Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)
1989-12-08 / 292. szám
1989.DECEMBER 8. j^ÉPLAP Családi körkép Szülők iskolája Családi minta a párválasztásban Légy olyan, amilyennek a gyermekedet szeretnéd látni — szól az intelem. S valóban, a szülőknek jól meg kell fontolniuk, miről, hogyan nyilatkoznak, hogyan viselkednek, hogyan élnek, hisz mindennapjaik tanúja és részese a gyermekük, aki tőlük tanul meg viselkedni és élni. Legyen bármilyen határozott is a fiatal generáció szembenállása az idősebbekkel, végső soron minden fiatal felnőtté akar válni, s leginkább ahhoz kíván hasonlítani, akik hozzá a legközelebb állnak. Pár- választásukban és házasságukban is messzemenően befolyásolja őket az a minta, amelyet a szüleik nyújtanak a számukra. Régebben, amikor a hagyományok erőteljesebben érvényesültek, és a közösség rendje sokkal nagyobb ellenőrzést gyakorolt a fiatalok felett, mint napjainkban, a szülőkhöz hasonulás, értékrendjük átvétele még szembetűnőbb volt. S noha napjainkban a fiatalok több szabadságot élveznek, és gyorsabb iramban függetlenednek családjuktól, mint régen, mégis elevenen élnek bennük azok a „programok”, amelyeket a szüleik házasságával kapcsolatos tapasztalataik, a társadalmi szokások, a külvilág elvárásai tápláltak beléjük. Ez a programozottság már a partner kiválasztásában is érvényesül: ideáljaink mindig megtestesítenek valamit a szüléinkből. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindenki olyan társat választ, aki külső megjelenésében anyjára vagy apjára emlékezteti — bár ez is előfordulhat. Sokkal lényegesebb hasonlóságok után kutat az ember jövendő házastársában: a szülőkéhez hasonló vélekedések, beállítottságok, az életvezetéssel és az életfelfogással összefüggő elképzelések után. A partnerválasztáson túl, a házassági viselkedés mintája is többé-kevésbé programozottan zajlik le. Ez a gyermekkorban bevésődött programsor — természetesen nem tudatosan — megNemzetközi játékok Mindig izgalmas kérdés; vajon mit játszanak a külföldi gyerekek? A kívánságaitokat szeretnénk most kielégíteni néhány nemzetközi játék leírásával. Szudán Ez a játék akkor érdekes, ha sokan játsszák. A játékosok egy nagy körben összefogódzkodnak, ezen belül pedig 2-3 társuk áll. Feladatuk, hogy futás közben — nem durván — áttörjenek a körön. Ha a kitörés elsőre nem sikerült, többször is megismételhetik. Ha sikerül az áttörés, akkor cserélnek a játékosok. Spanyolország A játékosok nagy kört alkotnak. A középen álló adogató a labdát tetszés szerint dobja (alacsonyan, magasan, stb.) a társainak. Aki eltéveszti, és a labdát elejti, annak valamilyen feladatot kell végrehajtani. (Olyanokat, amelyeket a zálogkiváltásnál szoktatok feladni egymásnak.) határozza és irányítja a házastársak közös életét. A fiatalok szülei egymáshoz való viszonyát, a kettejük között lezajló történéseket — közös erőfeszítéseiket, együttműködési formáikat, konfliktusaikat, egyezkedéseiket és küzdelmeiket — ismétlik meg saját házasságukban. Ez a program határozza meg a többi között, hogy hány gyermeket akarnak; milyen nemű gyermekeket szeretnének, és hogyan képzelik el a gyermeknevelést. A szülők közötti kóros kapcsolatformák is megismétlődhetnek a fiatalok házasságában. Gyakori például, hogy alkoholista apa leánya olyan férjet választ, aki előbb-utóbb maga is alkoholistává válik. így ismétlődhet meg a gyermekek életében a szülők közötti ri- valizáció vagy beteges féltékenykedés, egymás megalázása vagy ellenkezőleg, meghunyászkodó, kritikát- lan kiszolgálása minden téren. (Természetesen ez nem törvényszerű minden körülmények között, hiszen gyakran éppen az elriasztó példa hatására olyan társat választanak a fiatalok, aki a szülőkével ellentétes tulajdonságokkal rendelkezik. Köztudomású, hogy az elvált szülők gyermekei sokkal nagyobb arányban válnak el maguk is. Az sem véletlen, hogy a válást vagy a válásokat követően az emberek többnyire megismétlik az előző rossz választásukat: új partnereik kísértetiesen hasonlítanak — minden válóokul szolgáló hibájukkal együtt — a volt házastársra. Mindezek ismeretében és tudatában, a szülőknek fokozottan ügyelniük kell arra, hogy milyen házasság- modellt nyújtanak gyermekeiknek. A kompromisz- szumokra és alkalmazkodásra képtelen házastársak örökös villongásai, az elhamarkodott házasságkötések és válások súlyos konfliktusai életreszóló emlékként rögzülnek és hatnak a fiatalok tudatában. Flamm Zsuzsa Ha a jobb felső sarok E betűjeléből kiindulva a sakkjáték lóugrásának szabályai szerint helyes irányban olvassátok össze a betűket, Lévay József Mikes című Csináld Szinte mindennapos dolog egy-egy háztartásban, hogy csöpög a vízcsap, eldugul a lefolyó. S különösen vidéken kevés a hozzáértő szerelő, de ha van is, az ember szinte restelli hívni ilyen apróságért, hiszen alapjában véve egyszerű munkáról van szó. Az ilyen hibát könnyű kijavítani. Először a kifolyócsapot víztelenítjük a vízvezeték környékén' található zárcsap lezárásával. Mosdónál rendszerint a kagyló alatt van, melynek szárát borítósapka tartja. A borítósapkát franciakulccsal csavarjuk le. Ha ez megvan, Donkó László Kiszámoló Négyem-ötöm a kilenc, a fogó vagy, kimehetsz! Ha Feri vagy, ha Ferenc, ha hányó vagy, kimehetsz! Ha nem mész ki, nem verséből kaptok idézetet. Hogy szól ez a versidézet? jesegnz ;azs pjnj liopj Btqeq jaSuax ‘l?s-Bxouuom js§u3} e uio^eg -Iieq inpoAga :sa}fajgaj\[ magad! négyszögletű réztengely tűnik elő. Ez a vízvezeték zárócsapja. Ezt a franciakulccsal az óra járásával egy irányban forgatjuk, így zárjuk el a vizet. Ha vízvezetékükön nincs zárócsap, akkor el kell zárni a ház főcsapját, csak ezután foghatunk hozzá a kifolyócsap szétszereléséhez. A franciakulccsal a csap függőleges részén található — szintén nyolcszögletű —• kiképzést fogjuk meg és csavarjuk kifelé mindaddig, amíg a kifolyócsőről az egész elzárószerkezetet leemelhetjük. A szerkezet legalján találunk egy — Hozzávalók: 10 dkg világoszöld, 5 dkg sárga, narancssárga, fehér, sötétzöld, néhány méter kék APOLLÓ fonal, 3,5-es horgolótű, töltelékanyag. Alapminta: egy ráha j tásos pálcasorokkal dolgozunk. A sorvégeken 2 láncszemmel magasítunk, majd az előző sor minden szemére egy egyráhaj tásos pálcát horgolunk. Szempróba: 19 pálca, 9 sor = 10 cm. Munkamenet: Test: világoszöld színű fonalból 3 láncszemmel gyűrűt horgolunk. Visszaöltünk az első szemre: 14 egyráhaj tásos pálca, a sor végén kapcsolóöltés az első pálcára, 2. sor: az előző sor minden szemére 2 egyráhajtá- sos pálcát horgolunk (28), 3 sor: minden 2. pálcát megduplázzuk (42), 4. sor: minden 5. pálcát megduplázzuk (50), 5. sor: minden 8. pálcát megduplázzuk (56), 6. sor: 56 egyráhajtásos pálca, 7. sor: (fehér) az előző sor minden pálcájára 1 rövidpálcát .horgolunk, 8. sor: (sárga) egyráhajtásos pálca, 9. sor: (fehér) rövidpálca, 10—13. sor: (zöld) egyráhajtásos pálca. A 7—13. sort még 4-szer megismételjük. Ezután 1 rövidpálcasor: minden 4. és 5. szemet egybeöltünk. Fej: zöld színű fonalból 3 láncszemmel gyűrűt horgolunk. Visszaöltünk az első szemre: 12 egyráhajtásos pálcát horgolunk; 2. sor: az előző sor minden pálcájára 2 egyráhajtásos pálcát horgolunk (24), 3. sor: minden 2. szemet megduplázunk (36), 4. sor minden 3. szemet megduplázunk (48), 5. sor: minden 5. szemet megduplázunk (57), 6. sor: minden 6. szemet megduplázunk (66), 7. sor: minden 9. szemet megduplázunk (73), 8—12. sor: egyráhajtásos pálca, 13. sor: minden 7. és 8. szemet egybeöltünk, 14. sor: minden 5. és 6. szemet egybeöltünk, 15. sor: rövidpálca, minden 4. és 5. szevalószínűleg erősen kopott, kirojtosodott — lapos bőrvagy gumikorongot, amelyet egy kis anyacsavar rögzít. Az anyacsavart fogóval lecsavarjuk, és a kopott bőrkorongot megfelelő méretű újjal cseréljük ki. Az anya- rószerkezetet visszaerősít- csavart meghúzzuk, az elzá- jük, majd újra kinyitjuk a zár ócsapot. Gyakran előfordul az is, hogy a vízvezeték lefolyója eldugul és vízvezetékpumpával sem tudjuk megjavítani. A kagyló alatt — a lefolyócső hajlatánál — kis palack alakú tartályt találunk, amely menettel működik; tehát' lecsavarható. Mielőtt ezt lecsavarnánk, tegyünk vödröt alá, vagy más, szennyes vízhez használt edényt. Ebben a tartályban sok hulladék, szenny gyűlik össze, amely sokszor a lefolyócső nyílásáig emelkedve eldugaszolja. Távolítsuk el a szennyeződést a tartályból, majd gondosan csavarjuk vissza. Rácsava- rás előtt a menet végét kóc- cal tekerjük át. hogy biztos tömítést kapjunk, s a víz ne szivárogjon ki a menet mellett. B. K. met egybeöltünk. A test, és fejrészt ezután kitöltjük szivacs vagy hulladék anyagdarabokkal, a nyakrészen zöld színű vonallal, szemtalálkozás szerint összevarrjuk. Csigaház: sötétzöld színű fonalból 3 láncszemet horgolunk. Visszaöltünk az első szembe: 14 egyráhajtásos pálcát horgolunk. A sor végén kapcsolóöltés az első szemre, 2. sor: (sárga) az előző sor minden szemére 2 egyráhajtásos pálcát horgolunk (28), 3. sor: (világos- zöld) minden 2. szemet megduplázunk (42), 4. sor: (narancssárga) minden 3. szemet megduplázunk (56), 5. sor: (fehér) minden 4. szemet megduplázunk (70), 6. sor: (világoszöld) minden 5. szemet megduplázunk (84), 7. sor: (sötétzöld) minden 6. szemet megduplázunk (98),* 8. sor: (sárga) minden 8. szemet megduplázunk (110), 9. sory (narancssárga) minden 10. szemet megduplázunk (121).. 10. sor: (világoszöld) 34 szemre 1-1 egyráhajtásos pálcát horgolunk, 12. sor: világoszöld színű fonallal, az előző sor pálcáira 1-1 egyráhajtásos pálcát horgolunk, 13. sor: ha a csigaház 2 oldala elkészült, az előző sor szemeit összefogjuk, és sötétzöld Színű fonallal, szemenként, kapcsolóöltésekkel összedolgozzuk. Az üregrészt kitöltjük, s az alsó (teljes sor) részen, a csigatest oldalára varrjuk. Szem: sárga színű fonalNéhány szó a fagyásról Sok kellemetlen meglepetés okozója volt már az a tévedés, amely szerint fagyási sérüléshez a hőmérsékletnek feltétlenül 0 fok alá kell süllyednie. Bizonyos körülmények között már 4-5 fokon is bekövetkezhet. Ilyenkor még a fagyás enyhébb formájával találkozunk. Ennek ellenére sok kellemetlenséggel, fájdalommal jár. Első fokú fagyás veszélyét vállaljuk, ha hosszabb ideig átázott cipőben, zokniban vagy harisnyában ácsorgunk a szabadban. Gyenge vérellátású bokánk, sarkunk, lábujjaink ugyanis erősen hajlamosak az effajta sérülésekre. Mik a fagyás tünetei? A bőr felülete erősen lehűl, színe elhalványul, érzéketlenné válik. Felmelegedéskor viszketés,, szúró fájdalom, érzékkiesés, olykor felmaródás jelentkezik. Másod- harmadfokú fagyásnál már savós, illetve véres hólyagok keletkeznék a bőrön. A fagyás megelőzése érdekében szoros lábbelivel ne nehezítsük a láb vérkeringését! Hideg időben inkább lazább, kényelmesebb cipőt, csizmát viseljünk. ból 4 láncszemet horgolunk, ennek mindkét oldalán, körbehaladó sorokkal, 2 rövid- pálcasort horgolunk. Kék színű fonalból 2 láncszemet horgolunk, visszaöltünk az első szemre: 10 rövidpálcát horgolunk. Végül kapcsolóöltés az első szemre, a szálat kb. 15 cm hosszan elvágjuk, és az előzőleg elkészített sárga szemre, majd a fejrészre varrjuk. Két db. szemet készítünk. Száj: narancssárga színű fonalból 13 láncszemet horgolunk, visszaöltünk a 4. szemre, majd minden soron következő szemre 3 szoros egyráhajtásos pálcát horgolunk. A sor végén 2 láncszem, 1 kapcsolóöltés a kezdő láncszemsor első szemére. Csáp: sárga színű fonalból 6 láncszemmel gyűrűt horgolunk, kapcsolás után rövidpálcasorokkal, 9 sort horgolunk. A következő sorban, minden szemre 2 két- ráhajtásos pálcát horgolunk.. Ezután minden szemre 1 kétráhajtásos pálca, de 3-3 szemet, a horgolótűn lévő utolsó szállal egybeöltünk, gombócos csápvégződést készítünk. Az elkészült formarészeket, minta szerint, a fejformára varrjuk. Tölteléknek igen megfelelő a tisztára mosott, apróra vágott harisnya, trikóanyag. Az oldalpárt összeállította: Rónai Erzsébet szeretsz, ha szeretsz, meg kimehetsz!' Gyermekvilág Albrecht Gyula Játékos kézimunka: csiga-biga Karácsonyig elkészül (hossza kb. 45 cm, magassága kb. 30 cm)