Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-02 / 52. szám
4 Néplap 1990. MÁRCIUS 2. Függöny előtt - színfal mögött Szikora János rendező rád, meddő marad és pusztító erővé vált. Amikor rádöbben arra, hogy ez a szabadság nem ajándékozta meg semmivel, sőt mindent elvett tőle, akkor lényegében feladja, a pusztulást választja.- Ongyilkosságszerüen...- Igen. Tulajdonképpen ebben az előadásban ez egy nagyon erős provokáció, tényleg a végletekig feszítve és bőszítve, s a tettre sarkallva a férfit.- A darab mintegy magától kínálja, hogy egy naturalisztikus rémdráma legyen, miközben a te rendezésedben egy lírai előadást látunk. Miért kezelted így ezt az anyagot?- Valószínű ez az egyéniségemből fakad, vagy az ehhez a formához való vonzódásomból, hogy így állt a kezemre. Nem mondanám, hogy ez tendenciózus és az első pillanattól így volt. Elkezdtünk dolgozni, és egyszerűen csak azt kezdtem érezni, hogy ez ilyen lett. Utólag nehéz megkeresni, hogy hol történt az elfordulás a naturalizmusból egyfajta színpadi költészet, líra felé, de kétségtelen, hogy ez megtörtént. Azt mondhatnám, hogy eleve semmiféle stiláris prekoncepció nem létezett, sokkal inkább az történt, hogy a próbák közben tisztáztuk a szellemi hozzáállásunkat.- Manapság nemcsak a közéletben, hanem a művészetben is elburjánzott a politizálás. Nálad szembeötlő az apolitizmus, ha beszélhetünk ilyenről. Véletlen ez vagy szándékos törekvés?- Ha úgy tetszik, ez egy belső parancs, ami abból a meggyőződésből fakad, hogy szerintem a művésznek alapkötelessége saját magával és a világgal szemben, hogy megőrizze és fenntartsa a szabadságnak egy olyan területét, ami nem olyasféle szabadság mint Carmené, mert Carmen szabadsága pusztító szabadság. A művész szabadsága pedig teremtő szabadság. A művészi szabadság területére nem lehet egyen- Szerinted mi az ami közös az eredeti Carmen-történet és Márton László Carmenjében, és mi az, amiben eltér ez utóbbi?- Közös bennük tulajdonképpen a szerelmi szál, közösek a főfigurák, valamint ezeknek a jellemvilága, sőt, bizonyos epizódokban is sok jellegzetes hasonlóság van. Maga a cselekmény is, legalábbis egy pontig hűen követi az alapelbeszélést. Egy ponton túl azonban teljesen más, szürreális közegbe lép át, ahonnan - mintegy variációk egy témára szerűen - a szabad asszotörténetben valami, ami az embert izgatja, és tulajdonképpen engem is az foglalkoztatott, hogy mi az oka annak, hogy Carmennek szükségszerűen el kell pusztulnia. Az általam meglelni vélt válasz, hogy egy olyan lény pusztítja el, aki nem tudja őt megérteni, akinek az az életfilozófiája, hogy akit nem tudok megérteni, azt el kell pusztítanom. Természetesen ez a pusztítás nincs a vérében, hanem fokozatosan bomlik le a személyisége, az erkölcsi tartása, csúszik ki alóla a morális és társadalmi talaj, és ő is egy ugyanolyan lepusztult alakká válik mint Carmen férje.- Fejtegetésedből, akárcsak rendezésedből számomra az tűnt fel, mintha igazából nem is Carmenról szólna a darab, hanem Jóséról...- Szerintem a darab Carmenról szól, de a nézőpontja az Jose. Ennek nagyon egyszerű az oka: férfiszemmel volt megírva és férfiszemmel van rendezve.- Carmen szükségszerű halálát említetted. Nekem úgy tűnt, hogy ennek bekövetkeztét mintha Carmen is előmozdítaná, mintegy szuggerálva a gyilkosát.- Igen, úgy érzem, hogy van egy fontos és jellegzetes pont, ahol Carmen rádöbben valamire, és ez a rádöbbenés az, hogy az a rettenetes szabadságvágy amit ciációk birodalmába kerülünk. Azt hiszem ennél a színdarabnál mégiscsak többről van szó mint egy egyszerű novella-adaptáciÖ- ról. Márton László kezében a novella csak egy nyersanyag volt, egy kiindulópont, ahonnan ő a rá jellemző írói formakészlettel, egyrészt filozofikus, másrészt szarkasztikus humorral, néhol pedig teljes infantilizmussal megáldott szemléletét belevetíti a történetbe. Tehát elég sok, az eredeti novella szellemétől idegen szellemi anyag vegyül így a színdarabba.- Vajon miért volt szükség ehhez az alaptörténethez visszanyúlni, nem lett volna kézenfekvőbb hasonló gondolatok és érzések közvetítésére a magyar közönséghez közelebb álló világ, avagy a jelen idő?- A kultúra megőriz mindig olyan alaptörténeteket, amelyek megmagyarázhatatlan módon sűrítenek magukba bizonyos alapigazságokat saját korszakukon túlmenően. Úgy érzem a Carmen-történet is ilyen, és nem véletlen, hogy a tizenkilencedik század óta számtalan feldolgozást és variációt ihletett, egész szélsőséges skálán mozgókat, például a közismert Bizet operát, Peter Brook nagyszerű színpadi adaptációját, az avantgárd francia filmes Godard is elkészítette a Carmen-filmjét s a többi, és úgy gondolom ezek az alkotók bőségesesn találhattak volna egyéb történetet, ha nagyon akartak volna. Hogy mégis a Carmennál kötöttek ki, annak valószínűleg az az oka, hogy a Carmen-történet sűrít fontos alapigazságokat, nagyon jól eljátszható formában. Van ebben a mindig hangoztat, aminek egész életét alárendeli, aminek érdekében feláldoz mindent és mindenkit, nos ez a minden korláttól és kötöttségtől mentes szabadság lényegében egy terméketlen és pusztító folyamattá változott, amelyben Carmen egyedül maruhában rálépni, és - úgy vélem - mindenfajta politika, ideológia - a most küzdő pártok ideológiája is - a szellem egyenruháját jelentik. Szerintem a művészeknek tilos mundérba öltözniük.-há/ Fotó: Tarpai / "FALS..." WINDSORI VÍG NŐK Gondűző muzsika - gondolatszegény előadásban Operabemutató Martfűn Hétfőn este a Tisza Cipőgyár Művelődési Központja országos bemutató előadásnak adott otthont: a Népszínház operatársulatának tolmácsolásában Nicolai: Windsori víg nők című vígoperáját állította színpadra Konter László rendező. Az opera, melynek szövegét Shakespeare nyomán S.H.Rosenthal írta, s melyet Fischer Sándor fordított magyarra, a XVm. században játszódik; nagysikerű bemutató előadása 1849-ben volt Berlinben. A témát több mint negyven évvel később Verdi is feldolgozta* s bár az ő Falstgffía árnyékot vet Nicolai művére, a Windsori víg nők méltán gyakorta és szívesen játszott darabja a világ operaszínpadának, s kedvence a szellemes muzsikát kedvelő közönségnek. Az opera az a műfaj, melynek egyszerre kell élményt nyújtania a néző szemeinek és fiileinek. Vizsgáljuk először a hétfői előadást a látványosság oldaláról. A Népszínház produkcióinak java részét az ország kisebb-nagyobb színpadain adja elő - a díszletet tehát a tervezőnek, ez esetben Rajk Lászlónak úgy kellett megálmodnia, hogy az a legkisebb színpadon is elféijen. A baj ott kezdődik, amikor a díszlet csak mintegy a felét tölti ki egy olyan méretű színpadnak mint a Martfűi: ez a látvány - súlyosbítva az egész opera során látható, a felfüggesztés célját szolgáló vastraverzzel és a felette tátongó ürességgel - óhatatlanul egy bábszínház képét juttatja a szemlélő eszébe. A díszletek, melyek szemmel láthatólag a takarékosság jegyében születtek, esetenként lombfűrész faragványokra emlékeztettek , nem tudott beléjük életet lehelni semmiféle megvilágítás sem. Akadtak azért szellemes ötletek is az egymást követő színpadképek során, mint például Fluthné hálószobájában a tükör, vagy az utolsó díszlet csillagos ég háttere. Ezekhez mindig járult valami bosszantó apróság, ami elrontotta a néző örömét, mint például a kalitkában lévő mozdulatlan, kitömött madár, vagy az utolsó felvonásban a szinte az egész színpadot kitöltő, fémrudakból összeeszkábált, otromba hinta, melynek ottlétét semmi sem tette indokolttá. Nem biztos, hogy csupán a díszlettervező számláját terhelő, de mindenképpen zavaró "eseménye” volt az előadásnak az egyes jelenetek közti, hatalmas lármával végrehajtott színpadátrendezés, melyet még a zenekar harsány játéka sem tudott elnyomni. Ugyancsak vitami kell a Velich Rita tervezte jelmezeket. Az ő esetében még a takarékosság réme sem fenyegethetett, hiszen - látva elsősorban a darab két fontos szereplője: Fluthné és Reichné jelmezeit, a legutolsó divat szerint készült csillogó-villogó ruhakölteményeket - biztosra vehető, hogy ugyanabból az összegből egyszerű kivitelben korhű kosztümöket is lehetett volna készíteni. /Azt már csak zárójelben említem meg, hogy sem a XVIII. század, sem a ma asszonya házimunka végzéséhez nemigen viselt, illetve visel alkalmi ruhát - körülményes lenne benne a főzés és mosás./ Ha viszont a jelmeztervező el akaija hitetni a nézővel, hogy elképzelése összeegyeztethető a korral, melyben a darab játszódik, akkor vigye azt végig következetesen - s amíg Fentont a mai fiatalok nyári viseletébe öltözteti, ne adjon Falstaffra cafatokban lógó irhabundát és a lábára csizmát, vagy máskor már a nagyanyáink által sem hordott selyemslafrokot. A két kor összezagyválását még csak fokozza, ha az automata mosógépek korában - melybe a rendezői szándék a darabot át kívánta emelni - a szennyesruhát ládában szállítják mosni a folyóba, vagy a vadászok egy részét Robin Hood jelmezébe bújtatja, míg a többieket a legmodernebb Jeger-kosztümbe öltözteti a tervező. Az érthetetlen kuszáltságot csak az utolsó képben bocsátotta meg részben a néző: a jelmezbe bújtatott maskarák, az ügyes kesztyűk és álarcok láttán. Ugyanez a jelenet a koreográfus, Ivánka Sándor munkáját is dicséri - nem tudhatni, az ő feladata-e vagy netán a rendezőé, hogy lebeszélje a szereplőket a "nemzetközi jelzés" használatáról, vagy a fenéken rúgás nem éppen a darabhoz illő gyakorlásáról. S most következzék a vígopera a hallgató másik érzékszerve, a fiile szempontjából vizsgálva. A Windsori víg nők főszereplője kétségkívül Falstaff, akit ezen az előadáson Vasady Balogh Miklós alakított, nagy közönségsikert aratva, - de a nagy szerep zenei és színészi megvalósításával egyaránt adósságot hagyva maga után. Ha az erősen félreérthető, pongyola küllemű szórólapnak hinni lehet - melyen az eligazodás szinte lehetetlen -, úgy Fluth szerepének igen jó megformálásáért Zsuzsa Mihályt dicsérheti meg a kritikus, Reich szerepében pedig Nagy János jeleskedett. Az előadás vitathatatlanul legjobb alakítását az ifjú és muzikális Szánthó Lajos Endre nyújtotta Fenton szerepében, kényes, vérbeli tenoristákat is próbára tevő szólamát nagy bátorsággal, önbizalommal és fiatalos energiával énekelte. Fluthné és Reichné szerepében megérdemelt sikert aratott Zöld Ildikó és Kocsis Kati - az epizódszereplők közül a Sperlich lovagot alakító Németh Józsefet és a dr.Cajus figuráját jó humorérzékkel színpadra állító Toldi Nagy Miklóst kell elsősorban említenünk. Kenyeres Éva széphangú és bájos Annaként jól illett a már fentebb megdicsért Szánthó Lajos Endréhez. A darab sikeréhez szerepük korrekt megformálásával Szatmári Olga, Németh Hajnal, Oláh Sándor, Varga Attila és Gy őrfi István járult hozzá. A zenekar - az opera egyik főszereplője - általában jól töltötte be feladatát a bemutató előadás során. Talán a zenekari árok szerencsétlen elhelyezése okozta /a színpad előtt található/, hogy játékuk, mely nemigen ismer a mezzoforténál kisebb hangerőt, mintegy hangfüggönyt teremtett a színpad előtt, s ezt az énekesek csak üggyel-bajjal tudták "áténekelni". Elsősorban a fafúvósok és ütősök játéka emlékeztetett esetenkénti harsányságával a cirkuszi zenekarokéra. A karmester, László Endre minden igyekezetével azon volt, hogy zeneileg jó előadást teremtsen - nemcsak rajta múlott, hogy ezt nem sikerült teljes mértékben megvalósítania. A kritikus nem állhatja meg, hogy ezúttal szót ne ejtsen az opera közönségének egy részéről, akik az előadás első percétől az utolsóig hangos, általuk mulattatónak vélt - valójában alpári szellemiségről árulkodó megjegyzésekkel, beszélgetéssel és nevetgéléssel zavarták a szereplőket és azokat a nézőket, akiket a zene vonzott a művelődési központba. Hát igen: viselkedéskultúra terén van még tanulnivalónk elég. S van tanulnivalója annak az alkalmazottnak is, aki az előadás végén Cerberusként állta útját a teremből távozni kívánóknak - bizonyára az ő feladata lett volna az előadást zavarók megfékezése, esetleges eltávolítása a nézőtérről. Hát - ilyen benyomást tett e sorok írójára a Windsori víg nők február 26-i előadása. Szathmáry Judit TISZTELT VALASZTOPOLGAROK! Or. KNORR JÁNOS * " a Hűtőgépgyár vezető jogtanácsosa vagyok, a képviselőválasztásokon az 1. sz. választókerület szakszervezet által támogatott párton kívüli független jelöltje. Megköszönöm önöknek Jászfelsőszentgyörgyön, Pusztamonostoron, Jászfény szarun, Jászágón, Jászár okszálláson és Jászberényben leadott ajánlási szelvényeiket, amellyel jelölésemet segítették. Kérem, hogy sorsomat továbbra is kísérjék figyelemmel, s ha úgy gondolják támogassanak szavazataikkal a választásokon is.
