Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
Magazin Olvastae? Csalog Zsolt kedves műfaja a személyes hitelű dokumentumportré, írásainak nagy része ebben a műfajban fogant. Az Egy téglát én is letettem c. kötetében olyan modelleket választ, akiket a felszabadulás után megindult politikai átalakulás állított a magyar történelem színpadára, prolitársorból jö egyszerű embereket, akikre az ’50-es évek ellentmondásos korszakában kiemelt szerepet osztott a politika - hogy mm később elejtse, ismét a perifériára seperje őket. Szolgálat, siker, majd a mellőzöttség keserűsége, de ezen is átvilágít a hűség az eszméhez - ez a visszatérő képlete ezeknek az életutaknak. A látásmód, a történet megélése, értelmezése persze mindig egyedien szubjektív. "Én reprodukálni akarom őket, emberi valójukban, hogy fogható közeibe hozzam ezeket az embereket. És azt a kort. A kép helyes értése, kritikus olvasata legyen a felnőtt olvasó dolga." - írja könyvének fülszövegében a szerző. Az Egy téglát én is letettem 1989-ben, a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg. Negyvenötbe a választáson a városban mink győztünk, a Magyar Kommunista Párt. Negyvenöt százalékkal elsők lettünk, a megyébe meg Túrke ve után a másodikak! A magunk erejibül tudtunk győzni, minden erőlködés nélkül - negyven hétbe már nem. Negyven hétbe már lecsúsztunk, alulmaradtunk a Kisgazda reakcióval szembe. Pedig nem a mi munkánkba vót a hiba, mer a gondos előkészítés minden ^szempontbul hiánytalanul megtörtént - csak addigra a jobboldal nagyyon erőre kapott. Mink mindent megmozgattunk, meg még Szolnokiul is kaptunk segítséget - a Restár elvtársék szervezése nagyon kitűnő vót, de minállunk sajnos egy kicsit balul ütött ki. Tudnéllik Szolnokiul kaptam én két teherautót, jól megrakva szolnoki elvtársakkal, akik körbejárták a megyét, mindenütt leszavaztak. Én biztosítottam is a dógot, a szavazóhelységbe minden el vót rendezve a fogadásukra - csak közbe a szocdemek tisztára behálózták a várost, pártőrséget állítottak a szavazóhelységek elé, és ahogy észrevették az idegen arcokat, lecsaptak. Rajtaütöttek a mi csapatunkon a szavazókörbe, és le akarták tartóztatni az embereinket. Persze rögtön ott termettem. A szovjet Városparancsnokság ilyenkor is mindig segített, csak a telefonho kellett nyúlni,- Halló, drasztutye!- Drasztutye, mi a probléma tovaris? Elmondtam hamar hogy mi a bajjom, félig oroszul, félig magyarul, már ott is vót értem a dzsipp - űk nem avatkoztak bele, csak vezettek engemet, meg a fellépésükkel segítettek. Nem vót fegyverük a szocdem őröknek, csak az üres farzsebüket csapdosták, meg handaban- dáztak ott, hogy azonnal le kell tartóztatni ezeket választási csalásért, át kell adni űket az ügyészségnek! De szemtelenül, szitkozódva, mocskos szavakkal!- Ne beszéljetek itt összevissza - mondom nekik -, menjetek dógotokra! NEM, űk nem mennek sehova, űk letartóztatják most ezeket!- Tudtommal még egyellőre nekem van itt jogom letartóztatni valakit, nem tinektek! - mondom nekik. » De nagyon meleg vitám vót velük, nagyon kemény vitám! Utóljára nem is tudtam mást csinálni, jelképessen le kellett tartóztatni a szolnoki elvtársakat, be kellett hozni űket a két teherautóval eggyütt a Városházára - ide a mostani Városi Tanácsra, csak akkor még Városházának hittük.- Na gyertek akkor tik is velem, nézzétek meg a saját szemetekkel, hogy le vannak tartóztatva ezek az emberek! De aztán sikerült ügyessen meg is szöktetni űket. Elől bevittem a letartóztatott elvtársakat a Városháza főbejáratán, a szocdem őrök kinn maradtak a kapu előtt, a teherautókat hátra állíttattam a hátsó bejárathoz - aztán fél óra után, ahogy a szocdemek már nem figyeltek annyira, mondtam a két gépkocsivezetőnek:- Elvtársak! Gyorsan! Gyújtsatok befele! A többinek meg: - Tik meg hamar ugráljatok fel elvtársak, húzódjatok jól le, ászt nyomás Karcagra! Mikor később ászt jöttek nekem ezek a jobboldali szocdemek, hogy- Hová rejtetted az embereket?!- Halljátok - mondom nekik -, én nem tudom hova lettek! Hát itt álltatok a kapuba, nem láttátok hova mentek? De addigra már a mieink Karcagon szavaztak, meg a jóisten tudja hun még, ugyanevvel a manőverrel leszavaztak körbe a környéken! Na mondom negyven hétbe már nem bírta megismételni az Emkápé a negyvenötös számarányt - de azér evvel, hogy nem engedtünk a /részlet/ reakció erőinek, az erkölcsi győzelem mégiscsak a miénk lett. A negyvenhetes választások után a mi munkánk nagyon megnehezült. Az ellenség vérszemet kapott, és nagyon sok meggondolatlan ember helyezkedett szembe velünk. A Kisgazda fölényt, a koalíciót, a paritásos gondolatot teljes győzelemnek vették, "győzött a többség, le a kommunista polgármesterrel, le a kommunista rendőrséggel!" - ilyen hangok mentek akkoriba. Egymást érték a panaszok, feljelentések, legtöbbször név nélkül, mindenütt az intrika, áskálódás, már megállás nélkül csak igazoló jelentéseket írtam - asszittem beleroppanok. Kellett, már nagyon kellett akkorra a fordulat, hogy az ellenséges túlerő el ne seperje a szocialista vívmányokat! Dógoztam szakadásig. Egész nap a megfeszített rendőrségi munka, hatalmas körzettel, rekvirálás, nyomozások, kihallgatások, házkutatások, minden, akkor mellette a Nemzeti Bizottság, a Népbíróság munkája, meg a tetejibe még a Közalkalmazottak Szakszervezete - én alapítottam még negyvenötbe, ászt az is az én nyakamon maradt -, este a pártközi értekezletek, éjszakába nyúló viták a jobboldali szocde- mekkel, kisgazdákkal, utána reggelig bizalmas jelentéseket írni - épp elég vót. De soha nem tévesztettem szem elől akkor se a költő örök érvényű szavát, hogy "dolgozni csak pontos- san, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!" Igen. Negyven nyóc - közeledett már a két munkáspárt eggyesítésinek az ideje, az úgynevezett fúzió. Nagy munka megin, körültekintő előkészítés - ez is az én dógom vót! Evvel is én lettem megbízva! Mer MINDEN az Államvédelmi Hatóság kezibe vót! Nem vót ez jó, én tudom - de hát akkor ez vót. Elősszöris ugye le kellett selejtezni a Szocdem Párt tagságát. Nem vót hálás feladat, sok akkori Eszdépétaggal kerültem szembe ezen keresztül is, főleg kisiparosokkal. Nem a származásuk miatt! Hisz én magam is kisiparos vótam, és nem is ragadtam meg magamat soha! Hanem a lehetetlen állásfoglalásuk, az örökös ellenvéleményük miatt kelletett űket kiszűrni. Van aki máig se érti. Van köztük aki még máma is számonkéri rajtam, hogy mér érdemelte ű ezt éntűlem negyvennyócba. Ha magátul nem érti, hogyan magyarázzam meg neki? Még ollyan is vót akkor, hogy engemet akartak megvásárolni ezek a piszkosok! A fúzió előtt lejött ide Slakta Margit, meg vele Krisztián László Eszdépé-vezető. Es lelkendezve mondja nekem a Slakta Margit, hogy'milyen fényes jövő áll énelőttem, hogy űk üzenetet hoztak nekem Budapestről, majd a Krisztián elvtárs négyszemközt elmondja nekem. Na én persze kútba ejtettem a ragyogó jövőmet, mer el se mentem a megbeszélt négyszemközti találkozóra. Emlékszek: résztvettem a Szocdem Párt eggyik értekezletin - hiába hogy már a mi emberünk elnökölt, de olyan vót az az értekezlet mint a zsinagóga. Létai Mihály ismertette a programot, hogy irányt kell venni az Eszdépé- nek, mer eggyesülni fog a két munkáspárt, meg sattöbbi - de alig hagyták hogy befejezze! "Nem akarunk csajka-rendszert!" "Független demokráciát akarunk!" DE ORDÍTOTTAK! Követelték hogy én azonnal hagyjam el az Eszdépé helységit, ne engedjék hogy eláruljam az állásfoglalásukat - na a végin persze csak győzött a józan gondolkodás, megvédtek egy páran, még kérték is hogy csak maradjak. De bizony a rágalmakbul kijutott bőven nekem is, a Pártnak is, alig győztem hallgatni, csak kapkodtam a fejemet. Tisztára meg vótak azok ott bolydulva! Szinte ÉREZTEK ezek a jobboldali reakciósok, hogy most következni fog valami! Aztán megkaptuk az Emkápé Központi Bizottságának a pecsétes levelit Rákosi elvtárs aláírásával, hogy most már nem kell senkit kizárni sehunnan, hanem most már szőröstül- bőröstül vegyük átal az Eszdépét, úgy ahogy van, és megkezdhessük az eggyesülést. Marosán akkor még szocdem vót! De egy jó, egy nagyon jó elvtárs! Már akkor is! Na persze a mi szocdemeink közt a vezetőségbe megindult a személyeskedés, egymás után jöttek hozzám a karieristák, hogy "ennyi meg annyi munka után csakis én lehetek a küldött", meg hogy "de ugye a polgármester én leszek", meg "én ez leszek", "én az leszek" - hát én nem mondtam senkinek semmit, én nem ígérgettem akkor se. De azér ezt a tülekedést elég jól ki lehetett használni. Pedig nem ígértem én semmit! Ászondtam: ez nem az én feladatom!- Az én feladatom csak az hogy tiveletek megérttessem, hogy ne agitáljatok ellenkező vonalon! Hanem mindent úgy csináljatok, ahogyan a Marosán elvtársiul kapott levélbe benne vót! De hogy ki legyen a küldött, az nem az én feladatom! Közbe persze tudtam már, hogy minden le van rendezve: az Eszdépé részirül a nagyon szolid, igen rendes Létai Mihály elnökhelyettes lessz a küldött, az Emkápé részirül meg én. Na amikor ászt a végin ez kitudódott! Amikor ások beképzelt, nagyhangú szocdem vezető megtudta hogy mi van! Ami ott vót - Ez még egy szép emlék az életembül: amikor az eggyesülési kongresszuson én képviselhettem a városunkat. Előbb még Szolnokon a csoportvezetőimül megkaptam az eligazítást a fontos pártfeladatra vonatkozóan, aztán irány Budapest - Abba az időbe úgy vót: felső káder, középkáder, alsó káder. En ugye a középkáderekhe tartoztam. És bizony a középkáderek akkoriba nagyon ki vótak téve az állandó hellyezgetés- nek. Mink nem nagyon lettünk megkérdezve hogy milyen munkakört szeretnénk, hanem ahun szükség vót ránk, oda állított minket a Párt. Én már negyvenhat végin át lettem hellyezve Szolnokra. Csakhogy ugye ott meg nem vót lakás! A családnak maradni kellett, kétfelé vó- tunk, két hét is elmúlt hogy nem láttam a gyerekeimet - na addig-addig hogy két hónap után visszakértem magamat, nagynehezen vissza is engedtek. De akkor már nem én vótam a Politikai Osztály vezetője. Hanem Koltai József - én csak a beosztott tisztje lettem. Ű meg ollyan ember vót, hogy - szóval másfajta ember vót ű mint én. Iparosember ű is, lakatos, csak - hát űneki azér már mégis vót egy fél cséplőgépje, társas viszonyba vót egy illetővel, nyáron szépen csépeltettek, gazdálkodtak, üzleteltek, mittudo- mén. Mer nem mindenkinek a vénbe vót ez a proletár-tempó, ami énnekem! Úgyhoz - hát nehezen jöttünk ki a parancsnokommal, ez az őszinteség. Pedig akkoriba már nem úgy ment, hogy "na majd ÉN!" - mer már akkor tisztelni kelletett a feljebbvalókat, az utasításokat igenis el KELLETT fogadni, és aszerint kelletett dó- gozni! Meg még valami. Hogy énnekem ugye .öt elemim van. És ezt nagyon éreztem. Hogy bizony ez kevés. Mer addigra már kezdtek az Ávéhánál is előbbre jönni a magossabb képzettségű tisztek, egyre kevesebben maradtunk régiek. Én szerettem a megbízatásomat, hát fontos pártfeladatnak tartottam mindig - a vége mégis az lett, hogy negyvennyóc elejin kértem a leszerelésemet. Nem csak én, mer vótunk akkor egyszerre jó páran ilyenek a megyébe. Meggyes László rajzai
