Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-24 / 70. szám
1990. MÁRCIUS 24. Néplap 7 A politika és az iskola Válaszúton a pedagógiai társaság Jövőre nevelésügyi kongresszus A túrkevei terehalmi régészeti ásatások anyagából nyílt kiállítás a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumban. 1985. óta folyik feltáró munka az Alföld egyik legnagyobb középső bronzkori településen. Eddig öt lakott réteget tártak fel. A kiállítás anyagát főleg agyagból készült finoman formált edények alkotják. Az érdeklődők május közepéig tekinthetik meg az összegyűjtött restaurált anyagot. * Tarpai Nem lehet elég korán kezdeni... * Képességfejlesztő nyelvoktatás a MÁV Csomóponti Művelődési Házban Az élet minden területén megnyilvánuló válságjelenségek, elbizonytalanodás szerencsére még nem jellemzik az iskolát. A pedagógusok teszik a dolgukat, legfeljebb az egyes tantárgyak inkriminált tananyagrészei okozhatnak gondot. Nem szerencsés például a gyerekekkel megtaníttatni most a jelenleg érvényben lévő címert, hiszen valószínűleg a régire voksol majd a népszavazás. A Magyar Népköztársaság elnevezés tavaly október 23-a óta már ugyancsak megváltozott, de természetesen a tankönyvekben ez még nem érzékelhető. Mit tehet ilyen esetekben a pedagógus? Vagy hátrébb "csúsztatja" a tananyagot, vagy ha olyan korúak a tanítványok, hogy érzékelnek már egy s mást napjaink változó világáról, akkor meg lehet velük beszélni a lassanként körvonalazódó társadalmi tendenciákat. A politika és az iskola kapcsolata az oktatás örök dilemmája. Vannak, akik úgy vélik, hogy az iskolában már csak a tiszta, objektív tényeket kellene tanítani, az oktatás tartalmát nem befolyásolhatja a napi politika. De hát lehet-e valójában politikától függetlenaz iskola? Kikés menynyiben szólhatnak bele az iskolák ügyeibe? Meddig terjed az iskola, a pedagógus önállósága? "Jelenleg a magyar nevelésügy még nem találta meg a helyét a pluralizálódó társadalomban, a felbomló és újonnan alakuló struktúrákban... számol-Jó tíz éve nehezen szültük meg útikalauzunkat Szolnokról. Nehezen, mert az útikalauz sajátos műfaj: a városba látogató idegent úgy kell terelgetni, útbaigazítani a látni- és tudnivalók között, hogy történeti és művészeti emlékekről beszélünk, s a város történetét ezek segítségével ismertetjük meg vele. Szép feladat ez, már ha van látnivaló. Szolnokon is elindulhatunk a ferences templomtól és a lepusztított kolostortól, vezethetjük a Pestiskápolna felé, s ha már elfáradt (mert közben mit sem láthatott), megmutathatjuk neki a vár helyét, a Szentháromság-szobor helyét, a Hajókikötő és a Super placc helyét, a..., a..., a lefejezett Mária-szobrot, a tönkretett Nepomukit, amelynek alján még a dombormű talán látható. Vagy láthatnak századelőn épült szecessziós épületeket stukkódíszeiktől megfosztva, mert az ötvenes évek ízlése túl cifrának tartotta. Elmondhatjuk, hogy a Kolozsvári út környékén valamikor olyan házak álltak, aminek kidőlt-bedőlt kerítése, lefoszlott fűrészelt homlokzatdíszei itt-ott még mutatják, hogy építkezési stílus is volt itt, s paraszti szinten is. A Tabán helyével, a még álló néhány szebb épület ormótlan kockaházzal agyonnyomott látványával nem is dicsekedem. Igen, Szolnoknak nincs múltja; jelene az esztelen pazarlást, rombolást, mint szolnoki sorsot példázza. S most itt az új hisztéria. Választási hadjáratuk programjaként követelik egyes pártok, hogy döntsük le a létező szocializmus emlékeit. Azokat a szobrokat, amelyek az elmúlt negyven év ideológiáját képviselik, az orosz elnyomást példázzák. Kezdték Szamuelyvel, aki heni kell azzal, hogy zöld utat kapnak különféle érdekcsoportok, pártok, mozgalmak, irányzatok, ami azzal a következménnyel jár, hogy ezen a téren is új helyzettel kell szembenéznie a nevelésügynek. Megjelennek a participációs igények, vagyis a döntésekbe való beleszólás szándéka: az iskolát körülvevő helyi társadalom, a szülők kollektív és tagolt kívánságai, a pedagógusok és a diákok érdekszövetségei, és mindezek tetszőleges összeállítású koalíciói. Minderre többféleképpen lehet reagálni, de előre ki kell dolgozni, melyik helyzetben milyen reakció a kívánatos és a lehetséges, hogyan viselkedjék a centrális irányításhoz szokott magyar iskolarendszer, oktatásügy" - olvasható a VI. nevelésügyi kongresszus előzetes témajavaslataiban. Az idézet jól tükrözi, hogy - ha a mai mindennapi gyakorlatban ez még ugyan alig-alig érződik - a mélyben már ott feszülnek a kérdések az oktatás jövőjéről. Tízéves szünet után jövő májusra tervezik a VI. nevelésügyi kongresszust, amelyen többek között a fenti témát ajánlják megvitatásra. "Jő reggelt kívánok" - mondja erre egyik pedagógus ismerősöm arra célozva, hogy a kongresszust már az idén meg kellett volna, vagy legalább a közeljövőben kellene megtartani, hiszen az új helyzettel - amelyre a "kívánatos és lehetséges reakciókat" akarják kidolgozni a kongresszuson - mahollyet cserélt a múzeum raktárában Constantin atyával. Folytatják Leninnel, de nyilván következik a szovjet emlékmű, a tiszaligeti bejáratot őrző, nemrég még a város jelképeként reklámozott fáklyavivő, s folytatódik a sor, s ki tudja hol áll meg: F. Bedénél? A Famunkás emlékműnél? A 900 évfordulós emlékmű egyes domborműveinél? Nem tudni. Ha egy indulat elszabadul, ha magukat országvezetőnek tekintő pártok ezt jó fogásnak, propagandának tartják, nincs megállás. S nincs múlt. A kereszténység felvétele után az egyház megsemmisítette a pogány bálványokat, sőt még a keleti kereszténység emlékeit is kiirtotta. A reformáció a pápisták bálványait, festett képeit törte össze. A török a keresztény szakrális emlékeket. A keresztények a félhold mecseteit, minarettjeit... A kommunisták az utolsó száz év polgári alkotásait, a történelem általuk nem kívánatos személyiségeinek szobrait. S ma a pártok azt, amit a kommunisták emeltek. Mikor lesz ennek vége? Mikor jön meg az eszünk, s hagyunk fel a pusztítással, rombolással? A jó propagandáért semmi sem drága? Ez most a legfontosabb teendő? Nem mintha nekem nem lett volna bajom az elmúlt évtizedekben. De ezt sem érdemnek, sem tőkének nem tekintem. Inkább azon vagyok, mint muzeológus, mint történész, mint néprajzos; aki tiszteli a múltat, a hagyományokat, hogy tegyük le a légkalapácsot, állítsuk meg a markolót, s hagyjuk helyükön az emlékműveket, szobrokat, táblákat. Történeti emlékek ezek. Múltunk egy darabjának számítanak. Milyen jó lenne, ha nem nap szembe kell nézniük a pedagógusoknak. A Magyar Pedagógiai Társaság, amely a kongresszus összehívását kezdeményezte, bizony késve kapott észbe. Persze nem csoda, hiszen mint minden eddigi csoportosulással szemben, a pedagógiai társasággal szemben is érződik a bizalmatlanság, ellen- vagy más jellegű társaságok alakulnak jelen esetben a Pedagógus Kamara, vagy a különböző iskolaszövetségek. S nem mintha a nagymúltú pedagógiai társaság nem látta volna el vállalt feladatát - a híd szerepet a tudomány és a gyakorlat között - ma már úgy tűnik ez kevés, másfajta tevékenységgel megújítani és bővíteni kellene célkitűzéseit. Emellett nyomasztó anyagi gondok is nehezítik a társaság munkáját. A megyei tagozat például mindössze négyezer forinttal gazdálkodik az idén. A megyei tagozat elnöksége egyébként a napokban tárgyalta meg a közgyűlés előtti teendőket. A társaság ugyanis közgyűlésre készül. A tagozat tagsága április 21-én vitatja meg az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiányosságokat, s javaslatokat tesz a merre tovább kérdésére, véleményezi a nevelésügyi kongresszusra készített javaslatokat. S egyben rendeződnek a sorok, eldől, hogy életképes marad-e a társaság avagy sem. T.G. semmisítették volna meg a Horthy István emlékművet, a téren álló kutat, s nem vitték volna a temetőbe a Szentháromságszobrot. Ha hagyták volna, hogy ápolják gondos kezek a Máriákat, Szent Jánosokat, s nem éktelenkednének ma megcsonkítva. Tudom, a most ledöntésre ítélt alkotások nem művészi értékűek, sőt igen gyakran esetlenek és rondák. De tegyük a kezünket a szívünkre: talán a szentek szobrai, a naiv kőfaragók művei azok mind értékesek művészi szempontból? Nem. Az idő /olykor a kopás és patina/ emelte-e őket értékké? Unokáink, dédunokáink másképp néznek majd ezekre a szobrokra is. Némelyiket még naiv szobornak is nézhetik. Elmúlik számukra az ideológiai töltés, az, amely ma sokakat sért. De megmaradt látható, útikalauzba való emléknek, történeti értéknek, mementónak. Számunkra pedig legyen bizonyító erejű és az emlékezetet ébren tartó emlék, amely naponta azt súgja: soha többé ilyet! Soha többé a színvonal alatt, az ideológia nyomására. Égesse belénk, hogy volt kor, amikor ezeket a közösség költségén, nagy műalkotásnak kikiáltva állították fel hatalmasok, magukat művészeknek tekintő emberek közreműködésével. Lássuk csak állandóan - hogy megmenekedjünk tőle - az ideológia uralmát, elrettentő hatalmát a művészet felett. S ha mégis akad valaki, aki e helyet szentnek tekinti, virágot, koszorút helyez oda, legyen szíve joga. Legyen valódi demokrácia, ne új ideológiai uralom. Szabó László A szolnoki óvodáskorú gyerekek szülei körében ismerősnek számít Jónai Éva angol tanár-tréner. Nevéhez az óvodai nyelvoktatásban sok újítás fűződik. Újfajta nyelvoktatási programját megvásárolta a szolnoki MÁV Csomóponti Művelődési Ház. Február óta eszerint oktatják, nevelik az angolra beiratkozott óvodásokat, valamint szüleiket. E sok újítás között új dolog volt számomra maga a tanár-tréner fogalom, sőt az egész program is, amely elsősorban azzal hívta fel a figyelmet, hogy vállalja a gyerekek szüleinek képzését is. Nemrég Jónai Éva ismét Szolnokon járt a programját alkalmazó "óvódásangolt" tanító pedagógusoknak nyújtott módszertani segítséget, ízelítőt adva abból, ő hogyan csinálja. Ezt a programot ugyanis mindenki másképp csinálja. A program lényegéről, hatékonyságáról beszélgettünk a Játszóház előtt Jónai Évával. Francia kórus Szolnokon A szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tavalyi, franciaországi látogatását viszonozva március 28- április 5 között az amiens-i Providence iskola kórusa lesz a Tisza-partiak vendége. Az ötventagú kórus egyik érdekessége, hogy együtt énekelnek a diákok, nevelők, a legfiatalabb kórustag tizenegy éves, a legidősebb hetven. Az énekkarnak ez a nyitottsága a több mint kétezer diákot tanító iskola sajátosságaiból is adódik, hiszen a Providence-ben hétéves koruktól egészen a felsőfokú végzettség megszerzéséig tanulhatnak a kisdiákok, a hallgatók. A francia kórus először március 30-án a Tisza-parti iskola aulájában ad hangversenyt, majd másnap, március 31-én ugyanott lépnek föl az Éneklő Ifjúság versenyén. Április 2-án 18 órai kezdettel - Christine Ducrotoy vezényletével - a megyei tanács nagytermében tartják a díszhangversenyt, amelyre a rendezők ezúttal is meghívják a város lakosságát, az érdeklődőket.- Először is, azt szeretném tisztázni, mit jelent, hogy tanár-tréner?- A tanár fogalomnál több: nemcsak ismereteket közvetít, hanem játékos mozgást, felszabadult együttlétet akar megtanítani szülőknek, gyerekeknek egyaránt.- Hogyan született a program, és mi a lényege?-Gyerekekkel 1976 óta foglalkozom, a legeredményesebb nyelvoktatást megcélzandó mindenféle kísérletekbe kezdtem. A saját, nyolcéves lányomnak csináltam egy csoportot, aminek az volt a neve, hogy Játékműhely. Játékon alapuló nyelvalapozó rendszer, ami nemcsak verbális kommunikációt tanít. Ez személyiségfejlesztő program. Úgy érzem, mikor az ember egy új nyelvet tanul, egy új világ tárul ki előtte; nemcsak az intellektusán, hanem egész lényén keresztül. Minden foglalkozás lényege és bázisa a szereteten, a másik tiszteletén, elfogadásán alapuló együttlét. Akkor lesz az ember igazán motivált valamire, amit az életben csinál, így a nyelvtanulásra is, ha lénye legmélyéről fakad ez a szükséglet -, amely alapvetően nem intellektuális. Olyan kell, hogy legyen a légkör egy ilyen játszóházban, hogy a résztvevők alapvető emberi igényeit, szükségleteit elégítse ki. Ha a gyerek érzi, hogy jelenléte fontos az angolórán, máris könnyebben, szívesebben tanul. Ezeken az alapvetően játszófoglalkozásokon arra törekszünk, hogy az angol nyelvet keretként használva fejlődjön önértékelőképességük, bizonytalanságérzetük megszűnjön, tanulják meg a szeretetadást. Mindez egy biztonságérzetet eredményez, amelyen keresztül olyan motivációhoz jutnak, amely egyre inkáb ösztönzi angol nyelvű foglalkozásokon való részvételre, a tanulásra. Önértékelése pozitív lesz, ami már az út kezdete lehet a harmonikus, boldog önmegvalósítás felé. Hogy ezt elérjük, mindenféle belefér a módszertani kelléktárba: ének, tánc, manuális foglalkozás, papírhajtogatás, agyagozás. így a résztvevők különböző készségei is fejlődnek, ezért nevezzük képességfejlesztő nyelvoktatásnak. Nemcsak az érvényesül, aki okos, hanem mindenféle képességű ember megtalálja a helyét, a saját útját ebben a programban, mivel az egész módszer az érzelmeken keresztül hat az emberre. Rendkívül jó hatékonysági foka azzal magyarázható, hogy elsősorban csak az marad meg az emberben igazán mélyen, és hosszú távon, ami az érzelmeken keresztül hat. A program akkor igazán jó, ha nincs olyan recept, amit pontosan be kell tartani, minden helyzetben függ a tanár egyéniségétől, ugyanakkor mindannyiszor megújulás a tanár számára is.- Az érdeklődő pedagógusok honnan tanulhatják meg a módszert és miből ismerhetik meg a programot?- Egy demonstrációs videokazettáról, valamint egy könyvből, melyet 1988-ban írtam. Áz akkori gyakorlatokat most másképp játszom, mindig a korhoz kell alakítani a nyelvi szituációkat.- Hány éves gyerekeknek készítette programját?- A vegyes csoportok érdekelnek legjobban: 6-17 évesekig kerülnek be egy-egy csoportba, valamint a szüleik, tanárjelöltek húsz-negyven fő között. Gyerekek, felnőttek együtt játszanak, mindenkinek élmény egy ilyen csoportjáték. A beszélgetés után kezdődött a Játszóház, abszolút természetes, családias közegben. Az óvodások szülei a szoba közepén lévő szőnyegen zokniban, mamuszban együtt játszottak Jónai Évával Minden játék, minden szó angolul hangzott el. Érdekes volt megfigyelni, a gyerekek milyen könnyen, felszabadultan kaptak az angol szavakon, míg szüleiknek eleinte bizony nehéz volt kötetlenül ugrálni, mozogni, ismételni a szavakat. Hogy valóban személyiségfejlesztő e program, azt ezen az egyetlen alkalmon is le lehetett mérni: az eleinte mackós apukák, feszültségekkel terhes anyukák egyre oldottabbak lettek, mígnem az egész átment egy igazi, örömet okozó együttlétbe - s ráadásul egyetlen magyar szó sem hangzott el. A MÁV Csomóponti Művelődési Házban áprilisban újabb angol tanfolyamot indítanak óvodásoknak, akiket szüleik, nagyszüleik is elkísérhetnek, s az önfeledt játék örömei közepette észrevétlenül sajátíthatják el az angol nyelvet. Kátai Szilvia Hisztérikus múltpusztítás
