Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
Kompjuter-bútorok Amerikába Finn szállodát rendeznek be Uj bútorcsaládok A BUBI V jászberényi gyára ezt az évet meglehetősen kedvezőtlen eredményekkel zárja, de a következőt jó körülmények között indítja. A gyáriak bizakodására több tény ad okot. Közöttük az, hogy egy november végi versenytárgyalás megnyerésének eredményeként a jászberényiek rendezik be a finn Haka cég kivitelezésében Budapesten épülő szálloda 270 szobáját. Amennyiben ezt a munkát június végéig befejezik, 40 millió forinthoz jutnak. És az sem mellékes: ez a tevékenységük tőkés exportnak minősül.A jászberényi gyár exportja egyébként jövőre A finnek által épülő szálloda Szerelik a kompjuter bútorokat A IU HÍV jászberényi üvárának újdonságai a korábbi évek átlagának többszörösére növekszik, eléri a 64-65 millió forint értéket. Hozzájárul ehhez az, hogy az amerikai Linon cégnek mintegy 25 millió forint értékben kompjuter-bútorokat szállítanak, Bécsben pedig egy szálloda 27 szobáját rendezik be. A hazai piacra pedig két új termékük kerül. Az egyik a Be- rény ifjúsági bútorcsalád, amely azzal nyerheti el a vásárlók tetszését, hogy egy viszonylag kis alapterületű szobában is lehetővé teszi két különböző nemű gyermek szeparált elhelyezését. Ebből a termékből jövőre mintegy 30 millió forint értékűt szállítanak a kereskedelmi vállalatokhoz. A másik új termékükből, az igényes vevők számára készülő Bordeaux szekrénysor értékesítéséből 35 millióra számítanak. 1990-ben egyébként vállalkozásokba is kezd a gyár. Irodák, kollégiumok, kórházi öltözők és várók, szociális otthonok berendezését vállalják. Mindez nem jelenti azt, hogy nem gyártják hagyományos termékeiket. Tízegynéhány típusú kárpitos garnitúrájuk gyártása az üzem kapacitásúnak np.gyp.Hpt tPS7i ki invrörp r Reflex és részvét Ül az ember a szobában, rágcsálja a sósmogyorót, vagy nyeli a szendvicset, miközben a televízióban peregnek a képsorok. A Híradóban éppen arról van szó, hogy Panamában harcok folynak. A katonák mellett tizenöt ártatlan polgári személy is életét vesztette - mondja a kommentátor. Furcsa, de ez a hír már nem döbbent meg. Legfeljebb arra gondolok, hogy ezek már megint nem bírnak magukkal, s kortyolok egy jó nagyot az odakészített sörből. Tíz, tizenöt, harminc, ötven, száz halott... A tévé mindennapi borzalom bemutatójában ilyen számoktól lassan már az arcizma sem rándul az embernek. Hozzászoktunk. Szörnyű nem? Mert ahhoz legalább két-háromszáz halott kell - úgy látszik e kőiül alakult ki az iszonyatküszöbünk -, hogy abbahagyjuk a sósmogyoró rágcsálását, vagy a szendvics habzsolását és szemünket a gyalázatot korrekt módon bemutató képernyőre szegezzük. Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy "jópo- fáskodom" a halottak felett. Csak az ember önkéntelenül is védekező reflexeket alakít ki magában, mert nem lehet rosszul minden tudósítás láttán, vagy minden harmadik újságcikk elolvasása után. S így a napi átlagos katasztrófákat kénytelen elviselni, s legfeljebb csak akkor kezd a hátán szaladgálni a hideg, ha többszáz, vagy többezer halottról érkeznek a hírek. Vagy mégsem? Mindebben ezen a mostani, V __________________________ \ f ájdalomba vegyülő karácsonyon kezdtem kételkedni. Hisz az ünnepek alatt bizonyára töb- bedmillió magammal el sem mozdultunk a képernyő elől, s lélegzetvisszafojtva figyeltük a Romániából érkező híreket, együtt gyászoltuk a halottakat, s együtt örültünk a legapróbb győzelmeknek is. Nem szégyellem bevallani, hogy bizony gyakran könny szökött a szemembe a sok borzalom, a temesvári tömegsírból előkerült, megcsonkított gyerek holttestek láttán. A kuszaeszű harag válogatás nélkül szedte és meglehet, hogy még ma is szedi áldozatait. Itt, a szomszédunkban, párszáz kilométerre innen románok, szászok, magyarok és szerbek haltak meg azért, mert meg akarták váltani saját magukat. Mert elegük lett a szocializmus köntösébe öltöztetett diktatúrából. Először csak repedezett, majd pedig elemi erővel robbant szét a több évtizedes félelem burka. A tudósítások láttán, h„ atán megmozdult Magyarország. A Romániából érkező hírek alól már nem tudtunk - és nem is akartunk - kibújni szokott reflexeinkkel. A részvét érzése egycsapásra erősebbé vált a jogos önvédelemnél. A segélyszállítmányok egymást érték, érik. Az emberek áldozatvállalási készsége hatalmassá vált, hisz sokan életük kockáztatásával is elindultak Románia felé, hogy élelmet vigyenek az éhezőknek, gyógyszert a sebesülteknek. Emberségből jelesre vizsgáztunk, mi magyarok. Mit, mennyit megtesz az ember együtt, egymásért. Boldog új évet Románia! Rájuk férne. De ránk is. N.T. ____________________________________/ Este hat óra. Dudálnak Szolnokon, szikráznak az emeletről lehajított csillagszórók, amikor gépkocsival nekiindulunk a vak éjszakának. A négyesen gyér a forgalom, és Szajol után azt is piszkosszürke, sűrű köd lassítja. Annyira, hogy néhol szinte csak poroszkálunk. Bizony fél nyolc felé ballag a mutató, amikor a kenderesi vasútállomás szolgálati helyiségéhez érünk. Bent ég a villany, szól a rádió, de az ajtó kulcsra zárt. Pár perc múlva tűnik fel a vágányok között Andrási Mihály szolgálattevő és Nagy Bálint váltókezelő. / Szilveszter éjszakai körutazás Zárás 1993. október 6-án Negyven szál rétes — Trabant az árokban A Majláth család békés szilvesztere- Megnéztük a környéket, hogy minden rendben van-e. Este hatkor kezdtünk és reggel hétkor váltanak le - mondja Andrási Mihály.- Az éjszakai program?- Ügyelet. Vonat kevés lesz, de párszor azért kimegyünk szétnézni. Ha végzek, otthon megiszom egy pohár pezsgőt. Nem biztos, hogy rögtön alszom, mert néha órák múlva jön csak álom az ember szemére. Kisújszállás irányában tovább gyűljük a kilométereket, amikor jobbra hirtelen meglátjuk: fények küszködnek a ködös éjszakával. Kiderül, ez a Vadászcsárda. Odabenn már telt ház, 120 ember mulat, ámbár a menü nem olcsó, ötszáz forint. Ezért a nagyérdemű előételt, vörös borban párolt vaddisznóhúst, vagy ha ezt nem szereti, libamájat, desszertet, korhelyle- vest és italt is kap. Már emelkedett a hangulat, pedig a tizenegy felszolgáló még csak most kezdi tálalni az ételt. Végh Endrétől, az étterem vezetőjétől azt is megtudjuk, hogy a csárda éjjel nappal nyitva áll, és legközelebb 1993. október 6-án, a szerződés lejártakor zár be. Újabb nekirugaszkodás, és a kiszolgált négykerekű segedelmével máris Kisújszállás többszintes épületei között találjuk magunkat. Találomra kopogunk az egyik Szabadság téri lakásban, a harmadik emeleten. Majláth Imre és felesége lakik itt két virgonc, óvodás fiuk társaságában. A ház asz- szonya, Ildikó szabadkozik: nagy a felfordulás. Nyugtatgatjuk, máshol is így van, ahol két apróság pakol a karácsonyfa körül. Ők most itthon töltik a szilvesztert, nézik a televíziót, de csínján koccintanak, mivel a félj reggel ötre már szolgálatba megy. A négyesre érve, elhagyva a várost, újult erővel támad a szürkeség, és az embernek az az érzése, mintha alag- útban haladna. Megváltásnak tűnnek jobbra a fények, a karcagi benzinkút lámpái. Miután pár szomjas kocsit útjukra engednek, a két kutassal, Tóth Bélával és Egri Antallal váltunk pár szót.- Éjjel-nappali a kút, és még ilyenkor is óránként 30-40 kocsi fordul meg nálunk. Sajnos hiányzik az ólommentes, meg a 98-as benzin.- Hová iparkodnak a kocsisok?- Zömük Biharkeresztesre. Vannak köztük magyarok, meg nyugatiak is szép számmal. Ott éjszakáznak, megvárják a reggelt, és konvojba rázódva vágnak Erdélynek.- Önök itt töltik az óév végét?- Reggel hétig igen. Hallgatjuk a rádiót, várjuk az embereket. Képzelje, az előbb még egy stopost is erre-hozott a véletlen. Ha elsején hazajutunk, a fürdés után egy-egy stampedlivel vigasztaljuk magunkat. /Folytatás a 3. oldalon/ Sajnos a helyszínelőknek is akadt munkájuk Nagyivánon győzött a népakarat "El akarták adni alólunk a falut" Csaknem egy hónapja már, hogy különös hír járta körbe Na- gyivánt. El akarják adni alólunk a falut - hallatszott többfelől. Szomorú, keserű, tehetetlennek tűnő düh töltötte el az itt élőket. Valami üzletről suttogtak, amiről keveset tudtak, de valami azért mégis kiszivárgott. Itt sohasem nőtt dudva, csalán és sás a rétek és legelők helyén, nem fogytak el a parasztkezek, nem tűnt el lakossága a beton- dzsungelek sűrűjében, a városok forgatagában, sohasem menekültek el az itt élők a kilátástalannak tűnő falusi jövő elől. Nem fáradtak bele abba sem, hogy még ma is képesek lekaszálni azt, ami kettőnek sem volt könnyű. A környezetbe, tájba szépen illeszkedő házakat szeretettel, örömmel és verítékkel építették, melyek ma is generációknak adnak otthont, menedéket, biztonságot. Nem voltak fogytán soha a paraszti hímek, életkedvnek. Mi is történt itt valójában? Mint kiderült, a Petőfi Tsz és a Hortobágyi Nemzeti Park vezetése szóban megalkudtak a falu határában ezer hektárnyi földre. Gazdaságos, racionális megoldásnak tűnt, jogilag teljesen szabályos volt és megtámadhatatlannak látszott. Csakhogy közbeszólt a népakarat! Többen úgy érezték, hogy a nagyiváni emberek közösségét sérti az üzlet. Vannak olyan gazdálkodók is, akik ma nem tsz- tagok, de tagjai voltak az 1965-ig meglévő Legeltetési Társulásnak. Az ő megkérdezésük nélkül ugyan hogyan is adnatnák el a földet? A terület használati jogát is úgy adták át egykor a tsz-nek, hogy az egész falu ne csak a tsz-tagok legeltetési ügyeit intézze. A szikes föld a Hortobágy szélén jószerivel csak a legeltetésnek kedvez, a falu határának 80-90 százaléka rét és legelő. Áremelkedések, felvásárlási árak ide vagy oda, a faluban jelenleg is több mint ötszáz a szarvasmarha-állomány, nem csökkent az állattartási kedv, háztájival csaknem az egész lakosság foglalkozik, még a fiatalok közt is akad, aki hivatásszerűen. A Nemzeti Park tulajdonába átmenő legelőket bizonyos megkötöttségekkel továbbra is használhatták volna a nagyiváni gazdálkodók. Ők mégiscsak verték a vasat, hogy álljanak el ettől az üzlettől, mert ez bizony tisztességtelen. Ki tudja, ha ebben a változó világban más tulajdonosé lesz a legelő, biz- tosítja-e majd hosszútávon a legeltetési jogot? Mentek a Hazafias Népfront elnökhöz, ugyan tegyen már valamit! Ha szavazásra kerül a sor, a három községből egyesített tsz tagjainak többsége úgyis meg fogja szavazni az üzletet. A tiszaőrsi és tiszaigari tagság ha összefog, bármilyen ügyben leszavazhatja, lesöpörheti az iváni érdekeket az asztalról. Az pedig már mégsem lenne jó, ha az igazság mezébe és a jogszerűségbe burkolt döntés ellenkezne az ivá- niak érdekeivel. A Hazafias Népfront felkarolta hát az ügyet. Megtette, amit csak tehetett, tiltakozott az üzletet megkötni szándékozó két félnél, elöljárósági, vb és tanácsülésen. A tsz-vezetés - bár érzelmi indíttatásúnak találta a kérést - de elállt a szándékától. Nagyivánban tehát győzött a népakarat. A gazdálkodók most már vidámabban várják a tavaszt, hogy a zöldellő rétekből illatos szénát, tojást, tejet és húst teremtsenek, mert egyre inkább hisznek abban, hogy ezt érdemes tenniük. JJA.
