Néplap - Új Néplap, 1990. április (41. évfolyam, 71-75. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)
1990-04-04 / 73. szám
1990. ÁPRILIS 4. Néplap 5 A tévé képernyője előtt Sok mindent láthat mostanában az ember a képernyőn, de legfőképp régi filmeket, volt programokat - ismétlésben. Ha visszapillantunk az elmúlt hétre, sanyarú szívvel nyugtázhatjuk: az ismétlések szinte uralták. A legkirívóbb példája a pénteki nap programja, amikor is mind az első, mind a második csatornán régebben látott filmek, tévéjátékok köszöntöttek ránk, egyik a másik után. Megismételték a Gádor Béla írásaiból tizenöt éve készült összeállítást, s ismétlésként láthattuk a Richard Dreyfussról alkotott televíziós portrét, újrázás volt a Standard-ügy két részben és a Videovilág adása is. Majd folytatódott másnap öreg, illetve elöregedett filmekkel, lásd a Hegyi ember 1976- ból, aztán a Tarzan fia 1939-ből, igen megkopott formában. S egy régebben született tévéfilmmel tisztelgett a televízió a 75. születésnapját ünneplő Cseres Tibornak vasárnap délután - úgy látszik, frissebbre nem futotta erejéből. Az 1981-ben forgatott Fekete rózsa ráadásul nem is igazán reprezentálja Cseres mélységes humanizmustól áthatott művészetét, a bemutató idejében sem volt igazán sikere. Talán érdemelt volna annyi figyelmet a mai szerkesztéstől, hogy a magyar irodalom egyik kiemelkedő egyéniségével e jeles évfordulón egy igazán friss és élő adásban találkozhassunk. Igaz, mostanában nem az írók, művészek uralják a képernyőt, s ha meg is jelennek rajta, akkor is nem művészetük képviselőjeként, hanem a politika, a közélet függvényeként vannak jelen - többnyire. Sütő András tekintete Persze az is igaz, nem önszántukból, inkább kényszerhelyzetben, sőt tragikus körülmények hatására kényszerülnek efféle megjelenésre. Miként Sütő András is, akit Chrudinák Alajos keresett meg, no nem a dolgozószobájában, hanem egy budapesti kórházban, ahol ápolják. S ezúttal az író Sütő olyan részletekkel szolgált, mint szenvedő alanya a marosvásárhelyi brutalitásoknak, amelyek mindenki számára egyértelműen világossá tehették: ama véres és őrjítő napon az embertelenség tombolta ki magát, s ülte a maga torát. Ez a beszélgetés a televízió külpolitikai képes krónikájában "képtelennek" tűnő szörnyűségekről tudósított. S ha nem is hallottuk volna Sütő egyetlen szavát sem, csupán megtört arcát, szomorú tekintetét s bekötött balszemét láttuk volna, s homlokán az ütés nyomait, az is elegendő lett volna, hogy rádöbbenjünk: hát az emberi ostobaságnak, a nemtelen gyűlöletnek csakugyan nincsenek határai; hát valóban oly időket élnénk, amelyben a szép szónak nincs ereje,s az író hangját elnyomja a felbőszített tömeg zajos üvöltözése; s amelyben végső érv a furkósbot vagy más, ehhez hasonló, öldöklő szerszám? Hogy mégis lehet remény, s ebben a művészetnek s a művészeknek is megvan a maguk szerepe, ezt a kedd esti színházi világnapi egész estés összeállítás sugallta, amelyben a kolozsváriak játszották a főszerepet, az ő bemutatójukkal - A buszmegálló - ünnepelte Thália napját televíziónk. S az erdélyi magyar színház művészeivel való beszélgetésből is a jövő reményei csillantak meg, a küzdelmes, mégis biztató jövőjéé. Mi tagadás, a mai színházról rendezett fórum már kevésbé volt felemelően eredményes. Nem volt az, pedig az ebben az új helyzetben helyét, szerepét kereső színháznak szüksége volna a társadalom bátorító szavára, miként a kultúrának is, melynek része a színház is. Ám a vitában megszólalók mondandójából nem sugárzott a gyakorlati tettekre is képes támogatási szándék, inkább csak a szavak röpködtek - teátrálisan. Ami tehát a kolozsváriak bemutatkozását illeti, az sikeresnek mondható - közelebbről ismerhettük meg az ősi magyar színjátszás mai örököseit -, ám ami a világnap közéleti tartalmára tartozik, az már kevésbé mondható sikeresnek, sőt lehangoló volt és elkeserítő. Erről a műsorvezető Mészáros Tamás igazán nem tehet - mostanában egyébként szorgalmas prókátora a kultúra ügyének a képernyőn is! - sem pedig a szerkesztői kar, élen Érdi Sándorral, aki érezhetően szerette volna társaival igazi közéleti eseménnyé avatni a szakma napját. Élet vagy halál? Egyébként színházhoz, illetve színészhez fűződik a hét alighanem legkiemelkedőbb filmsikere; világhírű színdarabból született, s egy kitűnő színész, Richard Dreyfus alakításával vált közismertté és elismertté a Mégis, kinek az élete című film. Némi érzelgősségtől nem mentes ugyan - lásd a doktornő és a beteg románca, könnyekre "ösztönző” jelenetek -,de mert fontos kérdést feszeget, és mert valóban ragyogó, a baleset következtében magatehetetlenné vált szobrászt alakító Dreyfus játéka, ragyogó, mert vívódása mélységesen hiteles, a film kiemelkedik a korabeli filmtermés átlagából. A probléma, amelyet felvet nem új, hisz időnként újra meg újra ismételten néznek szembe vele orvosok, filozófusok, sőt maga az egyház is; hogy tudniillik reménytelen helyzetben meddig kell meghosszabbítani egy beteg szenvedéseit, vagy pedig... Nem szívesen írnám ide a pontok helyére, ami ellenkező esetben következnék. Mert feladhatja-e a harcot, a küzdelmet az a szakember, az az orvos, aki az élet megmentésére tette esküjét? Különösképp idegen a humánumtól az a szemlélet, mely megengedné, hogy akár szervezett formában történjék a reménytelen betegek szenvedésektől történő megszabadítása. Hasonló esetről néhány éve egy bécsi hírforrásból értesülhettünk, amikor is egy munkacsoport jó pénzért vállalta e bűnös cselekedetet. Olvashattunk róla, méghozzá a felháborodás hangján írott cikkekben, sőt megismerhettük jogi következményeit, abíróság ítéletét is. A szakembernek tehát nincs joga, hogy betegére "rászabadítsa" a halált, semmiképpen nincs joga. De vajon a szenvedő betegnek megvan-e a joga megválni attól, amit elviselni képtelen? Akár azon az áron is, hogy megadja magát vagy még inkább átadja magát a halálnak? Súlyos kérdések, gyötredelmesek, különösen akkor, ha a teljes fizikai tehetetlenséget ép tudattal kell megélnie egy embernek, miként a filmbeli szobrásznak, aki tudván tudja, hogy egyetlen álmát sem valósíthatja már meg, s hogy vegetációjának úgyszólván semmi értelme. A film nem dönt a felvetett kérdésben, választ esetleg tőlünk vár, befészkeli magát gondolatainkba, s ott "matat" tovább. Nehéz is válaszolni, hisz minden ember más és más, legyen bár súlyos beteg. így a megoldás csak egyedi mérlegelés alapján illetve útján képzelhető el. így hát maradjunk anynyiban; amíg egy fikarcnyi sansza van a halállal szemben az életnek, addig sem szakember, sem bárki emberfia nem adhatja fel! Üres szólam, halvány közhely? - azért lehet benne igazság. Egy biztos, ez a film belemarkolt nemcsak a gondolatainkba, hanem a lelkűnkbe is, méghozzá mélyen. Valkó Mihály A Mátyás-évforduló tiszteletére Mátyás király halálának 500. évfordulójára országszerte készültek a nagy király életéhez kapcsolódó gyermekrajzok. íme három a szolnoki Mátyás Király Úti Általános Iskola diákjainak munkáiból Kocsi Sándor 6.c.: "Mátyás három lustája" Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás - Zene, hír, reklám. (Tel.: 44-618) Szerkesztő: Tamási László 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Gyuricza Péter (Tel: 41- 133) (A tartalomból: Hírek - Zenés percek. Muzsikáló tájak - Add a kezed - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások,riportok. Választási lxl- Kecskeméti patika múzeum - Lapszemle - Könyvismertetés - 18.00: Zeneturmix - közben: Szóváltás - 45 éve történt) Kossuth rádió 8.05: Énekszóval, muzsikával. - 9.05: Tea hármasban. -10.05: Örökzöld dallamok. - 10.54: Édes anyanyelvűnk. - 11.05: Összeomlás és újrakezdés. -12.20: Ars poetica. Életéről és műveiről beszél Lendvay Kamilló zeneszerző. -12.55: Rólunk van szó! - 13.05: Régi magyar muzsika. - 13.30: Jaj, szívem gyötrelmi... - 14.10: Művészlemezek. - 15.05: Haza és haladás. - 16.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. - 17.05: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. -17.30: Klasszikusoperettekből. -18.00: Esti Magazin. Sport. - 18.20: Népszerű hangszerszólók. -19.20: A Rádiószínház bemutatója. Lili Hofberg. Rádiójáték. - 20.18: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. - 21.05: Nabucco. Részletek Verdi operájából. - 22.00: Hírvilág. Hírek - tudósítások - kommentárok - sport. - 23.05: Flamand kórusmuzsika. Petőfi rádió 8.05: Merre van jófelé? Rádiójáték. - 8.47: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. - 9.03: Híres énekesek operettfelvételeiből.- 9.50: Akárhi-fi, akárnem... -11.03: Slágerfilmek - filmslágerek. -11.50: Hajszálgyökerek. - 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. -13.03: Gratulálunk. Köszöntjük kitüntetett művészeinket 2. rész. -14.00: Vetélkedik ma is még. Mesejáték. - 15.03: Zenerulett /Élő/ Szórakoztató zenés délután. - 17.03: Népdalkörök pódiuma. - 17.33: Virágok varázslója. - 18.00: Mozi magazin. - 19.03: Garázs. A mikrofonnál: Nagy Feró. -19.35: Albumajánlat. - 20.30: Egy hajóban. -21.03: Esti kívánságműsor. - 22.00: Hiánypótló. Blues, rock, jazz különlegességek. - 23.03: Sporthíradó. - 23.10-00.14: Övön alul... Magunk közt a szexről. Bartók rádió 8.15: Komolyzenei kívánságműsor. -10.10: A kamarazene kedvelőinek. -11.15: Luganói Tavasz 1989. A 18. század zenekarának hangversenye a Kongresszus Palotában. - 12.58: Mozart operáiból. - 14.10: Szvjatoszlav Richtend Szibériában. Útijegyzet. -14.48: Legszebb kórusfelvételeinkből. - 15.15: Magyarelőadóművészek felvételeiből. - 16.05: "Ridegnek kellett lennem..." Portrévázlat Szántó Juditról. -17.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót /Élő/ - kb. 18.05: Szopránáriák. 18.30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. - 19.05: Luzerni Fesztivál 1989. VII/1. rész. - 20.41: Eberhard Büchner operaáriákat énekel. - 21 .00: Nevek ürügyén. - 22.00: Arturo Toscanini hangverseny-felvételeiből. - 23.12: Bemutatjuk Charlie Haden "Csend" (Silence) című új dzsesszlemezét. Televízió 1. műsor: 9.15: Képújság - 9.20: Tévétoma nyugdíjasoknak - 9.25: Hármas "csatorna" IV/2. rész: Állatok és szörnyek amitológiában. Jankovics Marcell sorozata. A hal (ism.) - 10.10: "Claudius twistéi..." Márkus László műsora (1963.) - FF. (ism.) - 10.50: Stúdió ’90. A Televízió kulturális hetilapja (ism.) - 11.50: Képújság - 16.10: Képújság -16.20: Déli videóújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. -16.30: Správy - Hírek szlovák nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. -16.35: Pallesen és Pilmark show. Dán szórakoztató film. - 17.05: Rejtett örökségünk. Ismeretterjesztő film. - 17.30: Újabb történetek a kiskertekről. NDK tévéfilmsorozat VII/7. rész: Megkésett találkozás - 18.35: Reklám - 18.40: Magyartájak. Sárköz. -19.10: Esti mese. A csillagszemű juhász. Magyar népmesék II. Magyar rajzfilm. - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Van öt perce? Schubert: Erlkönig - 20.10: Corvin Mátyás. Fügedi Erik történész műsora. - 20.55: Reklám - 21.00: Univerzum. Kozmikus balett. - 21.20: így jöttem. Magyar film (1964.) - FF. - 23.05: Híradó 3. 2. műsor: Tv2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság - 17.15: Tv2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjárás- Zene. - 17.45: Torpedó. Telefonos játék. - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek! 1. Emma és a nagypapa. Február. Angol kisfilm 2. Dixi. A szörny. Magyar rajzfilm 3. Vrungel kapitány kalandjai XIII/2. rész. Szovjet rajzfilmsorozat - 18.46: Tv2- 19.00: Gyermekrablás a Palánk utcában. Magyar film. - 20.28: Tv2 - Benne: Rockkalapács. A heavy-metal rajongók műsora, amelyben a műfaj magyar és nemzetközi sztárjai láthatók. - 21.00: Híradó 2. - 21.20: Tv2 - 21.30: Napzárta - 22.15: Most és mindörökké. Amerikai tévéfilmsorozat III/l. rész (Csak felnőtteknek!) - 23.50: Tv2 Moszkva: 4.30: 120 perc - 6.35: Rajzfilm - 6.45: Régimódi komédia (film) - 8.15: Beethoven szimfonikus műveiből - 9.15: Dok.film -10.30: Híradó -11.00: Dok.film -13.30: Hírszolgálat - 13.45: Mozart és Schumann zongoraversenyei -14.55: Gazdasági műsor - 15.25: Angol nyelvlecke- 16.25: Reklám - 16.30: Híradó - 17.00: Hogyan pihenünk? - 17.30: Beszélgetés Vlagyimir Vaszilijevvel- 19.00: Híradó - 19.30: Aktuális interjú - 19.40: T. Petrova orosz dalokat énekel - 19.55: Labdarúgó BEK. Középdöntő - 20.45: Hírszolgálat - 22.10: Gazdaság és erkölcs - 22.05: Apák és fiúk (tévéfilm, 3.rész) - 23.06: Rajmond Paulsz műsora Szlovák: 16.25: Csehszlovákia-Egyiptom labdarúgó-mérkőzés - 18.20: Tv-állatkert -18.40: Reklám a reklámnak- 19.10: Torna - 19.30: Híradó - 20.00: Megnevezés nélkül - 21.30: Híradó - 22.00: Világhíradó - 22.15: Megnevezés nélkül - folytatás Újvidék: 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv napló - magyarul - 16.25: Ismétlő műsor - 16.55: Műsorismertetés- 17.00: Sorozat gyerekeknek -17.45: Klub 24 - szórakoztató zenei műsor - 18.15: Objektív tv- román nyelvű műsor - 17.45: Belpolitika - románul - 19.15: Rajzfilm- 19.30: Tv napló - 20.00: Időszerű beszélgetések - kontakt műsor - 22.00: Tv napló - 22.20: Műsorzárás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Európai üzleti hírek - 7.00: DJ Kát Show - 9.30: Cirkusz vb - 10.00: Egyetemi kosárlabda -11.30: Gólok -12.00: Krikett -13.00: Német túrakocsibajnokság- 14.00: Nemzetközi női röplabda -15.00: Kézilabda vb - 17.00: Kosárlabda. Női kupadöntő - 19.00: Kerekek - 20.00: A világ sportja - 21.00: Ökölvívó vb - 23.00: Labdarúgás. Európa Kupa - 1.00: A kaland órája - 2.00: Műsorzárás Super: 7.00: Napkezdet - 8.00: Halló, Ausztria, halló, Bécs! - 8.45: Egyveleg -16.00: Forró drót -17.00: Hullámhosszon - 18.30: Kék éj - 19.30: Hírek, időjárás - 19.45: Időlánc - 20.00: Hírmagazin - ' 20.30: Der Spiegel - 21.00: Bepillantás - 21.30: Üzleti hírek - 22.00: Hírek, időjárás- 22.15: Hírmagazin- 22.45: A Financial Times jelenti - 23.15: Der Spiegel - 23.45: Bepillantás - 0.15: Hírek, időjárás - 0.30: Kék éj -1.30: Időlánc -1.40-7.00: Egyveleg TvS: 16.05: Hírek - 16.15: A törvény nevében! - 17.15: Dalnosztalgia - 17.45: Főzőlecke-18.00: Számok és betűk - 18.20: Inci-finci fantázia - 18.35: Pihenőidő - 19.00: Hegymászók magazinja - 19.30: Hírek, időjárás - 19.40: Csillogó papiros - 20.00: Különleges megbízott. Riportok - 20.55: Objektív. Tudományos magazin - 21.30: Felfedezések. A tudomány eredményei - 22.00: Tv-híradó -22.25: Időjárás -22.30: Szenteste. Varieté - 23.55: Ex libris. Irodalmi magazin - 0.55: Műsorzárás MŰSOROK Szabó Andrea !*.•. "Királyi tánc" Szép Krisztina 6.b.: "Az igazmondó juhász"