Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-01 / 27. szám
1990. FEBRUÁR 1. Néplap 5 A VARGA KATALIN GIMNÁZIUMBAN SEMMI SEM LEHETETLEN.. Egy gimnazista esete az olasz nyelvvel Azt mindenki tudja, hogy a Varga Katalin Gimnázium az ország azon ritka középiskoláinak egyike, ahol két tannyelvű oktatás folyik. Azt viszont kevesen tudják, hogy van egy negyedikes diák, aki három nyelvet tanul egyszerre, s ezek közül egyiket nem tanítják a gimnáziumban. A három nyelv az orosz, az angol és az olasz. Ez utóbú a kakukktojás - ha úgy tetszik. Tihi Mónika negyedik B osztályos, az idén fog érettségizni. A Külkereskedelmi Főiskola angololasz nyelvű szakára jelentkezik úgy, hogy a gimnáziumban nem tanult olaszul, mégis van belőle év végi osztályzata, következésképpen viszi a felvételihez szükséges pontokat, sőt érettségizni is olaszból fog.- Ezt hogy csináltad, Mónika, elmondanád, hogy kerültél kapcsolatba az olasz nyelvvel? Hogy lehet az, hogy év közben egy fia jegyed nincs olaszból, év végén meg ott virít a bizonyítványodban: olasz nyelvből jeles.- Hetedikes koromban kezdődött a dolog. Mastroianni és Gina Lollobrigida, valamint a szinkro- nizálatlan olasz filmek jelentettek számomra nagyon sokat, és jelentenek ma is. Legutóbb Fellini És a hajó megy című filmjét néztem, de már általános iskolás koromban is nagy hatással volt rám az olasz irodalom és filmművészet, ezen kívül még kedveltem a szép, dallamos olasz slágereket, szerettem volna tudni, miről szólnak. Ekkor elhatároztam: ha törik, ha szakad megtanulok olaszul. Az elhatározás szilárd volt, de a megvalósítás lehetetlennek látszott Szolnokon sehol nem lehetett olaszul tanulni, olasz tanárnak évek óta híre-ham- va sem volt a városban. Ezután fantasztikus dolog történt. A nagy- néném, elmesélte egy tanárnőnek, hogy az ő unokahúga milyen lehetetlen dolgot vett a fejébe: olaszul akar tanulni. De hát ki beszél itt olaszul? Például én - hangzott a válasz új ismerősétől, amin a nagynénem nagyon elcsodálkozott, hinni sem akart a fülének. hogy akkor, amikor már próbálta kiverni a fejemből ezt a "fantazmagóriát", elétoppan egy olasztanár. Valahogy így kezdődött. A tudáséit meg kell szenvedni. Mi ugyanis nem Szolnokon lakunk, mar általános iskolás koromban heti egy alkalommal bebuszoztam Szolnokra, majd kibuszoztam a tanárnő lakására, este meg ugyanígy vissza hazáig.- Általános iskolás korodban a gimnazista könyvből kezdtetek tanulni a tanároddal, vagy valami egyszerűbb, gyerekfokon?- Felnőttfokon. Eszünkbe sem jutott, hogy gyerekeknek szóló nyelvtant szerezzünk - mivel úgy tudjuk, ilyen nincs is ma Magyar- országon -, hanem rögtön adr.Mó- ritz György féle olasz könyvvel kezdtük.- Nem volt ez túl nehéz egy gyermeknek?- Egyáltalán nem. Mindkettői lelkesedtünk az olasz nyelvért, így érthető, hogy nem tűnt nehéznek, hanem gyönyörűségesnek.- És az évvégi olasz jegyek hogy kerülnek a bizonyítványodba?- A tanárnő, aki tanított másodikos koromban, javasolta, hogy év végén jó lenne levizsgáznom a gimnáziumi tananyagból, hogy legyen valami maradandó nyoma - a nyelvtudáson túl, persze - annak, hogy olaszul tanulok. Megbeszéltem az osztályfőnökömmel, aki utánajárt, hogy lehetséges-e ez. Mezőtúrra kellett elmennem vizsÍ ;ázni,mert csak ott volt legköze- ebb olasztanár.- A gimnáziumi anyagból hogy tudtál a Móritz-féle könyvből levizsgázni?- Ezt a könyvet ekkor félretettük, megvettük a gimnazista olasz könyveket, ezután ebből tanultunk, de ez nekem már nagyon könnyű volt, mert a Móritzban sokkal előbb jártunk a nyelvtanban,- Azt mondtad, másodikban határoztad el, hogy levizsgázol, ezek szerint egy év alatt két év anyagából vizsgáztál?- Kiben az évben fogok két év anyagából. Most a Tiszaparti Gimnáziumban vizsgázok majd, ezért annyiból lesz egyszerűbb a dolog, hogy nem kell annyit utazni. Most viszont ez a nyelvtan egy icit nehezebb, szorgalmasabbnak ell lennem.- Nem lett volna egyszerűbb, ha inkább állruni nyelvvizsgára jelentkezel? Úgy tudom, a felvételinél azt is beszámítják.- Nekem így volt inkább kedvem. Ez így sokkal színesebb, érdekesebb. Lehet, hogy furcsán hangzik, de jó volt érezni a vizsgákra készülés hangulatát, tetőzni, megoldani a problémát. Én ezt így nagyon élveztem.- Mit szólnak az iskolában ezekhez a különleges vizsgakérelmeidhez?- Különösebben semmit sem, de talán örülnek neki, úgy gondolom. - És az osztálytársaid?- Ez nemigen téma közöttünk. Én szép csendesen csinálom a dolgom, járok az olaszra - mindenkinek megvan a maga dolga. Ez volt hát Tihi Móni különleges esete az olasz nyelvvel. Ilyen módon kellene szeretni egy-egy idegen nyelvet mindannyiónknak, nem sajnálva az áldozatokat sem, s akkor talán néhány év múlva kikerülne hazánk ebből az idegennyelvi analfabétizmusból, amibe bizony alaposan belesüly- lyedtünk. (-iksz-) Lelki dolgaink Az öngyilkosságról A fitalok körében sem ismeretlen kérdéssel állunk szemben. A környező világ emberibbé válásával legalább olyan hatékonyan lehetne orvosolni e jelenséget, mint a fehérköpenyesek Igyekezetével. A társadalom átrendeződik. A szilárdnak hitt támaszok túl gyorsan lazulnak meg. A ti zen-huszonévesek közül is sokan sodródnak a társadalom peremére. Nincs traglku- sabb, ha ifjú kezek közül csúszik ki a kapaszkodó. Bár messze vagyunk már attól a középkori angol gyakorlattól, hogy azt az embert, aki életének önkezűleg vetett véget, útkereszteződésnél, szívét karóval átszúrva, arcára nehéz köveket helyezve temették el - mégis gyakorta nem együttérzésben, hanem megvetésből van része a végletekig eljutott embernek. Tudnunk kell azt is, hogy az öngyilkosság nem "pillanatnyi elmezavar" következménye, tehát nem elmebetegség, aminek egyedüli tünete az önpusztítás. Az persze igaz, hogy a kritikus helyzetben lévő ember sajátos lelki változáson megy át, míg öngyilkosságot kísérel meg. Ana, hogy milyen veszteség, megoldhatatlannak tűnő helyzet vezet a suici- diumhoz /öngyilkosság/, nincs szabály. Kívülálló számára gyakran banálisnak hat az ok, de feszültségtűrő képességünk, problémamegoldó kapacitásunk lényegesen különböző, s eltérő a szociális helyzetünk, kapcsolati hálózatunk is. A kilátástalannak megélt helyzetben az öngyilkosság gondolatáig eljutó ember nem tud szabadulni problémája súlyától, erre gondolatban számtalanszor visz- szatér. Környezetének eseményeiből is főként azokat érzékeli, amelyek ezt a kedvezőtlen állapotot erősítik. Hangulata nyomottabbá válik, emberi kapcsolatai egyre inkább meglazulnak. Ebben az egyre mélyülő válságban azonban több mint 90 százalékuk ad valamilyen jelzést környezetének, leginkább a családtagoknak, barátoknak, egészségügyi személyzetnek. Jó lenne megértenünk mind többször ezt a segélykiáltást, ami gyakran nem is szavakban hangzik el. Ilyen jelzésnek kell vennünk a "jelentéktelen", "nem komoly" kísérleteket is /néhány szem gyógyszer bevétele, 1-2 karcolás a csuklón/, melyeknek lélektani jelentősége ugyanaz, mint a befejezett, halállal végződő cselekményeké: az ember elsősorban nem meghalni akar, hanem az eddigi módon már nem tud élni. Ezt támasztják alá azok a megfigyelések is, melyek szerint az életveszélyes állapotba kerülő paciensek eszméletük visszatérte után már aggódnak az életben maradásukért Másrészt az is tény, hogy az öngyilkossági kísérletet elkövető az esetek 60 százalékában újra próbálkozik, s a látszólag veszélytelen módszer vagy méregmennyiség is válhat halált okozóvá. Különböző kultúrák összehasonlító vizsgálata mutatja, hogyúannak népcsoportok, ahol bizonyos helyzetekben erkölcsi norma az öngyilkosság elkövetése: harakirit elkövetők, kamiká- zék. Az európai, keresztény kultúrákban inkább megbélyegzik az öngyilkost. Mint orvosok azt mondhatjuk, hogy az előítéletmentes odafordulás segíthet megérteni a krízisben lévő embert, s egyúttal kivédheti az újabb öngyilkossági kísérlet elkövetését. Amikor ugyanis egy társadalomban megnehezül a pozitív minták követése, sok ember elbizonytalanodik, fokozottabb a krízishelyzetbe /megoldhatatlannak tűnő állapotba/ kerülés veszélye. Ugyanakkor a közveüen környezet mintaadó hatása sem elhanyagolható: azok családjában, ahol már volt öngyilkos, a suicidiumot elkövetők száma nagyobb. A kétségbeesett ember lelki vívódásait, tulajdonképpeni félelmét a haláltól jól érzékeltetik Shakespeare sorai. A válságot kellene felismernünk, szoros emberi kapcsolatokkal, megértéssel, ha keÜ, orvosi segítséggel áthidalnunk. Annál is inkább égető probléma ez, mert a haláloki statisztikában a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések után az öngyilkosság harmadikként szerepel, s hazánkban az utóbbi években lassan, de egyenletesen növekvő tendenciát mutat. Dr. Bagi Mária f mrruKÖR) [ uNiinUotí J Most én szeretném leírni a hazai és a külföldi könnyűzenei listát - írta Mészáros Edig Jászberény, Tímár út 11. szám alatti olvasónk. Ml pedig küldjük az ajándékutalványt. Lássuk az ő slágereit! 1. Boldog karácsonyt (Soltész Rezső) 2. Gyertyák a síron (Délhúsa Gjon) 3. Csók és szerelem (Délhúsa Gjon) 4. Csaó (Step) 5. Dupla vagy semmi (Dolly Roll) 6. Csak neked (Zoltán Erika) 7. így vagy úgy (Csepregi Éva) 8. Csóró vagyok (Csutka) 9. Ábrándos szép napok (Dolly Roll) 10. őszi levél (Délhúsa Gjon) Bokros Péter és az Inconnu Nem akartam ellenzéki lenni "Mindenki annyira lesz radikális, amennyire azzá teszik a jól kiérlelt körülmények. Arra a mondatra, amely egy felelős szolnoki kultúrista szájából elhangzott: "az Inconnu-t ki kell irtani a városból"- akiirtás tossz emlékű szólamából- természetes, hogy a reakció is hasonló élességű lesz. Agresszivitás agresszivitást szül, és ebben a játszmában soha nem a miénk volt a kezdeményező szerep." Az 1982-ben papírra vetett indulatos gondolatokat az Inconnu Művészeti Csoport eseményekben bővelkedő tíz évét összefoglaló kiadványában találtam. A kiirtáshoz annyit: Bokros Pétert, az egyik alapítótagot Budapesten találtam meg, a csoport pedig ma is létezik. Abban, hogy a hatóságok többé- kevésbé rendszeres zaklatásaival szemben napjainkra immunissá váltak, nem kis szerepe volt a Szolnokon eltöltött kezdő éveknek. A Tisza-parti város - mielőtt végleg kivetette volna magából a tőle idegen testet - jövőt sejtetőútravalók- kal szolgált. Betiltásokkal, kitiltásokkal figyelmeztetésekkel és feljelentésekkel. Grafikus vendéglátóm sem jószántából tett ekkora vargabetűt a politikában. Az országos sajtóban elsősorban mint ellenzéki szerepelt- Húszévesen még nem voltak ellenérzéseim a körülöttem lévő közeggel szemben - eleveníti fel a 12 évvel ezelőtti indulást Bokros Péter. - Művészetet akartunk csinálni. A nyugati világból átszivár- gott technikákkal kísérleteztünk. S zolnokon s aj át bőrünkön éreztük, mit jelölt a "három T" - folytatja, miközben a fényképek között keresgél. - A támogatott a tűrt és a tiltott kategóriák közül szerencsétlenségünkre mi a legutóbbiba kerültünk. Ebből aztán automatikusan következett a konfrontáció. A címzett ismeretlen Új művészeti irányzat bontakozott ki akkoriban: a Mail-Art. Posta-művészetnek fordíthatnám, mely a nyugati, perifériára szorult alkotók - kommunista ideológiához közeli /!/ - művészeti irányzata volt Akik nem kerülhettek be a hivatalos állami galériákba, újságokba, rangos művészeti katalógusokba, alkotásaikat postán juttatták el egymásnak, majd azokból kiállításokat rendezhettek.- Abban a pillanatban, amikor mi belefogtunk ebbe, elkezdték figyelni a küldeményeinket, köztük az enyémet is. Megsokasodott a postám. Volt, amikor nem fértek be a ládába a küldemények. Mindez szemet szúrt valakiknek. Mert ugye ki vagy te, akihez New Yorktól Moszkváig a világ minden tájáról levelek érkeznek. Lehetsz kém vagy akármi más, de rendes állampolgár biztos nem - mondja, s közben félreteszi az 1987. október 23- án Londonban készült képeket. Leveleik közül jó néhány soha nem jutott el rendeltetési helyére. ezért némiképp változtattak a címzés módján - tudom meg Pétertől. A boríték bal felső sarkába került a címzett neve, az utóbbi megszokott helyére pedig egy kitalált személynév, alatta a külföldi város létező utcájával, házszámával. A kézbesítő természetesennem találhatta meg a megnevezett személyt, ezért áthúzta a címet, rajzolt egy nyilat a feladóhoz és rábélyegezte: INCONNU, azaz ismeretlen. Nézegetem az angliai fotókat. Az emlékmű előtt álló, ősz hajú idős ember a magyar ellenzék immár közismert alakja, a másik a lengyel Szolidaritás londoni képviselője.- Tíz év után akkor kaptam először útlevelet - jegyzi meg Bokros.- A hazaérkezésünket követő napon újból elvették. Január elseje volt, munkaszüneti nap... Azt mondták, nem magyar állampolgárhoz méltó módon viselkedtünk. Nem részletezték, mit értenek ezen. Később megtudtam, hogy a BBC-ben és a Szabad Európa Rádióban elhangzott nyilatkozatok miatt nehezteltek rám.- Gondolom addigra már megszoktad, hogy a hatalom nem toleráns veletek szemben.- Mi nem akartunk ellenzékiek lenni, de óhatatlanul ebbe a helyzetbe kerültünk. Rájöttünk, először a struktúrát kell megváltoztatni, csak azután, kötöttségektől mentesen alkothatunk kedvünk szerint Sajnos ez nem egészen így történt. Á hatalom felépítése hál’istennek megváltozott, én viszont egy kicsit belefásultam az egészbe. 33 éves vagyok, de az eltelt 12 év alatt megtört a lendület. Előreszaladtunk az időben. A kihallgatásoknak, rendőrségi vizs- álátoknak, fenyegetéseknek, el- obzásoknak napra pontos története van. Ha mindezek egy veterán sebesülései lennének, akkor nem kellene szégyenkeznie neki azért, mert "emlékek” nélkül maradt. Konfrontálj! Dokumentálj! Hozz nyilvánosságra! A súrlódások törvényszerűek, ha az "egyén ellen irányuló agresszív hatalmi törekvésekkel" szemben a művészet kötelességének vallják a kiszolgáltatottság bebizonyítására szolgáló programot: "...Ütközz frontálisan! Intézz támadást! Törd meg! Légy aktív! Emlékeztess!..."-1985 októberében a Budapesti Kulturális Fórum előtt megijedhettek, hogy csinálunk valamit, mert ismét behívtak, ezúttal tartalékosnak. Nem akartam átvenni a behívót, egy ideig nem tartózkodtam otthon. Amikor több nap után hazaérkeztem, már egyből ott voltak a "biztonság őrei". Elvittek egy laktanyába, és minden nap bezártak a ruharaktárba mondván, hogy Bokros elvtárs csak pakolgasson! Megsúgták később, hogy kétnaponta érkezett egy AI-s kocsi, és hogy létemről érdeklődtek. Annak ellenére, hogy mi csak kis halak voltunk, ezt követően az október huszonharmadikák és a március tizenötödikék előtt rendszeresen figyeltek. Én például a követő gárda mindhárom műszakját ismertem. A lehallgatások nem bizo- nyíthatóak, mégis fölöttébb furcsa, hogy amikor a telefonban elszóltam magam, és megmondtam hová megyek, a ház környékéről eltűntek a megszokott arcok, akiket ismerősöm lakása előtt láttam viszont Az igazsághoz hozzátartozik: nem tartóztattak le soha. Másképpen "maceráltak". Direkt ügyeim sem voltak, mert Magyar- országon 1988-ban a hivatalos propagandában még nem létezett az ellenzék. Először ötvenhat 30. évfordulóján kerestek fel, majd behívattak a rendőrségre, és azt tanácsolták maradjak nyugton, ne csináljak semmit. Szerveztünk egy kiállítást. A címe Fighting City, azaz a Harcoló Város volt. A megnyitó előtt két órával megjelent a rendőrség - mindez egy magánlakásban történt- és elkoboztak mindent. Egy órája vagyok Bokros Péternél, mégis harmadjára szakítjuk meg a beszélgetést. Sietős emberek érkeznek. A könyvekkel, magazinokkal, műalkotásokkal zsúfolt néhány négyzetméteres szoba ilyenkor egy titkos kiadóhivatalra emlékeztet. Egy Lennon-szemüveges vékony férfi, nemrég még szamizdatnak számító kiadványok után érdeklődik. Röviddel utána egy lelkes fiatal robog be: holnap tüntetés lesz, plakátok kellenének.- Sok csoportot segítettünk korábban is - folytatja Péter a néhány perces szünetet kihasználva. - Sok szamizdat újságnál a klisék, sziták elkészítését, a nyomdai részt többnyire mi vállaltuk. Gondolok itt a Beszélőre, a Hírmondóra, a Demokratára. Háromszázegyes ______parcella______- Rengeteg embert ismersz. Úgy négy-öt evvel ezelőtt hányán számítottak ellenzékinek?- Pontos adatok nincsenek, de véleményem szerint 150-200-nál nem lehettünk többen.- Több tízezren vannak most A később eszmélők - mint szokott lenni - gyakran túlharsogják azokat, akik előttük jóval többet kockáztattak, mint ők.- Azóta olyan forradalmárnak mutatja magát némelyikőjük - mondja mosolyogva -, hogy bizton számíthat a mozgalmi nyugdíjra, feltéve ha lesz még ilyen. Sok oly at ismerek közülük, áld annak idején semmiben sem mert részt venni, csak csendes támogató volt /Persze ilyen is kell ./Megdöbbentő azért az átváltozásuk. Ez ellen nem lehet mit tenni. Mindig is voltak ilyenek.- A beszélgetésünk során visz- sza-visszakanyarod tunk ’56-hoz. Miért olyan fontos számodra a 34 évvel ezelőtti október?- Ez, ha lehet mondani, a mi vesszőparipánk volt Éreztük, ez az a dolog, melynek kapcsán a emlékéért mindent meg kell termi.- Háromszáz kopjafát faragtunk meg az elesettek és a kivégzettek emlékére. Ezeket a rákoskeresztúri temető 301 -es parcellájában állítottuk fel. Támadtak is sokan minket, mondván, kisajátítjuk magunknak ezt a történelmi eseményt. Rengeteg megemlékezést, kiállítást szerveztünk több évre visszamenően október 23 emlékére. Ezekre nagyon sokan nem jöttek el azok közül, akik napjainkban ’56 ürügyén mindent megtettek, amit csak lehetett. Próbálták kiaknázni ezt a lehetőséget Úgy voltunk vele, ha már mi egyszer odavittük azt az egy kopjafát - amivel nagyon sok problémánk volt -, akkor szeretnénk ezt a művet tisztességgel befejezni. Szunnay Zoltán Készül az emlékoszlop a 301-es parcellába.
