Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-19 / 35. szám
4 1990. MÁJUS 19. Az Új Néplap vendége: Giuseppe Monica professzor, a budapesti olasz követség kultúrattaseja * Reméljük, folytathatjuk a kapcsolatot A Magyarországi Olasz Kultúrintézet, az Axel Springer Budapest Kit "Új Néplap" Szerkesztősége, valamint a Lakó- és Közterületi Testedző Egyesület által szervezett olasz kulturális nap tiszteletére ma Szolnokra érkezik Giuseppe Manica, az olasz követség kultúrattaséja, aki egyben az olasz kultűrintézet igazgatója is. Mielőtt beszélgetésünket felidéznénk, néhány szó a fiatal professzor életútjáról. Giuseppe Manica 1945. március 21-én született a Catanzaro környéki Crotone városában. Egyetemi tanulmányait a Római Tudományegyetem klasszikus irodalom szakán végezte, ahol elsősorban ógörög és latin nyelvvel foglalkozott Majd jogtudományi egyetemre iratkozott be, ahol jogászdiplomát szerzett Irodalomtörténettel, régészettel, művészettörténettel foglalkozó írásai Olaszországban és külföldön ismertté tették a nevét Magyarországi megbízatása előtt olasz kultúrattasé volt először Bejrutban, majd Damaszkusz ban, Újdelhiben, Ankarában, Tuniszban, Barcelonában. Magyarországra novemberben nevezték ki az olasz követség kultúrattaséjának. Jelenleg magyarul tanul. Beszélgetésünk kezdetén az olasz kultúrintézet jelenlegi munkájáról kérdeztem.- Olasz-magyar kulturális kapcsolatok már a háború előtt, sőt jóval korábban is voltak. Két ország kulturális kapcsolatait mindig a kétoldalú, aktuális igények határozzák meg. Miben látja az intézet legfőbb feladatát jelenleg?- A magyarok részéről az új rendszerben újfajta, az eddiginél nagyobb érdeklődés született a világ felé, természetesen Olaszország felé is. Mindez együtt jár, amint azt már láthatjuk \ is, a nyelvtanulás megélénkülésével. Éppen ezért az olasz kultúrintézet nyelvtanfolyamokat szervezett, - kisgyermekek részére is! - ami két ország kapcsolatában alapvetően fontos dolog. A másik lényeges elem: egymás irodalmának, művészetének megismerése. Szeretnénk az olasz irodalmat közelebb hozni a magyarokhoz, oly módon, hogy támogatjuk olasz írók műveinek magyar nyelvű publikálását.- Úgy gondolja, a magyarok nem eléggé ismerik az olasz irodalmat?- Igen, úgy gondolom. Illetve pontosabban: csak felületesen, mondjuk Alberto Moraviát, rajta kívül mást nemigen. Mi azonban azt szeretnénk, ha minél több olasz írót ismernének meg a magyarok, s nemcsak egy, Olaszország iránt érdeklődő, szűkebb réteg, hanem az egész magyar nép. Ezenkívül van egy másik nagy lehetőség is a két nép kultúrájának szorosabbá tételére: a fiatalok érdeklődése Olaszország iránt. Számos olasz egyetemen nyílott lehetőség magyar diákok felvételére, ugyanakkor az olasz fiatalok egyre nagyobb csoportja iratkozik be Firenze, Bologna és más városok magyar nyelvű szakára. A Magyar Tudományos Akadémiával is együttműködünk. A kultúra olyan dolog, amelynek az élet minden területét magába kell foglalnia, és amelyet minden területen támogatni kell.- A magyarok művelődési igényeiről mi a véleménye?- Noha tudom, a magyarok panaszkodnak erre, mégis azt mondom, a könyvek ma még világviszonylatban is olcsók Magyarországon. Jó látni a magyar könyv- szeretetet. Nekem olyan, mintha a magyarok kilószámra vennék a könyveket Érdekes volt, mikor először láttam, hogy nejlonszatyorral mennek a könyvesboltba, ahol azt televásárolják. A mi könyvesboltjainkban ilyet nem látni. Azok olyanok, mint egy exkluzív butik, ahol csak egy-két kiváltságos engedheti meg magának, hogy könyvet vegyen, mert nagyon drága.- \ szolnokiak ajánlata, hogy legyen egy nägy olasz ünnepség a városunkban, milyen fogadtatásra talál az olasz kultúrintézet- ben?- A készülődésből láthatja, mennyire örültünk neki. Terveztük ugyanis, hogy vidéki városokra is kiteijesztjük kapcsolatainkat. Szolnok ipari szempontból fontos város, a kultúra üyen helyeken nagyobb anyagi támogatókra találhat, mint máshol, mert mint tudjuk, az anyagi feltételektől nagyon is függ egy ország vagy város kulturális élete. A kettő elválaszthatatlan. Reméljük, hogy folytathatjuk is ezt a Szolnokon ma kezdődő kapcsolatot. Nemcsak egyszeri lehetőséget látunk benne, hosszabb távú terveink vannak a várossal, melyet olasz részről is sokan támogatnak, maga a nagykövet is szeretett volna eljönni, de sajnos most nem volt ideje, ám a mi jelenlétünk is bizonyítja, hogy komoly terveink vannak a jövőt illetően.- Örülünk, hogy létrejött ez a kapcsolat Szolnok és az olasz kultúr intézet között,-sok sikert kívánok mindkét félnek, és köszönöm a beszélgetést. Kátai Szilvia A múzeumban Kodály Zoltán íróasztala A lakás egykori ebédlője /-------------------------------------Emlé kmúzeum Kodály Zoltán egykori lakásában » A Kodály köröndön, Kodály Zoltán egykori lakásában nyitották meg a Kodály Zoltán emlékmúzeumot és archívumot, amely a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felügyelete alatt működik. MTI-fotó: Földi Imre V______________J Az újrakezdés buktatói ZÁRÓVIZSGA ELŐTT AZ ELSŐ TECHNIKUSOK Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni - tartja a bölcs mondás, de mint minden általánosítás, esetenként ez is sántít. Csaknem másfél évtized után, 1985-ben a kormány mégiscsak rájött, hogy hiba volt a hetvenes évek elején megszüntetni a technikumokat, s ismét elkezdődött jó néhány középiskolában a technikusképzés. Az újraindítás persze nem ment könnyen, a kihagyott évek megbosszulták magukat. A sok gond ellenére a finisbe érkeztek az első technikusosztályok tanulói. Megyénkben háromszázhúsz ifjú teszi le a közeli napokban a technikusi vizsgát. A szolnoki "gépipari" neve fogalommá vált az ’50-es, ’60-as években a technikusképzésben. Igaz, az iskola a jó hímevét még ennél is korábban megalapozta. Az intézmény jogelődje a Fa- és Fémipari Szakiskola 1927-ben nyílt meg, s 1930-ban, pontosan hatvan évvel ezelőtt végzett az első évfolyam. Meghosszabbodott diákévek Az intézmény előző igazgatója Halász Miklós, s néhány tanártársa még akkor elhatározta, hogy addig nem mennek nyugdíjba, amíg vissza nem állítják újra a technikumokat. Öt éve "visszaállították", az iskolában jelenleg már nincs egyetlen szakközépiskolai osztály sem, de az intézmény - ki tudja, miért? - hivatalosan mégsem veheti fel a technikum nevet. Ettől függetlenül a köztudatban mégiscsak így él, s a végzős ötödévesek annakidején - hallván az iskola fénykoráról - jelentkeztek a gépipari szakközépiskolába. Az ifjú technikusjelöltek bevallják, hogy az intézmény jó híre mellett az is vonzotta őket, hogy tovább lehetnek diákok, mintha a négyéves szakközépiskolát választották volna. Az indulásnál kilencven elsős kezdte meg tanulmányait. Tavaly hetvenhetén tettek érettségi vizsgát a közismereti tárgyakból, s tizenheten sikeresen felvételiztek egyetemre, főiskolára. Három tanuló megelégedett az érettségivel, s nem iratkozott be az ötödik évre, így most ötvenheten készülnek a technikusi vizsgára, illetve egyetemi, főiskolai felvételire. A fiatalok közül jó néhá- nyan szeretnének ugyanis tovább tanulni. S ha nem sikerül a felvételi? Akkor előbb jön a katonaság, majd a munka. A fiatalok egy része szerződést kötött vállalatokkal, szövetkezetekkel, de néhány an úgy látják, mire munkába állhatnak, már lehet, hogy "bezár" a szövetkezet. A ceglédi Varga Attila például azt mondja, nem is bánná, hiszen elvégezte az iskolában az NC-programozó tanfolyamot is, s szívesebben vállalna ilyen jellegű munkát. Az évfolyam egyetlen lány tanulója, a szolnoki Csajbók Irén tavaly a Jászberényi Tanítóképző Főiskolára pályázott. A felvételi vizsga "nem jött össze", de nem keseredett el, ő a CNC-tanfolyamon szerzett magának pluszképesítést. Az ugyancsak szolnoki Fehér Gézának egy percig sem okozott fejtörést a leendő munkahely. Édesapja - aki szintén technikus - autószerelő-műhelyében dolgozik majd a vizsga után. Hogy milyen munkakör betöltésére jogosít a technikusi oklevél?- Igazából.a gyakorlatok során - pedig ősszel a Skoda gyárban is voltunk gyakorlaton - nem láttuk világosan, milyen a technikusi munkakör - összegzi tapasztalataikat a tiszakécskei Varga László. - Úgy gondoljuk, valamilyen középvezetői állásban eredményesen tudnánk alkalmazni a tudásunkat. Bár igazából a gyakorlatban dől majd el, hogy mennyit ér a tudás, amit megszereztünk az öt év alatt.- Én úgy érzem, jó alapokat adott az iskola - veszi át a szót a szolnoki Tanner László. - Az első két évben csak elméleti tantárgyaink voltak, a gyakorlattal tanműhelyben és az üzemlátogatások során találkoztunk. Harmadik osztálytól nyaranta üzemekben, vállalatoknál töltöttük el a nyári gyakorlatot. Az ötödik évben pedig a testnevelés és az osztályfőnöki óra kivételével csak szakmai tantárgyak szerepeltek az órarendünkön. Többek között automatizálást, gazdasági szervezést és vezetést, gépészeti ismereteket tanultunk, műszaki méréseket végeztünk. Bizonyos tárgyakból sajnos nem volt jó a tankönyv, s volt olyan könyv is, amit az utolsó héten kaptunk meg. így aztán a vizsgáig van még mit lapozgatnunk. A technikusnak rangja volt A tankönyveket ért jogos tanulói bírálatot megerősíti Rontó László, az iskola igazgatója is, s hozzáteszi: a tananyagban meglehetősen sok az átfedés. S ez igencsak megnehezítette a tanárok munkáját. De hát sajnos minden új vagy újrainduló iskolatípusban ez ugyanígy történik. A gépparkra azonban már nem nagyon panaszkodik Rontó László. Az Ipari Minisztériumtól 9,5 millió forintot kapott az iskola, s ezen vásárolták az NC-és CNC- gépéket. így, ami az iskolai gyakorlati képzést illeti, enyhültek a gondjaik. Valóságos termelési gyakorlatot azonban nemigen szereztek a tanulók. Ennek ellenére a tanári kar úgy látja, a tanítványaik nem fogják szaporítani a pályakezdő munkanélküliek “számát, hiszen képzett technikusokra igencsak szüksége van a gazdaságnak. De jogos a kérdés, hogy mennyire?- Az ötvenes, hatvanas években jóval kevesebb technikum volt az országban, mint jelenleg - emlékezik vissza Rontó László, aki szintén a gépipariban végzett 1960-ban. - A technikusi oklevél komoly rangot adott. A diákok közül eleve a jobb tanulók jelentkeztek technikumba. Öt-hatszo- ros volt a túljelentkezés a gépipariba is. Most is többen pályáznak hozzánk, mint ahány tanulót fel tudunk venni, de igazából nem válogathatunk. Az idén 135 diák jelentkezett 96 helyre, a tanulmányi átlaguk - bár az nem minden esetben a valós tudást, képességeket tükrözi - a közepestől a kitűnőig teljed.- A technikum rangjának visszaszerzésében ezek szerint a felvétel az egyik döntő szempont.- Valóban az, ha nem a legdöntőbb. Emellett azonban szűkíteni kellene az oktatott szakok számát is. Véleményem szerint két gépészjellegű szak elegendő lenne a jelenlegi tizenöt helyett, így sokkal átfogóbb képzésben részesülhetnének a tanulók, konvertálhatott) ismereteket kapnának útravalóul, s többféle területen el tudnának helyezkedni, könnyebben tudnának szükség esetén munkakört váltani. "Munkafelügyelők képeztessenek..." Hasonló tapasztalatokat, megoldásra váró gondokat fogalmaznak meg a Karcagi Mezőgazda- sági Szakközépiskolában is. A nagy múltú intézmény tavaly ünnepelte 90. születésnapját. Az egykori jogelőd, a földmívesis- kola azzal a céllal nyílt meg, hogy "...a vidék kisebb birtokosainak fiai korszerű gazdálkodásra megtaníttassanak, és nagyobb uradalmak számára munkafelügyelők képeztessenek... Felvétetik mindenki, aki a 1.7. évét betöltötte, erős, egészséges testalkattal bú, és legalább négy elemi osztályt végzett" - olvasható az egykori minisztériumi utasításban. A 90 év során számos változást ért meg az iskola, szinte mintapéldája lehetne a szakképzés történetének. Tíz alkalommal változott meg az intézmény neve, profilja, de természetesen mindvégig mezőgazda- sági jellegű iskola maradt. Az iskolatörténet két virágzó korszakot emel ki a 90 esztendőből. A második világháború előtti negyedszázadot, amikor Szentan- nay Sámuel, a szikes talaj-javítás országos hírű tudósa úányítóttá az iskolát, majd az 1960-70 közötti évtizedet, amikor a felsőfokú technikum öregbítette Karcag hírnevét. A város lokálpatriótáiban azóta is él a remény, a vágy, hogy lesz még egyszer felsőfokú iskola Karcagon. Kátai Kálmán igazgató azonban elhárítja az erre vonatkozó kérdésemet. Nem mintha idegen lenne tőle a gondolat, de erre reális esélyt semmiképpen sem lát. És sajnos őt igazolják a középfokú technikusképzés újraindításának buktatói is. Az iskola nem akármilyen előzmények után az elsők között tért át, vagy inkább vissza a technikusképzésre. Harmincnégy elsős kezdte meg tanulmányait á technikusosztályban, tavaly harmincegyen tettek sikeres érettségi vizsgát. Hatan azóta egyetemen, főiskolán folytatják tanulmányaikat, hatan nem iratkoztak be az ötödik évre, így tizenkilenc fiatal készül a vizsgára. Hogy végül is hányán helyezkednek majd el technikusként? Még nem lehet tudni, hiszen jó- néhányan megpróbálkoznak a felsőfokú továbbtanulással. Csízi Istvánnak már felvételiznie sem kell, megnyerte ugyanis az ötödéveseknek hirdetett országos szakmai tanulmányi versenyt. Az iskolából egyébként hatan jutottak be az országos döntőbe, s a negyedik, hatodik, tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik helyet is karcagi diák szerezte meg. A tanulók, tanárok nem tartanak attól, hogy az ifjú technikusok nem találnak majd munkát. Akármekkora méreteket is ölt majd a privatizáció, a földet mindenképpen művelni kell, s szükség van jól képzett technikusokra a mezőgazdaságban is. S elsősorban a "jól képzetten" van a hangsúly. Mint a diákok idei sikere is bizonyítja, a karcagi iskolának nem kell szégyenkeznie. Pedig ami a, tárgyi feltételeket illeti,’ joggal panaszkodnak az oktatók. A régi technikumoknak modem tangazdasága volt, így az iskola "előre, a jövőre képezhette" a szakembereket. Ezzel szemben az iskola jelenleg igen szerény lehetőségekkel rendelkezik, "a gyakorlati képzésünk adottságai, feltételei elmaradtak a valóságtól" - fogalmazza meg diplomatikusan a tényeket Kátai Kálmán. S ezek után már nem is lehet csodálkozni azon, hogy nem ringatja magát illúziókba a felsőfokú Szakembeiképzést illetően. Tál Gizella
