Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
I 4 Néplap 1990. FEBRUÁR 17. A Néplap vendége dr.Borbás Barnabás Kálváriajárás bűntelenül "Demokráciaellenes tevékenységet fejtett ki, ezért internálása szükséges."Borbás Barnabás szigorlatozó joghallgató 1950-ben diplomája helyett egy ilyen épületes "megokolást" tartalmazó határozatot vett át. A megsárgult koholmány immár veszélytelen. Egy ígéretes életpálya kettétöré- sével azonban helyrehozhatatlanul rombolt az Államvédelmi Hatóság döntése. Tíz nap volt hátra az államvizsgáig, amikor 1950. június 19-ról 20-ra virradó éjjel dörömbölésre riadt fel a premontrei szerzetesek egyik fővárosi otthonában lakó huszonhárom éves fiatalember,ahol csupán bérlő volt.A véletlen hozta úgy, hogy kollégiumi férőhely híján éppen itt találtak számára megfelelő szállást. "T betű a rabruhán A hívatlan látogatók puskatussal kopogtattak,és semmit sem bíztak a véletlenre. Három ponyvás tehergépkocsival jöttek, hogy nyolc megrémült egyetemistát,az "összeesküvő társaságot" személyes holmijaikkal együtt elszállítsanak. Az egyik egyenruhás mondott valamit az épület államosításáról is, de figyelmüket szemmel láthatóan inkább a nem létező szervezkedés felgöngyölítése (a demokrácia védelme) és a premontreiek pótolhatatlan könyvritkaságainak a zúzdába szállítása kötötte le. A korábban mindig jókedvű jászapáti fiúval nagyot fordult a világ. Ártatlanul, egyik pillanatról a má- _ sikra "piszkos fasiszta csirkefogóvá" vált. Kitörölhetetlenül rögzültek a baljóslatú júniusi éj legapróbb részletei is.- Ä nyomozó fehér gumitalpú cipőt hordott - meséli nyugodt mély hangján dr.Borbás Barnabás. - Szerették ezt a viseletét. Az Andrássy út 60-ban szinte nesztelenül közlekedtek a cellák előtt. Mindenáron be akarták bizonyítani hazugságaikat - folytatja a beszélgetést letartóztatása elsőnapjainak történetével. Egykét fülest adtak - jegyzi meg re- zignáltan -, de komolyabb dolog nem történt. Végül is nem írtam alá a jegyzőkönyvet, csak azt, hogy nem mondok le fellebbezési jogomról. Ez azonban mit sem változtatott az események további alakulásán. Kőfalak és magasfeszültségű vezetékek mögé, a kistar- csai központi gyűjtőhelyre került. Innen szálították el az embereket a munkatáborokba. Megjárta a sokszor átkozott Recsket, Oroszlányt, Isaszeget és Inotát. Az utóbbi helyen dolgozott a legtöbb ideig.- Pokoli kaszárnyafegyelem uralkodott - jegyzi meg, miközben újabb cigarettára gyújt. Reggelire kávénak csúfolt valamit és kenyeret kaptunk, délben híg löttyöt adtak leves gyanánt és utána rendszerint tökfőzeléket. Csíkos ruhánk hátulján egy nagy "I" betű virított: internált. Sorsdöntő eseményeket sejtetve - az éra jól bevált rituáléinak megfelelően - 1951. december 20-án érte és még néhány társáért eljött egy fekete lefüggönyözött autó. Pár napig tartó közjáték után szabadon engedték. Kezemben tartom a cipőjében kicsempészett intemálási véghatározatot. Egy papírdarab. Egy szándékos tévedés. Másfél évig robotolt emiatt ingyen; saját bőrén tapasztalta, milyen a diktatúra joggyakorlata. Ä vele aláíratott titoktartási nyilatkozattal lakatot tettek a szájára, melynek kinyitása bűncselekmény. Telefonált az ÁVH Normális körülmények között - különösen egy hozzá hasonlóan optimista szemléletű huszonéves - megpróbálja leporolni a ráhordott hazugságot és talpra áll. Normális körülmények között ez sikerülhet. Ez a történet azonban nem így fejeződött be. A függöny fennmaradt, a dráma folytatódott. Csak a helyszín, változott. Olyan leromlott fizikai- és idegállapotban ért haza Jászapátiba, hogy több hétre a kórházba kellett befeküdnie. Apjától megtudta: házkutatást tartottak náluk. Az egyik nyomozó megfenyegette: "Ha még egyszer élve akarja látni a fiát, a földjét ajánlja fel ingyenesen a magyar államnak! " Á se holt se eleven apa szót fogadott. Az állam pedig kegyesen elfogadta a 23 hektárt. Még a fülében csengett az elbocsátásakor elhangzott arcátlan útravaló, miszerint azért helyezték szabadlábra, hogy jogi tanulmányait folytathassa. Az egyetemről persze már régen elbocsátották. Az utolsó vizsga letételéért benyújtott kérelmét pedig elutasították. Már sejtette: ez a kitérő nem másfél évig tart. 1952-ben megnősült, Jánoshidá- ra költöztek. Nem akartak többet, csak megpróbáltak létezni. Vezető pozícióba nem kerülhet mondták a rendőrségen. Számított erre. Nem baj, megteszi bármilyen munka - gondolta bizakodva. Próbálkozott. Dolgozott pár napig, de aztán rendre innen is, onnan is elküldték. Felesége kezdő tanítónői fizetése ötszáz forint volt, két évig azt sem tudták, hogy néz ki a hentesüzlet belülről. Alkalmi munkával próbált pénzt keresni, de egy-két hét után mindenünnen mennie kellett. A rendőrség még gépjárművezetői jogosítványát is bevonta. Hiába járt olyan ruhában minta többiek, az "I" jel rajtamaradt, még a régi barátok is kikerülték. Ezt a büntetést az emberek félelme mérte ki rá. Budapesten talán észrevétlen maradhat - reménykedett. Kis idő után közölte az egyik személyzetis: "Meg kell válnunk egymástól, Szolnokról telefonált az ÁVH." A hitem erős volt- Azt híresztelték - mondja mosolyogva -, hogy megrontom a munkásosztályt. Pedig csak élni akartam valahogy. Olyan kilátástalan helyzetbe került,mintha egy lékbe lökték volna ’50-ben, s akit a sodrás a jég alá vitt. Képtelen volt a felszínre kerülni. A Szolnok Megyei Főügyészség 1956-ban történt fellépésére kiadott egy igazolást, miszerint internálása alaptalan volt. Kislánya 3 éves, egy évvel később jött a fiú. Csak úgy engedték az egyetemen levizsgázni, ha mégegyszer elvégzi az utolsó évet. 1958-ban megkapta a diplomát. Az elhelyezkedés ennek ellenére sem ment simábban. Addig már több mint harminc helyen dolgozott, a munkaviszonyban töltött idő azonban nem több 14 hónapnál. Dr.Borbás Barnabás kálváriájának legnehezebb időszakát még ebben az évben lezárta a megyei rendőrfőkapitányság: "Elhelyezkedése ellen a főkapitányság kifogást nem emel." Végzettségének megfelelő munkakörbe először 1966-ban került... A valaha vidám fiatalember megváltozott, megőszült, nyugdíjas lett. Optimizmusát nem veszítette el. Ha megkeseredett is az elvesztegetett évek miatt, nem mutatja: Volt valami, ami átlendítette a holtponton. "Vallásos nevelést kaptam. Apám így gondoskodott rólam. A hitem elég erős volt, a megpróbáltatások nem tudtak úgy hatni rám, hogy azokban az alapelvekben elbizonytalanodjam, amiket be- lémplántáltak. Éppen ezért az élettel szemben sohasem váltam cinikussá."-Szurmay.Jól halad a jászkiséri katolikus plébánia építése-terve- ző Makovecz Imre / Fotó: Mészáros / Válasszunk magunknak utcanevet! A megyeszékhely egyik Tisza-parthoz közeli utcáját a vízi sószállítás miatt találóan legelőször Sóház utcának hívták. Századunk elején Kálvin utcára változtatták. 1951-ben ideköltözött egy hivatal, mely az osztályellenséggel szembeni kíméletlen szigoráról volt hírhedt. A kiszemelt épület pincéjében cellákat alakítottak ki, az utca neve pedig "stílusosan" Szabadság lett. A nagy igyekezetben nem törődtek a hagyományokkal, a környék múltjával. Hasonló dolgok máshol is történtek. A történelmi csengésű megszokott neveket erőt sugárzó sematikus szavak váltották fel. ban Hagyományőrző Bizottság működik.- A bizottság már a megalakítandó önkormányzat számára készíti javaslatait, ajánlásait - tájékoztat dr. Papp János, a városi tanács vb-titkára. - Egészen 1720-tól követik nyomon az utcák névváltozásait. Minden olyan személyről és eseményről Alig van olyan település az országban, ahol ne őrizné utca, tér vagy intézmény Beloiannisz nevét. Az internacionalizmus jegyében évtizedekkel ezelőtt Karcagon a Szent István sugárút átkeresztelésével tisztelegtek a görög mártír emlékének. Két évvel ezelőtt aláírásokat gyűjtöttek az eredeti állapot visszaállítása érdekében. A tanácsnak megküldött beadványban a lakók hangsúlyozták, hogy nincsenek politikai kifogásaik a névadóval kapcsolatban, tiszteletben tartják érdemeit, mégis állam- alapítónk halálának 950. évfordulójáról úgy emlékezhetne meg méltóképpen a város, ha ismét régi nevén nevezhetnék a sugár- utat. Azóta Karcagon nem cseréltek más utcatáblát. A lokálpatriotizmus nem fér össze az országos méretű név- uniformizálással. Nehéz lenne megtudni, Beloiannisz útból vagy a Vörös Hadsereg útból van több? A lényeg, hogy többen is úgy érezték, az utóbbi elnevezés helyébe itt is jobban illik a korábbi, amely Széchenyi sugárút volt. Legalább százharmincán szeretnék a legnagyobb magyar nevét ismét a házakon látni. Kérelmükről a végrehajtó bizottság dönt. Kisújszálláson abszolút rendszersemleges változtatást kért a Városvédő és Szépítő Egyesület. Gál Kálmánnak, a város egykori polgármesterének a századforduló táján végzett többéves munkásságának adózik - ha a tanácstagok is így döntenek - a jelenlegi Diófa utcába kerülő nevét viselő tábla. Egyéb kérelem sem a pártok, sem a lakosság részéről nem érkezett a tanácshoz. Merre visz az út? A megye városai közül nem találni olyat, amelyben a politikai klímaváltozás valamiféle "kikeresztelkedési" lavinát indított volna el. Szerencsére nyoma sincs a társadalmi feszültség szokásos kiélési módjainak. Az utólagos igazságtevés vagy rehabilitálás nem járt sehol táblaleverésekkel és átfestésekkel. Szolnokon Közterületek Elnevezését Véleményező Bizottság alakult. Konkrét javaslatok, változtatások - itt is, mint másutt - csak a választások után lesznek, elkerülve a lakcímek, a személyek összekeveredését. A névadásokkal és változtatásokkal kapcsolatos követelmény, hogy ezek legyenek szerves részei a városrendezésnek. Ez többek között azt jelenti, hogy az utcáknak irányítaniuk kell. Nézzük például a városból kivezető utakat!- Van Debreceni út és Abonyi út, de hol van az a Körösi út, ami valamikor Nagykőrös, Kecskemét felé vitt? - jegyzi meg Kaposvári Gyula, nyugalmazott múzeumigazgató. Ha a két Bács- Kiskun megyei városban megtartották a régi Szolnoki út elnevezést, akkor mi értelme volt megváltoztatni nálunk az eredetit Munkásőr útra? Sokan önkéntelenül még most is az előző utcanevet használják. Segítenek a tájékozódásban az utcabokrok. A Tabán felé vette az irányt, aki a Ponty, Kárász vagy Csuka utcába akart eljutni. A virágnevű utcák után a legtöbb szolnokinak az úgynevezett Scheftsik-telep jut az eszébe. Hagyományok Ugyancsak lényeges, hogy tükröződjenek a város hagyományai, a város története. Ritka, de jó példa a Tófenék utca, melyet mis másfél évszázada így hívnak. A név eredete abba az időbe nyúlik vissza, amikor itt egy kisebb vízfolyás volt. Kár lenne olyasmin változtatni, amit ésszerűen határoztak meg, és a város lakói is megszoktak. 1848-as hagyományokat őriz például a Szabadság tér a Damjanich- szoborral. Jónéhány utcanév immár üresen cseng, ajelölt fogalom semmitmondóvá, egyeseknek ellenszenvessé vált. Bonyolultabb a helyzet a munkásmozgalom jelentősebb személyeivel kapcsolatban. Van,aki fintorog, van,aki szimpátiát érez irántuk. "Tóni bácsi rendes ember volt, ő akkor is szerényen élt, amikor már vezető lett" - mondta nemrég egy öreg vasmunkás ismerősöm. Lehetetlen feladat újból s újból megítélni, felülvizsgálni eleink és a "nép fiainak" érdemeit. Tény viszont, hogy a lakók többségében semmiféle érzelmeket nem váltanak ki a Széchenyi lakótelep utcanevei. A változtatások nem lehetnek kampányszerűek, elhamarkodottak. Elképzelhető, mennyi adminisztrációval jár mindez. Az új címet be kell jegyezni a személyigazolványokba, s ha vállalat vagy intézmény is érintve van, akkor a bélyegzőktől kezdve a nyomtatványokig szinte mindent ki lehet cserélni. Törökszentmiklóson a régebbi történelmi neveket nem eltüntették, hanem a főbb útvonalakról a mellékutcákba tették. A városfeljegyzést készítenek, akinek neve a közterületeken szerepel. Javaslataik az érintett település- rész lakóinak véleményével, beleegyezésével együtt kerülnek majd a jövő önkormányzata elé. Á bizottságok remélhetően körültekintően mérlegelnek, és megalapozott javaslatokat terjesztenek a döntésre jogosult tanácsi testületek elé. A szakértőket és a pártok képviselőit nem kötik ideológiai szempontok. Tudatformáló tevékenységüknek mégis van egy áthághatatlan korlátja. A megrendelésre dolgozó címfestők csak látszólag formálják a múltat, mert a történelmi tényeken ilymódon úgysem lehet változtatni. Történelmi távlatból Hagyományosnak nem nevezhető, a nyugat-európaitól sok mindenben eltérő magyar história egyik következménye, hogy a jeles elődeink életét vizsgáló utókor számára olykor fontosabb a rezsim, a kor, mint az abban élő személyiség. Mivel századunkban tíz-húsz-harmincévenként meg kellett tagadni a váltásokat megelőző érákat - eredményeikkel, hibáikkal és történelmi egyéniségeikkel együtt -, teljesen természetes az is, hogy bizonyos nevek egyfajta devalválása átmeneti jelenség. Akár utcanévadókról, akár más, tudományos munkákban elemzett egyéniségekről van szó. Az egyik rendszernek Verbőczy a kedvesebb kiválóság és jelkép, a másiknak Dózsa György, hogy csak a szolnoki bíróság melletti utca egymást követő névadóit említsem. Vajon születik-e valaha is olyan törvény, amely a politikai okok miatti halálbüntetés eltörléséhez hasonlóan tiltja a közterületek nevének rendszerváltozások miatti átírását? Képletesen szólva keresztezheti-e egymást egy diktátorról és egy mártírról elnevezett utca? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megyében eddig nem vetődött fel ilyen élesen e kérdés. Szerencsére - igen előrelátóan - politikai megfontolások helyett sokkal inkább a helyi sajátosságokat, hagyományokat hangsúlyozzák, hisz ki tudhatja, hogy az utcatáblákon mi módon, és mekkora történelmi távlatból ítélnek majd meg minket. Sz.Z. i )
