Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)

1990-03-22 / 68. szám

4 Néplap 1990. MÁRCIUS 22. A szerkesztőség postájából Hátrányos helyzetben Országszerte egyre jobban fej­lődik a telefonhálózat, ami sajnos Kunszentmártonról és vonzás­­körzetéről nem mondható el, mert a megye többi részétől is alaposan lemaradt. A közelmúltban bejártam a ba­latoni telelepülések nagy részét és megdöbbenve tapasztaltam, hogy - az áramszolgáltató válla­lat által felállított oszlopokon - 1,5-2 méterrel lejjebb helyezték el a távbeszélő-hálózatot. Veszp­rém és Somogy megye vezetői úgy látszik, ebben rugalmasan meg tudtak egyezni, hiszen min­den településen digitális telefon szolgálja az ipart, mezőgazdasá­got, vállalkozókat, s nem utolsó sorban a lakosságot. Kérdésem: Szolnok megyére, a Debreceni Postaigazgatóságra, a TITASZ vezérigazgatóságára ez a jogsza­bály nem vonatkozik? Megyénk­ben csak a legdrágább technoló­giát, a földkábelt lehet alkalmaz­ni? Nem tudom elfogadni a bü­rokratikus álláspontot. Minap az egyik képviselőjelöltünktől hal­lottam a következő definíciót: h.h.h., ami azt jelenti, hogy hal­mozottan hátrányos helyzetű. Sajnos ide tartozik Kunszent­­márton és vonzáskörzete is, mert a hírközlő eszközök manufaktu­rális állapota visszahat egész inf­rastruktúránkra. Tiszafüreden és Martfűn épül a környéket behálózó modem távbeszélőközpont, igaz mind crossbar rendszerű telefonháló­zattal működik. Tudomásunk szerint a tiszafüredi és a martfűi kétezres konténer felszabadul, az előbbit Tiszaföldvár kapja, a martfűi konténer sorsát nem is­merjük, noha a mi térségünk problémáját csak ideiglenesen oldaná meg. Türelmetlenül vár­juk, hogy városunkban és a kör­nyező településeken mikor lesz végre crossbar telefon. Veres István Kunszentmárton------------------------------------------­­\ Hiába várták a családi pótlékot A mezőtúri Gulyás Káro­­lyék esete mások számára is tanulságul szolgálhat, ezért olvasóink elé tárjuk. Két kiskorú gyermekük után múlt év októbere óta nem kap­nak családi pótlékot. Az erről szóló panaszos levelük egy he­te érkezett hozzánk, melyből kiderült, hogy az apa munka­hely-változtatásából ered az átmeneti zavar. A Szolnoki Fű­téstechnikai Vállalattól múlt év október 20-án vált meg, s mivel a 21 napos biztosítási idő ledolgozásából egy nap hi­ányzott, elszámoláskor nem fi­zethették ki számára a családi pótlékot. Erre már az új mun­kahelyén, a Debreceni Táv­közlési Igazgatóságon vált jo­gosulttá, hiszen még abban a hónapban, 24-én munkába \_______________________ állt. Am ott hiába vezették nyilvántartó lapra a két kisko­rú gyermek adatait, "mivel a dolgozó nem nyújtotta be a családi pótlék iránti kérel­mét", azt automatikusan nem folyósították... Gulyásék családi kasszája havi 3640 forinttal kevesebb immár fél éve /ez év január elsejétől havi 4240 forinttal/, és nem kapták meg a gyerekek után karácsonykor járó 1000- 1000 forintot sem. Közbenjá­rásunkra most ezt az összeget is kiutalják számukra, és összesen 25 640forintot kap­nak kézhez egy-két héten belül. Kiderült tehát, hogy a munka­helyek társadalombiztosítási ügyintézése olykor igen gépies és bürokratikus. Védekezzünk ellene! _______________________/ Kétkamarás törvényhozást Jó törvények nélkül a gazda­sági javulás nem képzelhető el. A választások küszöbén gyors egy­másutánban szavazták meg a tör­vényeket, de jóformán életbe sem lépett valamennyi, máris módosításra volt szükség. Mind­ez elfecsérelt idővel járt, növelte az emberek bizonytalanságérze­tét. Demokráciát akarunk, ezért hiányoljuk, hogy a pártprogra­mok egyike sem tartalmazza a kétkamarás törvényhozás jelen­tőségét. Ez a rendszer előbbi al­kotmányunkban megvolt, de más országok demokráciájában is uralkodó. Történelmi tény, hogy a demokrácia kétkamarás törvényhozással valósítható meg, hiszen ez a rendszer öleli fel egy ország össznépességének akaratát - a társadalmi együttélés zavartalan biztosítására. A társa- • dalmak nagyjából két csoportot alkotnak. A kapitalizmusban a népesség nagyobb részét az alsó­ház képviseli, míg a pénzarisz­tokratákat a felsőház. A két nagy csoport közötti érdekellentét így hangolható össze. Nálunk - mi­vel nincs pénzarisztokrácia - ez igen nagy lehetőséget kínál. He­lyes volna a felsőházat a tudo­mány, társadalmi élet magas képzettségű vezető egyéniségei­ből alkotmányjogilag létrehozni. Általuk stabil törvények szület­hetnének. Felsőházi tagként szó­ba jöhetne a Tudományos Aka­démia elnöke, a Legfelsőbb Bí­róság elnöke, a Legfőbb Állami Számvevőszék elnöke, az Alkot­mánybíróság elnöke, a honvéd­ség, rendőrség főparancsnoka, a Gazdasági Kamara elnöke, az egyházak legfőbb vezetői, a nemzeti kisebbségek felsőfokú képzettségű, maguk közül vá­lasztott vezetői stb. Mindkét ház törvényjavaslati jogával élve, olyan törvények születhetnének, melyek nem részletekbe menő jogelveket rögzítenek. Ez két ok­ból is fontos, mert a részletek szabályozása a kiskapu megke­resésére nagyobb lehetőséget ad, másrészt a törvény időálló hatá­lya nincs biztosítva, módosítást igényel, bizonytalanságot szül. /Lásd a mai helyzetet./ Egy jogi keretet tartalmazó törvény eseti vitáit a bíróságok perben dönthe­tik el. Azonos jogeset perbeli kü­lönböző ítéleteiben a jogegysé­get határozatával á Legfelsőbb Bíróság, Alkotmánybíróság te­remtheti meg, melynek alkalma­zása mindegyik alsóbb bíróság­ra, hatóságra kötelező. Ahogyan változnak a körülmények, a fel­fogások, a bíróságok a minden­kori közfelfogásoknak megfele­lően alkalmazhatják a törvényt. Mindkét törvényhozó háznak egyenrangúnak kell lennie, és csak az általuk elfogadott javas­lat válhat törvénnyé. Amennyi­ben a felsőház valamiben nem tud megegyezni, a döntés a kép­viselőházat illetheti meg. Átvitt értelemben így érvényesülne a nép többségének akarata. A fel­sőház jelentős feladata a szaksze­rűség biztosítása lehetne. Az elmondottak csupán jobbí­tó szándékú gondolatok, a terve­zet kidolgozása jogászi feladat. Pásztor József közgazda "Helyiséget kérnek a nyugdíjasok" címmel a Néplap március 12-i számában Pető Elvira, Bakonyi István és Mórócz István aláírás­sal levelet közöltek. Ezzel kap­csolatban, mint a szakszerveze­tek városi bizottsága titkárának, nekem is van mondanivalóm, amely a következő: Egyetértek a nyugdíjasok problémájával. Az elmúlt évek­ben /1986-tól/ az illetékes fóru­mokon - Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa, városi tanács, vá­rosi pártbizottság - többször is szorgalmaztam a helyiség kérdé­sének rendezését, hiszen az álla­ga már méltatlan volt az oda já­rókhoz. Ezek a kezdeményezé­sek nem jártak eredménnyel, de akkor még szó sem volt a Faze­kas utcai ház eladásáról. Erről én is csak a nyugdíjasoktól, illetve az új tulajdonostól értesültem, előbb szóban, majd a március 12- i Néplapban közölt levél után, írásban is. Rendkívül sajnálatos­nak tartom, hogy a közel kétszáz nyugdíjast érintő ügyben úgy döntöttek, hogy meg sem kér­dezték őket. A megjelentetett le­vélben az a vád ért, hogy a nyug­díjasok nem tudnak velem kap­csolatot teremteni, mert amikor a munkahelyemen keresnek, leta­­gadtatom magam. Ez az állítás a következők miatt valótlan: Feb­ruár 1-én személyesen keresett meg a hűtőgépgyári irodámban az egyik nyugdíjas és elpana­szolta gondjukat, majd megírtuk a városi tanácsnak az új helyiség iránti kérelmet, amit én is aláír­tam. A levél a tanácsnál megta­lálható, ügyiratszáma 11-154. /E levelet a bizalmiak írták alá./ Ezt követően telefonon beszélt ve­lem az egyik bizalmi asszony, aki szintén a helyiség gondjaival volt elfoglalva. Majd március 6- án keresett telefonon a körzet ta­nácstagja - hozzá tartozik a Faze­kas utca - szintén ezzel a problé­mával. Tudomásom szerint, az itt felsorolt eseteken kívül senki sem keresett, a levél írói sem. Az irodámban direktben csörög a te­lefon, amennyiben a gyári köz­pont a hívószámomat kapcsolja, személyesen veszem fel, így nem is tudom letagadtatni ma­gam. Végezetül sajnálom, hogy az illetékesek a nyugdíjasok érde­keinek figyelmen kívül hagyásá­val döntöttek, de sajnálatos az is, hogy úgy közölték a három nyugdíjas levelét, hogy nem győződtek meg a személyemet érintő állítások valódiságáról, pedig az írás megjelenése előtti napokban a helyi szerkesztő is beszélt velem telefonon a helyi­ség ügyében. Horváth István a Szakszervezetek Jászberény Városi Bizottságának titkára Barátkozás Kedves esemény színhelye volt nemrég a Tiszaföldvári Bel­területi Általános Iskola, ahol négy csapat kézilabdásai talál­koztak. Nem az erőviszonyok el­döntése volt az elsődleges, ha­nem a tapasztalatcserével, kelle­mes időtöltéssel egybekötött ba­rátkozás. Tiszakürt és Cibakháza csapatai mellett az FTC már jó ismerősként, vendégként vette birtokba a hazai pályát, hiszen nyaranta iskolánk ad helyet edzőtáboruknak. A csapatkapi­tányok - a helyezések sorrendjé­ben - örömmel választottak az ajándékokból. Első a budapesti csapat, másodikként végeztek a hazaiak, harmadikként a cibak­­háziak, a tiszakürti kézilabdások pedig a negyedikek lettek. A zöld­fehérek IFTCI és a kék-fehérek /Földvári zászlócseréje mellett számunkra a Fradi jó szemű edzőinek ajánlata volt meglepe­tés: egyik tanulónk adottságait úgy ítélték meg, érdemes arra, hogy jövőre már náluk pattog­tassa a labdát. Budai József igazgató Válaszoltak - intézkedtek Felelősségre vonták a buszvezetőt Tanulságos szóváltás a buszon Lukácsi Ferenc jászjákóhalmi öl­eimmel közöltük a közelmúltban vasónk levelét, melyre Csuka Zsigmond, a Tisza Volán üzem igazgatója Szegedről küld­te válaszát. "A panasz kivizsgálása során megállapítottuk, hogy az autó­busz vezetője szabálytalanul járt el, amikor megállóhelyen kívül engedte buszra szállni a járdán haladó és integető Lukácsi Fe­rencet. Megvárta az árkon "átmá­szó" utast, de udvariatlanul meg­sértette a kakukkos órára vonat­kozó megjegyzésével. Türelmet­lenül, kapkodva adta a jegyet és elmarasztalható abban is, hogy az utas tévedése következtében a vitatott árkülönbözetet nem volt hajlandó kifizetni, megfeledke­zett a menetjegy elrontásának le­hetőségéről. Helytelenítjük, hogy az utas által felkínált visszajáró pénzt hátradobta a ko­csi belsejébe. Tévedése, mulasz­tása, modortalansága miatt fi­gyelmeztetésben részesítettük. Reméljük, hogy intézkedé­sünk eredményeképpen a jövő­ben hasonló eset, durva inzultus nem éri járatainkon a békés uta­sokat." Pusztamonostor központjában március 15-én adták át azt a már­ványtáblát, amit a lakosság kezdeményezésére a tanács készíttetett a II. világháború helyi áldozatainak emlékére. /Fotó: K.É./ ,'Ékí II VILACHABORU ÁLDOZATAI • BARATH JANOS BARATH LÁSZLÓ BAZSO IMRE BAZSO MIKLÓS BAZSO MIHÁLY BENSE ISTVÁN BIBÓK JÁNOS BÖZSÓ ISTVÁN CSERNYIK ILONA DEMETER JÓZSEF DUDÁS KOVÁCS JANOS EISENREICH KÁROLY ERDÉLYI JÓZSEF erdélyi sandor FÁBIÁN JÓZSEF CAMBAR MIKLÓS GUBA LÁSZLÓ GYUROVICS MIHÁLY HARNOS ISTVÁN IFJ HARNOS ISTVÁN JUHÁSZ JÓZSEF KASZAB ICNAC KASZAB BALÁZS KECSKÉS JÓZSEF KISS LAJOS KIS$ LAJOSNÉ KOVAGO JÓZSEF KUN LÁSZLÓ KUN MIKLÓS LANCÓ JANOS MOLNÁR|MRE • MONCYI JANOS PADÁR ERNŐ PERNYESZ JÓZSEF PETHE5 ANTAL PETŐ ISTVÁN POZSÁR JÁNOS PUSZTAI GERGELY SEBÓK JÓZSEF SIMON SANDOR SISA SÁNDOR SZABÓ ISTVÁN TILICZKj FERENC TÓZSÉR BÉLA TÓZSER JÓZSEF Az igazsághoz ez is hozzátartozik A Néplap március 20-i számá­ban az MDF mezőtúri szervezete nevében Szabó András és Bodo­­rik Sándor "Mezőtúr - alulnézet­ben" címmel levelet írtak, ami­ben Palágyi Béla korábbi, a vá­rost érintő cikkét egészítették ki. Mivel ebben személyemet érintő vélemények is szerepelnek, ezért - a válaszadást illetően - élni kí­vánok a nyilvánosság erejével. A levélírók a városi kábeltévé­ben elhangzott 32 perces interjú­ból ragadnak ki részleteket, és sajátosan értelmezik, összekeve­rik, amivel félreinformálják azo­kat, akiknek nem volt alkalmuk látni a műsort. Szerintük "lekeze­lően" érvelek az 1947-es földbir­tokviszonyok visszaállítása ügyében és ráadásul kioktatnak, hogy nekem, mint mezőtúri szü­letésűnek /Hódmezővásárhelyen születtem/ illene tudnom, hogy a mezőtúri jobbágyoknak már 1763-ban visszaadták a földet! Ez utóbbinak az égvilágon sem­mi köze nincs az ügyhöz! Kinyi­­latkozzák továbbá, hogy a város értelmisége körében megütkö­zést keltettem a kultúráról alko­tott véleményemmel, miszerint "addig arra ne is gondoljunk, amíg kisnyugdíjasok vannak". Aki rajtuk kívül szavaimat így ér­telmezte, kérem, nevezzék meg vagy értesítsen, mert neki szemé­lyesen játszom vissza a videofel­vételt. Ugyanis a kettő így össze­társítva nem hangzott el, és ez már manipulálása a dolgoknak. Végül hitel nélkülinek tartanak, amiért a földek hasznából én évente százezres nagyságrendű javadalmazásban részesülök! Amennyiben a levélírók a java­dalmazás helyett a prémiumom­ra gondoltak volna, úgy azt sincs okom titkolni, mert az elmúlt 3 évben az összesen nettó 88 ezer forint volt. Mivel a levélírók egyike listás képviselőjelölt, így megsértette a pártja által is alá­írt Választási Etikai Kódex 4-es pontját, ami kimondja, hogy a "pártok egymás jelöltjeit szemé­lyiségében, emberi méltóságá­ban nem támadhatják, nem sért­hetik meg." Emiatt kénytelen va­gyok az Etikai Bizottságnál jog­orvoslással élni, akiknek a szó­ban forgó videokazettát rendel­kezésükre bocsátom. Mindezen túl sajnálom, hogy az általam legszimpatikusabb­­nak tartott párt e két tagja is beszállt abba a "sárdobálásos" keringőbe, ami a pártjukra eddig nem volt jellemző. Ezek után már csak remélni merem, hogy az MDF megyei szervezete ugyan­úgy elhatárolja magát a két sze­mély szubjektív véleményétől, mint ahogy azt már korábban is megtette egy másik mezőtúri ügy alkalmával. ' Ami pedig a "Mezőtúr - alul­nézetben" levél további tartal­mát illeti: ugyancsak nem tartom etikusnak, hogy az MDF két tag­ja már hatalomittas pozícióból előre osztályozza a különböző pártokat és azok képviselőjelölt­jeit. Dr.Draskovits Dénes 6.sz. választókerület Szocialista Párt képviselőjelöltje Kevesebb jut már a köztisztaságra Földkupac, hulladék az út mellett című, nemrég közreadott olvasói levélre a Szolnoki Közte­rületfenntartó Intézmény iroda­vezetője, Veréb Sándor adott tá­jékoztatást. Leveléből: "A szolnoki Egyet­értés, Aranyos út sarkán, az úttest mellett lévő földkupac elszállítá­sáról intézkedtünk. A Vitorla út és vasút között elterülő kiserdőbe a lakosság illegálisan hordja a hulladékot, mennyisége már 20- 25 köbméterre tehető, aminek az elszállítása, összetakarítása mintegy 60-70 ezer forintba ke­rül. A köztisztasági feladatokra jó­váhagyott,erre az évre szóló pén­zünk 2 millió 300 ezerrel csök­kent a tavalyi évhez képest. Ezért a bejelentéseket ütemezzük, és a pénzügyi fedezetünk függvényé­ben végeztetjük el a munkát. Az olvasói levélben szóvá tett és az ahhoz hasonló esetekben továbbra is kérjük a lakosság se­gítségét, társadalmi munkáját." Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents