Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-10 / 59. szám
10 Néplap 1990. MÁRCIUS 10. Papp Jánossal, a városi tanács elnökével a költségvetést tettük az elnöki iroda asztalára. Ebből kitűnt, hogy a tavalyi jó évük volt, a bevételük száz százalék fölött teljesült, sőt még valami maradvánnyal is zárták az évet, szóval soha rosszabb esztendőt. De az idén már gond van: úgy tizenötmilliós mínusszal vágnak Papp János tanácselnök csak az íróasztaltól búcsúzik, de nem a közélettől neki a gazdálkodásnak, ám az sem egészen biztos, hogy az adókból az elvárt bevétel fillérre teljesül. Ebben az esetben pedig a mínusz tovább növekedhet. Az elnök képviselőként folytatná Papp János irigylésre méltóan fiatalos ember, mégis az a hír járja, hogy a helyhatósági választásokon már nem pályázza meg a tanácselnöki széket. Hogy nem energiáinak vészes fogyatkozása az ok, ezt bizonyítja az asztal sarkán magasló ölnyi szórólap: az elnök országgyűlési képviselőjelöltként száll harcba a szavazatokért.- Miért e merész váltás? - kérdezem a város első emberét.- A dolog nem olyan bonyolult, ahogy első látásra kinéz. Elértem a nyugdíjkorhatárt, így tanácsi vezetőként átadom a helyemet azoknak, akik talán már régóta vártak erre az aktusra. Viszont a város az itt eltöltött harmincöt év alatt a szívemhez nőtt. Azt is érzem, bíznak bennem sokan, legalábbis ezt vettem ki abból, hogy az MSZMP megkeresett, és felkért, legyek a képviselőjelöltjük.- Ez azért meglepetés, mivel az elmúlt években Önnek sok vitája volt, pont az MSZMP városi vezetésével. Sokszor már-már kenyértörésre került a dolog.- Én az egyes embert soha nem azonosítottam azzal a párttal, melyet képviselt, így a haragom sem a pártszínnek szólt. Egyébiránt meg ők kértek fel, hogy pártonkívüliként képviseljem a térség MSZMP-tagságát. Ha megválasztanak, teszem lelkiismeretem szerint.- Mi lesz a programja? Hiszen az ember akár gonoszkodva meg is kérdezheti: amit a parlamentben kíván teljesíteni miért nem végezte el tanácselnökként tizenhét éves "országlása" alatt?- Én nem hiszem, hogy van olyan tanácsi vezető, aki ma elmondhatja a településéről, hogy ez a város készen van. Hiszen ami tíz évvel ezelőtt új volt, az ma felúj ításra szorul, egy iskola ami tágas volt, ma a demográfiai hullám beköszöntével szűkös lesz és bővítést igényel. Én az egészségügyi hálózat teljes rekonstrukcióját tartom képviselői feladatomnak, de mint sportember, a képviselői díjazásomból alapítványt is létrehoznék a jó tanuló sportolóknak. Ha már így belecsöppentünk a politikába, kiélem kíváncsiságomat. Annak idején tudósítója voltam a mezőtúri városi pártértekezle tnek - azért nem írom, melyik párténak, mert akkor még nem volt választék -, és a fórumon olyan felszólalások hangzottak el, melyek valósággal fagy veszélyt jelentettek az akkor már bimbózó demokráciának. Kovács Sándor nyugalmazott munkásőrparancsnok akkor keményen kiállt az egypártrendszer mellett. Azt mondta: nem kell ide több párt, legyen egy, de az a lenini eszmék szellemében tevékenykedjen. Sokan voltak - alighanem a döntő többség - akik akkor, 1989 tavaszán azon a városi pártértekezleten vele értettek egyet.- Most miként vélekedik a többpártrendszerről? - kérdezem az egykori munkásőrparancsnokot.- Ma azt mondom, kell a pluralizmus. És ez nem köpönyegforgatás. Minket is meglepett mindaz, amit a többpártrendszer felszínre hozott. Voltak vezetők, akikben csalódtunk, s akiknek a tevékenységét újra kellett értékelni. Nem azt mondom, hogy valamennyi kortársam ezt vallja ma, közülük sokan vannak, akik megmaradtak az egypártrendszer mellett, de én már nem bánom a sokszínűséget. A parancsnok látomása- Az Ön balos elkötelezettségének, gondolom az egész eddigi élete ad nyomatékot.- Nézze, Mezőtúron mindig is nagy hagyományai voltak a baloldali mozgalomnak. A szerveződő munkásőrség - melynek én voltam a parancsnoka - még a soraiban tudhatta a tizenkilences kommunistákat. Megható volt a Vevőre várva az áruház műszaki osztályán Kovács Sándor ma már hisz a többpártrendszerben veteránok lelkesedése, lovagoltak, kitanulták a fegyver kezelését, odahasaltak a géppuska mellé. Most már talán egy él belőlük hírmondónak. Ami az én életutamat illeti: lelencgyerek voltam, és emlékszem még arra, amikor apámmal a mezőtúri városháza előtt tüntettünk munkáért. A polgármester kiállt az erkélyre, és azt mondta: - Nyugalom emberek, mindenki kap öt kiló krumplit, és öt kiló dercelisztet, csak hányják el a havat a városban. - Nem akarom én már a hatalmat, de ha valamitől félek, hát ettől félek.- Önt, mint baloldali embert mindig is megbecsülte a pártja?- Azt nem mondhatnám. Amikor az ötvenes évek elején a jugoszláv határon a műszaki erődítményeket építettük, én ott szolgáltam, mint műszaki tiszt. Jött a felettesem - Maiéter Pál - és azt kérdezte: miért nem megy gyorsabban a munka? Azt válaszoltam, hogy a gépnek is üzemanyag kell ahhoz, hogy dolgozzon. Az embernek pedig jobb koszt, mert a katonáim bizony elég silány élelmet kaptak. Akkor az volt ellenem a vád, hogy én a kulákcsemetéknek a jobb ellátásáért harcolok, s ezért aranyórát, meg pénzt kaptam tőlük. Két hétig tartottak letartóztatásban, ezalatt itthon összetúrták a házamat. Persze, hogy nem találtak semmit. Mondom, tudnék én mesélni, de nézze, az ember természete a megbocsátás. Most meg azt mondom: legyen többpártrendszer, de a szavaimból biztosan kitűnt már, hogy én kire szavazok a választásokon. Mezőtúr egyik híres-neves épülete a Badár-ház. Az egykori neves fazekasfamília műhelyét Tavasz helyett politika Itt bujkál a tavasz a közelünkben. A napfény tünékenyen megvillan a hűvös szobák szögletében, aztán kecsesen tovaszökken. A vegetáció is úgy tesz, mintha bomlani készülne, ám valamijeire vár a természet. A hajnalok hűvösek, és a sejtelmes fuvallatok amolyan elodázó borzongással hűtik le a nekihevült reményeket. Szóval itt bujkál a tavasz a közelünkben, de a méhzümmögéses, aranyesős, orgonaillatos bevonulással még vár a szerelmes évszak. Persze az is lehet, hogy napjainkban nem figyelünk a természet mikrorezdüléseire, s ezért nem regisztráljuk a várva várt változást. Mezőtúron a tavasz nyomába kívántam szegődni, aztán a beszélgetések témáját a napi politika határozta meg. Úgy tűnik, nem olyan időket élünk, amikor öncélúan lehet szépelegni - még ha a természet rezsimváltása is a téma. negyven darab. Legalább ennyit el tudnék adni belőle, ha lenne, de valami miatt nem kapok eleget.- Egyébiránt milyen szakma az újságárusé? A fiatalasszony nevet:- Túl sokat nem vagyok otthon, talán csak hétfőn délután, de az uram is úgy dolgozik, hogy pontosan egyszerre töltjük otthon az időnket, így nagyobb baj nincs. Ha már az áruház környéke, akkor odabenn is megtekintjük a kínálatot. Panaszra nincs ok, mert a pultok telis-tele vannak drágábbnál drágább műszaki cikkekkel. Hogy milyen a kereslet? Az bizony meglehetősen visszafogott. Amint a kedves eladó elmondta, tavaly ilyenkor havonta négyszáz hűtőládát is elvittek, most jó, ha húsz talál vevőre, de ugyanígy "árulja a petrezselymet" kérőre várva a 60-70 ezer forintot érő színes tévé is. Egyértelmű, hogy az emegy fiatal, tehetséges karcagi mester, Sz. Nagy István keltette életre. Ismét izzik a kétszáz éves kemence, és forog-forog a lábbal hajtós korong - mindezt jó érzés tudni azoknak, akik a megye e szellemi kincséért aggódnak. A fiatal gazda - aki a tanácstól vette bérbe a Badár-házat létesítményeivel egyetemben - szemmel láthatóan boldog házasságban él az alkotás ihletével. Sz. Nagy István munkásságának minden bizonnyal egy új korszakát számítja majd e mezőtúri periódustól. Új mester a Badár-házban nem találták meg Mezőtúron olvasóikat, ám a 119 forintba kerülő Erotikából kevés a harmincöt darab, és a közel kétszáz forintos Az uszoda immár magánkézben- Kántor Sándor bácsi tanítványa voltam, és Karcagon bekerültem az iparszerű fazekasmunkába. Bár művészeti vezetőként azt mondták, alkothatok is, de az én tehetségem valahogy elveszett a szalagrendszerben. Nem jól van ez így. Nem ezt tanultam az öreg mestertől. Nekiállok még egyszer, és az elejétől kezdve felfedezem a fazekasmesterséget. Tudja milyen érzés volt, amikor magam szültem az agyagot, formáztam, begyújtottam a kemencébe, s elővettem a mázas kancsót, majd rácsodálkoztam a fiammal? Elmondani nem lehet. Playboyból is. Beszélgetésünk alatt egy középkorú, vörös arcú férfi érkezik, s némi vívódás után éppen ezt az újságot veszi meg.- Nem sokallja az árát? - kérdem tőle.- Az biztos, hogy nem olcsó, de kiolvasom, és továbbadom árában - mondja zavart mosollyal és eloldalog. Sz. Nagy István valósággal újjászületett a Badár-házban berek kifogytak a pénzből. Most kérdezősködni járnak, s gyűjtik a pénzt arra, amit kinéztek. Bérbe adott uszoda Ha már a mezőtúri szenzációkról esik szó, mindenképp meg kell említeni a városi uszodát, melynek rövid pályafutása meglehetősen zaklatott volt. Jó lenne hinni, hogy végre megnyugtató gazdára talált azáltal, hogy egy gyomai vállalkozó bérbe vette, s felvállalta az üzemeltetését. Külsőleg bizalomgerjesztő a kép, és benn is jóízűen lubickolnak azok a gyerekek, akik most ismerkednek a vízjártassággal. A vállalkozók itt is, miként az országban, valamiféle csodára várnak. Kovács Imre, egykori autóversenyző arra, hogy a választások után az új kormány majd tágasabb lehetőséget biztosít számára a műhely megnyitásához, mi pedig tízmillióan várunk a tavaszra. A szónak a meteorológiai értelmében, és ha a választásokra gondolunk, akkor a politikai értelmében egyaránt. Palágyi Béla Fotó: Nagy Zsolt meg se próbálom. De egy biztos: ilyen közel még soha nem voltam a szakmához, és ha a fiam a mesterségem folytatója lesz, biztos, hogy ennek a nagy pillanatnak lesz köszönhető. Persze nem könnyű éppen Mezőtúron prófétának lenni ebben a szakmában, ahol ugyancsak avatott alkotók keze alól sorjáznak elő a cserepek, de hát Sz. Nagy István ezt is vállalta. És ami a legmagasztosabb pillanat: alkotásait a piacon a vevők bírálják el azzal, hogy veszik, avagy nem veszik. Alighanem megbízható barométere a politikai közhangulatnak egy-egy településen az újságok kelendősége. A város "nagyáruháza" mellett szerencsés helyen van a posta hírlappavilonja, melynek eladója Nagy Zoltánná. A fiatalasszony nem panaszkodik, elég jó forgalmat bonyolít, igaz vannak újságok, melyek Ismét Nagy Zoltánnét kérdem.- Milyen újságból kelne még el több? .- Hát a Szolnok megyei Néplapból biztos, hogy kevés a Nagy Zoltánná otthon érzi magát az újságok között
