Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-19 / 42. szám
1990. FEBRUÁR 19. Néplap 5 A hét filmjeiből Utópia, mint a zeppelinek? Harapós Vonzerővé a kultúra válhatna Szolnok városa az ezredfordulón Ha rémfilm, akkor Hitchcock'. Ebből következik, hogy tágab- ban értelmezve minden horrorfilm hasonlít egymásra, hiszen mindnek a borzongtatás a szándéka. A Madarak-ra emlékeztetünk, hiszen ezt a Hitchcock-filmet a tévé is bemutatta. Frend Goodwin Harapás című olasz-amerikai-japán horrorja annyiban feltétlenül különbözik a nagy rémisztgető előbb említett filmjétől, hogy most nem a madarak szaporodnak el, hanem a kígyók. Már maga ez a tény is magyarázza, hogy sematikus értelmezésben mennyivel borzongta- tóbb lehet ez a film, legalább is számunkra, akik télvíz idején sűrűn láthatunk fekete felhőnyi csapatba összeállt néhány száz varjút. De mennyire megijednénk, ha néhány száz nem mérges kígyó, hanem akár ártatlan vízisikló sétálna velünk szemben az utcán. Szóval a kígyóféléket - sokunk nevében mondhatom - nagyon nem szeretjük. Miben különbözik még F. Goodwin filmje a Madaraktól? Egyszerűen abban is, hogy a Harapást nem Hitchcock rendezte. A nagy borzongtató ugyanis - ahogy mondani szokták - mindig tudta, hogy mennyi só kell a levesbe. F. Goodwin már kevésbé, túlsózta a "főztjét". A nézőket rémisztgető kígyók nem is akármilyen gonosz jószágok, hanem egyenesen kísérletiek. Olyan borzasztó tulajdonsá- gúak, hogy akit - tehát embert - megmamak, az annyiban maga is valamiféle "kígyó ősanyává" változik, hogy hányás útján újabb mérges kígyók százait hozza a világra. Ez még így leírva is rémisztő, meg gusztustalan, annál kutyább mindezt látni is! Márpedig aki megnézi ezt a filmet, még ennél is "különb" dolgokat láthat. Mert naná, hogy egy rusnya dög megmarja azt a kedves, szimpatikus fiatalembert, aki a film főhőseként a forgatókönyvíró elképzelése szerint - ez persze teljesen tudománytalan - kígyó-emberként pusztul el. A végkifejletet még a Ha a világon mindenki ilyen volna című filmből átemelt gondolati panelek sem tudják megakadályozni. A film "Csak 16 éven felülieknek" megszorítással került forgalmazásra. Hozzáteszem: "Csak erős idegzetű felnőtteknek!" F. Goodwin nagyon tehetséges, nagyon érti a mesterségét, és talán így jutott el filmjével az emberi tűrőképesség határain túlra.-tiViharos munkaértekezlet volt a Damjanich Múzeumban. A múzeumi szervezet, a vidéki múzeumok jövője, megfaragott költségvetése, az infláció okozta csökkenő lehetőségek zaklatták fel a kedélyeket. S általában a kultúra jövője. Az értékek védelme, lehetséges megőrzése. Az, amely a választási csatazajok közepette nemhogy hallgatásra, de szinte némaságra ítéli a múzsákat. Ezért tértem be a "Torkolat” új irodalmi kávéházába, hogy csendesen, halk muzsika közepette rendbe szedjem csapongó gondolataimat, lehűtsem felforró- sított indulataimat. A falon egy képet nézek. Már régebbről ismerem. Szolnok a jövőben, az ezredfordulón. Úgy, ahogyan egy gazdag fantáziájú fotós megálmodta a húszas években. A ma is álló két-három emeletes /többre nem merészkedett!/épületek fölött magasvasút csörtet. A levegőben zeppelin, kétszámyú repülők, a földön villamos, s automobilok. Általában a sürgés-forgás, a nagyváros csalhatatlan jelei. Olyan típusú járművekkel, olyan di vatú ruhákkal, amelyek a kép készültekor a legmodernebbek, legújabbak voltak. A megyeszékhely jövője ez. Az ötvenéves fejlődés kivetítése: Szolnok 1869-ben 15- 16 ezer fős város, s a kép elkészítésekor közel 40 ezres. *** íme, itt vagyunk az új évezred kapujában. Szolnok nappali lakossága meghaladja a 100 ezer főt. A reggeli vonatok ontják az álmos embertömeget az aluljáróba. A Vegyiműveknél, Cukorgyárnál, más üzemeknél megálló buszok, s a pályaudvarra befutók szinte kiborítják a siető, rohanó embereket, hogy majd 8-9 óra múlva ismét gyomrukba fogadják őket,s Tószegre, Várkonyba, Rákócziba, Besenyszögre vigyék. Elég egy kis műszaki hiba az egyik sávban, hogy hirtelen a Holt-Tiszáig, olykor Szajolig álljanak, s lépésben haladjanak a személygépkocsik. Nyáron pedig 4-6 óra között kocsival elindulni is kár a négyes főúton. A városban kamionok, répát és bűzölgő, csepegő répaszeletet szállító pótkocsis járművek rázzák, szennyezik a várost. Az úgynevezett szolnoki "aluljáró" csak arra jó, hogy öregek, betegek, mozgássérültek bosszankodjanak, kerüljenek vagy szenvedjenek lépcsőn le, lépcsőn fel. A jövőt megálmodó, montázst készítő művésznek igaza volt. A város nyüzsög. A városban a közlekedés - ha a légben, s a levegőt nem szennyező villamos tekintetében nem is - elhatalmasodott, nagyvárosivá vált. Még nagyobb mértékben, mint ezt maga is el tudta képzelni. Szolnok jelentős városként él az átutazó, az itt megforduló szemében. Színháza, múzeuma, táncegyüttese, kórusai, zenei oktatása jegyzett, s veszik a TOMI mosóport, itt készül az a papír, amit számítógépekhez, másológépekhez vehetnek meg közületek, sőt itt kísérletezték ki azt a finom, vékony papírfajtát, amire a "Tények könyvét" nyomják: vékony, többszáz oldalas könyv nyugati minőségben rányomható, viszonylag kézbevehető, vékony kötetben. De a MEZŐGÉP, s más vállalatok sem állnak rosszul. S itt van egy 1876-ban létrehozott megye központja. Itt intézik a megye településeinek sorsát. Sokan azért járnak be, mert "dolguk van a megyénél". Ez a mai, 1990 eleji kép. De ilyen marad-e? *** Hídkötvényeket vásárolnak a város lakói, hogy támogassák, siettessék a négyes főút elkerülő szakaszának megépítését. S pár év múlva reméljük át is adják. A ma tűrhetetlen forgalom megszűnik, nem rázkódnak a házak, ablakok, jobb lesz a levegő, gyorsabb, biztonságosabb a belső közlekedés. Ám ez az út elviszi mindazokat, akik most járműveikkel nemcsak áthaladnak, de meg is állnak a városban: kávézni, vásárolni, pár órára megpihenni. A választások után, már ősszel, tehát méghamarabb átalakul a vidék közigazgatási szerkezete. A megyék tanácsai egyszerű hivatalokká /fő- és alispáni?/ alakulnak. A városok, települések önállósága megnövekedik, nem függenek majd a "megyétől". Nem kell már ügyes-bajos dolgokat intézni a "központban": reggel felkerekedve mikrobuszokkal, kocsikkal bejönni ügyeket előmozdítani, s a pénzt költeni szolnoki vendéglőkben. Várhatóan átalakul a termelés szerkezete is, bár ez lassúbb folyamat. Megszűnik számos üzem, csökken az alkalmazható adminisztrátorok, gépírók száma. Vele csökken azoknak a bejáróknak a tömege is. Nagyon valószínű, hogy előbb ők kerülnek majd elbocsátásra, s nem a helybeliek, hisz nem lesz munkahely, ami megengedheti magának, hogy az emelkedő közlekedési díjakat megtérítse. S velük együtt csökken majd a szolgáltatásban, közlekedésben dolgozók száma is. De nem sorolom tovább. Az átutazni kényszerülők, a megyei hivatalokba /nemcsak tanácsra!/ járók, veszteséges munkahelyen dolgozók kivonulásával jócskán apad majd a város nappali lakossága, sőt az állandók közül is többen távozni kényszerülnek, nem találván elegendő lehetőséget. A közlekedés zaja, nyüzsgése alábbhagy. De vele haldoklani kezd a város is. *** S itt térnek vissza újra gondolataim az imént véget ért munkaértekezletre. Igen, Szolnok mint kulturális centrum, mint kiépült város vonzhatná az embereket. Betérés- re csábíthatná a pár kilométerre elhaladókat híres ételeivel, gyors kiszolgálásé boltjaival, vendéglőivel, kávéházaival, jellegzetes áruival. Uram bocsá’! - kulturális lehetőségeivel. S ez utóbbival centruma lehetne a tágabb környék településeinek is. Ha igazi városként működne, ha kulturált szolgáltatásokat nyújtana, ha különlegességeivel csábítana. De mi van ehelyett? Régi kis - bár valljuk meg, eléggé rossz állapotú - üzleteit, ahol kiskereskedők, kisiparosok kínálták az árut, rég lebontották. Az elmúlt pár évtized ugyanolyan generális, átlagüzleteket, vendéglőket, presszókat, építményeket teremtett, amit bárhol fellelhetünk, de amit sehol sem szeretünk. Inkább a négyes mellett, a betorkolás környékén kiépíthető néhány "autós csárda” lesz majd kívánatosabb. A művészeket idevonzó, romantikus külsejű Tabánnak nem az a változata valósult meg, amit a VÁTI kidolgozott, s megőrzésre javasolt. Az akkori városatyák ebből nem részesedtek volna. Itt nem törekedtek jellegzetes városrészek megőrzésére /pedig azért voltak ilyenek a Tabánon kívül is/, még egy-egy épület fenntartására sem vállalkoztak. A katonaságnak adták el jó áron, hogy gyors pénzt szerezzenek, a színház körüli telkeket, s engedték, hogy a förtelmes, mindent agyonnyomó toronyházzal tönkretegyék a Tisza Szálló környékét. Bejöhetne valaki megtekinteni azt a múzeumot, amely tudományos kutatás dolgában az ország legjobbjai közé számít. De ez nem látható: két teremnyi állandó kiállítása van csupán, s ez is bezár immár. 15 ezernyi néprajzi tárgyából soha nem készíthettek állandó kiállítást. A 70 milliónyi értéket képviselő képzőművészeti gyűjteményének nincs állandó bemutatója. A híres szolnoki Művésztelep híres alkotásait bemutató állandó képtár hiányzik. Helytörténeti, várostörténeti kiállítás nincs. Hol lehet megvásárolni, megtekinteni a mai művészek alkotásait? Ezért talán bejönnének többen is. S ha nem is a városé, de a megyéé az a híres kerámia, amit itt készítenek: Karcagon, Füreden, Mezőtúron, s már Szolnokon is. Hol láthatók, hol vehetők ezek? A Megyei Levéltár, s hihetőleg a Megyei Könyvtár is azzal foglalkozik, hogy a kutatási, olvasási időt csökkentse, mert világítás, fűtés, szolgáltatás pénzbe kerül. Ki fog akkor a környékről bejárni? Kinek gyűltek össze a könyvek? Mert azt nem kérdem, kinek gyarapítsák a jövőben? Erre ugyanis pénz sincs. Kinek teremtsenek szolgáltató- ipart, szállodahálózatot? A helyiek csak mérsékelten szoktak ilyesmivel élni. Vidékiek akkor, ha más egyéb is van, amiért Szolnokra utazzanak. Elképedne az az idegen, aki megtudná valamely /sajnos nem létező/ sportkiállításon, hogy ebből a vidéki uszodából nagyobb számban kerültek ki olimpiai és európa bajnokok, mint más nagyobb vidéki városokból, látva a szükség fedett uszodát, s a sátor alatti ötvenest. Talán a színház jó úton van. De maradnak-e a művészek addig, míg az építkezés befejeződik? *** Ám ne soroljuk tovább. Jegyezzük meg, hogy az 1990-es nyüzsgő kép csak látszat. Ugyanúgy utópia, mint a zeppelines, magasvasutas város. Rövidesen múltbeli emlékké válik. Szolnok sajnos nem teremtett életképes magától működő kultúrát, noha azért másfél-két évtizeden át megvolt ennek is a lehetősége. Csakhát megelégedtek azzal, amit egyes emberek, közösségek önmaguk tettek kényszerű helyzetben, dacolva a mostoha körülményekkel, szeretve hivatásukat. Múltként ez is valami, jövőnek kevés. Szabó László Február 23-ig látható a Karcagi Helyőrségi Klubban Vladár László tiszafüredi festő és rajztanár kiállítása. A tárlaton szereplő kisméretű festmények egységes, ugyanakkor érdekes stílust képviselnek.-MészárosMŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Szerkesztő: Szilas péter. Telefon: 44-618. 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Tamási László. Telefon: 41 -133. (A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Régi kedves dallamok - 17.30: Szóváltás. Válogatás a körzeti stúdiók műsoraiból - Zeneturmix -18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. V agy önfelmérés-vállalkozás előtt - Vállalkozói kölcsön vagy újrakezdési támogatás - Terméktőzsde - Hírösszefoglaló) Kossuth rádió 6.20: Pártok választási műsora. Párton- kívüliek Pártja. - 7.20: Pártok választási műsora. Magyarországi SZDP. - 8.05: Hangszemle. - 8.20: A hét zeneműve. Sztravinszkij: Három darab vonósnégyesre. - 8.50: A hét költője: Bertók László. - 9.00- 11.00: Napközben. - 11.05: Hagyomány- ápolók. - 11.38: Kék öböl. John Steinbeck regénye folytatásokban. -12.30: Pártok választási műsora. SZDP. - 12.50: Erdélyi beszélgetés. - 13.00: Klasszikusok délidőben. -14.05: Magyar olvasókönyv - Riport. - 14.35: Kóruspódium. - 15.00: Az olvasás gyönyörűsége. - 15.21: Végvári Rezső: Inaktelki muzsika. - 15.30: Zenei Tükör. - 16.00: Tizenhat óra. - 16.15: Miska bácsi negyedórája. - 16.30: Nyitnikék - Kisiskolások műsora. - 17.00: Eco-mix. - 17.30: Hamarosan halljuk őket. - 17.55: Ipargazdák. - 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. - 18.30: Esti Magazin. -19.15: Pártok választási műsora. Magyar Néppárt. - 19.20: Sportvilág. - 19.40: Weiner Leó: Magyar népdalok. - 19.50: Gong. - 20.00: Első kézből. - 21.00: Egy rádiós naplójából /Élő/. - 22.00: Hírvilág. - 22.30: Beszélgessünk. - 23.30: Kodály: Szimfónia. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben: Oscar Peterson triója. - 9.05: Rádiószínház. A két uszkár. - 9.29: Népdalkörök pódiuma. - 10.00: Magyarán szólva. - 10.15: Egy énekes - több szerep. Kónya Sándor felvételeiből. - 11.05: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. - A Take 6 énekegyüttes dzsessz- lemezéről. - 12.10: Nótacsokor. - 13.05: Slágermúzeum. - 14.00: Kettőtől ötig... /Élő/. -17.05: Kölyökrádió. -17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság - politika - kultúra. - 18.30: Pop-regiszter. - 19.05: Vissza... Válogatás ifjúsági műsorokból. - 20.00: Össz- játék - Korhatár: 1-99. - 21.05: Sanzonest a 6-os stúdióban. - 22.05: Rockújság. - 23.10: Sporthíradó. - 23.20: A dzsessz története. Bartók rádió 9.10: Szimfonikus zene. - 10.30: Népdalhatások Sik Sándor költészetében. - 10.50: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. - 11.13: Magyar előadóművészek régi-zene felvételeiből. - 12.05: Glinka és Borogyin operáiból. - 13.00: Toll és mikrofon. - 14.00: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. - 15.50: Bellini: Rómeó és Júlia. Júlia áriája az I. felvonásból.- 16.05: Helsinki Biennálé 1989. - VIII/3. rész. - 17.03: Prágai Tavasz 1989. IV/2. rész. -18.05: Magyar zeneszerzők. - 18.30: Tört/rész - A közösség toleranciájáról. - 19.05: Follow me! - Angol társalgás kezdőknek. - 19.20: Kommt mit! - Alapfokú német társalgás. -19.35: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót /Élő/ - 20.40: Új kompakt lemezeinkből. - közben: 21.22: Bertók László versei. - 22.20: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. - 23.29: A hét zeneműve. Sztravinszkij: Három darab vonósnégyesre. Televízió Szolnok Városi TV 17.00: Vasas-Szolnok Vízügy SE MK mérkőzés. Helyszíni közvetítés felvételről. - 18.00: Pártok választás előtt, (ism.) - 19.30: Zenés sport-turmix (ism.) - 20.00: A fekete kalóz. Olasz kalandfilm (ism.) - 21.40: Műsorzárás 1. műsor: 8.25: Képújság - 8.30: Bibó Lajos: Csodadoktor. Vígjáték (1975) FF. - ism. - 9.30: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NDK tévé- filmsorozat. XIII/5. rész: Titkolódzás. FF. - ism. - 9.55: A HÉT - ism. - 10.55: Delta. Tudományos híradó - ism. - 11.20: Képújság - 16.30: Képújság - 16.40: Déli videóújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 16.50: Stíri - Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. - 16.55: Kuckó- 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra.- 18.00: Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtörőjáték. Egri János műsora. - 18.45: Reklám - 18.50: Esti mese. ősemberke. Hogyan gyűjtött vizet az ősember? Csehszlovák rajzfilmsorozat. - 19.00: Cimbora. Koncz Zsuzsa. - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Választási műsor. - Magyar Egészség Párt. - Kereszténydemokrata Néppárt. - 20.15: A nagymama. Tévéjáték Csiky Gergely színművéből - ism. - 21.30: Választási műsor. - Független Szociáldemokrata Párt. - Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt. - 21.40: Panoráma. Világpolitika percről percre. - 22.25: Reklám - 22.30: "...a szív rejtett kincse..." II/2. rész: Megrendelők, mesterek, művek a barokkból - Képzőművészeti kisfilm. - 22.55: "Hol az igazság". Riportműsor. - 23.45: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Berkes Zsuzsával és Aigner Szilárddal - 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene.- 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. - 18.00: Hétfőn hatkor. - 18.25: Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. Hazatérés - ism. -18.50; Hatos lottósorsolás- 18.55: TV 2 - 19.00: Szimfónia. Francia tévéfilmsorozat. XVIII/7. rész. - 19.52: TV 2 - 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. - Budapest - Pécs - Szeged. - 20.55: TV 2 - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Telesport Kb.23.00: TV 2 - Napzárta Szlovák: 16.25: Zenés-szórakoztató műsor gyerekeknek - 16.50: Az önfejű - NSZK tv-soro- zat - 17.15: Sportmagazin - 17.45: Kerttulajdonosoknak - 17.55: Angol nyelv- tanfolyam -18.25: A hét eseményei magyar nyelven - 19.10: Torna - 19.30: Híradó - 20.00: Dok.film - 20.30: Sportvisszhangok- 21.30: Híradó - 22.00: Világhíradó - 22.15: Irodalmi műsor Újvidék: 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv napló - magyarul - 16.25: Barázda - a vasárnapi faluműsor ism. - 16.55: Műsorismertetés - 17.00: Tv napló - 17.20: Reklám - 17.25: Sportkrónika - 17.45: Tv - Mi minden vár egy hajót - 18.15: Óra - szlovák nyelvű műsor - 18.45: Dokumentumműsor - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 19.30: Tv napló - magyarul - 20.00: Napjaink - magyar nyelvű belpolitikai műsor - 21.00: Művészeti műhely - magyarul- 22.10: Tv napló - 22.20: Alkalmi partnerek - sorozatfilm - 23.20: Műsorzárás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Európai üzleti hírek - 7.00: DJ Kát Show - 9.30: Eurosport-étlap - 10.00: Labdarúgás - 12.00: Rugby - 15.00: Észak-amerikai fedettpályás teniszbajnokság - 18.00: Jégkorong - Nemzeti Jéghoki Liga - 20.00: Ökölvívás - 23.00: Jégkorong -Nemzeti Jéghoki Liga - 1.00: Body building - 2.00: Műsorzárás Super: 7.00: Napkezdet - 8.00: Egyveleg - 16.00: Forró drót - 17.00: Hullámhosszon - 18.30: Kék éj - 19.30: Időlánc - 19.55: Időjárás - 20.00: Szupervakációk - 20.30: Vad dél. Természetfilm - 21.00: A környezet kilátásai - 21.30: Q.E.D. az orvostudomány vívmányai - 22.00: Hírek, időjárás - 22.10: Vad dél. Természetfilm - 22.40: Thaiföldi panoráma. Dok.film - 23.10: A keselyű röpte. Természetfilm - 0.10: Hírek, időjárás - 0.20: Coca-Cola Eurochart -1.20: Időlánc - 1.50-7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek - 16.15: 7-ről 7-re - 17.15: Esély a daloknak - 17.45: Főzőlecke - 18.00: Számok és betűk - 18.20: Incifinci fantázia - 18.35: Pihenőidő - 19.00: Állatbarátok műsora - 19.30: Hírek, időjárás - 19.40: Csillogó papiros - 20.00: Új Világ. Hírmagazin - 21.00: Thalassa. Tengeri magazin - 22.00: Tv-híradó - 22.25: Időjárás - 22.30: Gros Méchant Show. A TV 5 Quebec műsora - 23.30: A kulisszák mögött. Színházi körkép - 0.30: Látomások. Egészségügyi műsor - 1.00: Műsorzárás