Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)

1990-03-05 / 54. szám

1990. MÁRCIUS 5. Néplap A hét filmjeiből A Szarvasvadász Ezúttal nem a filmforgalma­zást kell kárhoztatnunk, hogy Michael Cimino méltán világhí­rű filmje, az 1977-ben készült Szarvasvadász csak most jutott el hozzánk. "Magasabb elvek" dönthettek ebben is, mint annyi minden másban. Ráadásul teljes­ségében megfejthetetlen, hogy mi kifogása lehetett a korabeli kultúrpolitikának Cimino mon­danivalójával szemben. Akkori­ban azt mondták, az anyagiak akadályozzák a hazai forgalma­zást. Lehetséges, hiszen sosem voltunk mi bőviben a dollárnak, de mégis az "elvi" megfontolá­sokra kell inkább gondolnunk, hiszen hasonlóan drága filmeket is megvettünk az időben, s azóta is. A másik Cimino-film, a Sár­kány éve sem egy dollárba kerül­hetett, mégis néhány éven belül a mozijainkba került. Valószínű­síthető, ha nincs Afganisztán, ha a brezsnyevi politika nem csinál­ta volna meg a maga Vietnamját, akkor előbb-utóbb szabad utat kapott volna nálunk is a Szarvas­vadász. Cimino ugyanis nem­csak az amerikai társadalmat sokkolta filmjével. A maga ro­mantikus, hellyel-közzel talán túlontúl is érzelmes megközelí­tésével éppen azt tárta a világ elé, hogy egy nagyhatalom is mennyire megsínyli, ha olyan helyre küldi katonáit, ahol pusz­tulás vár rájuk. A nagy garabon­ciás nem fukarkodik a kendőzet­len igazság sugallatával, szem­beállítja a civilizált világ által fennen hirdetett eszméket a tény­leges cselekedetekkel. Vietnam és Afganisztán között éppen elég a párhuzam ahhoz, hogy az a sokkhatás, amelyről a film be­szél, a másik nagyhatalomban is beteljesedjék. Ez meg is történt, Éneklő Ifjúság Az Éneklő Ifjúság mozgalom keretében márciusban több hang­versenyt rendeznek a megye váro­saiban. Március 10-31-ig Kisúj­szálláson, Szolnokon, Tiszafüre­den, Jászberényben, Karcagon, Mezőtúron, Törökszentmiklóson, Jászapátiban és Kunszentmárton­­ban összesen 112 iskolai kórus ad bár elfojtva, a dolgok lényegét bagatellizálva. A majd háromórás film alapo­san lemezteleníti a valóságot, az egészet úgy is felfoghatjuk, hogy ez a "háborús western" - dehogy is az! - egy hatalmas mészárszék­ben játszódik, amelynek Viet­nam a neve. És az az emberi sor­sok még akkor is ehhez kötőd­nek, amikor mindenki felejteni akaija ezt a miliőt. Pedig a ren­dező a maga igaza bizonyítására kerül minden manipulációt, csak mondja, mondja a magáét, és nincs egyetlen pont sem okfejté­sében, ahová kérdőjelet tehet­nénk. Néha akkor mond legtöbbet Cimino, amikor hallgattat. Az egyik legdrámaibb jelenete a filmnek, amikor a mulatozó, be­vonulni készülő fiatalembereket csak nézi az a katona, aki már megjárta a mészárszéket. Cimino számára a kaland csak eszköz ahhoz, hogy elmondja, mi minden történhet az emberrel. Ez nem köt időhöz, egyetlen ese­ményhez, behatárolható tragé­diához. Általánosítható és egye­temleges. A Szarvasvadász ezért ma is aktuális film, s mindaddig az ma­rad, amíg az embernek félnie kell az embertől. Ez a gondolat már sok film középpontjában állott, de Cimino magyar származású operatőrjével, Zsigmond Vilmos­sal és a színész világnagyságok­kal - Robert de Niro, John Sa­vage, Christopher Walken, John Cazale - annyira egyedit, és mélyrehatóiét alkotott - öt Os­­car-díj is bizonyítja ezt -, hogy ezzel a művével feliratkozott ar­ra a szűk listára, amelyiken a filmművészet legnagyobbjainak neve szerepel.-ti-Nyilvános viták kellenek Elgondolások a közművelődés megváltoztatásáról Békés és Jász-Nagykun-Szol­­nok megyei közművelődési, taná­csi szakemberek, tisztségviselők, egyházi képviselők tanácskoztak az elmúlt napokban Abádszalókon a Malom Fogadóban (a Szolnok Megyei Népművelők Égyesületé­­nek Továbbképzési és Fogadóhá­zában) a térség időszerű közműve­lődési feladatairól. Nem feltétlen és muszáj konszenzusokra töre­kedtek a résztvevők, hanem arra, hogy válaszokat gyűjtsenek a köz­­művelődés eddigi felfogásával és gyakorlatával szembeni kihívá­sokra. A "monolit, centralizált kultú­raközvetítő modellben" általáno­san behatárolt volt a lakossági ön­­tevékenység mozgástere, merev normatívák és szabályzók kötötték az intézményeket, mindezek elle­nére valós társadalmi és emberi igényeket kielégítő tevékenységek is megjelentek. Más kérdés, hogy sem az irá­nyításban, sem a napi gyakorlat­ban nem tudtak megerősödni. A művelődési kormányzat - a közműveltség állapotáért felelős­séget vállalva - stratégiai feladatá­nak tekinti, hogy - ne a társadalmi törekvések és mozgások után kul­logva - struktúrát és cselekvési programot alakítson ki. Saját lehet­séges feladatait, az e feladatokat is meghatározó alapelveket, vala­mint a szabad művelődés alterna­tív szervezeti rendszerének kérdé­seit kínálja vitára -hangzott el a tanácskozáson. Vajon jogos-e gondolkodni e problémákról az önkormányzati törvény megalkotása és a parla­menti választások előtt? Vetődött fel Abádszalókon? A résztevők igennel válaszoltak. Hiszen a a tár­ca és a szakemberek dolga és fele­lőssége, hogy nyilvános vitával készüljönek fel, gondolkodjonak azon, miként felelhetnek majd meg a társadalmi önszerveződés követelményeinek. ^ (Kiss Gabriella) 112 KÓRUS A PÓDIUMON Jász-Nagykun-Szolnok az első hangversenyt. Az iskolai énekka­rok változatlanul magas száma jel­zi, hogy még mindig virágzó me­gyénkben a kórusmozgalom. Az elmúlt években egyébként az Éneklő Ifjúság mozgalomban résztvevő diák énekkarok száma az intézmények arányához képest is kiváló eredményt mutat. így nem véletlen, hogy tavaly Jász- Nagykun-Szolnok megye lett az első a mozgalomban fellépő kóru­sok - az iskolák számához viszo­nyított - arányát tekintve. Szolgálattétel - zenével HANGVERSENNYEL ZÁRULT A X. KODÁLY ZOLTÁN ZENEI NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA TÖRÖKSZENTMIKLÓSON Elsőként a kecskeméti Pe­dagógus Énekkar mutatko­zott be a kétszáz éves, neme­sen egyszerű késő-barokk stí­lusú templom falai között, s énekelt három Kodály-ve­­gyeskari művet: az "Ének Szent István királyhoz" cí­műt, a "Szép könyörgés"-t és az "Esti dal"-t karnagyuk, Er­dei Péter vezényletével. Nap­jaink a művészeteknek nem túlságosan kedvező világá­ban jó volt látni és hallani ezt az úgyszólván csak fiatalok­ból álló énekkart; ez az együttes - ez minden túlzás nélkül megállapítható - pro­fesszionista színvonalon adta elő műsorát. Az énekkar va­lamennyi szólama kiegyenlített; egyedi hangszínnel bír, s ez alól a megállapítás alól a kórusok többségének gyenge pontja: a te­nor sem kivétel. Előadásuk szé­les dinamikai skálán mozog, in­tonációs biztonságuk kifogásta­lan. A nagyszerű együttesek lé­tezésének feltétele egy nagy tu­dású karnagy - így van ez a Pe­dagógus Énekkar esetében is. Vezetőjük, Erdei Péter kórusne­velő munkája már az énekkar megszólalásakor nyilvánvalóvá vált a hallgató előtt. Ő az a kar­nagy, aki hangszerét: kórusát a maga magas igénye szerint töké­letesítette - s ezen a hangszeren mesteri módon tud játszani, fel­használva a művek megformálá­sában azt az ismeretanyagot, mellyel Kodály Zoltánról ren­delkezik. Mindhárom kórusmű előadása nagy élmény volt a templomban összegyűltek szá­mára. Ezután a Szolnoki Szimfoni­kus Zenekaron volt a bemutat­kozás sora. Karnagyuk, Báli Jó­zsef e koncertre a miliőhöz al­kalmazkodva egy barokk ver­senyművet: Albinoni C-dúrcon­­certóját választotta, melynek szólistái a zenekar két kitűnő oboistája, Csíki István és Patkós Imre voltak. A kissé bátortalan zenekari bevezetéstől és az első tétel nem eléggé feszes lükteté­sétől eltekintve a zenekar kivá­lóan teljesítette feladatát, a két szólistával való concertálást. Bátran állítható, hogy ritka­ságszámba megy vidéki amatőr zenekarok esetében két ilyen ki­tűnő szólistáját találni egyetlen fúvóshangszemek, s ráadásul e két muzsikus kitűnő partneréül is bizonyult egymásnak. A ver­senymű három tétele közül a las­sú második és a táncos lejtésű harmadik előadása szerzett fe­ledhetetlen élményt a megjelen­teknek - s a helyhez illően csak felállással kifejezett tetszésnyil­vánításban jogosan osztozhatott zenekar, karmestere - és termé­szetesen a törökszentmiklósi "il­letékességű" szólisták: Csíki Ist­ván és Patkós Imre egyaránt. Az est fénypontjának ígérke­zett, s ennek megfelelően nagy várakozás előzte meg a hangver­seny utolsó műsorszámát, Ko­dály: Psalmus Hungaricus c. művét. Az előadók között ott ta­lálhatta a közönség a koncert ed­digi közreműködőit: a kecske­méti Pedagógus Énekkart, s a Szolnoki Szimfonikus Zenekart. Az énekszóló előadására nem mást sikerült megnyernie a ren­dező szerveknek, mint a méltán világhírű Gulyás Dénes érdemes művészt, aki egy zseniális ötlet nyomán a szószékről énekelte szólamát mintegy az akörül el­helyezkedő ének- és zenekar fölé magasodva. Az 1923-ban írt monumentá­lis mű kifejezésbeli gazdagságá­val, tökéletes formájával, drá­maiságával, mondanivalójának időszerűségével immár a zene­­irodalom örökbecsű alkotásai közé emelkedett. Szövegét - melynek az alapját képező 55. zsoltárt Szabó József tiszteletes úr felolvasta a megjelenteknek - Kecskeméti Vég Mihály szedte versbe, s ezt a nemesveretű köl­teményt Kodály Zoltán nagysza­bású rondo-formában kompo­nálta meg; témája egy pentaton­­dallam. A Kodály Zoltán Zenei Napok záróhangversenyén elhangzott Psalmus interpretációt kitöröl­hetetlen emlékként vitték haza magukkal emlékezetükben azok a szerencsések, akik e koncerten közreműködőként vagy hallga­tóként jelen lehettek. A feladata magaslatán álló énekkar, vala­mint a zenekar, melynek betaní­tása Báli József karnagy munká­ját dicséri, a szólista: Gulyás Dé­nes, aki Dávid királyként egy­szerű eszközökkel bár, de félre­érthetetlenül megnyilvánuló szí­nészi attitűddel, kitűnő hangi kondícióval tette a Psalmust egyedivé, különlegessé, nem szokványossá; a karmester: Er­dei Péter, aki mindvégig kezé­ben tartotta e hatalmas felké­szültséget és koncentrációt felté­telező és megkívánó zeneművet, fáradozásuk gyümölcsét: a kö­zönség elragadtatását bízvást és valamennyien kiérdemelték. Szathmáry Judit RÁDIÓ Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Telefon: 44-618. Szerkesztő: Gyuricza Péter 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Benkő Imre. Telefon: 41-133 (A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Régi kedves dallamok - 17.30: Szóváltás. Egy laktanyával kevesebb - Bűzgondok Szolnokon - Zeneturmix közben: Va­kok percei - 18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Húsá­rak az új boltban - Plakátháború - Műtrágyahullámok Abonyban - Vá­lasztási tanácsadó - Hírösszefoglaló) Kossuth rádió 6.20: Pártok választási műsora. - 7.20: Pártok választási műsora. - 8.05: Hangszemle. - 8.20: A hét ze­neműve. Mozart: D-dúr hegedűver­seny K.218. - 8.50: A hét költője: Tornai József. - 9.00-11.00: Napköz­ben. - 11.05: Hagyományápolók. - 11.35: Utazás a koponyám körül. Ka­rinthy Frigyes regényét felolvassa Gáti József. -12.30: Pártok választá­si műsora. - 12.50: "Magam ura". Riport. -13.00: Klasszikusok délidő­ben. Magyar előadóművészek albu­ma. - 14.05: Veletek vagy nélküle­tek? - 14.35: Kóruspódium. - 15.00: Szépirodalmi Figyelő. -15.30: Zenei Tükör. -16.00: Tizenhatéra. - 16.15: Miska bácsi negyedórája. - 16.30: Nyitnikék -17.00: Eco-mix -17.30: Hamarosan halljuk őket. - 17.55: Ipargazdák. - 18.05: Láttuk, hallot­tuk, olvastuk. - 18.30: Esti Magazin. - 19.15: Pártok választási műsora. -19.20: Sportvilág. - 19.40: A Sebő­­együttes felvételeiből. -19.50: Gong.- 20.05: Rádiókabaré - 21.25: Ma­gyar művészek operettfelvételeiből.- 22.00: Hírvilág. - 22.30: PAF-mű­­sor. - 23.00: Operaest. Petőfi rádió / 7.34-7.57: Sportreggel. - 8.05: Ri­valdafényben. Harangozó Teréz és Horváth Attila. - 9.05: Irodalmi vi­lágjárás. Macedónia. - 9.35: Sanzo­nok. - 10.00: Magyarán szólva - ism.- 10.15: Egy énekes - több szerep. - 11.05: Hogy tetszik lenni? Nyugdíja­sok műsora. -11.37: Színházi zene. - 12.10: Nóták. - 12-53: Kis magyar néprajz. - 13.05: Slágermúzeum. - 14.00: Kettőtől ötig... /Élő/ - 17.05: Kölyökrádió. - 17.30: Ötödik sebes­ség. - 18.30: Popregiszter. - 19.05: Vissza... Válogatás ifjúsági műso­rokból. - 19.35: Az illem nyomá­ban... A kórház - 20.05: Hírhedett zenésze a világnak?! Interjú Miller Lajossal.-21.00:Hírek- 21.05:Nó­ták. Bessenyei Ferenc énekel. - 21.25: Történeteim. - 22.05: Rockúj­ság. - 23.10: Sporthíradó. - 23.20-0.14: Sikerlemezek CD-n. Bartók rádió 6.00-8.59: Muzsikáló reggel. - 9.10: Zenekari muzsika. -9.58: El­isabeth Söderström énekel, Vladimir Askenazi zongorázik. - 10.28: így láttam Kodályt. - 11.00: Schubertia­­da 1989 - XP. rész. - 12.05: Rienzi. Részletek -Wagner operájából. - 13.00: Toll és mikrofon. Válogatás az elmúlt hét irodalmi műsoraiból. - 14.00: Helsinki Biennálé 1989 - VI­­II/5. rész. A Finn Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Finlan­dia teremben. - 15.32: Leoncavallo operáiból. - 16.05: Romantikus ka­maramuzsika. -17.00: Új lemezeink­ből. -17.28: Új operalemezeinkből. - 18.30: Százmülió éves titkok nyo­mában -19.00: Hírek -19.05: Follow me! Angol társalgás kezdőknek. - 19.20: Kommt mit! Alapfokú német társalgás. - 19.35: A Bajor Rádió szimfonikus zenekarának hangver­versenytermében. - 21.09: Eugene Istomin /zongora/, Isaac Stem /hege­dű/ és Leonard Rose /gordonka/ - trió felvételeiből. - 22.10: Magyar zene­szerzők. - 22.40: A hét zeneműve. - 23.10: Pilátus estéje. Jelenetek Karel Capek novelláiból /1988./ TELEVÍZIÓ Szolnoki Városi Televízió 19:00: Szolnoki Magazin /ism./— 21.00: Fénytörés. Olasz erotikus film /ism./ 22.40: műsorzárás./A február 26,-i műsor ismétlése/. 1. műsor: 9.00: Képújság - 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. - 9.10: A nyugdíjas­nak sosincs ideje. NDK tévéfilmso­rozat. XIII/9. A gyűrű (FF) - ism. - 9.35: A HÉT - ism. - 10.35: Delta. Tudományos híradó - ism. - 11.00: Képújság - 16.45: Képújság - 16.55: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 17.05: Stíri - Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 17.10: Hónapsoroló- 17.45: Szám-adás. Gazdasági ne­gyedóra. -18.00: Egy szó, mint száz.­­Nyelvi fejtörőjáték. Egri János mű­sora. - 18.45: Reklám - 18.50: Esti mese. Az én kis állatkertem. Az ele­fánt. NDK gyurmafilm. - 19.00: Cimbora. Bumett: A padlásszoba kis hercegnője. -19.20: Reklám -19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Pár­tok választási felhívása. - 20.15: A bűvészfilm - 21.00: Panoráma. Vi­lágpolitika percről percre. - 21.45: Reklám - 21.50: Van öt perce? Ravel: Couperin sírja. Kocsis Zoltán zongo­rázik. - 21.55: "Biharsarok" Doku­mentumfilm. - 22.50: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Radványi Dorottyával és Aigner Szilárddall7.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Benne: Reklám - Ri­portok - Időjárás - Zene. - 17.45: Torpedó. Telefonos játék. - 18.00: Hétfőn hatkor. - 18.25: Gyerekek­nek! Praclifalva lakói. Amerikai rajz­filmsorozat. Az árvíz - ism. - 18.46: TV 2 - 19.00: Szimfónia. Francia tévéfilmsorozat. XVIII/9. rész - 19.52: TV 2 - 20.00: Körzeti tévéstú­diók műsora - Budapest - Pécs - Sze­ged. - 20.55: TV 2 - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Telesport. Férfi Kézilabda- világbajnokság. Közvetí­tés Ostravából, felvételről. - kb.23.00: TV 2 - Napzárta. Moszkva: 4.30: 120 perc - 6.35: Labdarúgó­­körkép - 7.05: Szovjet kalandfilm 1.-8.10: Tudományos-ismerettetjesztő film - 9.45: Örökségünk - 10.30: Híradó - 14.30: Dok.film - 15.10: Gyermekek órája -16.10: Balalajka­­muzsika - 16.25: Reklám - 16.30: Híradó - 17.00: Az Állami Kamara­­együttes hangversenye - 17.35: Bul­gakov: Mester és Margarita 1. - 19.00: Híradó -19.30: A nap interjúja- 19.45: A színházi közv. 2. része - 21.30: Dok.film - 22.15: Esti össze­foglaló - 22.30: Tizenkét szék 1. - 23.36: Filmajánlat - 0.36: Ballada a szerelemről film. Szlovák: 16.35: Beszélgetés a sportról - 17.05: Angol nyelvtanfolyam - 17.35: Az önfejű - NSZK tv-sorozat- 18.00: Esti mese - 18.10: Művelő­dési sorozat - 18.25: Hírmagazin - 19.10: Toma-19.30: Híradó - 20.00: Férfi kézilabda VB-mérkőzés - a szü­­netben: Kerttulajdonosoknak - 21.30: Híradó - 22.00: Világhíradó - 22.15: Új filmek a mozikban - 22.35: Varjú a varjúhoz - tv-komédia Újvidék: 16.10: Műsorismertetés - magya­rul - 16.15: Tv-napló - magyarul - 16.25: Gyermekműsor - magyarul - 16.40: RTV-kalauz -16.55: Műsoris­mertetés - 17.00: Tv-napló - 17.20: Reklám - 17.25: Sportkrónika - 17.45: XX. század tudományos mű­sora - 18.45: Óra - szlovák nyelvű műsor - 18.45: Gyermekműsor - szlovákul - 19.15: Rajzfilm - 19.30: Tv-napló - magyarul -19.55: Reklám- 20.00: napjaink - magyar nyelvű belpolitikai műsor - 21.00: Reklám - 21.05: Zenés műsor - 21.30: Tv-nap­­ló - 2L.35: Fenntartott idő - 22.25: Éjszaka - játékfilm - 23.55: Műsor­zárás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Európai üzleti hírek - 7.00: DJ Kát Show - 9.30: Eurosport-étlap -10.00: Sí Világkupa - 12.00: American Express Kupa. Mediterrán nyflt golf­bajnokság - 14.00: Labdarúgás - 16.00: Krikett - 17.00: Lovasshow - 18.00: Jégkorong - 20.00: Nemzet­közi autó- és motorsport - 21.00:Mi­­csoda hét! 22.00: Ökölvívás - 23.00: Jégkorong - Nemzeti Jéghoki Liga - 1.00: Body building. Super: 7.00: Napkezdet - 8.00: Egyveleg- 16.00: Forró drót - 17.00: Hullám­hosszon -18.30: Kék éj - 19.30: Hí­rek, időjárás -19.40: Időlánc - 20.00: Szupervakációk - 20.30: India arcai. Útifilm - 21.00: A környezet kilátá­sai. Környezetvédelmi sorozat - 21.30: Q.E.D. Riportok - 22.00: Hí­rek, időjárás - 22.15: Vad dél. Termé­­szetfilm - 22.45: Thaiföldi panorá­ma. Útifilm - 23.15: Első kézből. Dok.film - 0>15: Hírek, időjárás - 0.30: Kék éj - 1.30: Időlánc - 1.40- 7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek - 16.15: 7-ről 7-re - 17.15: Esély a daloknak. Pascal Sev­­ran varietéje. 17.45: Főzőlecke - 18.00: Számok és betűk. Játékos ve­télkedő - 18.20: Incifinci fantázia. Mese - 18.35: Pihenőidő. Gyermek­­műsor - 19.00: Állatbarátok műsora -19.30: Hírek, időjárás -19.40: Csil­logó papiros - 20.00: Új Világ. Hírmagazin - 21.00: Thalassa. Ten­geri magazin - 22.00: Tv-híradó - 22.25: Időjárás - 22.30: Gres Me­diant Show. A Tv 5 Quebec műsora- 23.30: A mozi világa - 0.3Ó: Műsor­zárás senye a müncheni Filharmónia hang- mágia csodája - NSZK zenés-táncos

Next

/
Thumbnails
Contents