Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)
1989-12-27 / 306. szám
Néplap 1989. DECEMBER 27. Szunyogh Szabolcs Barnáné kisújszállási Bajcsy-Zsi- iinszky úti házába nehezen tudok bejutni. Nem csoda, az egyedül élő, 83 esztendős asszony bizalmatlan, mivel már előfordult, hogy hívatlan vendégek „jártak” nála. — Éppen azon szomorko- dom, hogy Istenem, az efféle ünnepekkor fiatal korban, -Túrkevén mennyien voltunk, és íme: egyedül maradtam. — Ott hányán ülték körbe ilyentájt az asztalt? — Nyolc testvérem, a családjuk, meg a szüleim. Nem egyszer húszan-huszonöten. Azután az ötvenes évek elején megbélyegzett emberként ide jöttem férjhez. — Mi volt az oka mellőzésének? — Édesapám 30 köblös földje, amiért nekem azt mondták: ezért maga politikailag megbízhatatlan. Kevés híján elnevettem magam: én. aki világéletemben egy fertályórát sem politizáltam? Még ha valaki lettem volna, de így feleségként? Elég az hozzá, a minősítésem rögtön túltettem magam, mert engem sok minden érdekelt, de ezek közé a politika még véletlenül sem tartozott. — Mióta özvegy? — Huszonkilenc éve. A karácsony szép napjai most úgy telnek: a fiatalságomra, a múltamra emlékszem. — Rokona nincsen? — Hogyne lenne! Debrecenbe is vitt volna az unokahúgom, de én kicsinek érzem magamat hozzájuk! ök palotában laknak, én meg egy olyan házban, amelyet már eladtak a fejem fölül. Azt is bevallom, érzékeny vagyok, és ha nem úgy néz rám valaki, sírok a nyomorúságomon. — A tanács segíti valamivel? — Most kaptam tőlük háromezer forintot. Fáj, hogy ide jutottam, de mit tehetnék? — Az ablakban azért látok egy feldíszített gallyat. — Az egyik bűbájos szomszédom, a nyolc éves Nagy Etelka hozta. Ez emlékeztet a hajdani ünnepekre, meg az esti imám. Mert a templomjárást már nem bírják a lábaim. Jónás Albert még java korabeli, hiszen életkorából kettő hióádzik, hogy ötven legyen. Egykoron a nagy szerelme nem jött hozzá, mivel Albert szegény volt. Azóta változott a helyzet, ő lett tehetős, de máig sem kötötte be senkinek a fejét. — Hogy telik egy magányos férfi karácsonya? — A szentestén feldíszítettem a fát, és ide, az előszoba asztalára tettem. Azután sütöttem főztem, mert hétfőn két ismerős házaspárt láttam vendégül. — Főzött is? — Ügy bizony, mégpedig húslevest. És mivel egy jókora hízó az ólból kissé átalakult formában a kamrába költözött, hurkát, kolbászt is raktam az asztalra. Azt már csak ráadásként fűzöm hozzá, hogy a töltött káposzta sem hiányzott. — Gondolom, ital is akadt... — Saját termésű kisüsti, meg bor. Egyedül a sör lett állami. — Szereti a magányt? — Nem a magányt, az egyedüllétet. Mert az igaz, hogy egyedül élek, de társasági emberként ismernek. Ma pedig, kedden rendbe rakom a ruhám, majd nézem a televíziót, meg pihenek, mert szerdán var a munkahelyem, az áfész, ahol huszonöt éve dolgozom. A Kunságtól néhány házzal arrébb, a megyeszékhelyen, nincs megmondhatója: a 80 ezer lélek közül menynyi lehet a magányos. Éppen ezért vasárnapra, a szentestére az MDF Szolnoki Szervezete, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a Te meg én klub a művelődési központban karácsonyestet szervezett a magányosoknak. Közel harmincán el is mentek, és mint a koraesti felvételünk mutatja, a résztvevők jól érezték magukat. Olyany- nyira, hogy hét óra is elmúlt, mire az utolsó vendég is távozott. Közöttük volt Juhász Andrásné, aki a Tófenék utcai nyugdíjasgarzon lakója. — Hetvenhét esztendős vagyok, és tizenhét éve özvegy. Gyermekünk nem született, így elmondható: úgy élek, akár az ujjam. — Mondják, a klubban jól érezte magát. — Az urammal világéletünkben társasági emberek voltunk, összejártunk pár ismerős házaspárral, de ahogyan őt elveszítettem, 'ez a fonál is elszakadt. — Távoli rokonai nem élnek? :—De, szeretem is őket, olykor fel is keresnek, de olyan ritka ez a találkozás, hogy szinte idegennek érzem magam közöttük. Lábatlan- kodni meg nem szeretek, hiszen még mind dolgozik, ezért megvan a baja. — A nyugdíjasgarzonban nem akad beszélgetőpartner? — Azok az asszonyok a férjükkel élnek, vagy gyerekeik, unokáik vannak. Ezért én különböző klubokba, szám szerint ötbe is járok. Nyaranta még kirándulni is útra kelek velük, szóval igyekszem nem begubózni. — Hogyan teltek az ünnepek? — Megfőztem vasárnap, így arra sem volt gondom. Este eljöttem a klubba, hétHétfőn, karácsony első napjának estéjén a Belvárosi Templom padsorait az | utolsó helyig megtöltötték az ; orgonamuzsika hívei. Eljöt- I tek, hogy ünnepüket még i szebbé tegye játékával e csodálatos hangszer nagyszerű művésze, a Liszt-díjas érdemes művész, Lehotka Gábor. A koncert műsorát három stíluskorszak alkotásaiból válogatta az előadóművész. Elsőként Bach fényes hangzású, impozáns G-dúr preludi- | urnát játszotta, majd az azt ! követő fúgát. Lehotka Gábor a dinamika eszközeinek í segítségével avatta be a hallgatót e bonyolult szerkeszté- ■ sű zenemű belső tagolásának | rejtelmeibe. Interpretációjában biztos érzékkel alkalmazta a terraszos dinamikát, de gyakorta élt a fokozatos átmenet lehetőségével is. Ezután újabb két „Bach- mű következett: két korál- előjáték Meditativ, moll hangnemű az első, a második csendes, örömnek hangot adó. Mindkét korálelőjáték jó választásnak bizonyult, a karácsonyi hangulatba nagyszerűen beleillesztette az előadóművész, hanem az orgona mechanikájának korábban már említett fogyatékossága : a pedálbiílentyűk lenyomásakor hallható kop- panásszerű zörej a ludas abban, hogy nem adott teljes értékű élményt ez a két remekmű a hallgatónak. A koncertet mintegy keretbe foglaló Bach-művek közül harmadikként a sláA legkülönlegesebbnek az ezt követő Communio- tétel bizonyult: a vónóspk üveghangjait idéző effektusok egy orgonapont felett mintha a mimistráns gyerekek csengettyűjének hangját utánoznák; az egyházias dallamtö- redék felbukkanása csak tovább fokozza a tétel misébe illő jellegét. A Postludium érdekes ritmikájával, nagy futamokkal. Händel orgona- versenyeire emlékeztető részleteivel valamennyi szólamon átfutó dallamtöredékeivel keltette fel az újra fogékonyak érdeklődését — de, ez a nyugtalanító muzsika talán mégsem igazán alkalmas arra, hogy a mise áhitatos hangulatát konzerválja az arról hazatérőben. Lehotka Gábor mint zeneszerző és a főn meg kötöttem, televíziót néztem. Fa nincs, a párom halála óta nem is vettem. Kedden sétáltam keveset, és szót váltottam néhány ismerőssel. Mert jó szomszédaim vannak nekem itt. Szerdán pedig a boltba megyek ezt-azt venni, ami kifogyott. Nem tudjuk, hogy a szeretet ünnepén hányán töltötték teljesen egyedül a napokat. Nézték a gyertyák billegő lángjait, és gondolatban a régi karácsonyok harangszava csendült' a szivükben, amikor még éltek a szülők, ott izgultak a testvérek, és ha szegények is voltak, de népesek az esték. Mára valamiért, valahogyan egyedül maradtak. E rövid írással nemcsak rájuk, de a hozzájuk hasonlókra is gondoltunk... D. Szabó Miklós Fotó: Korényi Éva Lehotka Gábor csodálatos orgonajátékában gyönyörködhette k a szolnokiak Fotó: KÉ Elhunyt Sámuel Beckett Nyolcvanhárom éves korában Párizsban pénteken elhunyt Sámuel Beckett ír származású író. A Godot-ra várva című drámája révén világhíressé vált írót tegnap temették el Párizsban, a Montparnasse temetőben. Bedkett hálálhírét kedden jelentette be Jerome Lindon, az író műveinök kiadója. Az angol és francia nyelven alkotó író 1906-ban Dublinben született, s 1937-ben költözött Párizsba. Első jelentős műveit 1947 és 1949 között írta, ám ezek közül az Eleutheria című drámát még sohasem adták ki. Leghíresebb művét, a Godot-ra várva című drámát 1952-ben • írta. A hatvanas években műveit már egyre szélesebb körben olvasták, s 1969-ben megkapta az irodalmi Nöbél-díjat. Műveit az elidegenedés, az illúziótlan- ság, reménytelenség érzése jellemzi. Beokett többször meghökkentette műveivel a kritikusokat és a nézőket. 1970- ben „írt” Lélegzet című darabja fél percig tart, szereplők, párbeszédek, cselekmény nélkül. A darab bemutatóján á színpadon egy égő szemetesvödör állt, s közben gyer- méksikolyók és nehéz lélegzés hangjai hallatszottak. ger-darabnák számító d-moll toccata és fúga zárta a koncert műsorát. Ez a minden orgonisták próbakövének számító, . tökéletes tudást, fölényes technikai biztonságot feltételező monumentális mű méltó befejezése volt e szép estének. Lehotka Gábor nagyszerű kondíciójáról tett tanúságot azáltal, hogy a művet a műsor vérén játszotta el. több nehéz darab után, a fáradtság legkisebb jele nélkül. A romantikus orgonairodaimat ezúttal két, az ünnep hangulatához illő, rövi- debb lélegzetű mű képviselte a műsorban. Lehotka Gábor tolmácsolásában igazi karácsonyi áhítatot sugallt Liszt Ferenc antifona-szerű szerkesztéssel komponált Ave Mariája. C. Franch darabjának hallgatása közben óhatatlanul felötlött a hangnem választás jelentőségének gondolata: az Asz-dúr meleg, bársonyos szine lenyűgöző szépségével ejtette rabul a hallgatót. Az előadóművész e koncerten zeneszerzőként is bemutatkozott Jáki miséje négy tételének előadásával. A Preludium, a hagyományosan kötelező szerkesztési elvek szerint készült — ugyanakkor nagyon egyéni hangnak adva helyet. Az ezt követő Offertorium tételben egy korál-dallam barokk kort idéző feldolgozását vélhette a hallgató felfedezni, mindezt azonban meglepően modern modulációkkal, s a tétel meghökkentő befejezésével téve maivá. mű előadója feltehetően csak azért nem aratott hangos tetszésnyilvánítást, mert ez a templomban nem illendő dolog — ennek ellenére e művével immár Szolnokon is zeneszerzővé avattatott. Üdítő színfoltja volt a koncert műsorának Pikéthy: ■ Karácsonyi fantázia című műve. Az orgonista-zeneszerző, akinek műveit szép sorjában kezdik megismerni a templomi koncertek rendszeres látogatói, e művében nem tett egyebet, mint hogy papírra vetette egy kedves karácsonyi éneik: az „Ö gyönyörű szép titokzatos éj” kezdetű dallamára született improvizációit. Művét érdekessé teszik a különféle hanghatások (például: ünnepi harangszó), a legkülönbözőbb zeneszerzői fortélyok alkalmazása (dudaibasszus imitáció stb.). A variációk közüli leginkább azok tetszettek, melyekben — a jazz-improvizációkhoz hasonlóan — a dallam maga nem volt jelen, mégis hallani vélte azt a figyelmes hallgató. A darab Lehotka Gábor tolmácsolásában a koncert műsorának kétségkívül egyik csúcspontja volt. Ez a karácsonyi díszében pompázó, kellemesen fűtött templomban meghallgatott hangverseny, mely talán hagyományt hivatott teremteni, valóban megszépítette a résztvevők ünnepét azáltal, hogy rövid időre sikerült elvonni a figyelmét a körülötte zajló, nyugtalanító eseményekről. Szatmáry Judit Hatvanban több mint 15 millió forintos költséggel elkészült a MÁV új tanműhelye. Az új oktatási létesítményben — amely a Heves Megyei Tanács anyagi támogatásával jött létre — csaknem 200 tanuló sajátíthatja el a jól felszerelt, korszerű tanműhelyekben a vasúti járműszerelö szakmát. (MTI fotó: H. Szabó Sándor) Képünkön: Antal József szakoktató irányításával a satu kezelését gyakorolják az elsőéves tanulók Karácsonyi szép muzsika Lehotka Gábor hangversenye Szolnokon Magányosok karácsonya Ki emlékezik, ki süt-föz, ki klubba megy
