Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-19 / 42. szám

1990. FEBRUAR 19. Néplap 7 Jégkorong OB I Három év után ismét a feljutásért Jöhet a rájátszás Küszöbön a Vegyiművek Lehel SC-NSZE 13-3 16-0, 5­1. 2-21, Jászberény, 600 n. v.: Zsitva, Kristóf, Lengyel. Lehel SC: Csókási- Vaszjunin 12, Bu­gyi 12, Vlaszov 5/2, Kulikov 3/5, Puskarjov 2/2.Csere: Lajkó /ka­pus / Bállá, Bató, Bálint II, Le­leszi 1, Sipos 2, Kolbenhey er, Simon, Szajka, Szabados, Koha. Edző: Kereső Csaba. NSZE: Csoknyai, Kangyal, Kővári 11, dr.Babai 1, Körösi II, Mayer. Csere: Csóka, Garbóczi, Ger­gely !2, Felker, Kilián, Szakács 2. Edző: Szabó A. Kiállítás 4, ill. 4 perc. A bajnokság utolsó fordulójá­ban úgy tűnt, hogy gólkülönbsé­get javít a Lehel SC, hiszen a 9. percben már 5-0 volt az ered­mény a jászberényiek javára. Ezt követően csökkent a hazaiak lendülete, esett a játék színvona­la. A befejező játékrészben sokat könnyelműsködtek ajászságiak, s ezt kétszer is kihasználták a vendégek. A nap további ered­ményei: FTC-Alba Volán 15-3, Miskolci Kinizsi-Sziketherm HC - elmaradt, mert a pálya nem volt felfestve. A bajnokság állá­sa az elmaradt Miskolc-Sziket- herm nélkül: 1. Lehel SC 44, 243-76, 2. FTC 39 pont 226-73, 3. Újpesti Dózsa 37, 258-86, 4. Miskolc 17 , 120-185, 5. Álba Volán 16,114-185,6. NSZE 13, 89-206, 7.Sziketherm HC 0, 82- 333. A rájátszásban az első he­lyért /4 győzelemig/ Lehel SC­FTC mérkőzésekre kerül sor. A döntő játéknapjai: Február 22, 25, 28-a és március 4-e, Jászbe­rény, 18.30. Február 23, 26-a, március 1-e, Bp. Kis Stadion, 17.30.3. helyért: Újpesti Dózsa- Miskolc, 5. helyért Álba Volán- NSZE. * A Lehel SC jégkorong szak­osztálya - a nagy érdeklődésre Csókásinak nem sok dolga akadt a kapuban való tekintettel - értesíti kedves szurkolóit, hogy a bajnoki döntő jászberényi mérkőzéseire a Le­hel étteremnél lévő hírlapárus pavilonban és a piacnál lévő Im- bisz üzletben a jegyek árusítását megkezdték. A budapesti mér­kőzésekre külön autóbuszokat indítanak, jelentkezni lehet a 12- 193-as telefonon. A szolnoki tűzoltólaktanya Ber­csényi utca felőli bejárata nem tű­nik fel az arra járónak, csupán egy "Vigyázz autó" tábla jelzi, itt időn­ként szirénázó piros kocsikra is le­het számítani a sorompóval bizto­sított sikátorból. Ilyenkor, télvíz idején a sorompókezelőnek is ke­vesebb a dolga mint nyáron. Nyu­godtan böngészi az újságot mele­gen fűtött fülkéjében, a civil ruhá­sokat sem állítja meg, mert tudja, hogy rajtuk kívül a röplabdások is bejáratosak. Több mint négy esz­tendeje így van ez már, ugyanis a Vegyiművek férfi gárdája azóta folyamatosan a tűzoltók tornacsar­nokában tölti mindennapjait. Most, hogy vége a bajnokság­nak és tizennyolc mérkőzéssel a hátuk mögött az NB I-es mezőny B-csoportjának éllovasai, jogot nyertek arra, hogy a mögöttük lévő Kazincbarcika együttesével és az A-csoport két utolsójával, a Va­sassal és a Dunaújvárossal egy né­gyest alkotva összesen tizenkét mérkőzésen eldöntsék, ősztől me­lyik két társulat lehet majd tagja a felsőháznak. A rájátszásnak, ha úgy tetszik inkább osztályozónak, hozott pont nélkül vágnak neki a csapatok, és aki a legtöbbet gyűjti, majd az lesz az A-csoport kilence­dikje, míg a második legszorgal­masabb együttes utolsóként zárja a táblázatot. Liszi Ferenc edző véleménye szerint egy kiegyensúlyozott, kö­zel azonos erőket felvonultatni tu­dó mezőny állt össze, ezért a vég­eredményt megjósolni könnyel­műség lenne. Az ellenfelekről szólva a szakember nem "tapoga­"Megszűnt a simogatás" Edzéslesen a MAV-MTE-nél Szűk két héttel az NB Il-es labdarúgó bajnokság nyitánya előtt folyik a lázas készülődés a Tiszaligetben is. Szombaton dél­előtt a KSC legénysége látoga­tott a megyeszékhelyre egy kö­zös gyakorlás erejéig, ott lestük meg a hazai piros-kékeket. Fá­rasztó, de nélkülözhetetlen ala­pozó munkával a háta mögött a MÁV-MTE már az edzőmérkő­zésekre összpontosít, hogy a mu­tatott játék alapján Szatmári Já­nos vezetőedző eldöntse melyik legjobb tizenegynek szavaz bi­zalmat március 4-én az újonc Salgótarjáni Síküveg SE elleni hazai találkozón. Azt nem lehet mondani, hogy a bőség zavará­val küzd a szakember, tizenhatos felnőtt kerete a három leszerelő­vei - Ladányi, Vadicska, Horváth sokszor tapasztalhattuk, a szé­lekről érkező beadások nem egy­szer tanácstalanságot okoznak a hátsó alakzat soraiban. A kapu­ban még nem dőlt el, hogy Ladá­nyi vagy Kis T. közül melyikük lesz az első számú portás, míg a védőkvartett a Kiss A., Csató, Szilágyi, Rózsavöl­gyi, Földi ötösből fog kikerülni. Középpályán Kiss I., Ágh és a hosszú sérüléséből felépült Mé­száros, valamint Vadicska és Horváth vehető számításba, míg az éltámadók szerepkörére He­gedűs, Kanyári, Szabó és Széná- si pályázik nem egyforma eséllyel. Akiknek pedig egyelőre nem tudnak játéklehetőséget biz­tosítani, azokat meghatározott időre kölcsön adják kisebb egye­sületeknek. Ilyen meggondolás­mazott keményen Szatmári Já­nos. Bevallom, a hátsó salakos pá­lyán szenvedő futballistákat nem irigyeltem. Azon tűnődtem, va­jon a bokáig érő sárban mennyire lehet megfelelni a követelmé­nyeknek. Hogyan lehet ilyen ir­reális feltételek között igényeket támasztani. A koromfekete lé­ben csúszó-mászó játékosok sok mindent gyakorolhattak, csak éppen azt nem labdarúgásnak nevezik, az állandó sérülésve- szélyről nem is beszélve. Becsü­letére legyen mondva a vízibir­kózó feleknek, minden idegszá­lukkal a talpon maradásra töre­kedtek, - bár az nem mindig si­került - megpróbálták az edzői utasításokat legalább elméletben gyakorolni. Nem tudom elképzelni, hogy ne lenne egy ekkora város leg­jobb focistáinak játékra alkalma­sabb területe, miként azt sem, hogy ez a miliő alkotó munkára alkalmas. Pedig két hét múlva már igen nagy szükség lenne rá. Ha netán elmarad, legfeljebb majd szidják az edzőt meg a já­tékosokat. Elvégre az a legegy­szerűbb, mi több, a legolcsóbb. ÍN.IJ A totó 7. heti eredményei: 1. Leverk. - FC Homb 3:1 1 2. Freiburg - Kassel 0:1 2 3. Blau-W 90 - Osnabr 2:1 1 4. Atalanta - Juventus 1:2 2 5. Bari - Internazionale 0:0 X 6. Fiorentina - Lecce 3:0 1 7. Lazio - Cesena 4:0 1 8. Napoli - Roma 3:1 1 9. Messina - Ancona 3:1 1 10. Catanzaro - Reggina 0:0 X 11. Licata - Brescia 0:0 X 12. Triestina - Reggiana 0:0 X 13. Monza - Cagliari Pluszmérkőzés: 0:1 2 14. Verona - Sampdoria 1:0 1 Sárdagasztás edzőmérkőzés helyett /Fotó: T.Z./- bővült ugyan, de tőlük Hatvani és Bontovics veszi át a "harci sípot", ugyanis mához egy hétre ők bújnak angyalbőrbe. Az eddigi tizenegy edzőmér- kpzésen jobbára a támadójáték hatékonyságára fekteték a hang­súlyt, ez annál is inkább indo­kolt, mivel az első hat mérkőzé­sen négyszer vendéglátóként lépnek pályára a szolnokiak. Szatmári János azonban aggo­dalmát sem rejtette véka alá, to- "vábbra is nehézségek mutatkoz­nak a védekezésben, s mint ahogy azt az őszi szezonban oly ból költözik át Dobos a Cukor­gyár együttesének öltözőjébe, míg a jászárokszállási Szécsényi Hatvanban kezdi a tavaszi sze­zont. Az edző szerint elszánt hangulatban várják március első vasárnapját és ahhoz, hogy némi prémium álljon a házhoz, leg­alább a nyolc között kell tanyáz­niuk a táblázaton, ellenkező eset­ben csak a fizetést kapják a játé­kosok. "- Megszűnt a simoga­tás, aki nem teljesít attól meg­válunk, csak a mutatott játék lesz mérvadó a jövőben - fogal­tózik a sötétben" valamennyiüket feltérképezte, illetve már régóta is­meri őket. Az ellenlábas Kazinc­barcikával végig nagy csatát vív­tak a csoportelsőségért, egyetlen vereségüket is tőlük szenvedték el, mégpedig a két csehszlovák játé­kos Pavalek és Sztomil hatásos közreműködésével. A Vasast jól ismeri az edző és a játékosok egy­aránt, többször találkoztak velük, elkelne a csapat háza táján. Habár többen is alkalmasak lennének rá, nem igazán vállalja senki ezt a plusz feladatot. A most folyó három hetes szü­netet arra próbálják felhasználni a fiúk, hogy mégjobban összerázód­janak a számukra február 23-án, pénteken Dunaújvárosban induló mérkőzéssorozatra. Edzőpartnere­iket stabil A-csoportosok közül kon, vajon a tornacsarnok elég lesz-e befogadásukra? - kérdeztem Liszi Ferencet:-Szerintem nem azért látogat­nak minket kevesen, mert itt ké­nyelmetlen a nézőtér, hanem, mert nem elég látványos még a játé­kunk, de azt is hozzátenném, nem tartom megfelelőnek a propagan­dánkat sem. Voltunk mi már hat- százan is ugyanitt, s remélem ha­TOM» tom/ TOMI Állnak balról: Liszi Ferenc edző, Tóth, Fekete, Császi, Szűcs, Hajdú, Soós, Péter Ferenc másodedző. Guggolnak balról: Gulyás, Makai, Illés, Sármán. míg a Dunaújvárosról ez nem mondható el, mert alaposan kicse­rélődtek tagjai az utóbbi években. Éppen ezért Liszi mester szemé­lyesen is megtekintette őket, nem bízva semmit a véletlenre. A jó gazda mindig a saját lovát dicséri, ezért a szolnokiakról szól­va el kell mondani: eddigi sikerei­ket az egységes csapatszellemnek köszönhették. Saját taktikájukat a kívülről indított támadáskombiná­ciók és azok biztosítása jellemzi. Ha a két elemet harmonikusan lesznek képesek alkalmazni az osztályozó során, kitűzött céljuk a feljutás, könnyebben valóra vál­hat. Persze az eddig tapasztalt ne­gatívumokról sem szabad elfeled­kezni. Több mérkőzésen kiütkö­zött a figyelem tartósságának hiá­nya, és egy igazi vezéregyéniség is választják /Szeged, Nyíregyháza/, hogy a rutinszerzést is szem előtt tartsák. Minden valószínűség sze­rint az irányító Sármán hamarosan leszerel, így teljes értékű harcos­ként csatlakozhat társaihoz. Az edző szerint bizonyítási vágy fűti a gárdát, szeretnék önmaguknak és közönségüknek bebizonyítani, hogy a legjobbak között a helyük, de azt is jól tudják, egyetlen könnyű mérkőzésre sem számít­hatnak. Mindössze nyolc tagú ki­csiny, de lelkes társaság vár ugrás­ra készen. A közvetlen utánpótlás képviselői közül elsősorban Ma­kai játéka jöhet még szóba, de a többi tehetséges fiatal - Szilágyi, Budai, Török - is hadra fogható egy-egy sérülés esetén. A közönség vélhetően megsza­porodik majd a hazai találkozó­marosan újból megtelik a játéktér könyéke. Régóta már belépőt sem szedünk, a buszok itt állnak meg a sarkon, végeredményben belvá­rosnak tekinthető ez a terület és mégis kevés az érdeklődő. Hajdú Zoltán, az együttes sokat tapasztalt játékosa szerint ki kell használniuk az ellenfeleknél meg­lévő nehézségeket. Saját magukat egy jó erőben lévő "harapós" tár­saságnak véli, s mivel jó ismerős­ként találkoznak a csoportbeliek­kel, esélyt lát a felkapaszkodásra. Az után érdeklődve, hogy kit tart befutónak? - röviden csak ennyit mondott: a Vasast és a Vegyimű­veket. Szurkolunk érte, hogy úgy le­gyen. /néder/ Vízilabda MK Búcsúzott a Vízügy SE A vízilabda MK legjobb nyolc­ba kerüléséért folytak a csatározá­sok a hétvégén. Hazai pólósaink szombaton a Margit-szigeten, va­sárnap a Damjanich uszodában mérkőztek meg a Vasas gárdájá­val. Az első találkozón a vendéglá­tók 11-8/4-1, 1-2, 3-1, 3-4/ repü­lőrajtot vettek, az első negyedben a gólínségben szenvedő vízügye­sekkel szemben, ráadásul Mohi büntetőt is hibázott. A folytatásban biztatóan alakult az eredmény, si­került ledolgozni a hátrányból, ám a harmadik negyed újra a fővárosi­aké volt, mivel a szolnokiak rendre lekéstek egymás átadásairól. A hajrá jól sikerült annak ellenére, hogy Pintér I. nem értékesített egy négyméterest. Erősen idény eleji formát tanúsító gárdánkból Tóth Cs., Mohi és Nagy T. játszott a közepesnél jobban. * * * Alig tizennégy órával az össze­csapás után újra találkoztak a küz­dő felek, ezúttal Szolnokon. Vajon melyik együttes a kedvezménye­zett, vetődött fel a mérkőzés előtt. Talán a Vasas, mert játékosai szombaton este korábban kerültek ágyba, de korábban is keltek vasár­nap? Netán a Szolnok, aki a vesz­tes mérkőzés után még közel két órát utazott hazáig? A felelet az alábbiakból kiderül. Szolnoki VSE-Vasas 9-12/1-4, 4-3, 1-2, 3-3/ Szolnok, 500 n., v.: Koós, Bíró. Szolnok: Kiss P.-Var­ga, Mohi 5, Kiss Z. 1, Dudás, Tóth Cs., Pintér 1.2, Lukács, Pintér Z., Nagy T. 1, Kiss A..Kiss T./Kapus/. Edző: Cseh Sándor. Vasas: Kósz- Petővári Zs. 3, Kuncz 2, Mészáros, Liebhauser 2, Matusek I, Tóth F. 2, Éppel, Földi 1, Petővári A.l, Rosta. Edző: Kenéz György. Gól - emberelőnyből: 12/6, ill. 7/4, négyméteresböl: 3/3, ill. 0. A hazaiak részéről Varga tette próbára Koszt mindjárt az elején, mégis úgy tűnt a Vasas kelt koráb­ban, mert Tóth F. két perc játsza­dozás után, Kuncz lövését követő­en Kiss P -t támadva vezetést szer­zett, 0-1. Kevéssel később Matu­sek úszott fel a jobb oldalon és balkezes távoli lövése utat talált a rövid sarokban, máris 0-2. Rákap­csolt a Szolnok, Pintér I. révén si­került a szépítés, sőt az egyenlítés is a levegőben lógott, de a tiszta helyzetben lévő Tóth Cs -t vissza­húzták. Mivel a bírói síp néma ma­radt, Liebhauser kontrából növelte a Vasas előnyét, amit Földi és Pe­tővári Zs. is megtoldott egy-egy találattal, 1 -4. A második negyed­ben Kiss P -t Kiss T. váltotta fel a VSE kapujában. Két perc alatt négy gól esett. Először a fiatal Nagy T. parádés húzással szépített, Petővári Zs. azonban hamar vála­szolt, aztán Mohi büntetője vágó­dott Kosz kapujába, majd megint Liebhauser következett. Lábra ka­pott a hazai gárda, Kiss Z. távoli bombája nyomán 4-6 volt az állás. Mindkét oldalon kimaradt egy-egy előny, végül Mohi szép befordulás után volt eredményes, a másik ol­dalon Petővári Zs. lőtt védhetetle- nül, ezután Pintér I. előnynél a blokkoló karokat találta telibe. A harmadik játékrészben nagyot esett a játék színvonala, sok átadá­si hiba és mégtöbb elszalasztott emberelőny jellemezte főként a szolnokiakat. Kuncz és Petővári góljaira csupán Mohi büntetője volt a válasz. A hajrában nem eről­tették a védekezést egyik oldalon sem, felváltva potyogtak a gólok - szám szerint hat -, a továbbjutást már elkönyvelitek tekintették a résztvevők. A két mérkőzés alapján az egy­ségesebb benyomást keltő és fizi­kai fölényben lévő Vasas frisseb­ben kombinált, míg az enerváltan, de tisztességesen harcoló Vízügy sok pontatlan passza miatt nem tudta emberelőnyös helyzeteit ki­használni. Kenéz György: - Úgy érzem ma sokkal fegyelmezettebben játszot­tunk. Pillanatnyilag mi voltunkfel­készültebbek, háromgólos idegen­beli győzelmünket nagy fegyver­ténynek tartom. Cseh Sándor: - Minden tekin­tetben fölényben volt a Vasas. Mi az akarás mellett csak helyenként játszottunk jól, azonban ez biztató lehet a tavaszi szezonra. Változat­lanulfenntartom: kevés volt az ön­bizalom. ni Mai műsor Jégkorong: Lehel SC-Csík- szereda nemzetközi barátságos mérkőzés. Jászberény, 18.00. V _____________J

Next

/
Thumbnails
Contents