Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
4 Néplap 1990. JANUAR 6. A Néplap vendége: dr. Bellon Tibor, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója A néprajz értékhordozó tudomány Adócsaló vagy áldozat? i. A könyvkiadók előzetes híradásai között olvastam, hogy Rétek, vizek krónikája címmel, A magyar néprajzklasszikusai sorozatban jelenteti meg a Gondolat Könyvkiadó Szűcs Sándor válogatott írásait, Bellon Tibor szerkesztésében. Szűcs Sándor a "három föld" - a Hajdúság, a Sárrét és a Nagykunság - tudósa volt, a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum igazgatója, és néprajzi munkásságán kívül szépírói tevékenységet is folytatott, de ennek középpontjában is a népélet állt. A jeles néprajzkutató, író nyugállományba vonulása után Bellon Tibor vette át a karcagi múzeum vezetését.- Ez a21 íves, tekintélyes munka nyilván tisztelgés is Szűcs Sándor emlékének, de minden bizonnyal célzatos összeállítás.- A válogatás átfogja Szűcs Sándor egész életművét, de hangsúlyosabban a kevésbé ismert írásai - főleg a fiatalkori munkái - kerültek be a kötetbe. A kézirat már a nyomdában van, sőt legjobb tudomásom szerint már ki is van szedve. Eredetileg ez év tavaszára ígérték a könyvpiacra, de a jelenlegi betűinflációban, amikor a kereslet nem bírja el a kínálatot, kérdésessé válhat a jelzett időben való megjelenése.- Reménykedjünk azért, hogy az olvasóközönség szétválogatja majd a babot a zsizsikes lencsétől. Jelenleg min dolgozik?- Egy szintetizáló munkán, közel negyedszázados gyűjtés, kutatás anyagát foglalom össze. Az alföldi mezővárosok gazdálkodása a XVIII-XX. században címmel. Ha szabad így mondanom, talán hézagpótló tanulmány lesz, hiszen se a településtudomány, se a történettudomány nem adott még pontos választ az alföldi mezővárosok keletkezése és működése kérdésében. Kétségtelen, hogy már eddig is sokféle nézőpontból vizsgálták a témát, - nos, én is megpróbálkozom a magam megközelítésével.- Bizonyítható, hogy az alföldi, de általában a magyar mezővárosok fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárult a nyugati országokba küldött - mai kifejezéssel élve - szarvasmarha-export.- Magyarország már a XIII. századtól az egyes nyugat-európai területek legfontosabb húsbázisa volt. S ebben a kapcsolatban nagyon fontos tényezővé vált a kultúra áramlása. Gondoljunk csak a reformáció gyors elterjedésére. A számottevő legelőkkel rendelkező települések jelentős kulturális központokká váltak: például Debrecen, Szeged, Kecskemét. A nagykun városok közötti fejlődési lehetőségek viszont igen eltérőek voltak, amelyik településnek nem volt elég legelője, távolabbi területen bérelt réteket a jószágok számára. Ezért aztán óriási pénzeket fizettek ki bérleti díjként. Ez a kiadás nyilván hátráltatta az adott település fejlődését, gazdagodását. Karcag viszonylag jó helyzetben volt, hiszen még az 1870-es években is 43 ezer hold legelő sorsáról döntöttek. A város határában legelő százezer jószágból 70 ezer volt a juh.- Később sajnálatosan kiszorultunk exportunkkal a nyugati piacokról.- Főleg a stájergazdaságok, a holland, majd később a dél-amerikai szarvasmarha-export miatt. Az osztrákok a XIX. század elejétől már komoly vámokkal védték érdekeiket. Számunkra mindezeknek máig ható szomorú vetületűk van: amikor a régi árutermelő gazdaság válságba került, elkezdődött a legelők feltörése. A Nagykunságban sajnos a szerkezetváltás kedvezőtlen volt, ebből következően a terület megtorpant gazdasági fejlődésében. Hiányzott a megfelelő szemlélet, és a kor színvonalán álló agrotechnika. Nagyon jól kimutatható a különbség a Kiskunsággal történő összehasonlítás révén. Ott is feltörték a homokhátságokat, de ezekre az egykori homoki legelőkre intenzív szőlő- és gyümölcskultúrát telepítettek. Ma is az ország egyik leggazdagabb része ez a terület. A Nagykunság viszont, mert nem tértek át a belterjes állattartásra, visszaesett. Úgy zúgott el mifelénk az elmúlt száz esztendő, hogy - a lehetősé- gekhez képest - igazi, erőteljes változásokat nem hozott. Nem alakultak ki olyan tőkeerős gazdaságok, amilyenek megteremtődhettek volna. 1945-öt követően is elment a hajó: a kisparaszti gazdaságoknak ezekben az években belterjes állattartást kellett volna kialakítaniuk. Gondoljuk csak el, az ecseg- pusztai legelőkön hajdan több tízezer birka élt meg. És most...?- Nem is olyan szépelgő tudomány a néprajz, ha meggondoljuk, hogy segítségével milyen következtetéseket lehel feltárni.- Az a megtiszteltetés ért, hogy néprajzot taníthatok a szegedi egyetemen. Nos, működésem egyik célkitűzése, hogy a néprajz valós, tudományos értékeire hívjam fel hallgatóim figyelmét. A mai kor embere számára ugyanis a néprajz azért is fontos tudomány, mert értékeket tár fel. S ahhoz, hogy értékrend alapján rendezkedő társadalomban éljünk, ezeket az értékeket meg kell ismernünk. Különösen tisztában kell lenni ezekkel a leendő értelmiségieknek, de mindenki másnak. A tradíció nagyon fontos tényező a modem társadalomban is. A japánok, a dél-koreaiak úgy vállalták fel a legmodernebb ipart, hogy ősi kultúrájukból semmit sem adtak föl. Tudjuk, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még nálunk is milyen alkotó erő volt a népi közösségek ereje. Sajnos.egy torz ideológia, helytelen politika következtében ezek az értékeink is tönkrementek, mesterséges tekintélyelv lépett a helyébe, és mivel ez mesterséges volt, nem vált értékhordozóvá, értékteremtővé meg még annyira se. Pedig a tradíció ereje meghatározó lehet: az egyetemet végzett holland paraszt például azt szokta meg, hogy időnként szakmai továbbképzéseken vesz részt. Ezt látta az apjától, nagyapjától, így természetes számára.- Ha jól tudom, szakértője a Tiszáról készült televíziós filmsorozatnak?- Orbán Ágnes rendező, Lengyel Gyula szerkesztő, Nyári István gyártásvezető, KátaiBalázs operatőr és jómagam öt évig dolgoztunk ezen a tizenkétrészes tévéfilmen. A forrástól a torkolatig jártuk be a Tiszát, évszakonként próbáltuk "tetten érni" a folyó és az ember viszonyát, a gáton belüli életet, az ártéri gazdálkodást. Néha igen nehéz körülmények között forgattunk, sokszor szinte pénz nélkül, de ez alig volt akadály, mindany- nyiunkat lelkesített, hogy az a gyönyörűség, amelyet mi láttunk, megéltünk teljes szépségében a közönség elé kerüljön. Talán ebben az évben - harminc-negyven perces folytatásokban - már láthatják a tévénézők a filmsorozatot. Nem akarunk törvényt ülni, távol áll tőlünk az ítélkezés, csupán meghallgattuk Kalla Miklós jászberényi kádármestert, aki így summázta kálváriáját: v ^ 1.- Senki sem gyártott nagyméretű, százhektós hordókat Magyar- országon a nyolcvanas évek elején. A megyei tanács ösztönzésére kezdtem el az ilyen munkát. Százszázötven hektós hordókat készítettem állami vállalatok és szövetkezetek számára. Ezt meghallva kértek fel a Badacsonyvidéki Pincegazdaság vezetői nagyméretű hordók javítására. Elmondták, hogy előzőleg hat-hét kádár kisipari szövetkezetét is felkerestek, de egyikük sem vállalta a megbízatást, mert szívós, rettentő nehéz munkát igényelt a negyven-ötven mázsás hordók szűk pincében, hagyományos eszközökkel történő emelgetése. Szinte ezeréves eszközökkel kell dolgozni ott, mert gépek nem fémek el. Nyolcvanhatban kezdtem a munkát Badacsonyban. Abban az évben száznyolc hordót javítottam ki. öreg, ötven-hatvanéves, két métertől három méter ötven centi magasságig terjedő hordók voltak azok. Súlyuk harmincöt és ötven mázsa között változott. 1988 tavaszáig végeztem ezt a munkát, összesen háromszáz-három- százötven hordót javítottam ki a gazdaság négy pincéjében. Közben úgynevezett tojás-ovál hordókat készítettem. 1984-ben, amikor a magyar kisiparosság először mehetett nyugati nemzetközi vásárokra, harmincöt faragott to- jás-ovál hordóval vettem részt Nyugat-Németországban egy ilyen rendezvényen. Magyarországon senki sem készítette ezeket a spanyol és francia eredetű hordókat, melyeket - a faragást külön értékelve - nagyon kedvelnek a nyugati államokban. Nyolcvanhatban, nyolcvanhétben és nyolcvannyolcban is többször vettem részt nyugat-európai nemzetközi vásárokon. Mindenhonnan díjakat, elismerést hoztam háza. Minden kádáripari munkámat iparművészeti termékké nyilvánították, mindegyiküket lezsűrizték. Nyolcvannyolcban Franciaországban azzal kerestek fel üzletemberek, hogy százával kellene nekik tíz-tizenöt hektós kerek hordó. Amellett kétszáz-kétszázhu- szonnyolc literes kerek hordókat is szívesen vásárolnának. Több évre szóló munkát biztosítanának. Januárban hozzá kellene látni a gyártáshoz. Évek óta gyűjtögetett szép, száraz anyag van hozzá. Illetve volna, de erről majd később. Spanyolországban pedig azt kérték, hogy a barcelonai olimpia idejére szállítsak le három-négyszáz tojáshordót. Virágzana tehát az üzlet, sikeres volna a vállalkozás, de... 1988 tavaszán ugyanis felkerestek az adófelügyelőség emberei. Azzal jöttek, hogy felülvizsgálják az 1985- ös és az 1986-os pénztárkönyveket. 1985-re vonatkozóan semmi rendellenességet nem találtak, nem szabtak ki büntetést. 1986-ot felülvizsgálva viszont behívattak a megyei adófelügyelőséghez, ahol Tóth Gábor közölte velem, hogy ötven-hatvanezer forintra megbírságolnak, mert nem fogadják el a feltüntetett kiadásaimat. Közöltem vele, hogy ez egy kezdő kisiparosnak meglehetősen sok. Rá két hétre kijött a határozat. Az ötven-hatvanezerrel szemben négyszázezer forint volt a büntetés. Bementem Tóth Gáborhoz, és mondtam neki, hogy nem így beszéltük meg. Azt válaszolta, hogy ő bevitte a főnökéhez, és az egyértelműen azt mondta, hogy Kalla Miklósnak ez semmi, felül kell vizsgálni mindent. így hozták ki a négyszázezer forint adóhiányt, és még arra is ötven százalékos büntetést szabtak ki. így jött össze hatszázezer forint adóhiányom. A döntést megfellebbeztem, amit tárgyalás mellőzésével elutasított az adófelügyelőség. Senkit sem hallgattak meg. Ügyemet a megyei Vám- és Pénzügyőrségnek azzal adta át az adófelügyelőség, hogy én négyszázezer forint értékű adócsalásban vagyok vétkes. Miután engem és több tanút kihallgattak, azt mondták, hogy az ügyet átadják a jászberényi bíróságra. így is történt. Ott meg adócsalásért százhatvan napi börtönbüntetésre ítéltek, amit én nevetségesnek tartok, mert ha tényleg négyszázezer forintot csaltam volna, akkor nagyobb büntetést érdemeltem volna. A büntetést egyébként át lehetett váltani napi száz forintos bírságra. A bírósági döntést megfellebbeztem. 1989. december 6-án volt a másodfokú ítélet, éppen a névnapomon. Lényegében azzal telt el a délelőtt, hogy jóváhagyták a jászberényi ítéletet, holott előzőleg is kértem, hogy szakértőket is hallgassanak meg. Az első tárgyaláson azt mondták, hogy majd a másodikon, a másodikon meg azt, hogy az elsőn kellett volna. December 9-én kijöttek az adó- felügyelőségtől, és közölték velem, hogy az utóbbi háromnegyed év alatt a tartozásom száznegyvenezer forinttal növekedett. Még mindig csak az 1986-os adóhátralékról van szó. Kérdezték, mikor fizetem ki. Azt feleltem, hogy pénzem nincs, nem tudom befizetni a kért összeget, és bűnös sem vagyok benne. Ezt követően a lakásomban mindent lefoglaltak. A bútoraimat, a tévét, amit találtak. Erre az élettársam írt egy levelet az adófelügyelőséghez. Eredménye annyi lett, hogy még egyszer kijöttek, és újból foglaltak. Azt mondták, amit először találtak, az kevésnek bizonyult. Kétszer foglaltak hát, amit nagyon szégyellek. A foglalásról még annyit: négy családot felneveltem. Van egy kiskorú gyermekem. Aki idejön, látja, hogy nem flancolunk. Ami pénzem volt, gépekbe, szerszámokba fektettem. Nyolcvannégy óta hat ipari tanulót neveltem, hogy ne haljon ki a kádárszakma megyénkben. Négyszázhetvenezer forint értékben foglaltak. Ha mindent elvisznek, akkor is mit kezdjek a még így is fennmaradó háromszázezer forint adóssággal, hiszen minden gépet, szerszámot, faanyagot, mindent elvisznek... Azt mondta nekem az egyik hivatali ember: "Ne fordulj a sajtóhoz, mert még jobban rádszáll az adófelügyelőség." Mindenemet lefoglalták, ennél jobban ugyan hogyan tudna rámszállni? 2. Dr. Csordás József szolnoki főorvosnak is volt néhány kellemetlen napja:- Tavaly augusztusban - szabadságról visszatérve - kaptam egy idézést az adófelügyelőségtől. Egyértelmű volt, hogy adóügyben kell mennem, de arra nem gondoltam, hogy ez az ügy január elejéig sem fejeződik be. Nagyon sok időt töltöttem a hivatalban. Kérdőíveket töltöttem ki, különböző kérdésekre kellett válaszolnom. Megalázónak tartottam az idéző hangnemét, reklamáltam is miatta, mert ez a hangnem a kiszolgáltatottság érzését keltette az emberben. Úgy tűnt, mintha egy jogtalan, nem is becsületes állampolgárral szemben intézkedő hivatalról lenne szó. Munkámat becsülettel végeztem. Ezért úgy éreztem, hogy nekem a vizsgálat során problémám nem lehet. December közepén az egyik tisztviselő közölte velem, hogy még be kell vinnem különböző iratokat, mert úgy tűnik, hogy túlfizetésem van. Rendelkezésére bocsájtottam a kért iratokat. Ezt követően arról tájékoztattak, hogy nem túlfizetésem, hanem 1984-ről adóhátralékom van, és azt büntető- kamattal be kell fizetnem. Megdöbbentett ez, hiszen mindig becsülettel igyekeztem eleget tenni adófizetési kötelességemnek. Huszonöt éve vagyok adófizető állampolgár, és az adóhatósággal semmiféle bajom nem volt. Most meg az adóhátralék megállapítása az 1988-as év lineáris visszaveti lésével történt. Feltételezik, hogy a magánrendelőm forgalma folyamatos, pedig nem az. A '88-as év átlagának 1984-re történő visszaverését - ahogyan ezt tette az adófelügyelőség - nem tartom reálisnak. Az általam bevallott jövedelmeket mindig felülbecsülték, de azért, hogy gondom ne legyen, nem vitatkoztam, befizettem az adót. Ennek ellenére az 1987. évi adómat - szintén visszamenőlegesen értékelve - aránytalanul nagy hátralékot állapítottak meg. Lehet, hogy három év múlva ismét felülvizsgálják, és megint visszamenő hatállyal megemelik az adót? Az ember úgy érzi magát ilyen körülmények között, mint aki lop-csal, és meglehetősen kiszolgáltatott. Nem érzem magam olyan állampolgárnak, mint aki jogállamban él. Nem tehetek mást, minthogy nem értek egyet az ilyen döntéssel. Azt ugyan megtanultam, hogy hivatallal vitatkozni különösebben nem célszerű, mégis hiszek abban, hogy tárgyilagosan, reálisan meg lehet Ítélni azt, amit az ember csinál, így az adóbevallást is. Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretek nyugodtan aludni, s tudom, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Viszont úgy érzem, hogy korrektségemet nem méltányolják. Az adóhatóság saját becslésének évek utáni felülvizsgálatát nem tartom korrektnek. Ez, meg a hosszú ideig tartó vizsgálat, valamint az adózó állampolgár véleményének figyelmen kívül hagyása, vagy csak részbeni figyelembevétele elkedvetlenített. Úgy érzem, ilyen bizonytalan helyzetben más tennivalóm nincs, mint a magánrendelőm bezárása.---------------------------------\ Ismételten szólva: nem tartunk igényt a bírói pálcára. Jól tudjuk azt is, hogy a török uralom óta a magyarok nagyon is megtanulták, hogyan kell adóügyekben manipulálni. A hallottak mégis elgondolkodtatnak, és ezért fordultunk néhány kérdéssel a vizsgálatokat végző adófelügyelőség irányítását és felügyeletét ellátó megyei igazgatóság vezetőjéhez, Harangozó Károly igazgatóhoz. A beszélgetést holnapi számunkban közöljük, (folytatjuk) V J Simon Béla Tiszai Lajos Olasz zenészek hangversenye Az új év első komolyzenei koncertjét tartják meg ma Szolnokon, a városi tanács nagytermében. Az este 7 érakor kezdődé hangversenyen az Olasz Kultúrintézet vendégeként hazánkban szereplő Veiieto Kamara Kvartett lép a közönség elé. Az együttes 1983-ban alakult a velencei konzervatórium kitűnő hallgatóiból. Műsoraikkal, amelyekben főleg barokk zenét játszanak, bejárták már szinte egész Európát. Az öt muzsikus: Massimo Battistclla, Antonio Fóti, Placido Sanson, Eddi De Nadai és Enrico Di Felice a szolnoki hangversenyen Vivaldi, Tartini és Galuppi műveiből ad elő. A koncertet január 8-án Budapesten az Olasz Kultúrintézetbcn ismét hallhatja, láthatja a közönség.
