Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-13 / 37. szám

4 Néplap 1990. FEBRUAR 13. Lesz-e tető a műkincsek fölött? Megkérdőjeleződhet a múzeumi szervezet sorsa Előjáték. 1957-ben az őszi eső­zések idején egy minisztériumi előadóval, az intézmény igazgató­jával 30, azaz harminc műanyag tálcát számoltunk meg a szolnoki Damjanich Múzeum második emeletének folyosóin. Egytől egyig mind teli esővízzel... A tetőszerkezet - annó 1860! - elöregedése miatti feltartóztatha­tatlan beázások napjainkra már az egész épület létét megkérdőjelez­ték volna, ha... A Művelődési Minisztérium 30 millió forintot tudott adni a tető- szerkezet felújítására. A múzeum versenytárgyalást hirdetett meg, a pályázó építőipari cégek 70-80 millió forintos ajánlatokat tettek, egy túrkevei munkaközösség vi­szont elvállalta a munkát, mond­ván: "ki tudjuk ennyiből hozni..." Napjaink. A múzeum igazgató­ja - miközben a tetőszerkezet észa­ki és keleti szárnya elkészült - egy jó hónappal ezelőtt kénytelen volt leállíttatni a munkát, mert a ház­mesterlakás fölötti tetőrész került volna átépítésre. Az intézmény a múlt év nyara óta szorgalmazta, hogy a házmesternek biztosítsanak másik lakást az illetékesek, de csak napjainkra sikerült elérnie, hogy a házmester kiköltözhessék. így az építkezés folytatódhat. Nagyon is indokolt: legújabban a néprajzi raktár mennyezete szakadt le, de a gyermekkönyvtár fölötti rész is életveszélyes, újabb másfél millió körüli összeget igényelne ez a javí­tás is. Rablógazdálkodás. Az elmúlt évtizedekben az eredetileg igen szép klasszicista stílusú épület a szükség szülte átalakítások egész sorát élte meg. Mindenféle-fajta cég, vállalat rajta hagyta a maga keze nyomát, volt ez a jobb sorsra érdemes ház már cipőraktár is, és különböző hivatalok székháza stb. Jogilag ugyan a múzeum volt a tulajdonos, de hosszú időn keresz­tül mégsem lehetett érdemi gazdá­ja, és pénz sem volt a megelőző karbantartásra. Kérdéses és aggasztó a jövő. A második emeleti mennyezeteken tíz-tizenöt centiméteres behajlások vannak, a gerendák többsége szin­te már elporladt. A bontás során derült ki, hogy újabb és újabb ha­laszthatatlanjavításokra van szük­ség, közben az infláció "megeszi" az 1988-as 30 milliós költségve­tést! Tehát az eredetileg tervezett munkálatok pénzügyi fedezete is kétséges, nemhogy újabb javítá­sokra futná. Az épület műszaki romlásával párhuzamosan az állandó kiállítá­sok sorát kellett bezárni, így való­jában a múzeum is hamar a megyei könyvtár sorsára juthat: van, de még sincs... Remények. A közeljövő tervei, elképzelései pedig szépek. Az első emeleten a régészeti, várostörténe­ti, néprajzi kiállítás kapna helyet, és a Szolnoki Képtár. A második emeleten lennének a raktárak és a feldolgozó rendszerek, a beépített tetőtérben pedig a munkaszobák. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi 240 négyzetméteres kiállítási terü­let - amely ugyan a beázások miatt már jó ideje nem használható - 800 négyzetméterre bővülne. Csak hát nem egyéb, szép álom, hogy elég lesz erre a pénz, a 30 millió. Az építkezés folytatásánál csak az len­ne a nagyobb felelőtlenség, ha néz­ném, hogyan dől majd össze az egész épület, állapította meg kese­rűen a múzeumigazgató. Újabb kérdőjelek. Ha a múze­umi szervezet költségvetését a ter­vezett 10 százalékkal csökkenteni kényszerülnek, akkor ennek nagy­sága - az inflációval együtt - a do­logi kiadásokra vonatkoztatva 50 százalékos csökkenést is eredmé­nyezhet, hiszen az amúgy is sze­rény munkabérekből nem lehet 10 százalékot "lefaragni". A további pénzügyi romlás katasztrofálisan érintené a múzeumi szervezetet, egyszerűen működésképtelenné válna. Tiszai Lajos Vállalat helyett vállalkozás Utazási iroda - kft-ben A vállalkozások korát éljük. Mi se természetesebb tehát, hogy las­sacskán minden szakmában meg­jelennek a kft-ék, így az idegen- forgalomban is. Szolnokon Holi­day Tours néven alakult egy hol­land-magyar utazási iroda kft - több mint egymillió forintos ma­gántőkével. A kft létrejöttét segítette a társa­sági törvény megjelenése. Ez a forma sokkal előnyösebb, mintha vállalatként tevékenykednének. A Holiday Tours fő tevékenysé­ge, hogy nyugati turistákat hozzon a megyébe. Már most szervezik a tavaszi, nyári, őszi programot. Mivel saját szállásaik nincse­nek, a másokét értékesítik: a Ti- szatour, a megyei víz- és csatorna­mű vállalat, a Pelikántours, a szol­noki közterületfenntartó intéz­mény szállodáiba, kempingjeibe hoznak vendéget. Természetesen a patinás Tisza Szállóba is irányí­tanak turistákat. A megye kínálatát igyekeznek speciális programokkal bővíteni, pontosabban kihasználni a termé­szeti adottságokat. Nyáron autó­buszos városnézésen, motorcsó­nakos kiránduláson vehetnek részt a Szolnokra érkezők és lovagol­hatnak a Tisza-gáton. Vizisítanfo- lyamot indítanak Szolnokon és Abádszalókon. Kínálataikat ha­marosan bemutatják a "nagyvilág­nak" is; részt vesznek a a márciusi nemzetközi idegenforgalmi kiállí­táson, amelyet a kőbányai vásár­városban rendeznek. Tervezik, hogy egy-két éven belül kirendelt­séget nyitnak Münchenben. Levelek a hazából a honba A nép és a szemét Árpádom, igazán köszönöm, hogy e mun­kától terhes időben gondoltál rám, és küldtél egy halom újságot ott­honról, bár - őszintén szólva - már rég vártam, hogy valami csalafin­tasággal még a "nehéz időkben" is bővebben tájékoztatsz a nagy bü­dös helyzetről. Szabadnak neve­zett sajtótok példányaiból érzéke­lem, hogy most sem könnyű nek­tek, sőt... Örömmel pillantottam meg kinyomtatott neved a Romá­niai Magyar Szó egyik írása alatt, ez - ha jól számolom - hat eszten­deig tartó hallgatásod végét jelenti. Megdöbbentett viszont, hogy akik a fordulatig rettenetesen lejáratták magukat, most nem hallgattak vagy hallgattattak el. Az új idők újságcikkeinek szerzői többnyire olyan perszónák, akik évekig messzemenő buzgalommal szol­gálták a diktatúrát. Nekem ne me­sélje senki, hogy ezek tulajdon­képpen rendes, becsületes embe­rek, csak szakmájuknál fogva kényszerültek az elnyomó politika lelkes agitátoraivá válni, hiszen egy dolog tolmácsolni a kor szel­lemét /s ez talán még megbocsájt- ható/, és egészen más az, ha hűség- nyilatkozatnak számító, karrieriz­mustól és hasonlóktól indíttatva írásaikban "személyes vélemé­nyüket", "meggyőződésüket" tere­gették az olvasók elé, melyekben dicsőítették a rendszert, a "bölcs vezetőt", a "világkémikust", és el­ítélték a magyarokat /saját népü­ket/, az úgynevezett Magyaror­szágról jövő irredenta beavatko­zást, hazudták a romániai kisebb­ség jogainak hiánytalan meglétét. Szerintem ezek most ne ítéljék el a volt diktátort, ne papoljanak de­mokráciáról és forradalomról, ha­nem bújjanak el szégyenükben, de nagyon. Úgy tűnik, nincs bennük szégyenérzet, s az olvasóban sincs még elég csömör. Voltál olyan fi­gyelmes, hogy küldtél néhány új­ságot, amelyek közvetlenül de­cember 22. előtt jelentek ott meg. Ezek bizonyítják a lehetetlent: tényleg máról holnapra fordították ki sokan a köpönyeget, illetve írtak alá egymásnak teljesen ellentmon­dó gondolatokat /?/ huszonnégy óra elteltével. Annak idején több magyar újságírót szólítottak fel, hogy írjanak személyes levelet Ki­rály Károlyhoz, melyben kikérik maguknak, hogy ő /Király/ a ro­mániai magyarság nevében nyilat­kozzon, hogy levelet intézzen a "Kárpátok géniuszához” és a BBC rádióhoz, melyben a kisebbségi jo­gok tiprását teszi szóvá, hiszen - így az "önkéntes Király-ellenesek" - a nemzetiségi helyzet sehol a vi­lágon nincs olyan jól megoldva, mint Romániában. Nem akarok hinni a szememnek, komám, ami­kor látom: ugyanezek az emberek /?/ írják és szerkesztik lapjaitokat ma is. No, mindegy, vagy majdnem mindegy, mivel ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy jóslataimban - saj­nos - kissé melléfogtam. Mint e- lőző leveleimből kivehetted, meg­kérdőjeleztem a változás hevében született ölelkezés időtartamát, sejteni véltem, hogy - diktatúra ide vagy oda - a nagy-nemzettudat, a román nacionalizmus marad. Nos, nem maradt, hanem fokozódott, a most már nem felülről szított, ha­nem alulról és belülről táplálkozó magyarellenesség elképesztő he­vességgel tört elő csupán amiatt, hogy a megígért elementáris jogok egy töredékét most békésen kéri­tek. Ha jól értem, te most a fővá­rosba költöztél, az ott megjelenő magyar laphoz, talán hamarabb és többet tudok meg a marosvásárhe­lyi eseményekről, mint te. Nekem ugyanis állandó és igen aktív tudó­sítóm van ott a Gyurka végzős nagylányának személyében, hogy másokról ne beszéljek. Most csu­pán azokat az értesüléseimet osz­tanám meg veled, melyek több és abszolút biztos forrásból származ­nak és melyek java részét az itteni tömegtájékoztatás is megerősített vagy érintett. Tehát, ott van Marosvásárhe­lyen az a több mint ötszáz éves volt református gimnázium, a mai Bo­lyai Farkas líceum, amely körül - a Nevezetes épületeink Bazárház Törökszentmiklóson A törökszentmiklósi főtér osz­lopos tomácos üzletsora a várost átszelő főút mentén hoszú ideig a piac céljaira szolgált. Ezért ke­rült ide 1889-ben - a Zsigmondy Vilmos által 411 méterre - lefúrt ártézi kút is, amelynek vörösfe­nyőből készült béléscsövén át az üzletek bérbeadásával állandó bevételhez jutottak. A 18 oszlop közül a két végén 3-3 és középen 4 oszlop kissé előbbre ugorva teszi az épít­ményt változatosabbá, míg a hát­rébb eső oszlopok száma 4-4. Az épület mögötti udvarban álló ma­Az oszlopos tornácos üzletsor a 4-es út felöl ma is 28 Celsius-fokos artézi víz jön a felszínre. A főtér meghatározó épülete a kétszáz éve - Rábel Károly gyön­gyösi építész által - emelt műem­lék jellegű, barokk stílusú refor­mátus templom, magasba szökő tornyával. De megérdemli a fi­gyelmet a tér nyugati oldalát ha­tároló üzletsorok előtt végighú­zódó oszlopos, hosszú tornác is, amely az egykori piac felől jól láthatóvá tette a boltok kirakat­ait, ugyanakkor védőtetőül is szolgált a boltokat felkereső vagy a kirakatokat nézegető em­bereknek. A középkori városok piacait határoló házak árkádos, íves tor­nácai mögött kialakult boltok ké­sei utóképét valósították meg a századforduló táján Törökszent- miklós piacán az eklektikus stí­lusban épült, ún. Bazárházzal. A piac forgalma annyira megnőtt, hogy bővíteni kellett a teret, ezért lebontották az ott álló, régi Sas vendéglőt, és nagy udvarával együtt hozzácsatolták a piachoz. Ä helyi önkormányzat döntése nemcsak városképi szempontból volt helyes, hanem gazdasági szempontból is jelentős, hiszen gas víztorony szerencsésen egé­szíti ki a pompás látványt. A második képen, amely az oszlopos tornác belsejét mutatja, az előtérben egy páros oszlopot látunk, ilyenek választják el és Az oszlopok sora a tornáccal, előtérben egy kettős oszloppal teszik hangsúlyozottabbá az elő­re- és hátraugró 3-as és 4-es osz­lopos részeket. De a fénykép jól mutatja a négyszegletes oszlop­széken, ún. posztamensen álló oszlopokat, amelyek egyszerű oszlopfői hordozzák a födémet tartó gerendázatot. A födém fel­jelek szerint - kitört a balhé. Bolya­is tanulóktól /18-19 évesektől/ sze­reztem tudomást arról, hogy a ma­gyar diákok, a szüleik és tanáraik javasolták, az iskola legyen ismét az, ami 1960 előtt volt: magyar. /Hatvanban - úgymond - egyesítet­ték a Papiu nevű román gimnáziu­mot a Bolyaival olymód, hogy át­helyeztek egy-egy osztályt; akkor a Bolyaiban öt osztályból egy volt román, a Papiuban ötből egy ma­gyar. Azóta a Papiuban maradt minden a régi, míg a Bolyaiban is "helyreállt a rend", azaz megfor­dult a kép: öt-hat román osztály mellett volt és van egy magyar osz­tály, értendő ezalatt az, hogy ma­gyarul folyik a tanítás fele; míg a román osztályokban nyilván ro­mán az oktatás, bár a tanulók kö­rülbelül fele magyar nemzetiségű, csak helyszűke miatt kényszerült amoda./ Ezt a "rendezési javasla­tot" a magát többséginek tartó tár­saság nem fogadta kitörő lelkese­déssel: a román diákok leköpdös- ték az iskola folyosóin a magyar érettségi tablókat, és ilyen felira­tok jelentek meg előbb az iskolá­ban, majd városszerte: női sintem poporul, voi sinteti gunoiul! /"mi vagyunk a nép, ti vagytok a sze­mét!" - a gunoi szó még ganéjt és szart is jelent/. Román röpcédulák és más úton terjesztett híresztelé­sek is jelentek meg, miszerint a Bolyaiba nem engedik be a romá­nokat, sőt, verik a román gyereke­ket. Persze, ebből egy szó nem volt igaz. Az viszont igen, hogy vala­melyik magyar tanuló kiírta a fal­ra: "tőlünk maradhattok - ha tanul­tok magyarul". Még barátságos­nak minősíthető vita folyt akkor, amikor ilyen feliratok alatt kár­tyáztak/!/a román diákok: "Tanul­ni akarunk!" /Rátok is fémé - je­gyezte meg valaki a másik tábor­ból/, "A forradalmat együtt csinál­tuk!" /Észrevétel magyar részről: a forradalmat igen, de az iskolánkat nem!/... A felajzott kedélyek begyűrűz­tek, illetve kigyűrűztek a városba és azon túl is, azon a román nyelvű röpcédulán, amelyet egy, a napok­ban kitelepülő volt szomszédom hozott nekem, már szó sincs a Bo­lyairól, hanem egyebek között ilyesmikről: "románok, ne legye­tek gyávák”..., "ütött az óra, csele­kednünk kell"..., "nem tűrhetjük, hogy magyar vezetők kerüljenek egyetlen intézménybe sem"..., "magyarok, ne feledjétek, hogy ti itt csak a harmadik kisebbség vagytok, ha leszámítjuk belőletek a magyar cigányokat"..., "miért öl­tek meg bestiális módon románo­kat a Székelyföldön?"..., "romá­nok, ne üljetek ölbe tett kezekkel, tudjátok, mit kell cselekedni, Kár­pátokon túli testvérek, a nagy Ro­mániában élő véreink, segítse­tek"... És a vadabb dolgokat még ki is hagyom, nehogy az uszítás vádja még engem érjen, különben is, ez már jóval több, mint fasiz­mus. No és komám, a feltüzelt nép azon része, kiment tüntetni hason­ló jelszavakkal és "szere- tetmegnyilvánulással", azon a nagygyűlésen nem kapott szót a Nemzetmentő Front Marosvásár­helyi Bizottságának egyik magyar tagja, a többiek meg ilyesmiket szónokoltak: akartok magyar vért inni? - igen! /így a pár ezres gyü­lekezet; néhány arra csellengő ma­gyart a mentő szállított kórházba./ ső szegélyén végigfutó egyszerű vasrácsot az oszlopok fölötti zárt mezők szimmetrikusan az osz­lopsorhoz kapcsolják. A főtér és az egykori piac han­gulatát költők is megénekelték. A törökszentmiklósi születésű Szélpál Árpád Párizsban, 1979- ben mejelent "Keréknyom" című verseskötetében az "Int a torony" című versében gyermekkorára emlékezik: "Int a torony sétáló­ján/ az őr dudálja a delet.../ a piactér bámul utánam/... süti tal­pam a téglajárda/ mint amikor meztéláb látta/ nem is oly rég nyolcvan év..." "A part alatt" című költemé­nyében "a piactéren vasárnap délután/... a komor Kossuth-szo- bor öklét mutatja/... szekér veri fel a nagyút porát/ lebben a ká­posztalepke/ artézi kútnál a me­nyecske/ füttyent a kocsis csat- tintja ostorát..." Egészen mást lát meg "a piaci ház-sor"-ban Szabó Lőrinc az "Újsághírben a végtelen" című költeményében: "Földrészek nyílhatnak föl szemedben - /hiá­ba; nincs itt semmi: / Török­szentmiklóson vagy Fegyveme- ken/ nagyon keserves/ egyedül lenni... // és alszik a piaci ház­sor.../ S ha százszor/ kelted is őket, hogy: Tegyetek/ valamit magyarok, emberek! - / szavad senki sem érti meg..." De hogy miként került Szabó Lőrinc a 20-as évek közepén ide, azt a Tücsökzene című verscik­lusából tudhatjuk meg. Gyer­mekkorában Debrecenben is lak­ván, mivel az apja főmozdony­vezető volt, vasúti szabadjeggyel könnyen utazhatott: "én meg, fő­képp nyaranta, minden ok/ nél­kül, csak azért, mert utazhatok, / fel-felléptem a gyorsra, délután/ kettőkor, s a zöld fülke pamla- gán/ Dosztojevszkijt olvastam, Karcagig,/Kisújszállásig. Akkor egy kicsit/ mászkáltam a könyv­pavilon körül,/ a perronon..." Szabó Lőrinc így került utazá­sai során Törökszentmiklósra is, végigjőve a hosszú Vasút utcán, a főtérig. Nem jött olyan hamar "az ellengyors". Kaposvári Gyula Szélsőséges megnyilvánulás, mondhatnánk, de kézlegyintéssel nyilván nem intézhető el. Péntek este tudtam, hogy szombatra békés ellentüntetést szervezett az a bizo­nyos "harmadik kisebbség", arra kértek mindenkit, hogy csendben, feliratok és szavalókórusok nél­kül, egy szál gyertyával és egy ma­gyar könyvvel a kezükben vonul­janak ki. Mit tegyek, én már ilyen borúlátó vagyok, attrocitásoktól tartottam. Szombat este izzadt te­nyeremben a telefonkagyló, míg felhívtam a barátom. Hangja nyu­godt volt és fennkölt: te, nagyon szép volt, nem történt semmi baj, elmondtunk egy Miatyánkot, és Sütő András felkérésére mindenki békésen hazament, közel százez­ren voltunk, András azt mondta a tömegnek, ebből mindenki láthat­ta... Aztán arról is értesültem, hogy a marosvásárhelyi rendőrparancs­nok meghatottan nyilatkozta az ot­tani rádióban: ilyen civilizált tün­tetést ő még nem látott és el sem tud képzelni, hogy egy eldobott papírfecni sem maradt a helyszí­nen... Most legyek meghatódva at­tól, hogy ő meghatódott. Megható az lett volna, ha előállítják az előző demonstráción verekedőket, ha az állítólagosán létező jóérzésű ro­mánok ítélik el a szónokaik nem­csak emberi jóérzést, de törvé­nyeket is sértő megnyilvánulásait. A bukaresti vezetés ezekről nem tud? Ha nem, akkor ti mit csinál­tok? Ha igen, akkor miért nem tesz semmit?... Persze, tudom, miért, csak ezt le sem meri írni /a csömör meg az önismétlés elkerülése vé­gett/ komád, Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents