Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-05 / 30. szám

XLI. évf. 30. szám. 1990. február 5-, hétfő Ara: 4.30 Ft Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI POLITIKAI NAPI A Szlovén KSZ kilépett a JKSZ-ből A Szlovén Kommunisták Szövetsége vasárnapi konferen­ciáján úgy elöntött, hogy kilép a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségéből (JKSZ). A ljubljanai tanácskozáson el­fogadott határozat kimondja azt is, hogy a szlovén kommunisták számára befejeződött a JKSZ 14. kongresszusa. A január közepén tartott kongresszus megszakadt, mert Szlovénia, a legfejlettebb jugoszláv tagköztársaság kül­döttei kivonultak a tanácskozás­ról. Mint mondták, így kívántak tiltakozni az ellen, hogy nem ala­kulhatott ki demokratikus vita, és a JKSZ nem képes megújítani önmagát. A vasárnapi konferencia kül­döttei döntöttek a párt nevének - berlini minta szerinti - megvál­toztatásáról is, s meghatározták a párt új helyét és szerepét. A Szlovén Kommunisták Szövet­sége - a Demokratikus Megúju­lás Pártja az európai demokrati­kus baloldal autonóm részének tekinti magát, s kapcsolatba kí­ván lépni a Szocialista Intemaci- onáléval. A szlovén párt kész együttműködni Jugoszlávia minden politikai szervezetével, de előzetes feltétel nélkül - szö­gezték le. ÉVTIZEDEK ÓTA NEM TAPASZTALT ÉRDEKLŐDÉS KÖZEPETTE Ma összeül az SZKP KB Hétfőn ül össze az SZKP Köz­ponti Bizottsága, hogy a tervek szerint megvitassa a párt ősszel megrendezendő XXVIII. kong­resszusának állásfoglalás-terve­zetét. Az ülést évtizedek óta nem tapasztalt felfokozott érdeklő­dés, rendkívül aktív politikai közélet, mindinkább éleződő belső feszültségek, komoly gon­dok és mindezekből fakadóan sok- irányú találgatások előzik meg. A humánus, demokratikus szocializmus megteremtését cé­lul kitűző tervezet kidolgozása olyan időszakban folyt, amely­ben viharos tempójú változások jellemezték az ország és a kör­nyező külvilág életét. Az ország legnyomasztóbb gondja a rossz gazdasági helyzet, az egyre rom­ló közellátás, ami érthetően csök­kenti a jelenlegi vezetés iránti bi­zalmat, legyenek annak meghir­detett céljai bármennyire vonzó­ak is. Sokan már az ország közeli széteséséről beszélnek a lángban álló Kaukázus és a békésen for­Melyik felét válasszuk meg a képviselőnek? A hét végén magánemberi minőségemben hallgattam végig egy országgyűlési kép­viselőjelölt bemutatkozását jövendőbeli választói előtt, így semmiképp nem mon­dom el ki volt az illető, és melyik párt támogatta, ne­hogy megsértsem a választá­sokra kiadott sajtóetikai kó­dexet. Ám az ügynek min­denképp volt közér­deklődésre is számot tartó konzekvenciája, ezért adom közre a tapasztalatomat. Megjelent hát az elfogult jelölt a polgárok tisztes gyü­lekezete előtt, és elmondta nacionáléját: alighanem azt gyűjtötte csokorba, amit a legfontosabb tudni róla. A széksorokban viszont ezen­közben a legkülönbözőbb erővonalak gerjedtek: látni­való volt, hogy vannak, akik­nek nem tetszik az illető, ők már feszelegtek, és alig vár­ták, hogy beleköthessenek. Viszont sokan szimpatizál­tak a bemutatkozó úrral, az ő együttérzésüket elégedett arckifejezésük nyilvánította ki. Amikor a képviselőjelölt elmondta mondókáját, azon­nal hadra keltek a széksorok­ban ülők. Az első szót kérő meglehetősen arrogánsán tá­madt neki a közéletben nem túl jártas bemutatkozónak, és néhány gáncsoskodó kérdés­sel alaposan zavarba hozta. Ezután egy felkészültebb ví­vó lépett a pástra, ő a szakma oldaláról kezdte puhatolni az irigylésre méltó helyzetben egyáltalán nem lévő jelölt je­löltet. Ilyeneket kérdezett tő­le: mi a véleménye a skandi­náv szociáldemokráciáról? Van-e saját egészségügyi programja, és ha igen, mi az? Mi legyen a bérrel, a földdel és az árral? Egyszóval olyan kérdéscsokrot helyezett az asztalra, melyre ha az illető válaszol, ez az ország már meg van mentve a csődtől. Még szerencse, hogy szót kért az ellentábor is, és egy szimpatizáns végre elmondta azt, amit úgy vélem valóban várhatunk egy-egy ilyen is­merkedő beszélgetés során. Nevezetesen, adjon képet magáról az, aki a Parlament faragott széksoraira pályá­zik; vizsgázzon közéleti al­kalmasságból, politikai jár­tasságból, és bizonyítsa be, hogy indíttatása a közjót cé­lozza. De ne legyen kvízmű­sor egy-egy ilyen összejöve­tel, hiszen az Országházban olykor atomerőművek sorsá­ról, vízlépcsők ügyében vagy bányák megnyitásának kér­désében kell dönteni, s ilyen szakmai régiókban már nem biztos, hogy jártas lesz bár­melyik honatya. Ám ezért lesz mögötte egy szakmai team, amelyik segít majd ne­ki megválaszolni az országot foglalkoztató sorskérdése­ket. Az illető véleményem szerint is emberi arcát mutas­sa meg. És arra adjon garan­ciát, hogy nem fogja végig­aludni az Országgyűlés elkö­vetkező ülésszakait, - ha ne­tán megválasztják.- pb ­rongó Baltikum eseményeit kö­vetve. Nagy aggodalmat keltett a pártvezetés bizonyos köreiben a Litván Kommunista Párt önálló­vá válása, kiszakadása az SZKP- ból. A hatalmas országban több he­lyütt a tagság, az alapszervezetek nyomására sorra mondtak le fel­sőbb szintű pártszervek vezetői, például Tyumenyben, Volgog- rádban, Csemyigovban. Másutt érezhetően megnőtt az átalaku­lással szembeni konzervatív el­lengőz. /Folytatás a 2. oldalon/ Az MN Helyőrségi Klubban dr-Fügi Sarolta osztályvezető főorvos nyitotta meg a napokban a pomázl munkaterápiás intézet betegeinek képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítást Megtekinthető február 16-ig szombat kivételével naponta 10-18 óráig. MASZEK VAGYONELSZAMOLTATAS? Betörtek az MSZP szolnoki irodájába Megkerültek a hívatlan látogatók Mérséklődő szél Keleten is csökken a felhőzet, majd változóan felhős idő várható, több órás napsütéssel. Az éj­szaka képződött köd egy része napközben is meg­maradhat. A gyakran erős, illetve viharos északnyugati szél késő délutántól mindenütt mérséklődik. A legala­csonyabb nappali hő­mérséklet 5 és 10 fok kö­zött alakul. (MTI) Országos visszhangot keltett a hfr, hogy ismeretlen tettesek pén­teken este Szolnokon behatoltak a Magyar Szocialista Párt Tófenék utcai városi irodájába, és maguk­kal vitték apárt tagnyilvántartását, tavalyi pénzügyi iratokat és több magnókazettát, melyek pártren­dezvényeken készültek. Áz elkö­vetők a helyszínen SZDSZ-jel- vénnyel ellátott matricát hagytak, így érthető, hogy a tetteseket a Szabad Demokraták tagjai vagy szimpatizánsai között gyanították. Az SZDSZ aktivistái is munkához láttak, és előbb a tettesek kerültek meg, majd a rendőrség az iratokra is rátalált. Gyarmati Csaba 35 éves he­gesztő, a Hídépítő Vállalat dolgo­zója - egyébként egészségügyi ok­ból leszerelt hivatásos katona - és Patvaros Attila, a Miskolci Építői­pari Szállító Vállalat 32 éves dol­gozója - bevallásuk szerint - pén­teken este 8 és 9 óra között matri­caragasztás közben azt konstatál­ta, hogy nyitva van az MSZP iro­dájának bejárati ajtaja. Bementek az épületbe, ahol senkit nem talál­tak, viszont 'számtalan ügyiratra leltek, amelyekről úgy vélték, hogy izgalmas információkat tar­talmaznak. Amint Gyarmati Csaba elmondta, elsősorban arra voltak kíváncsiak, vajon tartalmaz-e olyan tényeket az irathalmaz, amely segítséget adna a pártva- gyon "maszek" elszámoltatásá­hoz. összepakoltak hát mindent, amit találtak, és az iratokkal, a magnókazettákkal valamint egy köteg képviselőjelölti szórólappal a fővárosba indultak, hogy zsák­mányukat eljuttassák az SZDSZ egyik országos vezetőjéhez. Pes­ten betértek egy presszóba, ahol a rádió híradását hallgatva döbben­tek rá, hogy országos botrány lett az ügyből. Pánikba estek, visszain­dultak Szolnokra, ám útközben a 48-as kilométerkőnél megszaba­dultak kompromittáló terhűktől, a papírokat és a kazettákat az út szé­lén kipakolták a kocsijukból. A két férfi - az SZDSZ felszólí­tására - vasárnap hajnalban önként jelentkezett a Szolnok Megyei Fő- kapitányságon, ahonnan először elküldte őket a kapuügyeletes, ám egy későbbi időpontban mégis be­jutottak, és elmondhatták, hogy mi járatban vannak. A rendőrök a megjelölt helyszínen megtalálták (Folytatás a 2. oldalon) Hálaadó megemlékezés - Díszdoktorrá avatás - Találkozás a hadügyminiszterrel Tőkés László hétvégi programja Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter szombaton budapesti szálláshelyén felkereste a ha­zánkban tartózkodó Tőkés Lász­lót és családját - tájékoztatta az MTI-t Keleti György ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szó­vivője. A magánjellegű találko­zón elsősorban a romániai forra­dalom időszakában megvalósult magyar-román katonai kapcso­latokról, illetve Tőkés László szerepéről esett szó. A temesvári lelkész többek között tájékoz­tatta Kárpáti Ferencet arról: a magyar katonai vezetés kérése is hozzájárult ahhoz, hogy a nehéz napokban, s azóta is, messzeme­nő körültekintéssel gondoskod­tak róla, és óvták őt a román hadsereg tisztjei és katonái. Fel­vetette - amivel a honvédelmi miniszter egyetértett -, hogy az erősödő magyar-román katonai kapcsolatok részeként nemes gesztus lenne e katonák mintegy (Folytatás a 2. oldalon) A megyében a hétvégén több olyan mérkőzést játszottak, amelyen rendkívül nagy volt a tét. A jégkorong OB I-ben a Lehel SC az FTC csapatát fogadta. A jászberényiek csoportelsők, a bajnoki címért kiírt rájátszás résztvevői, ők veretlenségük megőrzésére törekedtek. A ferencvárosiaknak viszont győzni kellett ahhoz, hogy az első he­lyért folyó rájátszás másik résztvevői legyenek. Nos, ezúttal a fővá­rosiak terve valósult meg, 6-3-ra győztek a Jászság központjában. A férfi kosárlabda NB I A-csoportjában a Szolnoki Olajbányásznak győzni kellett volna ahhoz, hogy a legjobb nyolc között folytathassa a rájátszásban. A zsúfolásig megtöltött tlszaligeti sportcsarnokból azonban a szolnoki nézők lógó orral távoztak, mert a Tungsram - ha hosszabbításban is -, legyőzte a végére visszaesett szolnoki gárdát. Képünkön Fésűs /világos mezben/ tört be a Tungsram palánkja alá, a másikon pedig az egyik jászberényi gól előtti pillanat látható. Tudósításaink a 7. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents