Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-23 / 19. szám
1990. JANUÁR 23. Néplap 3 A hangya- szorgalmú emberek faluja Szelevény Kunszentmárton mellett döntött Földet szeretnének az emberek Harmadik hónapja nem léptem ki a kapun - mondja Kocsis Péter- né /Piroska néni/ tenyérnyi szobájában Egyre több az önálló tanács, a települések tíz-tizenkét éve kötött "házasságainak" látványos felbomlása. Mindezek ismeretében meglepőnek tűnik, hogy Szelevény ben másképpen döntöttek: így továbbra isKunszent- mártonhoz tartoznak. Hogy mi lehet mindennek az oka, ezzel a felvetéssel először is Nagy Sán- domé kirendeltség-vezetőt kerestem fel.- A szelevényieknek az alig több mint negyede voksolt csak az elszakadás mellett - mutatja az adatokat.- Igen ám, de hallottam, a falugyűlés nem éppen népesre sikeredett. Kevés voksoló- Szórólapokon adtuk tudtul az eseményt, és végül nyolc- vanheten jöttek el. Nézze, én csak két éve dolgozom itt, és szerintem az is közrejátszott a sok igenben, hogy az elmúlt 13 évben utak, járdák épültek, lett egy bokáig, ha elég. No már most, ezért a napi műszak után további hajtás következik, ha boldogulni akar az ember. Korábban nyula- kat tartottam, most pedig hizlalok.- Hol itt a baj?- Az, hogy a nagybani jószágtartáshoz takarmány, a takarmányhoz meg föld is kellene. Szó se róla, lehet venni méregdrágán tápot a terményforgalminál is, de így nem éri meg. Éppen ezért most én is bérelek egy holdat a tanácstól. Ennek a díja adóval együtt évi két és félezerbe kerül. Igaz, erre még rájön a művelési költség is, dehát még így is elviselhető a kiadás. De az már nem, hogy amikor érdeklődtem, megtudtam, hogy a téesz kilencezerért adna ki egy köblöst. Ez sok, nagyon sok. Háromezer körül adnék érte, így kellene tíz hold is, mert abban az esetben nem 12 hízót adnék le, hanem ennek a többszörösét. Sokan gondolkozunk így itt, és akkor Kaszálom az árkokat, meg termelek, így bírok bikákat, hízókat leadni, tehenet tartani, tejet hordani a csarnokba. Szerencsére bírom magam, és ha újra lenne több föld a hozzánk hasonlóak kezén, állítom, feleannyiért termelnének mint a közös. Nekem is segít a feleségem, meg a 23 éves nagyfiam. Mi például 50 hektárt is kivennénk, ha adnának, és biztos nem szégyenkeznénk a nagyüzemi táblák mellett. Nyugodtan leírhatja, van itt vidéken annyi felesleges munkaerő, amelyik virágzó kisgazdaságokat bírna teremteni. De nem így, ahogyan most is tették. Felvitték annyira a táp, meg a tőkehús árát, amiért valószínű, mindenki jól jár. Kivéve azt, aki hizlal. Miféle segítség ez a hozzám hasonlóknak?- Mondotta, kellene föld is önnek. Mennyit adna érte? napjaikat magányosan morzsol- gató öregek helyzete. Arra kell felkészülni, hogy a számuk egyre nő. A kirendeltségen megtudtam, hogy közülük negyvenen részesülnek szociális étkeztetésben, és - úgymond hivatalból - hatvanan kaptak segélyt. Hangsúlyozom, hivatalból, mert faluhelyen mindenki ismeri a másikat, és kiderült, hogy kívülük sok olyan ember él itt, aki restell segélyért kopogni, holott ugyancsak ráférne a támogatás. így afféle jószomszédi alapon felkutatták, hogy további 53 olyan lélek található, akinek olyan alacsony a járandósága, hogy segíteni kellett őket. így a faluban összesen száztizenhárman kapnak segélyt. Közülük egyet, özvegy Kocsis Pétemét mi is felke- restük. Szőlőkkel övezett, csöppnyi házában olyan egyedül él, akár az ujjam. Gyermekük Falukép templommal új étterem, megcsinosodott az óvoda, most pedig az iskola korszerűsítése fejeződik be négymillió forintért. Ráadásul megállt az elvándorlás is, és évente négy-öt új ház épül. De az okokról talán kérdezze meg a többieket is. Utam az öttagú elöljáróság egyikéhez, Bozsik József tanár úrhoz vezet, aki tősgyökeres szelevény i:- Én, aki a faluban évtizedek óta pedagógus vagyok, úgy látom, nálunk most nem az a fő kérdés, hogy különváljunk vagy együtt maradjunk-e a várossal. Noha mostanság divat egymást szidni, nyugodtan leírhatja: a kunszenti nagyközségi, majd városi tanács erejéhez mérten minden kérésünket segítette és segíti. Ami pénzünk van, annak a felhasználásáról pedig ez az öttagú elnökség dönt.- Látom, mutatósak a középületek.- Most fejeződik be az iskolánk teljes külső és belső felújítása, a fűtés és a világítás korszerűsítése. Azután helyrehoztuk a második világháborús emlékművet. Már rákerült hetven áldozat neve, de ismereteim szerint további tizenhárom még hiányzik. Azután folyik a római katolikus templom renoválása. Itt is segít az elöljáróság, az egyház, a hívők adakozása. Tavaly már több mint egymilliót áldoztunk, áldoztak erre a célra. Szóval hangyaszorgalmú emberek élnek itt.- Említette, más itt a baj.- Meg tudnám mondani, de inkább keresse meg az állattartókat, ők illetékesebbek ebben. Az első kérdezett Juhász László vízvezeték-szerelő.- Elöljáróban magunkról annyit, hogy három gyereket nevelünk, és a kettőnk havi keresete 12-13 ezer forint, ami ugye Bozsik tanár úrnál ebéd és séta után - a tanulás előtt - mindig kötele ző a legkisebbeknek fél órát pihenni a teremben garantálnánk, hogy a hús sem 250-300 forint leime, mint most. Csongrádba viszik- Kinek adják oda, adják le a hízókat?- Akik többet fizetnek érte. A mi megyénkre ez nem jellemző, ezért nálunk az a szokás alakult ki, hogy átvisszük Csongrád megyébe. De ha ez érdekli, bővebbet hallhat Szántó Sándortól, aki magángazdálkodó. Irány Szántóék portája, amelyet egy hatalmas német juhász kutya kitartóan vicsorítva védelmez. Végre bejutunk, és megtudjuk, hogy az ötven körüli házigazda tizenöt évig téesztag volt, és hét éve maszek. A közelmúltban is leadott tíz hízót.- Át kellett vinnem őket Csongrád megyébe, mert bármilyen hihetetlen, ott kilónként nyolc forinttal többet kaptam. Ez tíz hízó esetében nálam például 16 ezer plusszot jelentett. Ezért megérte a fuvardíj.- Van önnek földje?- Igen, összesen négyköblös.- Annyit, amennyit a kolhoz adott azért a 12 holdért, amit apámtól elvettek. Persze azt is tudom, ez nem csak az én ügyem, ezért azt gyanítom, hogy majd a választások után okosabbak leszünk - búcsúzik a kapuban. A felvásárláson meg a földön kívül marad még egy megoldandó feladata Szelevénynek: ez a nem született, a férjét öt éve temette, ráadásul 22 éve az egyik lábát is levágták. Akár az ujjam- Szerencse, hogy Évike (Kó- már Józsefné, szociális gondozó) rendszeresen hozza az ebédet, és arra is adódik példa, hogy kétszer is rámnéz.- Mennyi a nyugdíja?- Most havi 4 ezer 400. Bevallom, nehezen bírok belőle kijönni. De a legborzasztóbb az, hogy az egyik sarokból a másikba ülök, így telik a nap. Olvasni, írni nem tudok, ezért a tévét nézem. Utoljára mindenszentekkor hagytam el a portát. Kocsival vittek ki szegény uramhoz a temetőbe. Pedig jó lenne megnézni a határt ilyenkor is. Szótlanul ültünk a kocsiba, hiszen nem a saját járművünkön érkeztünk. De valami olyasmi járt a fejünkben, hogy még ebben a hónapban visszajövünk Ko- csisné Piroska nénihez. Kicsit megkocsikáztatni, hogy ne kelljen neki mindenszentekig várni. Gazda szeme hizlalja a jószágot, látszik Szántó Sándor és felesége te kintetén. Igaz, az eredmény nem Szolnok, hanem Csongrád megyébe kerül JEGYZETLAPOK És most kit gyűlöljünk? Sándor Móric, az ördöglovas beugratott a Szolnoki Szigligeti Színház deszkáira. Nem ez volt a legnagyobb bravúrja - ámbár a fene se tudja, próbált volna ficánkolni vasderesével a betiltás éveiben - minden esetre jött ő le kocsival a budai várból a lépcsőkön, vágtatott át négyesfogatán a zajló Duna jegén, de a "vad magyar" a sporttörténelembe azzal írta be a nevét, hogy pihenés és lócsere nélkül harmincegy óra alatt tette meg fogatával a Budapest-Bécs közötti 312 km-es távolságot. Aztán beteljesült operetthősi sorsa, letiltották a honi színpadokról, mert hát egy hetes huszár, meg a Mettemich-lány - no nem, ilyennel nem mérgezzük a romlatlan magyar színháznézői lelkeket... És biztos, hogy sokan helyeslőén bólogattak a bölcs kultúrpolitikai döntésre. Alighanem jómagam is záptojást vágok Do- bák Lajoshoz kisdiák koromban, ha Metternich kancellári uniformisában látom a világot jelentő deszkákon. Mert mi azt tanultuk, hogy nincs vadabb ellensége a magyarnak az osztráknál. Nincs ragadozóbb állat a kétfejű sasnál, s mindennek illusztrálásául a történelem könyvemben Metternich, a gyáva, női ruhában menekül, hogy csak úgy piroslik az erőlködéstől sétapálcányi orra. Nem volt nagyobb sértés annál, ha valakit tízperces szünetben gyáva Met- temichnek tituláltunk, ám ha a gyűlöletünk véglegessé vált valamelyik társunk irányában, azt egyenesen Haynaunak csúfoltuk. Haynaunak, a vérengzőnek, aki százával záratta börtönbe a szabadságharc leverése után vitézlő eleinket, de több tucatnyi felkelőt ki is végeztetett. Engem az a kép rázott meg legjobban a könyvben, amikor a magából kivetkőzött osztrák parancsára megvesszőzik Ma- derspach Ferencnét. Haynau, te pajkos kis csibész, tudd meg, hogy nem voltál képes maradandót alkotni! Te sem, te magyargyűlölő Metternich! Utánatok már egészen profik jöttek a történelmi horror műfajában: Adolf Hitler, Joszif Viszárionovics, aztán a sajátosan politizáló Pol-Pot, aki néhány millió honfitársának kiirtásáért annyi büntetést sem kapott, mint egy jámbor csirketolvaj. Itt volt ugye, a szakmában egészen jónevű Nicolae Ceau- sescu és bizony te, Haynau még a cipőjét sem köthetnéd meg a Kárpátok Géniuszának. Metternich, a magyar gyűlöleted a tudós akadémikus mérnök nagyasszonyéhoz képest valóságos szimpátiatüntetés. Megy az operett, elzsongíta- nak a nagyszerű dallamok és arra gondolok: te jó ég, hát miért kellett valaha is félnünk ettől a kosztümös kis mesketétől? Hiszen, ha akarom, még "pozitív politikai mondanivalót" is felfedezhetek e zenei szappanbuborékban. Mert mondanak benne olyan jókat a hazafiságról, melyet akár tudós bagoly politikusoktól is szívesen hallanék a televízió Napzárta műsorában. Meg hát azok az aranyos mézeskalács-katonák: talán bizony hazaárulók voltak, amiért jobbhíján a császár körül sertepertél- tek? Alighanem ideiglenesen tették, haza kellett volna hívni őket. De hát megboldogult kisdiákkoromban nemcsak hősök kellettek nekünk: munkások könyvvel meg kalapáccsal, parasztok búzakoszorúval, sarlóval, értelmiségiek lombikkal, körzővel, vonalzóval, hanem kellettek ellenségek is. Gyűlöl- nivaló kétfejű sasok, kolbászorrú Mettemichek, vérnősző Hay- nauk. Csak hát róluk kiderült, hogy mindössze annyira ellenségek ők, amennyire a csinált hősök valódi héroszok. Komolytalanná váltak ellenségnek lenni, s újakat még nem deklaráltak helyettük. Bajban vagyok: tessenek mondani, most kit kell gyűlölni?-pb"A haza minden előtt"... Kölcsey emlékverseny középiskolásoknak Kölcsey Ferenc születése 200. évfordulójának megünneplésére készültek többek között a középiskolások is e verseny keretében. Á Kölcsey Társaság és a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács VB Művelődési és Ifjúsági Főosztálya által meghirdetett vetélkedő elsősorban Kölcsey költészetének alapos ismeretére, politikai pályafutásának bemutatására, irodalomelméleti munkáinak feltárására irányult. Emellett a jelen levő 19 gimnázium és szakközépiskola részére összeállított versenyfeladatok némi kitekintésre adtak alkalmat a kortárs világ- és hazai irodalomba, az akkortájt szerveződő irodalmi folyóiratokba, valamint a fővárossá váló Pest irodalmi életének kezdő lépéseire. A vetélkedőn való részvétel alapos felkészülést igényelt a diákoktól, hiszen a feladatok nehezek, magas színvonalúak voltak. Az emlékverseny jelentőségét egy, a feladatok javításában résztvevő középiskolai magyar tanár így foglalta össze: Nem véletlenül tettük a vetélkedőt éppen január 22-ére, a Himnusz megírásának 167. évfordulójára, hiszen, ha csak maga a Himnusz elemzése lenne a vetélkedő célja és feladata, akkor sem tettünk volna keveset, tekintve, hogy a Himnusz mérföldkő, meghatározó politikai, kulturális életünkben. Ezen kívül itt az ideje, hogy Kölcsey Parainesi- sét újra felidézzük, sőt újra felfedezzük, hiszen aktualitása az ifjúság számára minden szempontból jelentős. Mondanivalóján túl nyelvezete is gyönyörű, beszédkultúránk megjobbításá- ra is jó szolgálatot tehet, ezt a magyar kultúráról szólva maga Kölcsey is megfogalmazza eképpen: "Teljes birtokában lenni a nyelvnek melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel." A Magyar Kultúra Napján megrendezett megyei emlék- versenyen a 19 résztvevő középiskolából a Jászberényi Lis- ka József Szakközépiskola (felkészítő tanárok: Bakky Árpád- né és Stanitz Károlyné) lett az első, s jutott tovább az április 11-i területi vetélkedőre. A vetélkedő sorozat zárására 1990. szeptemberében kerül sor Budapesten a Magyar Televízióban. Azon túl, hogy a diákokat felkészítő tanárokat tisztelet illeti, köszönet jár az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt szolnoki kirendeltségének, valamint a kunhegyesi és karcagi üzemek, intézmények sokaságának, akik anyagi és tárgyi támogatásukkal lehetővé tették a vetélkedő megrendezését, s ezzel részeseivé váltak a magyar kultúráért tett erőfeszítéseknek. ________ J D. Szabó Miklós V
