Néplap - Új Néplap, 1990. április (41. évfolyam, 71-75. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)

1990-04-18 / 9. szám

4 1990. ÁPRILIS 18. Horgászni indult, de... Nem hal akadt a rendőr horgára Hosszú ideig tartó bűntettsoro­zatnak vetett véget Törökszent­­miklóson és környékén a közel­múltban a véletlen, és a jó értelem­ben vett rendőri szakmai beidegző­dés. Március 18-án a Törökszent­miklósi Rendőrkapitányság bűnü­gyi osztályának egyik beosztottja szabad napján horgászni indult a Holt-Tiszára. Megfelelő hely kere­sése közben figyelmes lett két - szintén e szenvedélynek hódoló - fiatalemberre. A nyomozó, aki egyben az egyik horgászegyesület elnöke is, ez utóbbi minőségben kérte a "sporttársak” engedélyét. Feltűntek neki az értékes felszere­lések, amelyek emlékezete szerint azonos márkájúak voltak egy nem­rég elkövetett betörés során eltulaj­­donítottakkal. Mivel a két fiatal a botok eredetére nézve nem tudott kellő magyarázattal szolgálni, a rend őre igazolva magát, mindket­tőjüket berendelte szüleikkel együtt másnapra a kapitányságra, elszámoltatás céljából. Ennek során először nehézke­sen, majd mind gyorsabb ütemben bontakoztak ki egy majd egy év óta tartó bűncselekmény-sorozat kör­vonalai. A tizenöt-tizenhat éves fi­úk szüleik legnagyobb döbbeneté­re bevallották, hogy három másik társukkal együtt hétvégi házakat, gépkocsikat törtek fel, több alka­lommal betörtek a Hunyadi Úti Ál­talános Iskolába, s ők voltak a Dó­zsa György úti sport- és horgász­cikkeket árusító butikból több mint százezer forint értéket eltulajdoní­tó betörők is. I. Sándor, P. János, N. László, L. Róbert és R. Zsolt helybeli fiatal­korú lakosok nem voltak válogató­sak. A butikból horgászfelszerelé­seket, szabadidőruhákat vittek el, a hétvégi házakból kempingeszkö­zöket, gázpalackokat, ventilátoro­kat zsákmányoltak. Az iskolából lemezjátszóra, magnóra, sátorra volt szükségük, a gépkocsikból pe­dig mindenre, ami megtetszett. S hogy ne kelljen mindig gyalog jár­niuk, a betöréseket kerék­párlopásokkal egészítették ki. Vallomásaikból kitűnt, hogy ak­cióik szervezettek voltak, éjfél kö­rüli és utáni kőrútjaikra zsákokkal, fűrésszel, tolvajkulccsal felszerel­kezve indultak. Mindezt nyugod­tan tehették, mert éjszakai kirucca­násaik, otthoni hiányuk sajnos szü­leiknek nem tűntek fel. A házkutatások során az öt ház­ból, az udvarok rejtekeiből egy ki­sebb teherautónyi bűnjeltárgyat foglalt le a rendőrség, amelyek ér­téke majd 200 ezer forint, de egye­lőre nem biztos, hogy ez lesz a végleges összeg. A vizsgálat még folyik, jelenleg mintegy 28 rendbe­li betöréses lopás, és egyéb bűncse­lekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt, de elképzelhető, hogy még több esetre is fény derül. Az ügy a rendőrség részéről e­­lőbb vagy utóbb, de véglegesen le­zárul. De hogyan zárul le az öt fia­talkorú számára? Nekik a neheze, a bírósági eljárás majd csak ezután következik, s tetteik olyan kategó­riába tartoznak, amelyek a legszi­gorúbb büntetéssel is sújthatók. Olyannal, amely egész életükre nyomot hagyhat. Sajnos, ezzel ők csak most számolnak. Most már rájöttek, hogy vagányságukért, meggondolatlanságukért kemé­nyen fizetniük kell. Cselekedetei­ket őszintén megbánták, de későn. Az utóbbi időben egyre szapo­rodnak a fiatalkorúak bűncselek­ményei. Ötük példája talán figyel­meztető lesz hasonló korú társaik számára. De elgondolkodhatnak a szülők is, hogy bármennyire leköti is őket a munka, a megélhetés biz­tosításának ezernyi gondja-baja, sokkal nagyobb gondot kell fordí­taniuk gyermekeikre, hogy fel kell figyelniük az azok birtokában lévő ismeretlen eredetű értékekre ugyanúgy, mint általános iskolás korból éppen kinőtt fiaik rend­szeres éjszakai kóborlásaira.- Pásztor -Ahol a szója mindennap terítékre kerül Csöndes a délelőtt. Alig múlt 10 óra, de már szállingóznak a nyug­díjasok, kis éthordóikkal. Bent, a csillogóan tiszta étteremben is idős emberek ülnek, a déli nagy forgal­mat megelőzve, kényelmesen fo­gyasztják ebédjüket.- Nálunk nincs előfizetéses ét­keztetés, de nagyon sok a rend­szeresen betérő idős vendégünk, és sok diák is idejár ebédelni. A diák­menüből napi átlagban 200 adag fogy. Időnként rostos ivólevet is szoktunk hozzá adni. A rakott éte­lekbe (kel, karfiol) és a töltött hú­sokba, fasírtfélékbe minden nap használunk szójagranulátot (a sü­teményeknél kukoricalisztet). Ez persze az étlapon nincs feltüntetve, de szívesen fogyasztják. Ettől az adaléktól eleve lazábbak, élvezhe­tőbbek, könnyebben emészthetőek a húsételek - magyarázza Módosné Major Irén, a Jász-Nagykun Ven­déglátó Vállalat szerződéses üze­meltetésű éttermének vezetője. A bemutatókról kérdezem.- Azért vállaljuk, mert kicsit más, mint amit nap mint nap csinálunk. Messze túlnő a konyhán, nagyon komplex feladat. Régen foglalkoz­tat a gondolat, hogy az étteremben is kellene naponta legalább egyféle diétás illetve fogyókúrás menüt ad­nunk, de az eleve drága, időigényes és ennél a meghatározott létszám nagy abroncs ránk téve. Bár a szer­ződéses üzletben dolgozni - a sza­bályos üzemeltetésen belül - így is nagyobb szabadság, mint a hagyo­mányos forma. Itt helyben is tar­tunk bemutató napot, hetet. A tej­ipar évente jelentkezik, kérésére a tejnapi étlapunk is változatos. Többnyire februárban a Jászkun Farsang alkalmából egész héten különleges a kínálatunk, kukorica­­lisztből, szójából, de még csicsóká­ból is készítünk sokféle ételt, süte­ményt. Ebben azért partner a válla­lat vezérigazgatója is, elismeri kol­lektív munkánkat. Nagyon jó szakembergárdájára hivatkozik a főnökasszony, akik­kel ’77 óta együtt dolgozik: Botos Kálmánná, Molnár Éva és Cso­mómé, a szakácsok, Lőrincz Jenő­­né, a cukrász is nagyon ügyes, fia-­­tál kora ellenére. Az a jó, hogy amikor ő megálmodik valamit és elmondja, hogy 30 százalék szója­­liszt hozzáadásával mit szeretne, máris azonosulni tudnak vele, és azt készítik el, amit elképzelt. Kre­atív munkaközösség. Az is az igaz­sághoz tartozik, hogy egyre nehe­zebb eleget tenni a kívánalmaknak. Nehéz a jó árut beszerezni, a rosszat meg eladni. Fő a vezető feje a kalkulációk készítésénél, hogy áraik elfogadhatók legyenek, de ar­ra is törekszik, hogy munkatársai meg legyenek fizetve. Most búcsúztatták el, könnyez­ve, éppen nyugdíjba menő régi, kedves kolléganőjüket, nagy cso­kor virággal, kristálypoharakkal. Többen megjegyezték; így szeret­nének ők is, és innen nyugdíjba vonulni. Csak hát... a szerződés a jövő év augusztusában lejár. Nem tudni, mi lesz velük, megújíthat­ják-e ezt a formát, vagy eladja a vállalat az üzletet. Ez a bizonyta­lanság nyugtalanítja valamennyiü­­ket.-rónai- Fotó: Korányi Éva Elöl: búzatörekes kenyér (a boltokban a sárga diabetikus jelzéssel kapható) körözöttel megkenve, amelyben szintén megtalálható dúsí­tóként a szójapehely. A háttérben: szójás májpürével töltött tojás illetve sajttekercs. A korszerű táplálkozással Összefüggő, különféle eseményekhez, rendezvényekhez kapcsolódó bemutatókon évek óta találkozunk a szolnoki Centrum önkiszolgáló étterem ételeivel. Legutóbb a Magyar Diabetes Társaság Szolnokon megrendezett orvostovábbképző ankét­jén tartott ételbemutatójukkal szerepeltek sikeresen. Ott is megkós­tolhatták a résztvevők a feltálalt étkeket - ez afféle kedvcsináló... Átmeneti szállás, otthonos környezetben Barátságos szobabelső A mai körülmények között egy­re nő azok száma, akik segítségre szorulnak, s egyre többen keresik fel a Szolnok Városi Tanács Csa­ládsegítő Központját, hogy támo­gatást kérjenek szorult helyzetük­ben. Az egyik legnagyobb gond a szállás biztosítása azok részére, akik családi háttér nélkül most kez­denek, vagy újrakezdenek. A napokban - az Egészségügyi Minisztérium pályázata útján - egy régi álom valósulhatott meg. Szol­nokon, a Hámán Kató úton 10 ágyas átmeneti szállás nyílt. Igaz, az utca lakói nagyon tiltakoztak ellene. A tanács és a Családsegítő Központ képviselői lakossági fó­rumot rendeztek, s a felújított épü­let bemutatására is meghívták a környéken lakókat, hogy könnyeb­ben elfogadtassák az "új szomszé­dokat", akik nem munkakerülők, hanem olyan férfiak lehetnek, akik tudnak és akarnak is dolgozni! Fél évre kaphatnak itt helyet, míg munkát, munkásszállást, vagy al­bérletet találnak. Addig jutányos térítés ellenében használhatják a kétszobás, konyhás, für­dőszobás házat és berendezé­sét, valamint a háztartás ösz­­szes kellékét /mosógép, hű­tőszekrény, edények, stb./, mely biztosítja az önálló élet­vitelt, beleértve a főzési, mosá­si, takarítási le­hetőséget is. Az első lakók - két GYIVI-ből érkezett fiatal­ember - pár napja költöztek be. Ottjártunkkor a tizennyolc éves Baga Jánost találtuk "otthon", aki épp reggelit készített a makulátla­nul tiszta konyhában. Istella Antal gondnok mondta el, hogy János épp a munkába állás­hoz szükséges orvosi vizsgálatok eredményeit várja. Mivel így ideje bőven akad, segített a ház mögötti kiskert veteményezésében is. A termésből természetesen szükség­letei szerint használhat majd. A kertvégi garázsból kialakított parányi társalgó biztosítja a tévé­nézési, dohányzási lehetőséget, az ötágyas szobákban erre ugyanis nincs mód. Az átmeneti szálláson tölthető hat hónap bizony elég rövid idő, de talán így többeknek ad lehetőséget és esélyt az újrakezdéshez. A rá-A konyhában az első lakó, Baga János szorulók Szolnokon, a városi ta­nács Családsegítő Központjában, a Beloiannisz út 25. szám alatt ér­deklődhetnek munkanapokon 8- 16 óra között. Fotó: Korényi MDF y r •• •• • • • -| Köszönjük a bizalmat. Többet együtt tehetünk! Magyar Demokrata Fórum Az átmeneti szálló épülete a kerti résszel

Next

/
Thumbnails
Contents