Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
■ Maaazi*. BereWH MRg; Választási harc Összekuszálva A fekete pont Hazajön a gyerek az iskolából és közli, hogy megkapta élete első fekete pontját. Itt az ideje, gondolom, hisz racionális gondolkodású szülőként nem hihe- tem, hogy az én csemetém kizárólag csak pirosakat gyűjt az alma materben. Nyilvánvaló, hogy így télvíz idején, amikor a szervezetből már hiányoznak bizonyos aminosavak és vitaminok, a gyerek is jobban fárad, csökken a kontroll, s mindez találkozva a tanerő hasonlóan vitaminhiányos állapotával, nos, beüthet egy-két fekete pont is. Igen ám, csakhogy az én gyerekem nem akármiből kapott fekete pontot, hanem ebédelésből. Faggatom, hogy talán rosszul fogta a villát, vagy netán lőtávo- lon belül kihányta a spenótot? Mert ezek természetesen főbenjáró dolgok, s ha az a büdös kölyök például kanállal eszi a pörköltet, hát csak hadd kapja meg a magáét. De nem, nem ilyesmi történt. A gyerek megzavarta az ebéd megszokott rituáléját azzal, hogy beszélgetett. Persze tudom én, magyar ember evés közben... Csakhogy a legtöbbünknek már csak evés közben,-a vacsora- asztalnál van lehetőségünk arra, hogy együtt legyünk. Hát persze, hogy az étkezés otthoni rítusa szerint váltunk néhány szót egymással. Mert egyébként rohanunk, rohanunk, rohanunk... Az Iskola az életre nevel - szoktuk hallani. De lám az élet kevésbé képes az iskolára nevelni. Szegény gyerek. Teljesen össze van kuszáivá. Záróvonal Tizenhat éve van jogosítványom. A kilométeróráim összesen már több százezret mutathatnak. Nem véletlen, hogy egy Alain Prost magabiztosságával ülök be a kocsiba, és kihajtok Szolnokon, a Csanádi körút és a Tanácsköztársaság út kereszteződésébe. Amint ide érek (mármint a kereszteződésbe és az írásban) kötelezően le kell szögeznem, vezetés közben egy kortyot sem... Esetleg előtte vagy utána. De ilyenkor az alkoholtól már elhatárolom magam. Egy szó mint száz, ott vagyok az ominózus kereszteződésben, és nézem, melyik sávba soroljak a legalább hat közül. Mert amióta újra felfestették a meglévő hármat, hat lett belőlük. Még egyszer visszapergetem "B"-kategó- riás múltamat egészen napjainkig. Megnyugszom, mert most sem ittam, és jól emlékszem minden útburkolati jelre. Józan vagyok, és mégis minden záróvonal kétszer jelenik meg az aszfalton. Belövöm magam úgy középtájra, amúgy szemmértékkel. Vajon merre megy az előttem álló Dácia. Mert szerintem egy sávval odébb áll, de lehet hogy idébb jön, amint zöldet kapunk. Mit kapunk, én kapok és ő gondolja majd úgy, hogy mehet. Jobban megnézem, melyikünk van rendesen sávközépen. A szemem kocsányon lóg, de csak azt látom, hogy ő is, és én is. De ezek nem ugyanazok a sávok. Végre zöld. Várok, hogy irányjelzést adjon, ebből visszamenőleg majd kitalálom, hogy előttem állt vagy mellettem, ahogy egyébként valójában látszik. De nem leszek okosabb. A dáciás leindexel balra és megy tovább egyenesen. Össze van ez kuszáivá neki is. Az órabér Életemben a legjobban Fizetett munkám az volt, amikor 3600 forintos órabérért dolgoztam. És talán nem hiszik el, de ennek már 10 éve. Nos, mielőtt bárki arra gondolna, hogy blöffölök, vagy valamiféle elírásról van szó, megnyugtathatom az olvasót, nem. A javadalmazásom tényleg ilyen busás volt. A dolognak persze adódott egy szépséghibája, miszerint ez a rendkívül előnyös munkaviszonyom mindössze három percig tartott. Hogy mit kellett tehát csinálnom azért a 180 forintért? Hegedűszólót kért tőlem az egyik vidéki színházunk. De nem akármilyen muzsikát, mert a feladatom szerint rosszul kellett hegedülnöm, úgy ahogyan egy kezdő szokott. Mindez aláfestőd zeneként, ha úgy tetszik "play back"-ként működött a bemutatandó darabban. Ez nekem való dolog - gondoltam - mert alapos önismerettel állíthatom: én még ma is kiválóan hegedülök rosszul. így aztán kellő hányavetiséggel kezdtem a húrok kínzásába. A rendező vájtfülű ember volt, és hamar kifogást emelt a játékom ellen. Az mondta, hogy ez tényleg rettenetes, de nem úgy, ahogyan egy kaszáló vonójú, hangszerfojtogató, szuperanalfabéta előadásában az lenni szokott. Összeszedtem magam, mert meg akartam mutatni, hogy tudok én még ennél rosszabbat is. Ám minél jobban igyekeztem, annál inkább úgy tetszett, mintha életemben először a menuhini magaslatokat ostromolnám. A repedt hegedűm pedig - amit erre az alkalomra egyik ismerősömtől kaptam kölcsön, és amit ő 100 forintért vett egy legatyásodott alkoholistától, aki a tizedik nagyfröccs után még be akart ugrani a nagybőgőbe - a kezemben mintha fokozatosan egy Amati méltóságával zengene. A rendező kompromisszumkészsége - szemben a türelmével - határtalan volt. A háromperces felvétel így is majdnem egy óráig tartott. Hiába no, rosszul dolgozni tervszerűtlenül a legkönnyebb. Szilas Péter Kis magyar leszerelés A Magyar Néphadsereg egyik laktanyájában működteti személygépkocsi átadó telepét az MN Gödöllői Gépgyára, a Technika Külkereskedelmi Vállalattal és a Laser KFT-vei közös vállalkozásban. A XV. kerületi Irinyi János laktanyában forintért is árusított Citroén személygépkocsikat állítják forgalomba a hadsereg szakemberei. A laktanya - a gazdaságosság jegyében - gépkocsimosóját is megnyitotta a polgári' lakosság számára. /MTI fotó: BarMiért ne lehetne mindenkinek?.. A hatvani Elektromos Technikai Szolgáltató Kisszövetkezet valutás boltjában új termékkel bővült az áruválaszték": megkezdték egy japán gyártmányú lehallgatókészülék - közismerten poloska - árusítását. A kis készülék mintegy 100 méteres körzetben képes vezeték nélkül bármely rádió FM hullámsávjában továbbítani a beszélgetéseket. A Conion CWM-P57-es lehallgatókészüléket valószínűleg nemcsak a féltékeny férjek fogják vásárolni. Képünkön a lehallgatásra is alkalmas Conion rádiómikrofon. /MTI fotó: H. Szabó Sándor/