Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
Eagleburger munkanapja A szabadon választott kormány gazdaságátalakító politikája számíthat a támogatásra XLI. évf. 45. szám 1990. február 22., csütörtök Néplap jAsz-nagykun-szolnok megyei politikai napilap Gáz van, csak a dolgozó kevés Több helyen lehet turistapalackot cserélni A múlt hónapban tartottak tanácskozást Kecskeméten négy megye főenergetikusai, s a megbeszélésen megerősítést nyertek a korábban megjelent írásunknyeket a törvényes 508 műszak helyett 530 műszak alatt volt kénytelen kielégíteni, éppen a szabálytalan felhasználások miatt. Az üzemben most kissé fellélegezhettek, a melegebb napok hatására kevesebb energia fogyott, így már nem kell szombaton és vasárnap is dolgozniuk. Az amerikai külügyminiszter-helyettes találkozói a miniszterelnökkel és pártvezetőkkel Lawrence Eagleburge, az amerikai diplomácia második embere - aki egyben a Kelet-Eu- rópának szánt amerikai támogatási program koordinátora - magas rangú kormányzati tisztség- viselőkből álló népes küldöttség élén érkezett Budapestre, azzal a céllal, hogy tájékozódjék a magyarországi viszonyokról, a támogatási program megvalósításával kapcsolatos kérdésekről, a kétoldalú kontaktusok fejlesztési lehetőségeiről. E széles körű tájékozódás első lépéseként Lawrence Eagleburger és kísérete a szabad választásokra készülő Magyarország belpolitikai viszonyairól kapott átfogó képet Pozsgay Imrétől. / folytatás a 2.oldalon / Családi pótlék alanyi jogon Újabb gyógyszeráremelés Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága üdvözli, hogy az eddig társadalombiztosítási ellátásként, a biztosítási alapba folyósított családi pótlék az elképzelések szerint 1990. április 1-jétől alanyi jogon jár minden állampolgárnak. A testület megítélése szerint a törvényjavaslat életbe lépésével mérséklődnek a társadalomban meglévő jövedelem- és esélykülönbségek. Teljes körűvé tételével olyan rétegek is részesülhetnek ugyanis családi pótlékban, amelyek a biztosítási feltételek hiányában eddig nem szereztek jogot az ellátásra. íly módon családi pótlékra jogosultak lesznek- többek között - a munkanélküli segélyben nem részesülő munkanélküliek, a pályakezdők is. Győrfi István szociális és egészségügyi minisztériumi államtitkár az ülésen elmondta: a középiskolások után járó családi pótlékot a szülők gyermekük 20. életévéig igénybe vehetik majd. A javaslat szerint családi /folytatás a 2. oldalon / Korszerű körülmények között, modern gépekkel töltik a gázt a ban megfogalmazottak, miszerint a propán-bután gázt nagy mennyiségben használják fel szabálytalanul olyan célokra, amelyre nem volna szabad. A nagy térséget kiszolgáló szajoli gázellátási üzem a saját területén fellépő fogyasztói igéA 80 fizikai dolgozó tavaly 34 ezer 599 tonna gázt töltött palackba, azonban a szajoliak munkája még így is kevésnek bizonyul, hiszen téli napokon óriási csaták dúlnak a cseretelepeken, s hiánycikknek számít a meleget, tüzet adó gáz. palackokba. Fotó: Korányi Máté Pál üzemvezető - kalauzunk - elmondja, hogy 12, szakma nélküli dolgozót azonnal tudna foglalkoztatni, annyira égető a munkaerőhiány a kényelmes, igazán nem megerőltető munkát kívánó munkahelyen. / folytatás a 2. oldalon / A 222 méteres hullámhosszon Pénteki lapszámunkban válogatás jelenik meg a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának februári műsoraiból: Új tisztítási technológia Hogy olcsóbban önthessünk tiszta vizet Országosan több tízmilliárdba kerülne az ivóvizek nitrátmentesítése, a nitrátos víz ipari, háztartási és öntözési célokra megfelel, csupán ivóvíznek nem alkalmas. Ez a felismerés vezette el a KE- VITERV ANOX Irodájának munkatársait: egy olyan technológiát dolgoztak ki, amellyel a falvak és kisvárosok önerőből meg tudják oldani a káros anyagok kivonását az ivóvízből. Az új eljárás, amely kémiai reakciókon alapul, egy háromezres lélekszámú kisközségben mindössze 5-600 ezer forintos beruházással megvalósítható, segítségével - az arzén kivételével - az egészségre káros anyagok egyedileg is eltávolíthatók a vízből, így például egy iskola vagy óvoda vízvezetékhálózatába is beépíthető a berendezés. Az új technológiára vonatkozó koncepciótervek már elkészültek és a világszínvonalú tisztítóegység hamarosan a hazai közegészségügyi hatóság bírálói elé kerül. Az új módszerrel két év alatt országosan megoldható lenne - a KEVITERV szakemberei szerint - az ivóvíz nitrátmentesítése, az íz- és szagrontó anyagok, valamint a rákkeltő vegyületek eltávolítása. Ivóvízkészletünk évről évre csökken, ezért nagyon lényeges, hogy a valóban tiszta víz ivóvízként kerüljön felhasználásra és ne ipari, háztartási vagy öntözési célra. Ehhez azonban külön vezetékhálózatot kellene kiépíteni az ivóvíznek és az egyéb célra felhasználható víznek, mint Nyugat-Európa számos országában. A mai pénzszűkös világban erre aligha lesz lehetőség. L.Z. Választási előkészületek A határidő holnap éjfél A pártok és a választópolgárok február 23-án éjfélig jelenthetik be az illetékes választási bizottságoknál azokat a személyeket, akiket jelöltnek ajánlanak a márciusi választásokra - nyilatkozta Mácsay József, a BM Választási Iroda munkatársa az MTI-nek. Elmondta: a bizottságok számára három nap áll rendelkezésére, hogy megvizsgálják: ajelöltek eleget tettek - e a törvényben előírt feltételeknek, azaz összegyűjtötték-e a 750 ajánlószelvényt, rendelkeznek-e választójoggal és magyarországi lakóhellyel, illetve elfogadják jelölésüket.A március 25-i választásokon az állampolgárok kétféle szavazólapon adhatják le voksaikat. Az egyéni választókerületek jelöltjeit névsor szerint tüntetik fel a szavazócédulán, míg a pártok listájának sorrendjét sorsoláson döntik el. Erre február 27-én kerül sor, amikor is a területi választási bizottságok és az Országos Választási Bizottság kisorsolja a listák sorszámait. Az illetékes választási bizottságok február 28-án teszik közzé a jelöltek nevét és a listák sorszámát. A választópolgárok számára fontos tudnivaló: ha a szavazás napján távol lesznek a választói nyilvántartásba vétel helye szerinti lakóhelyüktől, akkor igazolást kell szerezniük ahhoz, hogy másutt adhassák le voksukat. Ilyen esetben mód van arra, hogy ott szavazzon a választópolgár, ahol éppen március 25-én tartózkodik. Ennek jogi előfeltétele: a választói nyilvántartásba vétel helye szerinti illetékes tanácstól igazolást kell kérnie arról, hogy ott törölték a választók névjegyzékéből (MTI) S.L.Malik, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete és felesége tegnap Szolnokra érkezett, és látogatást tett a megyei tanács elnökénél, továbbá megismerkedett a Tiszamenti Vegyiművek tevékenységével, majd fogadta öt a Szolnoki Városi Tanács megbízott elnöke, Rózsa Ferenc. A látogatás során a vendég különösképp az idegenforgalmi lehetőségek, illetve a megye gyógyvizeinek hasznosítása iránt érdeklődött. Képünkön a nagykövet /jobbról a második/ Mohácsi Ottó kíséretében a Tiszamenti Vegyiművekben, ahol Szikszai Ferenc /középen/ műszaki vezérigazgató-helyettes tájékoztatta az üzem életéről. Március másodikára Összehívták a magyar szakszervezetek kongresszusát A Szakszervezetek Országos Koordinációs Tanácsa március 2-ára összehívta a magyar szak- szervezetek kongresszusát - jelentették be szerdai, a SZOT székházában, csaknem félszáz újságíró jelenlétében megtartott sajtótájékoztatójukon a mozgalom vezetői. A háromnaposra tervezett tanácskozás a szak- szervezetek XVI. kongresszusaként indul, s mint a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alakuló kongresszusa folytatódik. A régi SZOT-ba tömörült 19 ágazati szakszervezet átalakulásával létrejött csaknem 30 ágazati, szakmai szak- szervezeti szövetség és száznál több önálló szakmai szerveződés többsége ugyanis már kinyilvánította, hogy érdekelt az országos szövetség létrehozásában, mások az elkövetkező napokban döntenek csatlakozási széndékukról. A kongresszusnak 1600 résztvevője lesz, ebből ezer szavazati jogú küldöttet delegálnak a különféle ágazati, szakmai szak- szervezetek. A tanácskozásra meghívást kaptak a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának, valamint az autonóm szakszervezeteknek a képviselői is, valamint a SZOT-tal szimpatizáló pártok. Jelen lesznek a nemzetközi szakszervezeti szövetségek és az európai szakszervezeti központok képviselői is. A küldöttek március 1 -jén zárt munkaülésen döntenek a kongresszus napirendjéről. A megvitatásra javasolt témák: beszámoló az elmúlt időszakban végzett munkáról, az országos szövetség alapokmánya és programtervezete. Szó lesz a szakszervezeti vagyon hasznosításának kérdéseiről is. (MTI) Tiszafüreden is Kevés jut a város fejlesztésére Üres kamrában bolond a háziasszony - ez a mondás jut eszembe Tiszafüred idei költségvetéséről. Látszólag nem kis összegről, több mint 300 millió forint felhasználásáról van szó, de ennek az összegnek 79 százalékát működési-fenntartási kiadásokra fordítják. Fejlesztésre tehát alig valamivel több mint 63 millió forint jut. Mit kezdhet ilyen csekély pénzzel a város? Nem sokat, annyi szent, csak a legégetőbb feladatoknál végezhet tűzoltó munkát. A viszonylag nagyobb összegeket a szennyvízcsatorna társulat támogatására, a távbeszélőhálózat fejlesztésére fordítják. Egy-két millió forint jut a tiszaszőlősi tornaterem építésének megkezdésére; a vállalati üdülők közművesítésére; a szabadstrand bővítésére; telekkiadásra; útépítésre és így tovább. Fedezet hiányában sok feladat megoldására nincs lehetőség. A rehabilitációs utókezelő építését például le kell állítani, mivel befejezéséhez 25 millió forint hiányzik. A Shell üzemanyagtöltő állomás közművesítési feladataira előirányzott négymilliót sem tudják előteremteni. A Gépipari Kisszövetkezet központi telephelyének kiköltözéséhez sem tudják biztosítani az idén a / folytatás a 2. oldalon /