Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)

1989-12-05 / 289. szám

1989. DECEMBER 5. Néplap 3 Összeomolhat-e a gazdaság? Miközben folyik a harc a politikai hatalomért, háttér­be szorul az érdeklődés a gazdaság illetve annak vál­ságos helyzete iránt. Egyesek szerint ez oda vezethet, hogy a hatalmi harc győzte­sei egy gazdaságilag műkö­désképtelen országban bont­ják ki lobogójukat. Mások úgy vélekednek, hogy ez nem A gazdasági csőd semmi esetre sem olyan, mint a ha­lál: nem valamiféle hirtelen átmenet a létből a nemlét­be, és nem visszafordíthatat­lan. A működésképtelenség sem kifejezetten egyértelmű állapota a gazdaságnak, számtalan fokozata képzel­hető el. Mondhatni: nem műkö­dött a magyar gazdaság 1945-ben, amikor a lebom­bázott gyárakban nem folyt termelés, az üzletekben nem volt áru, és nem volt köz­lekedés, gáz, víz, villany, szemétszállítás. Ám az sem volt a teljes bénultság álla­pota, mert mégiscsak akad­tak negyed- vagy tizedgőz- zel, de termelő üzemek, ke­nyeret sütő pékek, búzát és krumplit adó parasztgazda­ságok. Éhezett, de nem halt éhen az ország. Az összeom­lott gazdaság nem pusztult el teljesen. Az összeomlás és a műkö­désképtelenség tehát na- gyonis viszonylagos fogal­mak. Akik ma ilyesmivel fe­Az említettek azőnban va­lószínűleg csupán rémképek, s nem válnak reális valóság­gá. Fel kell ugyanis tételez­ni, hogy bármely pártok, bármely politikai erők jut­nak is hatalomra, azok min­denképpen tisztában lesznek önnön felelősségükkel, és olyan gazdasági program megvalósítására töreksze­nek, amelyik elkerüli ezeket a buktatókat. Miáskülönben a hatalmat sem tarthatnák meg: a felelőtlen kormányt gyorsan elsöpörné a nép elé­gedetlensége, haragja. Ha szélsőséges állapotok bekövetkeztétől nem is kell történhet meg, mert a Nyu­gatnak elemi érdeke, hogy a diktatórikus szocializmus­ból kitört ország talpon ma­radjon, sőt, virágozzék. Is­mét mások visszakérdeznek: egyáltalán mit is jelent a gazdasági összeomlás ? Léte­zik-e ilyen, vagy ez csupán valami homályos tartalmú, lidércnyomásos fenyegetés? nyegetnek, aligha az 1945-ös állapotok visszatértére gon­dolnak, holott azok sem je­lentették az elképzelhető leg­rosszabbat. Mi az hát, ami­től ma reálisan tartani le­het? Mi az, ami valóban be­következhet, s a gazdasági összeomlásnak nevezhető? Súlyos következményekkel járna, ha az ország olyan la­bilissá, megbízhatatlanná válna, hogy elvesztené hitel- képességét. Az ugyanis oda vezetne, hogy a jelentős részben importra alapozott termelés legalábbis össze­szűkülne, minek következté­ben nyomasztó áruhiány és száguldó infláció alakulhat­na ki. Hasonló folyamatot indít­hatna el valamiféle anarchia is, amelyben a politikai ha­talomért harcoló erők eltá- volítanának gazdasági kulcs­pozíciókból jó vezetőket, a kiváló szakértőket, s nem tudnának helyükbe képzett, gyakorlott szakembereket ál­lítani. tartani, attól igen, hogy a gazdaság válsága egyelőre nem enyhül, a gazdaság helyzete súlyosbodik. Ugyan­is a gazdaság irányítására a tervutasításos módszer, a gazdasági diktatúra alkal­matlanná vált, de még nem lépett helyébe olyan piac, amely a maga természetes erőivel tereli a gazdasági fo­lyamatokat a kívánt irány­ba. A piac törvényei egyik napról a másikra nem vál­hatnak meghatározókká, a gazdasági folyamatok szabá­lyozóivá. A piacgazdaság magántulajdonra, de leg­alábbis vegyes tulajdonra épül, tulajdonosi érdekeltség nélkül nem létezhet. Termé­szetes tulajdonosok pedig a jelen viszonyok között külö­nösebben gyorsan nem tá­madhatnak: ahhoz nincs ele­gendő tőke magánszemélyek birtokában. A magántulajdonlás meg­teremtéséhez nem ígérkezik járható útnak a népi rész­vények általánossá válása sem, mert az sem jelentene elég közvetlen, s ezért elég kemény érdekeltséget. Nem is szólva arról, hogy a meg­élhetési gondokkal küzdő vagy egyenesen elszegénye­dett munkások, alkalmazot­tak, mégha lenne is pénzük, akkor sem vásárolnának tö­megesen részvényeket. Ah­hoz ugyanis, hogy befektes­senek abba a gazdálkodó egységbe, amelynek a mun­kavállalói, a pénzen kívül megalapozott bizalom is kell. Bizalom egyebek között a vállalati gazdálkodásban, hogy az a bankkamatnál magasabb osztalékot képes nekik a befektetett pénzü­kért fizetni. A magántulajdonlás repre­zentánsai egyelőre inkább külföldi személyek, cégek le­hetnek. Megjelenésük azon­ban több okból sem terjed­het ki a gazdaság jelentős hányadára. Egyrészt azért nem, mert a külföldi befek­tetési hajlandóság mérsé­kelt. Mert amíg a politiku­sok üdvözlik is a demokra­tizálódási folyamatot, az an­nak érdekében szinte napon­ta születő újabb intézkedé­seket, s nem félnek a válto­zások miatti bizonytalanság­tól, addig a tőke a nyugal­mat és a biztonságot keresi, amikor az események előre kiszámíthatóak és amikor a számítások nyomán biztos­nak látszik befektetéseik megtérülése. A gazdasági válság mélyü­lésével szemben egyelőre nem látni alternatívát. A kormányzásra esélyes politi­kai erők még nem léptek fel olyan gazdasági program­mal, amely hihetően kive­zetne a válságból, s nem csupán az óhajok szintjén ígérne belátható időn belül orvoslást a gazdaság beteg­ségeire, s annak eredménye­ként jobblétet a lakosságnak. Ez bár nem jelent összeom­lást, de túl sok derűlátásra sem ad okot. G. Zs. A gazdasági csőd nem halál A felelőtlen kormányt elsöpörné a népharag Az IKV Aqwa-Szer Vgmk dolgozói víz-, gáz-, fűtésszerelést végeznek esténként, illetve a hétvégeken, ezzel elsősorban a lakossági szolgáltatásban nyújtanak nagy segítséget. Ké­pünkön parapetkályhát szerelnek — nzs — „Hangverseny” pajtásoknak Réz utcai versenymű úttöröházra és zeneiskolára Bizony zavarban lennék, ha olyan szabadidős gyer­mekintézményeket kellene megneveznem, melyek min­dig ingyenesen látogathatók. Elvétve előfordulnak ugyan díjtalan rendezvények, mé­gis az úttörőházat kivéve üres zsebbel sehová sem ér­demes az iskolásnak elin­dulni. Valószínű, ez a ma­gyarázata annak, hogy a múlt tanévben átlagosan 4500 látogatója volt havonta. A nyáron pedig 7000 gyerek fordult meg ott. Ha a szülők megengedhet­ték volna maguknak, felte­hetően, táborba vagy üdülő­be küldik csemetéiket, ám a fiatalok pénze gyakran még strandbelépőre is ke­vés. Ekkora forgalom minden­képpen dicséretes — még ha néhányan kételkednek is e számokban. Ha már itt tar­tunk, érdemes figyelembe venni, hogy a 11 ezer szol­noki — a város vonzáskör­zetét is ideszámítva 17 ezer — kisdiák csemegézhet szak­körök, tanfolyamok, sokszí­nű szabadidős programok közül. Valószínűtlen, hogy az is­kolák képesek lennének elő­rukkolni a tűzzománchoz, kerámiához, csillagászathoz, számítógépekhez értő szak­emberekkel, hogy más spe­ciális klubot ne is említsek. Célszerű hát ezeket egy he­lyen, az úttörőházban meg­szervezni. Mindez azonban a dolgok­nak csak az egyik, a szebbik Nomen est omen? A két intézmény egyiké­nek sem lehet elvitatni a létjogosultságát. Alapvető oktatási, művelődési igényt élégítenek ki. Ha nem len­nének, szembetűnő lenne az űr. De sokáig közös fedél alatt továbbra is megmarad ez a (hang) zavar, melynek megszüntetése azért sem egyszerű, mert más a he­lyesnek vélt megoldás — és módszer — az emeletről le­felé és más a földszintről fölfelé tekintve. Reflektorfénybe kerültek azok az ifjúsági szervezetek, melyek fölött valamikor a párt atyáskodott. Sok önzet­len pedagógus keserűen azt tapasztalja, hogy — szándé­kosan vagy tévedésből — egyenlőségjelet tesznek a mai úttörőmozgalom és az egy­kori párt közé, amely azt irányította, és most annak hibáiért is támadják. Annyi Bolhapiac Kőtelken oldala, mert ezek és az asz­taliteniszezés — gyermekek­ről lévén szó —, zajjal jár­nak, zavarva az épület első emeletén lévő zeneiskola munkáját. Egy korábbi „komplex szemlélet” követ­kezménye ez az 1983-ban lét­rejött kényszerű frigy. Akkor még arról adtunk hírt, hogy egy új úttörőház alapkövét rakták le, nem sokkal később kiderült, az egésznek csak a fele igaz, mert az épület másik felét a Bartók Béla Zeneiskola kapta. Szó ami szó, kedvezőbb megoldást is találhattak volna. A sziámi intézményikrek dolgozni szeretnének, úgy, hogy ne zavarják egymás köreit. Az összezártság valóban idegesítő lehet, s ezzel tisz­tában van az is, aki ezúton osztja meg pallérozatlan gondolatait az olvasóval. A zeneiskolában, vidám pajtá­sok zsivaja közepette a szükségesnél jobban meg­szenvedte volna a zongora­tanulást, másrészt csúnya hátsó gondolatokat kellett volna magába fojtania, ha játék közben csendre intik az úttörőházban. Szerencsé­re akkor még kilométernyi távolságban volt egymástól a két épület. Csak halkan jegyzem meg: annak ellené­re, hogy a városközponttól messzebb fekvő „peremkör­zeti” iskolában tanult, nem esett nehezére a „bejárás” a rendezvényekre, sem ne­ki, sem húsz-harminc isko­latársának. mindenesetre bizonyos: a mozgalom gyengeségei nem a gyermekekkel közvetlen kapcsolatban állók munká­jából adódnak. Nem lehet egy napon említeni az egy­kori Micsurin-szakköröket, a mai számítógépes foglal­kozásokkal. Kétségtelen, volt idő amikor szorosabbra kötötték a piros nyakkendőt. Szerencsére szép számban nőttek fel olyanok is, akik már nem érezték főj toga tó­nak. Valószínű továbbá, hogy az utóbbi években fel­cseperedett nemzedék nem vált — az egyik sajtóközle­mény állításaival ellentétben — a „kommunista szimbó­lumok és szertartások” rab­jává. De térjünk vissza az út­törőházhoz! Lassan-lassan olyan új gvermekszervezetek jelennek meg, mint például a cserkészek. Egyelőre csak A közművelődésnek újabb bástyája épült a megyében, mégpedig Kőtelken, ahol múlt pénteken alakult meg a Szabadidős Társaság nevű közművelődési egyesület. A máris 30 tagot számláló szer­vezet hamarosan megkapja a tanácstól a helyi művelődési házat, ahol több programot szerveznék a hónap folya­mán. Többek között 10-én bolhapiacnak adnak helyet, ahová a rászorulókat és a' szegényeket várják. A szom­baton megjelent hírekkel el­Az év folyamán már több intézkedést tett a Karcag és Vidéke Áfész vezetése a szakszervezeti bizottsággal együttműködve a kereske­delmi dolgozók fokozottabb megbecsülésére, a hátrányok csökkentésére. Most egy újabb döntés alapján jövő év január elsejétől a szövet­kezet boltjaiban átállnalk a negyvenórás munkarendre, de úgy, hogy a lakossági igé­lentétben nem lesz képző- és iparművészeti vásár, és a programot az SZDSZ me­gyei szervezete nélkül szer­vezték. Még aznap felilép a helyi cserkészebből álló szín­játszó kör, betlehemes játé­kot ad elő. Az utolsó taní­tási napon a gyerekeknek rendeznek a művelődés pat- rónusai műsort, táncházzal, vetélkedővel, játszóházzal. Az anyagi támogatást a tanácstól, az Ady Tsz-től és a Budapesti Kézműipari Vállalat helyi egységétől kapja az egyesület. nyékét is figyelembe veszik ennek során. Többek óhaja már most valóra válik, minthogy de­cember 11-én a Nagykunság Áruház a nyitva tartás mó­dosításával, a városi jelleg­hez igazodva, folyamatos üzemeléssel várja napközben vevőit. A változással kedve­zőbbé válik a vásárlás a kö­zelmúltban megnyitott'édes­ségosztályon is, szétszórtan működnek. Az úttörők már most a párhu­zamos működés hívei. Az el­jövendő együttélés feltétele­zi a szabadidős gyermekin­tézmények közös használatát is. Ebből pedig értelemsze­rűen az következik, hogy az úttöröházat nem csak úttö­rők látogathatják. A feltéte­les módot elhagyhatjuk. Ez már évek óta mindennapos gyakorlat. Űttörőház ? Gyermekház, vagy szabadidő központ? Nem szabad figyelmen kívül hagyni egy nagyon lé­nyeges körülményt. Az út­törőház már régóta a városi tanács egyik intézménye, ideszámítva természetesen a munkáltatói jogokat is. A lé­tesítmény jövője tehát nagy­mértékben függ a művelő­dési -osztály döntéseitől. — Egyelőre még csak -el­képzeléseink vannak — tá­jékoztat Rózsavári László osztályvezető. — Két dolgot mindenképpen figyelembe kell venni: a társadalmi vál­tozások miatt a jövőben több ifjúsági szervezet igé­nyeinek kell megfelelni; to­vábbá bebizonyosodott, hogy szakmailag rossz párosítás volt a zeneiskola és az úttö­rőház együttese. Mindemel­lett az az álláspontunk, hogy azt a pénzt, amit az is­kolán kívüli foglalkozásokra eddig megkapott a város fia­talsága, azt ezután is bizto­sítani kell. Indokolt a jól bevált kez­deményezések továbbfejlesz­tése, a feladatok és a prog­ramok iskolák közötti „te­rítése”. Véleményem szerint a felvételi vizsgák előtt álló, pedagóguspályára készülő fiatalok alkalmasak lenné­nek erre. Munkájukat egy olyan központ hangolná ösz- sze, ahol különböző szemlé­letű gyermekközösségeknek tudnának tartalmas időtöl­tést ajánlani. Nem kérdője­lezzük meg tehát egv sza­badidőközpont szükségessé­gét. Ezt a tanévet még a je­lenlegi szisztéma szerint visszük végig. A jelenleginél kisebb léte­sítmény, bázis kialakítását tartják kívánatosnak. Figye­lemmel kísérik azt, hogy melyik megüresedő ingatlan felelne meg leginkább célja­iknak. Mi lesz a Szolnok vonzás- körzetében élő általános is­kolásokkal? A jövő önkor­mányzatai a művelődési ágazatban is feltételezik a helyi érdekek elsődlegessé­gét — foglalható össze a ra­cionális szemlélet egyik sa­játossága. Ennek megfelelő­en a szolnoki fiatalok igé­nyeit tarják elsősorban szem előtt. Nem kell azonban attól tartani, hogy a város a gyer­mekeken takarékoskodik - ígérték a művelődési osztá­lyon. így legyen. Remélhe­tően később sem lesznek olyan drágák, hogy az állam rajtuk spóroljon. Nem lenne bölcs dolog. Sem Szolnokon, sem másutt. Az már igazán a szakem­berek ügye, hogy eldöntsék: célszerű-e területileg meg­osztani egy iskolás szabad­időközpont tevékenységét akkor, amikor a gyermekek ideszoktak, ragaszkodnak ehhez a helyhez. Fennáll a veszély, hogy a városban szétszórt foglalkozásokat ke­vesebben látogatják majd. Félő tehát, hogy leomlik mindaz, ami eddig felépült, lassan elsorvadhat egy, a gyermekek érdekében mű­ködő szervezet. Ez azonban nem lehet cél. Szurmay Zoltán Vevőkhöz igazodó nyitva tartás /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents