagy az erdélyi magyar kisebbség. Vilnius igényeinek jogosságát akkor is el kell ismemi, ha ez talán fokozza az adott pillanatban akárkinek a fejfájását. Ellenkező esetben jön Jalta. tervét, amelyet azóta dédelget, hogy Las Vegas rabul ejtette. A városatya kezét a szívéről levéve beletörődött abba is, hogy nem kevesebb, mint 380 millió dollárból valósítható meg a szerencsejátékosok paradicsoma, de még a város tanácsának és a belügyminisztériumnak is rá kell bólintania. A pénz tetemes részét már eleve felemészti, hogy a szigetet legalább hat méterrel meg kell magasítani, mert enélkül védtelen maradna a folyó áradásaival szemben. A tajpeji közmunkák apostolát, aki egyben a revűszínháznak és a rulettnak is lelkes híve, ez egy cseppet sem ejti zavarba, sőt fennhangon hirdeti: ha Las Vegas felépülhetett a sivatagban, akkor tajvani mása sokkal kedvezőbb helyszínre kerül, mert nemcsak a folyó veszi körül, de onnan pompás kilátás nyílik a közeli hegyekre. Érvei ezzel még nem fogytak ki. Arra is hivatkozik, hogy a kemény munkában megfáradt tajvani dolgozóknak szükségük van a kikapcsolódásra, s ha a szigetország valóban fel akarja lendíteni a turizmust, akkor kínálnia is kell valamit az idegeneknek. Bizonyára akad, aki irigykedve szemléli, milyen nagy fejtörést okoz a délkelet-ázsiai tigrisek egyikének újonnan szerzett dollármilliárdjainak elköltése, de vigasztalódhat: összeszedni sem volt semmivel sem köny- nyebb. Az asszony ingatag - könnyen ez az ismert operaária juthat eszünkbe, ha - persze ezúttal férfi szereplőre alkalmazva - Norodom Szihanuk egykori kambodzsai uralkodó új és még újabb pálfordulásairól, 180 fokos politikai hátraarcairól érkeznek hírek. Elvégre a hajdani államfő az elmúlt években mintegy fél tucat alkalommal jelentette be, hogy szakít szövetségeseivel, a Phnom Penh-i kormányzat ellen küzdő "furcsa koalíció" tagjaival, sőt volt olyan alkalom is, amikor közhírré tette, hogy teljesen visszavonul a diplomáciai színtérről, és az ügyek intézésével immár fiát, Ranaridh herceget bízza meg. Csakhogy a hangzatos bejelentések után rendre - s általában nem is hosszú idő, alig néhány nap, legfeljebb pár hét múlva - megérkeztek a cáfolatok, a visszakozások, az ugyanolyan ünnepélyes körülmények között világgá repített friss fogadalmak a "kambodzsai nép érdekében kifejtett áldozatos próbálkozások" folytatásáról. Nem bizonyultak eddig komolynak azok a fogadkozások sem, hogy az ex- elnök valóban szakít az 1975- 1979-es véres népirtásért felelős vörös khmerekkel, s enyhén szólva kétséges, hogy a január vége felé tett legújabb lemondás különbözik-e valamivel a korábbi, hasonló esetektől. Igaz, Szihanuk ezúttal csak az ellenzéki koalíció vezetésétől lépett vissza, míg - így a hivatalos nyilatkozat - a "Kambodzsa törvényes államfője" titulust megőrzi. S nemigen látszik csökkenni politikai aktivitása sem, hiszen ugyancsak január vége felé Pekingből olyan felhívást bocsátott ki a népi Kambodzsa hadseregének katonáihoz, hogy álljanak át az ő haderőihez, dezertálással gyorsítva meg a "szovjet imperializmus és a vietnami gyarmatosítás alóli felszabadulás" folyamatát. Történtek azonban sokkal fontosabb és ígéretesebb események is Szihanuk száz százalékig komolyan soha nem vehető gesztusainál. Mindenekelőtt erőre kapni látszanak azok a diplomáciai kísérletek, amelyek ezúttal egy ausztrál kezdeményezést felkarolva igyekeznek áttörést elérni a sokat szenvedett délkelet-ázsiai ország válságának megoldására. Canberra - felelevenítve korábbi, szintén az ENSZ szerepét előtérbe állító indítványokat - azt tartja az előrelépés kulcskérdésének, hogy a világszervezet felügyelete alatt tartsák majd meg a választásokat, s hogy egy átmeneti időszakban ENSZ-erők felügyeljenek az indokínai állam belső biztonságára. Az ausztrál javaslat egyelőre ígéretes elmozdulást jelent csupán, ám még távolról sem hárult el minden akadály. A felek, mint oly sokszor a múltban, mind kissé eltérő módon értékelik a helyzetet, s a létrehozandó kompromisszum érdekében több engedményt várnának a másiktól. A hivatalos kambodzsai kormányzat továbbra is a vörös khmerek visszatérésének veszélyét hangsúlyozza, s kifogásolja, hogy (noha az ausztrál csomagtervet Párizsban már az öt állandó BT-tagállam képviselői is megvitatták) ez az eshetőség nem kapott kellő hangsúlyt. Hanoiból attól óvnak, hogy a majdani ENSZ-erők nehogy hatalmi apparátussá és megszálló hadsereggé váljanak. Kína, mint a Pol Pot-féle erők és Szihanuk fő patrónusa, továbbra is a teljes vietnami csapatkivonás ellenőrzését hangsúlyozza. Nem találkoztak a vélemények Kambodzsa ENSZ-képviseleté- nek ügyében sem, bár a Canberrái indítvány ismét utalt az "üres szék "elv lehetőségére: hogy egy ideig, valószínűleg a tervezett választásokig se a hajdani Pol Pot-rendszer, se a jelenlegi Phnom Penh-i adminisztráció ne képviseltethesse magát a világ- szervezetben. Az igazi veszély persze nem a diplomáciai kötélhúzás finomságaiból fakad, hanem abból, hogy a vietnami alakulatok tavaly őszi, előre beígért és általános megítélés szerint rendben le is zajlott távozása óta az ország jelentős részén ismét megélénkült a harci tevékenység. A népi Kambodzsa hadserege - úgy tűnik - önmagában nem képes valóban hathatós ténykedésre, így a vörös khmerek gerillatámadásai egyre több körzetet érintenek. Összecsapásokra került sor nemcsak a thaiföldi határ mentén (ez hosszú évek óta az ellenségeskedések megszokott sávja), hanem az ország második legnagyobb városa, Battambang környékén is. Helyi jelentések szerint a világ kulturális kincseinek sorából is kiemelkedő őserdei templomegyüttest, Angkor Vat műemlék-komplexumát szintén fenyegeti a harcok tovaterjedése, pedig alig pár hónapja, hogy egyáltalán megnyitották a külföldi turisták előtt. Elhárítani a Pol Pot-erők hatalomátvételi szándékát, megtalálni a kiutat a diplomáciai labirintusból, összeegyeztetni a mindeddig mereven szembenálló felek érdekeit - nem vitás, hogy ez lenne a kambodzsai kibontakozás fő iránya. Az évtizedes vérontás, a gyilkos belső harc, a bonyolult külső vetületek, a háttérben álló történelmi ellentétek sajnos ma sem teszik egyszerűvé e feladatot. Csak remélni lehet, hogy a világszervezet fokozottabb bekapcsolódásával mégis közelebb kerülhet a megnyugvása hányatott sorsú távol-keleti ország számára. Szegő Gábor Kazimiera Prunskiene litván miniszterelnök asszony és Bush elnök megbeszélései az amerikai elnöki hivatalban F.Gy. Tajvan az egeket ostromolja
