Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-24 / 70. szám
4 Néplap 1990. MÁRCIUS 24 Megcsókoljuk-e már a földre hullt kenyeret? * A Néplap vendége: Varga Vilmos, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti társulatának művésze • • s Üzenetek az Ermellékről és a Holnap városából Történelmi klisé, szinte már veszített is élességéből, annyit használtuk: diplomás, aki havat lapátol az évszázad húszas-harmincas éveiben. Az idei télen nem volt hó. Szerencsére. De vajon ismételte-e volna magát a történelem? Lett volna-e, aki sorba áll azért, hogy kézbe vegye a lapátot? Tájékozódás céljából a szolnoki Munkaeröszolgálati Irodát kerestem meg. Nehéz volt Nagyváradon, a Holnap városában, a Pece-parti Párizsban magyar színésznek lenni. Krónikásként, nézőként is tapasztalhattam valamelyest: hányszor, de hányszor maradtak el - ilyen meg olyan okok miatt - a magyar nyelvű előadások. Némán néztünk össze ilyenkor a váradi és a nem váradi magyarok, tudtuk, nem a transzformátorállomás romlott el, nem az, amire éppen hivatkoztak, hogy miért maradt el az előadás, más romlott meg... Mindezek közepette Varga Vilmos mégis sikeres művésznek vallhatta magát. Régi frázis: a szellemet nem lehet palackba zárni, kijön! A Maszek balladával az 1969-es országos színházi fesztiválon első díjat nyert; az előadóművészek bacáui fesztiválján 1973-ban az Én, Francois Villon című műsora az "ex aeguo" díját kapta; a Kék virággal az 1977-es'bukaresti fesztiválon a harmadik díjat nyerték, az 1979-es nagyváradi drámai fesztiválon - Bolyai János estéje - színészi alakítását díjazták; 1985-ben az akkor 100 éves Dénes Zsófiától az Ady-díjat kapta meg.- Marosvásárhelyen végeztem a Szentgyörgyi István nevét viselő színművészeti főiskolán. Nem most volt már... Azután temesvári évek következtek, s ahogy múltak az évek, ahogy kiteljesedett az ember tudata, ahogy megérlelődött művészi hitvallásom, úgy egyre nőtt a felelősségem, mondhatom úgy is, egyre nehezebb Jett. A vállalás az mindig tehertétel is.- Mégis, a költő születésének 100. évfordulója előtt felvállalta a "teljes Adyt", a kifejezhetőt. A legnehezebb időkben.- Fűtetlen, romos, csak úttalan utakon megközelíthető falvak művelődési otthonaiban is fölléptem a kétrészes Ady-estemmel. Mindenhová elmentem, ahová hívtak, és mindenhol százak vártak. Talán hihetetlenül hangzik ez önök számára, még olyan "színházteremben" is tartottam előadást, amelyik L-alakú. A tervezés csodabogara. A közönség jórésze egyáltalán nem láthatja a színpadot, de mégis ott ültek, hallgattak.- A versmondó tulajdonképpen közvetítő, ha úgy tetszik tol-Ifolytatás az 1. oldalról! ból, s persze más országokból is. Igény szerint tolmácsról is gondoskodik a megyei szervezet. Tavaly nyáron az országban elsőként rendezett gasztronómiai nyári egyetemet a megyei szervezet természetesen más intézményekkel, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozatával, valamint a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetségével közösen, országos és megyei intézmények, vállalatok támogatásával. Az idén második alkalommal nyílik meg július 12-én a Gasztronómiai Nyári Egyetem. A kurzus ízléses, szép programfüzetét láthatta az Utazás ’90 kö-Varga Vilmos Pl ugor Sándor: Ady. A jeles grafikus az elmúlt években Magyarországon is - például Jászberényben - kiállított, Budapesten élt, ahol beteg gyermekét gyógyíttatta. Ceaucescu bukása előtt visszatért Marosvásárhelyre, ahol letartóztatták, meghurcolták. mács a közönség és a költő között. De a válogatás, hogy mit mond el az életműből, már több ennél. Ön földije a költőnek, érme lléki, nyilván erős a kötődése az ottani tájhoz, emberhez. De az is meghatározó lehet, hof>y amikor az Ady-estjét összeállította, már váradi színész volt a Holnap városában, és - egyáltalán nem képletesen - az utcák pora is emlékeztethette a költő lábnyomaira. Előadóestjét ismerve úgy vélem, ezek adják azt a "pluszt", amelyet a közönség oly meghitten fogad. ,- Ady önvallomásait a magam meggyőződésével monzönsége, de elküldték a rendezők a világ ötvenkét országába is. A tavalyi nyári egyetemen az általános magyar gasztronómiáról adtak ízelítőt a főként dán, holland, norvég és finn hallgatóknak. Az idéntől kezdve az ország különböző tájegységeinek étkezési kultúrájával, szokásaival ismerkedhetnek meg a résztvevők, így először szűkebb hazánkéval. A megnyitó után a Jászság és a Kunság vendéglátásának történetéről hangzik el előadás, amelyet gyakorlati bemutató követ. A tíz nap során többek között megismertetik a hallgatókat a Jászkunság konyhájának alapanyagaival, eszközeivel, néprajdom el. Nem a nóvumot kerestem, és mégis Adyt mindig újra fel lehet fedezni. Nem az irodalomtörténet, hanem az ember számára. Ezzel az érzéssel olvastam újra Ady műveit. Versei, novellái, publicisztikája, levelei egyetlen nagy lírai megnyilatkozás. Egyetlen sors. Erről beszélek a magam nyelvén, az ő gondolataival.- Egy sors: az enyém, tiéd, övé, miénk, tiétek, övéké...- Igen, ebben van Ady nagysága, mindenki sorsát magában hordozza: nagy versekkel és kevésbé ismertekkel, a legkülönbözőbb műfajú írásokkal. És Beethoven muzsikájával. Sohasem éreztem meg Adyt a Reinitz-dalokban, sem más megzenésítésekben. Engem Beethoven zenéje segít Ady tolmácsolásában. A küzdelem, a mindenáron akart bizakodás muzsikája nagyon közeli rokona Ady lényegének.- Es mintha az előadó hangvétele is rokon lenne?- Nemcsak hogy beismerem, ezt hirdetni is szeretném. Nemzedékem életérzésében jelen van Ady, amint jelen volt eszmélésünkben, az Értől elrugaszkodó türelmetlenségünkben, sokféle harcainkban, sokféle meg nem alkuvásainkban. Az csak ráadás, hogy érmelléki vagyok, hogy a Holnap városában voltam fiatal, s hogy az idő nem tudta bennem elkoptatni a dacos, büszke, nagy álmú ifjú emlékét. Felnőtten is hozzá viszonyítok, hozzá viszonyítom eszményeimet is. Az Ady-szeretetem nem öregszik, az eszményeim tehát nem öregszenek. Számomra minden előadóestem ünnepnap. Nem Ady emlékének van szüksége az ünnepélyességre, magunk áhítjuk olykor a szimfóniákat, mert a dal kevés, erőtlen, nem ostromolhatja a végtelent. Adyhoz folyamodik ilyenkor az ember...- Több előadóestet tartott "itthon" is.- Boldoggá tett ez a lehetőség, éltem vele. Most már hamarosan jubilálok, lassacskán a 150. Ady-est felé közeledem. Ha minden igaz, a közeljövőben a Tisza partján, a Kunságban is bemutathatom az én Adymat, akit én a teljes Adynak képzelek. Tiszai Lajos zával, az ünnepek hagyományos ételeivel. Az egyetem hallgatói részt vesznek egy valódi túrkevei esküvőn és lakodalomban, a szolnoki Tiszaligetben disznótoron kóstolhatják meg a magyar ízeket, egy-egy napot pedig a Hortobágyon, illetve Budapesten töltenek el, s természetesen sok-sok gyakorlat, sütés-főzés is szerepel a programban. A Gasztronómiai Nyári Egyetemre május 15-ig várják a jelentkezőket. Eddig nyolcán küldték el részvételi szándékukat, egy Ausztriában élő vendéglátóipari szakközépiskolás diákot pedig a megyei szervezet ingyen lát vendégül. T.G. Dr. Bubori István általános gépészi és jogi végzettséggel álldogál a szolnoki munkaerőközvetítő előtt. Kérdésemre készségesen válaszol, barátságos, jó kiállású fiatalember, szemmel láthatólag megkönynyebbül. ha kibeszéli valakivel magát. Emlékszem, édesapja neves pedagógus volt Szolnokon, aki sokat tett a szakmunkásképzők sportjáért, s a csapatban, melynek mindenese volt, a fia is rúgta a labdát. Aztán a gyerek Szegeden próbált meggyökerezni, nem sikerült, családi élete zátonyra futott, és innen kezdődtek a bajok.- Szegeden volt munkám. Igaz, nem jogászi feladat, mivel a Tisza-parti városban az egyetemről évről-évre rajzanak kifelé a jogi diplomások, így gépkocsi-előadóként, revizorként kerestem a kenyeremet. És akkor még meg is találtam. Igaz, csak havi nyolcezer forintot, de azért egy biztos pénz volt. Elváltam, és miután Szolnokon a családi otthonban látszott könnyebbnek az újrakezdés, hazaköltöztem. Január óta pedig munka után járok.- Alig hihető, hogy két ilyen kurrensnek gondolt végzettséggel sem tud álláshoz jutni.- Márpedig így van. Kéthetenként vagyok berendelve a munkaerőszolgálathoz, csak tudnám miért, mert a válasz mindig az, hogy nincs, nincs, nincs. Próbáltam már ismeretséget is igénybe venni, de nem megy. Padlón vagyok hangulatilag mindenképp, de anyagilag sem irigylésre méltó a helyzetem. Rendbetettem otthon a kertet, néha egy-egy építkezésnél megkérdezem, nem kell-e téglát hordani, vagy más segédmunkát végezni. Ha igen, szerencsém van, mert elég jól fizetnek.- Munkanélküli-segélyt kap?- Igen: a legutolsó munkahelyemen kapott bruttó fizetésnek, a nyolcezer forintnak a 70 százalékát, ám mint jogász semmiképp nem tudok napirendre térni afölött a tény fölött, hogy ebből a segélyből adót és társadalombiztosítást is vonnak, ami újabb 30 százalék, tehát naponta 189 forint 66 fillér jut, amit szombaton és vasárnap is utalnak.- Ebből az Ön kiadása?- Gyerektartást kell fizetni és megélni, természetesen. Azt már ne is mondjam, hogy a jövőmet is ebből kellene megalapozni.- Ha most valaki hasonló cipőben jár, mint Ön és gonosz is, meg rosszmájú is, akkor azt mondhatja, miért nem maradt Szegeden, most lenne állása.- Az lehet, csakhogy a válásom után elvesztettem a lakásomat, így ott albérletbe kényszerülnék, és két-háromezer forintos bérleti díjat fizetnék, egyszóval ugyanitt lennék, mint most. Higgye el, ha az ember egy olyat lép, amit a társadalom nem úgy írt számára elő - teszem azt új családi életet kíván kezdeni -, igen alaposan és körültekintően bekerítik. Én most ebben a helyzetben vagyok. Nincs munkám, mert aki nincs benne a körben, ma már nem fér bele.- Innen a pálya széléről miként látja a munkanélküliek helyzetét?- Januárban még alig voltunk az iroda ajtaja előtt, most már órákat kell várni. Legtöbbjük szakképzetlen ember, én ugyan nem vagyok fehér holló, de a diplomásokból jóval kevesebb van.- A 29 éves fiatalember Rákóczifalváról érkezett. Itt a bemutatkozásnál senki nem harsogja a nevét, úgy értem, mintha Bujkál mondana. A 21-es Volánnál dolgozott rakodóként, hat általánost végzett, négy gyerekük van, felesége gyesen, a házon egymillió OTP, édesapja segédmunkás, így anyagi segítségre onnan se számíthat.- Hát akkor hogyan tovább?- Nem is tudom... 12 ezer forintot kerestem a Volánnál, erre volt felépítve minden, a házrészlet, a gyerekek nevelése, egyszóval az életünk. Akkor azt mondták, hogy menjek fel Pestre. Nem mentem, mert nem éri meg. Kiszámoltam, hogy a fentlakás, meg az utazás elvinné a pénz nagy részét. így aztán felmondtak. Erre elkezdtem munka után járni. Ahol fizetnének, meglenne a 8-9 ezer forint, ott betelt a hely. Hívnának Martfűre a Söriparhoz két műszakba, de ötezer forintot se kapnék havonta.- Mióta jár munka után?- Novemberben szűnt meg a munkaviszonyom, és január óta talpalok. A napom azzal telik el, hogy megyek, koptatom a cipőtalpat, meg a kilincset. Segélyt egyelőre nem kapok, talán a fizetés 62 százalékát adják majd később. Már háromhavi OTP nincs befizetve, szerencsére még nem jött a felszólítás.- Mit szólnak ahhoz, ha elmondja, hogy hat általánost végzett?- Semmit, jóformán szóba sem állnak velem. Amikor már nagyon meg vagyok szorulva, üvegeket szedek össze, ebből jön valami kevés pénz.- Dehát az OTP elöbb-utóbb csak kopogtat. Akkor mi lesz?- Nem is tudom. Talán megkérvényezem, hogy hadd csússzon három hónapot az egész.- Későbbiekben nem tervezi, hogy legalább a nyolc általánost elvégzi, hiszen anélkül szakmát sem kaphat kézbe?- Jóember, először kenyér kellene, azután a tanulás. Megmondom őszintén, ellentmondásos érzések kerítenek hatalmukba. A beszélgetések végeztével nem tudom eldönteni, ezeket az embereket a kérlelhetetlen gazdasági kényszer hajtotta a munkanélküliség állapotába, vagy talán saját sorsuk, enyhén szólva, könnyed kezelése is hozzájárult ahhoz, hogy eljussanak oda, ahol vannak. A válaszért Lőrincz Leót, a Munkaerőszolgálati Iroda csoportvezetőjét kerestem meg.- A fenti kérdésére azt válaszolom, hogy is-is. Az idén nagy leépítések voltak, amikor is már magasan kvalifikált szakemberek és diplomások is mentek. Vannak olyan szakmák, így az agrárvégzettség, vagy a vízgazdálkodási hozzáértés, amire jelenleg nincs igény. • Aki ide belép a panaszával, milyen alternatívát kínálnak számára?- Vagy megpályázhatja a munkanélküli-segélyt, esetleg vállalkozásba kezdhet, mert a kölcsönt ismét folyósítják, netán más megyében kereshet munkát magának.- Miközben százával fordulnak meg itt az emberek a folyosón, álláshirdetések sokaságát látom. Minő ellentmondás ez?- Hát igen - negyedik lehetőség az átképzés lenne, csakhogy mire valaki elvégez egy tízhónapos tanfolyamot, ki garantálja neki, hogy az illető szakmában kész állás fogja várni? Vagy itt hirdet a Volán tehergépkocsi-vezetőket. Negyven jelentkező közül csak húsz volt alkalmas egészségileg a tanfolyam elvégzésére.- Milyen arányban oszlanak meg az álláskeresők a különböző alternatívák között?- Igazán nem pontos a szám, amit mondok, de körülbelül érzékelteti az arányt: úgy 20 százalék él a vállalkozás lehetőségével, 30 százalék igényli a munkanélküli segélyt, a többieknek állást keresünk, és 10 százalék az úgynevezett "menthetetlenek" száma. Ezek között van egy réteg, akikre senki nem figyelt eddig oda, és ez a harminc éven aluli, nyolc általánost nem végzett magyar munkakeresők rétege. Itt sokkal, de sokkal többen vannak, mint ahogy azt a társadalomban való előfordulásuk alapján hinnénk, ráadásul a 22-es csapdája az övék. Ahhoz, hogy elvégezzék a nyolc általánost, a munkahely támogatása kellene - munkahelyük viszont nincs. Mondja meg valaki, mit csináljanak?- A napi tapasztalás mit sugall: valóban súlyos, mondhatni katasztrofális a helyzet?- Én úgy gondolom, az emberek még nem érzik a munkanélküliség felelősségét. Egyelőre úgy vannak vele, hogy majd csak lesz valahogy. Bíznak az ismerősökben, vannak levegőben lógó ígéretek, egyszóval senki nem veszi véresen komolyan a kenyértelenséget. Persze, majd jönnek a hitelfelszólítások, netán kopogtat a végrehajtó, akkor majd elfogadják azokat a munkahelyeket is, ami nem közvetlenül a lakóhely közelében van, és ahol ha kicsivel is, de többet fizetnek, mint a munkanélküli segély.- A megyében hol vannak a legsúlyosabb gondok?- Karcagon, az egy-két segédmunkás helyre kétszáz munkanélküli jut, de nem sokkal jobb a helyzet Tiszafüred, Kunszentmárton és Szolnok térségében sem. Olcsó hatásvadász poén lenne a cikk végére azt kanyarítani, hogy lám, hát ilyen a közhangulat, szinte órákkal a választások előtt. Persze, hogy nem teszem, ám ebből a bűvös körből kilépni mindenképp korszakos küldetése lesz annak a pártnak vagy politikusnak, aki majd felvállalja. Csak bízni lehet abban, hogy megtaláljuk azokat, akik mindezt szívvellélekkel, és ami ennél is fontosabb, kiemelkedő szakértelemmel teszik majd. Palágyi Béla Hadtörténeti és gasztronómiai nyári egyetem Szolnokon
