Új Néplap, 1990. május (1. évfolyam, 20-45. szám)
1990-05-16 / 32. szám
1990. MÁJUS 16. Néplap Birkózás Úttörő kezdeményezés Kunmadarason Kunmadaras történetében először nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult a tanács vezetése és a tanári kar által szervezett, meghívásos úttörő A- és B-kor- csoportos úttörő kötöttfogású birkózó verseny, amelyen tizenegy szakosztályból 106 fiatal indult. Kaposvári Géza, a megyei birkózó szövetség elnöke külön méltatta és követendő példaként említette az eseményt. A szépszámú közönség színvonalas mérkőzéseket láthatott. A jelenlévő szakemberek szerint az utánpótlás az úttörő korcsoportban biztató. Ilyen sok, jóképességű birkózót régen láttak. Ez az edzők és a szakosztályvezetők lelkiismeretes, jó munkájának tulajdonítható, míg a rendezés a helyi tanácsi, mezőgazdasági, ipari vezetők, a tanári kar és a szülők támogatásával jöhetett csak létre. Bízunk abban, hogy ez a verseny folyamatos marad, hiszen a jövő világ- és olimpiai bajnokainak nagy részét a falu adja. Eredmények. A-korcsoport, 28 kg: 1. Gödény /Tiszakécske/, 2. Herda /Dévaványa/, 3. Bodó /Túrkeve/. 30 kg:'l. Bóna /Kun- szentmiklós/, 2. Köteles /Túrkeve/, 3. Lévai E. /Tiszacsege/. 32 kg: 1. Lévai L., 2. Budai /mind Tiszacsege/, 3. Kapitány. 35 kg: 1. Marek, 2. Németh /mind Karcag/, 3. Nagy /Cegléd/, 38 kg: 1. Szarka /Karcag/, 2. Nagy /Karcag/, 3. Majorosi /Cegléd/. 41 kg: 1. Juhász /Dévaványa/, 2. Lakatos /Cegléd/, 3. Fábián /Túrkeve/. 45 kg: 1. Csizmadia /Kunszentmiklós/, 2. Molcsán /Jászapáti/, 3. Falusi /Kunszentmiklós/, 50 kg 1. Bállá /Karcag/, 2. Garaguly /Túrkeve/, 55 kg: 1. Kalmár /Túrkeve/, 2. Darabos /Tiszakécske/, 3. Takács /Cegléd/, 66 kg: 1. Abonyi /Abony/. Jól birkózott 35 kg-ban a kunma- darasi Marek Zsolt, aki minden ellenfelét két vállal verte meg. Dicséretet érdemel 38 kg-ban Szarka Zoltán. B-korcsoport, 32 kg: 1. Ku- rucz /Karcag/, 2. Szűcs /Tiszakécske/, 3. Szabó /Karcag/. 35 kg: 1. Bukovits /Cegléd/, 2. Bá- gyi /Tiszakécske/, 3. Kovács /Dévaványa/. 38 kg: 1. Kaszanyi /Túrkeve/, 2. Káldi /Kunszentmiklós/, 3. Vida/Abony/. 41 kg: 1. Zsadányi /Tiszakécske/, 2. Marek /Karcag/, 3. Baranya /Kunszentmiklós/. 45 kg: 1. Varga /Karcag/, 2. Horváth /Túrkeve/, 3. Pitye/DSI/. 50 kg: 1. Bodnár /Karcag/, 2. Szabó /Cegléd/, 3. Túri /Dévaványa/. 55 kg: 1. Tóth /Dévaványa/, 2. Ómódi /DSI/, 3. Miklósi /Törökszent- miklós/. 66 kg: 1. Virág /DSI/, 2. Besenyei /Kunszentmiklós/,3. Laczkó/Tiszakécske/. 73 kg: 1. Novák /Karcag/, 2. Kurucz /Túrkeve/, 3. Dávid /Cegléd/. + 73 kg: 1. Pál /Abony/, 2. Kovács /Cegléd/, 3. Filus /Cegléd/. Csapatversenyben: 1. Karcag 46, 2. Túrkeve 24, 3. Kunszentmiklós 20,4. Tiszakécske 20, 5. Cegléd 18, 6. Dévaványa 15, 7. Abony 11,8. Debreceni Sí 9, 9. Tiszacsege 9,10. Jászapáti 3,11. Törökszentmiklós 10 ponttal. Autocross Gépzűr miatt harmadik hely Az elmúlt vasárnap Nagykanizsán rendezték meg az idei autocross OB idénynyitóját, amelyen már a résztvevők száma miatt - mintegy harminc autós - is érződött, még nincsenek igazán "felpörgetve a motorok". Jó néhány versenyző felkészülési hiányosságok miatt nem jelent meg a rajmái, s közéjük tartoztak a túrkeveiek is. Ott volt viszont a törökszentmiklósi székhelyű Független Autocross SE párosa, Szabó Kálmán és Sarkad i István. Az utóbbi nagy bánatára hamar befejeződött a versengés, miután az edzésen egy hajtókartörés megálljt parancsolt moteljának. Szabó az időmérésen abszolút sorrendben a negyedik legjobb időt autózta, s az elődöntőben is sikeresen vette az akadályt. A selejtezőkre egyébként rendezési újdonságként összevonták az 1600 és 3500 kcm-es géposztályt, s a változás izgalmasabbá tette a kezdő futamokat. Aközépdöntőre már kettévált a mezőny, Szabó saját fuÚjra Kengyelfutás Kengyelfutás Kengyelen - ezúttal kilencedik alkalommal. Igazi sportmajálisra várja a megyebelieket a Ba- gi-major melletti Erzsébeti Parkerdő május 20-án vasárnap kilenc órai kezdettel. A rendező községi tanács, tsz és a helyi pártok képviselői reggeltől késő délutánig tartó program- ajánlatában, a sportnapon a nyitó futáson kívül szerepel kispályás labdarúgás, népi vetékedők mint például grundbirkózás, kötélhúzás, rönkhajítás, vagy tréfás vetélkedők gyerekeknek. tárnában elsőként robogott át a célvonalon. Az 1600-ok döntőjében így kiváló pozícióban kezdhette a körözést, s mint várható volt, a hazai pálya előnyét élvező Radák Sándorral látványos küzdelmet vívott az aranykoszorúért. Váltott vezetés után a finisben élen állt, amikor egy váratlan, átmeneti gépzűr miatt rövid időre leállásra kényszerült. Üldözői elhagyták, s némi meglepetésre nem Radák, hanem az addig harmadik Balogh István /Gázművek-MTE/ szerezte meg a győzelmet. Szabó motorja végül némi erőre kapott, s második fokozatban kocogott a célba - harmadikként. A nagy kategóriában a várakozásnak megfelelően a többszörös szegedi bajnok, Nagy Sándor remekelt. /lazányi/ A Debreceni Sí rendezte a B- korcsoportos területi feljutásos Szondi Kupát. A karcagiak eredményei: 32 kg: 2. Kurucz, 45 kg: 3. Varga, 50 kg: 1. Szabó, 66 kg: 2. Novák, 73 kg: 2. Gál. Dicséretet érdemel 50 kg-ban Szabó József. Csapatversenyben: 1. Karcag 15, 2. Nagykőrös 13, 3. Debreceni Sí 12, 4. Túrkeve 11, 5. Szigethalom 11, 6. Szolnok 10,7. P.MÁV 8,8. Szeghalom 7 pont. Vezető edző: Kurucz István, edző: Ferenczi Elek.-id.KuruczÚszás Maratoni verseny ai Daniiban Alaposan megtréfálta az időjárás azokat a kétkedő edzőket és sportvezetőket, akik úgy nyilatkoztak, hogy a nyitott medencében fázni fognak a versenyzők. Nyári meleg és napozó, fürdőző közönség fogadta a népes csapatokat. A szolnoki Damjanich uszodában a szomszédos megyékből érkező hét szakosztály közel hatszáz indulójával rendezte meg a megyei úszószövetség az 1990 évi nyitott bajnokságát delfin, úttörő, gyermek és serdülő korosztályban. A Tisza-parti Vízügy SE mellett Szentes, Gyöngyös, Csongrád, Mezőtúr és JászbeAtlétika Mónika átnyergelt Előbb-utóbb mindenkinél kiderül, hogy mihez van tehetsége. Molnár Mónikánál, a tizenöt éves atlétanőnél, mint majd tapasztaljuk, utóbb jött a nagy felfedezés, amikor is vívóedzője, a kitűnően sikerült vizsgák ellenére, sportágváltást javasolt számára. A csupa energia kislánynak se kellett kétszer mondani, hisz saját bevallása szerint is a vívással hadilábon állt, mondhatnánk "vívódott" az edzéseken. A változás amúgy sem volt túl nagy, hisz az egyesület változatlan maradt - a Szolnoki MÁV MTE -, csak a szakosztály változott. No és természetesen Mónika hangulata is, ugyanis rájött, mennyivel má- sabb egy olyan sportot űzni, amit kedvvel csinál az ember. Először Ecseki Tibor, majd Bala- si Péter irányította felkészülését. Az utóbbi évek teljesítményei igazolták az átnyergelést. A mesterek gyorsan rájöttek: az ex-vívó sprinter típusú versenyző, robbanékony- ságát először ’88-ban bizonyította, amikor az országos bajnokságon 100 m-es síkfutásban ezüstérmet szerzett. Nem sokkal később, a diákolimpián ugyancsak másodikként állhatott fel a dobogóra, 12.58 másodperces, gépi méréses eredménnyel. Ezután a felnőtt vidék bajnokságon futott a 4x100-as váltóban, ahol negyedikek lettek. Tavaly az országos serdülő-B bajnokságon 100 m-es síkfutásban már a legjobb volt, nemrégiben pedig átvehette a megye legjobb sportolója serdülő kategória első helyezettjének járó emlékplakettet. Amikor a jövőről faggattam az aranyjelvényes atlétát elárulta, hogy be szeretne kerülni abba az ifjúsági válogatott váltóba, amely a közeljövőben szerepel a ifjúsági barátság versenyen Leningrádban.-Srény, valamint Százhalombatta legjobbjai neveztek a versenyre. Kár, hogy a megyéből Karcag és Tiszaföldvár úszói távol maradtak. A delfin korosztályban egy szolnoki győzelem született: Kovács Nikolett révén, az úttörőknél már jobb volt a helyzet. A leányoknál Nagy Gabriella egy, a fiúknál Nemes Richard két bajnoki aranyat nyert. A gyermek korosztályban Boros Emese, a fiúknál Tarr Ferenc kétszer és Nagy Tamás egyszer érkezett a célba elsőként. A serdülő korosztály bajnokai is a megyénkből kerültek ki. Szabó Zita 3, Farkas Olga 1, Oravecz László 4, Busi János és a mezőtúri Csípés Zita 1 bajnoki érmet szerzett. A résztvevő szakosztályok bajnoki győzelmei az alábbiak szerint alakultak: Szolnoki Vízügy 17, Szentesi Vízmű 9, Csongrádi Tisza Bútor 8, Gyöngyösi SE 4, Mezőtúri Honvéd és a Százhalombatta 1-1. A nyitott bajnokság egyben válogatóverseny is volt, amelynek minden számát a szolnoki Vízügy SE versenyzői nyertek meg. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei úszóbajnokság győztesei. Serdülők: Fiúk: 200 m vegyes, 100 m pille, 200 m mell, 100 m hát: mind Oravecz, 100 m gyors: Busi /mind szolnoki versenyzők/. Leányok: 100 m gyors: Szabó, 100 m mell: Farkas, 100 m gyors, 100 m hát, 200 m ve gyes: mind Szabó /mindkettő szolnoki/, 100 m pille: Csipe* /Mezőtúr/. Gyermek korosztály: Fiúk: 100 m gyors: Tarr, 100 m pille Nagy, 100 m hát: Tart /mindketten szolnokiak/, 200 m mell, 200 m vegyes: mindkettő Kádár/Csongrád/. Leányok: 200 m vegyes, lOOmhát, lOOmmeli: mind Deák /Csongrád/, 100 n pille: Boros /Szolnok/, 100 n, gyors: Mádi /Csongrád/. Úttörő korosztályban: Fiúk: 100 m hát 100 m gyors: mindkettő Neme /Szolnok/, 200 m vegyes: Kádá /Szentes/, 100 m pille: Nagy /Százhalombatta/, 200 m mell Székely-Tóth /Szentes/. Le ányok: 100 m mell: Nagy /Szol nők/, 100 m pille, 100 m hát, 20( m vegyes, 100 m gyors: mind Tóth /Gyöngyös/. Delfin: Le ányok: lOOmmeli, lOOmgyors mindkettő Novák /Szentes/, 1CK m hát: Kovács /Szolnok/, 100 n pille: Tassy, 200 m vegyes: Lász ló /mindkettő Csongrád/.-B Diáksport Jászfényszarui fölény A közelmúltban rendezte meg a Jászsági Diáksport Bizottság és a Városi Atlétikai Szakszövetség a három- és négypróba körzeti döntőjét. A Jászberényi SE sporttelepén ragyogó időben rendezett döntő ismét a vidéki iskolák - ezen belül elsősorban Jászfényszaru - fölényét hozta. Külön öröm volt, hogy a továbbjutást kiharcoló csapatok közül szinte mindegyik megjelent, s így igen színvonalas döntő részesei lehettünk. Eredmények. Lányok, csapat /7 csapat/: 1. Labdarúgás a Élesedő küzdelem Kispályás városi bajnokság, Jászberény A negyedik forduló mérkőzéseire került sor a jászberényi városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. Lassan tisztázódnak az idei erőviszonyok, egyre kevesebb a veretlen csapatok száma. Az első osztályban ezúttal két mérkőzés emelkedett ki. A Lehel Tourist nagy csatában 1-0-ra verte a Hűtő Egyetértés csapatát, s pontveszteség nélkül, 6-0-ás kitűnő gólaránnyal az élen áll. Szintén pontveszteség nélkül áll a DMSC együttese, amely ezúttal csak a hajKajak-kenu Idény eleji forma A Szolnoki Vízügy SE versenyzői évad eleji formában voltak a hétvégi válogatón, ennek megfelelőek az eredmények is, mely a rövidtávokon érződött leginkább. Érmesek: K-4 500 m férfi ifjúsági: 2. SZVSE /Szekeres, Pintér, Pápai, Mondok/, C2 10 000 m férfi felnőtt: 3. Szabó Lajos, Szitlenkó /Győr Dózsa/. További helyezettek: K-2 Férfi ifjúsági 500 m: 5. Szekeres, Pintér, K-l férfi felnőtt 10 000 m: 5. Gonda Béla, K-4 férfi felnőtt 500 m: 7. SZVSÉ /Bozsó, Zelei, Vaszkó, Szép/, K-4 férfi felnőtt 1000 m: 8. SZVSE /Vaszkó, Gonda, Bozsó, Szép/. Ezzel egyidőben került megrendezésre Velencén az országos diákolimpia kajak-kenu döntője, ahonnan az SZVSE kajakosai három bronzéremmel tértek haza. Fodor Judit K-l-ben, Pintér-Szekeres, Tapasztó-Mondok K-2-ben egyaránt a harmadik helyen végeztek. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Szolnoki MÁV MTE - Törökszentmiklós, Ti- szaliget, 15.00. rában kerekedett a Jb. Vasas fölé. Kitűnő mérkőzésen, izgalmas, végig nyílt összecsapáson végül 4-2- es DMSC sikerrel ért véget a találkozó. Veretlen, de már vesztett pontot a TAKEFT - 7 pontot szerzett - és az Aprítógépgyár - 5 pontot szerzett - együttese is. A második vonalban az I. csoportban a Hűtő B és a Metallica vív kiélezett küzdelmet. Egymás elleni döntetlenük, és három-három győzelmük van, így 7-7 ponttal állnak az élen. Meglepetést hozott ez a forduló a El. csoportban. Az élen álló TAK SPEED az utolsó pillanatokban egyenlített a Hungária Biztosító RT SC ellen, s a 2-2-es döntetlen első pontvesztését jelentette. A második helyezett Jb. Honvéd győzelmével így egy pontra megközelítette a listavezetőket. Eredmények. I.osztály: Aprítógépgyár-Gépszolg 2-0, DMSC- Jb.Vasas 4-2, L. Tourist-H. Egyetértés 1 -0, T AKEFT-CONTR AX 1- 0, Hűtőgépgyár-Városgazd. V. 3- 0. II. osztály, Lesöpört: Sáfár FC- Flamenco 3-6, MICOOP-ME- TALLICA 0-2, Jászjákóhalma- Hűtő B 1-7, Cipőipar-Ámyaskert 1-0. Il.csoport: Jb. Honvéd-Ven- déglátó 5-2, Hungária BT RT SC- TAK SPEED 2-2, MICOOP DE- MISZ-Munkás LTSK 5-2, Taxi- VT TESZ 1-4.-SzántaiEredmények röviden Szünidei kosárlabda. A tavaszi szünetben került sor az általános iskolás lánycsapatok megyei diákolimpiái döntőjére. Az első helyet magabiztos játékkal a szolnoki Dr. Mün- nich Ferenc körúti Általános Iskola csapata szerezte meg, így a területi döntőn ők képviselik megyénket. Eredmények: Mátyás Király ÁI- Dr.Csanádi Ál 36-18,-Dr.Münnich F.Ál-Mátyás Király Ál 87-31, Dr.Münnich F.ÁI-Dr.Csanádi Ál 59- 26. A hétvégén rendezték meg a Közép-magyarországi területi lovasbajnokság első fordulóját Miskolcon, amelyen a Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megye lovasai mérték össze tudásukat tizennégy különböző nehézségű és kategóriájú versenyszám- ban. Jász-Nagykun-Szolnok megye képviseletében Abádszalók, Beseny- szög, Jászágő, Kunmadaras, Törökszentmiklós lovasai indultak abajno- ki pontokért. Kilenc versenyszámban győzedelmeskedtek megyénk lovasai. Különösen jó formát mutatott Fodor István /Szolnok/, Apró József /Já- szágó/ és Lengyel Zsuzsa /Beseny- szög/. A területi bajnokság második fordulója június 6-8-án Putnokon lesz. Jászfényszaru 1414, 2. Gyakorié 1312, 3. Jászfelsőszentgyörg; 1244 pont. Egyéni: 1. Csikós Év; /Jászszentandrás/ 330, 2. Farka /Jászfényszaru/ 328, 3. Magya /Dr.Gyetvai/ 322 pont. Fiúk, csapa /7/: 1. Jászalsószentgyörgy 1371 2. Jászszentandrás 1308, 3. Jász fényszaru 1276 pont. Egyéni: 1 Faragó József /Jászszentandrás 324, 2. Törőcsik /Jászalsószent györgy/ 320, 3. Ádám /Jászalsó szentgyörgy/ 309 pont. Négypró ba: lányok, csapat/5/: 1. Jászfény szaru 1489, 2. Gyakorló 1004, 3 Jászjákóhalma 955 pont. Egyéni 1. Fülöp Tímea /Jászfényszaru 398, 2. Kovács /Jászfényszaru 313,3. Kun /Jászladány/285 pont Fiúk, csapat 77/: 1. Jászfényszari 1425, 2. Jászszentandrás 1318, 3 Bajcsy 1211 pont. Egyéni: 1. Ba eher Konrád /Bajcsy/ 351, 2. Jás /Jászapáti/ 348/, 3. Urbán /Gyakor ló/ 341 pont. Az első helyezett csa patak és egyéni versenyzők jutat tak a megyei döntőbe. Végered ményben tizenkét általános iskol 160 tanulója indult a versenyen. Tiszazug négypróba bajnoksá ga. A végeredmény: Leány csapa /7 csapat/ 1. Kunszentmárto: /Killián DSK/ 126Ü, 2. Csépa /Ki nizsi DSK/ 1177,3. Cibakháza Á 1162, 4. Kunszentmárton /Deá DSK/ 999, 5. Tiszakürt DSK 832 6. Cserke DSK 726, 7. Szelevén; Ál 723 pont. Leány egyéni össze tett/42 ind./: 1. Silling Vera/Killi án/ 337,2. Szeleczki Melinda /Ci bakháza/ 307, 3. Szelei Henriett /Csépa 262, 4. Lovrovics Andre, /Deák/ 260, 5. Romhányi Andre /Killián/ 254, 6. Bujdosó Gab /Csépa/ 253 pont. Fiú csapat /8/: 1 Kunszentmárton /Deák DSK 1156,2. Csépa/Kinizsi DSK/999 3. Cibakháza Ál 976, 4. Öcsöt DSK 943, 5. Tiszakürt DSK 915 6. Killián DSK 882, 7. Szelevém Ál 708, 8. Cserke DSK 485 pont. Fiú egyéni összetett /44/: 1. Dányi Gábor /Szelevény/ 283, 2. Tímár László /Killián/ 266, 3. Demjén Tamás /Deák/ 257, 4. Karsai Zoltán /Deák/ 249, 5. Nádi Tibor /Öcsöd/249,6. Mucsi Zsolt/Deák/ 246 pont.