Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-07 / 265. szám
Néplap 1989. NOVEMBER 7. Bronzkori ásatás Túrkevén A Nagyalföld szinte páratlan bronzkori településén a Túrkeve határában lévő Te- rehalmon az ötödik ásatási idényt fejezték be a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei. A környezetből nyolc méterre kiemelkedő szabályos ovális alakú halom a három és félezer évvel ezelőtti középső bronzkor emlékeit rejti magába. Érdekessége, hogy a több száz évig egy zárt helyen élő bronzkori emberek a tönkrement elpusztult házaikat nem bontották le, .csak ösz- szedöntötték, esetleg felgyújtották és a romokra új épületet emeltek. Tulajdonképpen így keletkezett a halom. A régészek a házpadló, omladék és planírozási rétegeket egymásután bonthatják ki. Eddig három és félméter mélységig öt lakószintet sikerült feltárni, de további három-négy szint kibontására is lesz mód. Egy- egy épület szerkezetén, berendezési tárgyain kívül a telep felépítését is regisztrálták a régészek. Az épületek két vagy három helyiségből álltak, oldalaik agyaggal betapasztott fonott sövényfal, padlójuk döngölt agyag volt, a tető pedig nádból és ágakból készült tető. A család mindennapi élete a nagy szabadtűzhely körül zajlott. Az ásatások során sok ép vagy töredék-edényt találtak, a finoman díszített edények a ház ékességei voltak, az egyszerűbb kivitelű fazekok- ban, tálakban főzitek. A település lakossága főként földműveléssel foglalkozott ezt őrlőfcövek, gabonatároló hombárok is bizonyítják. A csontleletek az állattartás és vadászat fontos szerepét is jelzik. Jellemző volt az őz, szarvasmarha és vaddisznó vadászat, de a közeli Berety- ityó gazdag halállományát sem vetették meg. A felszínre került szép használati eszközöket kőből, állatcsontból és bronzból készítették. Erkel Ferenc Társaság alakult A gyulai városi könyvtárban hétfőn megalakult az Erkel Ferenc Társaság. Az országos és helyi intézmények, magánszemélyek, továbbá az Erkel leszármazottak részvételével létrejött társaság a zeneszerző munkásságának hazai és külföldi megismertetését tartja legfontosabb feladatának. Tervezi 'Erkel Ferenc eredeti kottáinak felkutatását, műveinek ezeknek megfelelő kiadását és operáinak hanglemezre vitelét, szülőházának udvarán pedig, nyaranta, kamarahangversenyeket rendez. A társaság vállalta az Erkel-család síremlékeinek gondozását is. A terehal mi bronzkori telep feltárása még legalább öt évi munkát ad a régészeknek. A tárgyakat folyamatosan restaurálják, és kiállításon mutatják be. Vadászbalesetek tanulságokkal Nem kezdődött valami szerencsésen az idény a martfűi Simon Ferenc Vadásztársaság kengyeli brigádja számára. Két egymást követő napon is le kellett állítani menet közben a vadászatot lőtt sebek okozta sérülések miatt. A sérülések szerencsére nem lettek súlyosak, az esetek mégis figyelmeztető tanulságként szolgálnak. Október 29-én reggel 8.30 órakor nyúl és fácánvadászatot rendeztek a Kengyel külterületén lévő Harkányi erdő két oldalán a brigádtagjai. Az idő szzép volt, a látási viszonyok kitűnőek. A csapat kettévált, egyik fele az erdő szélén sorakozott fel, a másik pedig velük szemben megindította a hajtást. Javában durrogtak a fegyverek, amikor az egyik hajtó rókát észlelt, amire hangos kiáltással hívta fel a többiek figyelmét. Póczik Gábor — aki a hajtők között volt — a rókát észlelve lekapta válláról a csőre töltött puskát, és visszafelé, szabálytalanul lőtt. A vad sértetlenül elmenekült. Nem járt azonban ilyen szerencsével Vámos György, aki a sűrű cserje miatt 20 méterre lemaradt társaitól. A találat őt érte, három sörét a lábszárába, egy a combjába fúródott, s nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A következő napon — 30- án — megint balul végződött a brigád számára a fácánozás. Ekkor nyolc olasz vendéget fogadtak^ A Szolnoki út vonalában választottak ki terepet. Az olasz De Luca Antoniót vadászat közben elragadta a hév, s a sza- bályakot — melyek 45 fok feletti lövésszöget engedélyeznek — áthágva egy két méter magasra repülő fácánt célzott meg. A találat a vele szemben lévő 30 méterre álló társát, Di Nicolatania Emestot érte, akinek egy ólomdarab vállizamzatába hatolt. A seb mélységét nem lehetett megállapítani, mert a sérült nem volt hajlandó alávetni magát orvosi vizsgálatnak. Amint lehetett elutazott, a sörétet emlékként vitte vállában hazájába. A vizsgálatot mindkét esetben Erdei Istvánná százados, a Törökszentmiklósi Városi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályvezetője folytatta le. Mint elmondta, a vadászat szervezésében. lebonyolításában szabálytalanság nem történt. A reggeli eligazítás mindkét esetben alapos és szabálv- szerű volt, az olasz állampolgárok figyelmét tolmács segítségével hívták fel a szabályokra. — A baj okozója az emberi figyelmetlenség, felelőtlenség volt. Az első esetben Póczik Gábort — aki 1984 óta vadászik, s ilyen probléma még vele sohasem fordult elő — elkapta a gyakran előforduló dúvad láttáni izgalom, s elfeledkezett a Vadászati Szabályzat 6. fejezetének 39. paragrafusáról, amely a következőket mondja ki: „Tilos a hajtóvonalat vagy a szomszédot veszélyeztetve lőni, a hajtők között kitörő vadat célozva puska- csöved követni.” Az olasz vendég a szabályzat 31. paragrafusát sértette meg .amely kimondja, hogy lőni csak akkor szabad, ha a vadász mások életét, testi épségét nem veszélyezteti. A vizsgálat lezárta után mindkét ügyben megindult a büntető eljárás a Btk, 171. paragrafusának 1. bekezdésébe ütköző foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt. A büntetés várhatóan nem lesz nagyon súlyos, a vétkeseknek fejét nem veszik. Remélhetőleg társaik végzetessé is válható sérülése a „hivatalos büntetésnél is nagyobb terhet jelent nekik. — pásztor — Nevezetes épületeink A túri „alma mater” 1889-ben volt az avatása a' régi Nagyút» illetve Kevi út elején épült emeletes gimnázium épületének. A református egyház — az iskola fenntartója — már 1886-ban „kiküldött egy építkezési bizottságot, hogy a inagyobbmérvű építkezés eszméjét érlelje ... Ezen bizottság kimondja, hogy építési terv készítendő, s a Ibirtokosságok és a város képviselőtestülete a segélynyújtás iránt megke- resemdők.” Javasolták azt is, hogy a régi, földszintes iskolaépület 'lebontásával nyert telken épüljön az új gimnázium. Az épület tervezésével a VKM javaslatára Benkó Károly budapesti műépítészt bízták meg, aki Szolnokon a vármegyeháza és a gimnázium tervezője volt 1887 elején a város képviselőtestülete egyhangúlag megszavazta az építésihez szükséges tégla- és cserépanyag díjtalan adományozását. A tervező elkészítette a gimnázium részletes terveit, s őt bízták meg a versenytárgyalás kiírásával is. A tíz pályázó közül Strenge Frigyes szegedi építész kapott a 'kivitelezésre megbízást oly 'határidővel, hogy 1888. október végére az épület tető alá jusson és 1889 nyarán a gimnázium átadásra kerüljön. Az alapkő- letételi ünnepélyt 1888. június 16-án tartották, s mikor az alagsor falazata miár a Kevd út felöli főbejáró északi falának kivételével (készen volt,... a nevezett falnak a körítő amyafala- zattól kiinduló részében helyezvén el az építésre vonatkozó okmányokat.” 1889 nyarán már azit fogalmazták meg a gimnázium értesítőjében: „íme egyetlen egyház. egyetlen város közönsége minő erőt, minő áldozatkészséget tanúsított, hogy a tudománynak díszes csarnokot emeljen.” Az immár százéves, alag- soros, emeletes épületet főhomlokzatának . közepén élőugró rizalit tagolja, kiemelve a főbejáratot és az emeleten lévő nagytermet. A gimnázium alblakosztása —8—7—8— a századvég jellegzetes eklektikus stílusában épült. (1 'kép). Az ősi gimnázium öregdiákjai, kollégistái méltán 'lehettek büszkék iskolájukra, hiszen már a 16. század közepére visszavezethető a keletkezése, a nagyhírű debreceni, sárospataki és a papiad gimnáziumokkal egyidős. Büszkén írhatta Szép Ernő, a gimnázium egykori diákja: „Tempdom mellé ugye oda láttok: (Ott a ti nagy látni palotátok,) Hová álomban még visszajártok) öregdiákok, túri diákok.” De nemcsak a diákélet nosztalgiája mondatta vele a szavakat, hanem az ott tanultak humanista szelleme is: „Testvért védeni, házat szolgálni, (Hitet, hűséget, harcokat állni:) A nemes virtus itt tanultátok) Túri diákok, öregdiákok ...” Sajnos a „nagy látni palotátok” aaj okitatás- és iskolaátszervezések koráiban, 1964—1974 között — eléggé át nem gondoltán — szakközépiskola lett, aminek szükségessége vitathatatlan. De, hogy a megye és a Közép-Tiszavidék ötöd- felszáz éves humán .gimnáziumának feláldozásával? — és abban az időben» amikor az oktatás szakemberei nyíltan hangoztatták, hogy „az ezredforduló ikö-; zépiskolája a gimnázium lesz!” Teljesül-e vajon az öregdiákok álma? Kaposvári Gyula levelb<_a_hazAból_^_honba Egy halaszthatatlan halogatásról Árpádom, már legalább egy hónapja halogatom a véglegesen el nem hagyhatók, hogy beszámoljak neked egy személyes gondomról. A kérdés megkerülhetetlen voltát jelzi, hogy szinte szándékom ellenére utaltam rá egy-két célzás erejéig akkor is, amikor eltökéltem, erről egyelőbe hallgatni fogok. Mostanra — legalábbis az idő múlását tekintve — eltávolodtam annyira a történtektől, hogy bele merek vágni. Az amúgy sem kiegyensúlyozott lelki ál lap» tómból alaposan kibillentő kritikus időszaknak úgy vetettem véget, hogy elhatároztam: amennyire csak lelhet, -begubózom, nem járok sehova, nem beszélek senkivel, nem nézek és nem hallgatok a bajommal kapcsolatos műsort, nem olvasom a fájdalmaimat érintő cikket. Reméltem csillapodik agyam zúgása, lelkem háborgása, és „néhányat aludva rá”, sikerül valahogy megemészteni a gombócokat. Hogy sikerült-e és mennyire? Talán meg tudod ítélni abból, hogy- néhány hetes magányos kérödzés után miként mesélem most el „élményeimet” ... Az történt tehát, hogy nemrég már-már naponta estek nekem erdélyi menekült mivoltom miatt. Persze, ez az általánosítás így túlzott és nem igaz. de ez a lényege a dolognak. Kicsit azért kibontanám”. Kezdem azzal, hogy én vagyok a hibás az egészért, mert voltam olyan marha, hogy kezdtem egy kicsit itthon érezni magam; olyannyira, hogy ki merészkedtem az emberek közéi?), vagyis leültem nyilvános helyeken meg egyebütt ismerősökkel beszélgetni, s nyilván, csapódott hozzánk egy-egy, általam addig ismeretlen személy, aki — s ez nem itúlzás! — rögvest haragos, indulatos, s bizony még agresszív is lett, mihelyt kiderült „származásom”. Némelyek kimondták: ellenszenvük nem személyemre vonatkozik, hanem általában a Romániából idejöttek- re; mások kerek-p>erec kijelentették, hogy igenis, én csak fogjam a p»fámait, bár amúgy sem nagyon nyitogattam. Megsokasodott okítóiim „társadalmi hovatartozása”, p>oliti‘kai elkötelezettsége, műveltségi szintje. foglalkozása rendkívül széles skálán mozog, akárcsak a megnyilatkozásuk idejéig elfogyasztott alkohol és el nem fogyasztott táplálék szerinti szóródásuk. Csak piéldaként sorolom, hogy volt köztük 'tanácsi dolgozó és „ellenzéki politikus”, munkás és újságíró, tanár és maszek kisiparos.. . Amibe viszont teljesen megegyeztek (az irántunk érzett ellenszenven kívül): 'mindegyik jobban tudta nálam, mi van odaát. Erdélyiben a magyarokkal, és- még egyikük sem járt Romániában. Kifogásaik vagy fenntartásaik (vagy minek nevezzem?) szavakba öntött formája is — természetesen — sokszínű. A nem tudom, hány elemit végzett 'tanácsi dolgozó például, azt sérelmezte, 'hogy jelenleg munkanélküli nejemnek nagyobb fizetése volt a színháznál egy éviig, mint most neki. És hogy az írásaimat olvasva „megvan a véleménye” a képességeimről. (Ettől különben én fölöttébb meghatódtam, mert bár igyekszem nem a lécen alul ugrani, de ha az illető tényleg végigolvasta valamelyik irományomat, akkor nagyon „mélyen szántó” voltam.) Szóval, szerinte mi ha-' szontalanok vagyunk, és „túlfizettek” minket. Az úgynevezett ellenzékinek meg az volt az alapvető kifogása, hogy nekünk ott, a szülőföldön kellett volna kitartani (te is tudod, -mennyi az esély erre, és hogy mi az értelme), sajnos, a harciasság lehetőségeinek a megítélésekor ő is egyenlőségjelet tesz a Ikét ország között, mert véleménye ugyan van, de még kíváncsiságból sem ment át legalább egy hétre. Nem részletezem abszolút meggyőző érvelését, a summája: mi a francnak jöttünk ide? A menekültek jövetelét általában elutasító barátom azt ecsetelte, hogy ő úttörőként sohasem volt Csillebércen (vagy hol a túróban?), neki és sorstársainak egyáltalán nem adatott meg a földi boldogságnak ez az élvezete, most meg íme, abban a bizonyos úttörőtáborban üdül tízezernél több keletnémet menekült. Nem tudom komám helyes cselekedet volt-e részemről, hogy nem kívántam neki a menekültekéhez hasonló „üdülést”. Aki meg —> úgymond — differenciálni tud az N'DK-ból és a Romániából idetévedt menekültek között, az hangsúlyozta: a németek, azok, igen. azok rendes embereik, ő, személyesen látta, bogy amint osztrák vagy nyugatnémet földre érkeztek, -megcsókolták azt. Ismét csak magamban sajnálkoztam, hogy beszélgetőtársam a nyugati határokat járja, így nem láthatta, hogy itt a keletinél szinte minden magyar nemzetiségű menekült ezt tette, velőt rázó zokogások közepette. És hogy a németekkel rokonszenvező ős- magyarunfc nem járt a hajdú- szoboszlói menekülttáborban, hogy láthassa a frissen érkezettek naív lendületét, amellyel legszívesebben megölelnék egyszerre egész Magyarországot. (Én jártam ott, és ha az égiek meg a földiek egyetértőén megengedik, jelezném neked, mitől látom legalább any- nyir-a tragikusnak ezt a mi menekülésünket, mint a zsidókét a fasizmus elől vagy a magyarországi magyarokét ötvenhatban .. j) Sejtem, komám, mitől kedvesebb a német menekült a magyarnak, mint a magyar: attól, hogy ők nem maradtak itt »nyűgnek”, ahogy kinyitották a határt, mentek is (átsurranva távoztak azelőtt is). Naná!... Miért is maradtak volna itt, az idegenek között. a csillebérci összkomfort fantasztikus előnyeinek élvezete ellenére, ha egyszer az NSZK-'ban a sajátjaik között lehetnek, -minden előrelátható „nyomor” ellenére. .. Még mindig csak ráérzésekre-merek hivatkozni, ( amikor megsarcolom a velünk szembeni szívélyesség ikorlátaiiinak mibenlétét. Ha ezek egy kiflit látnak a fiam kezében, nem arra gondolnak, hogy van még kifli az üzletben és esetleg ők is megvehetik, hanem .arra, hogy ez a szaros előlük eszi meg. Ahhoz, hogy keresztfiadnak jó étvágyat kívánjanak, a civilizációnak egy innen nagyon magas fokán, az emberi jóérzés alapján kellene állniuk. Ne értsél félte komám, itt nagyon sokan nagyon sokat segítettek nekünk. Nem a nagy harsonával kiikürtölt rokonszev-ikinyilat- Ikoztatásokra, a határokon kívüli (vagy id emenekült) magyarság gondjait hovatovább protokoll- szerűen felvállaló nyilatkozatokra, tiltakozásokra és aláírásgyűjtésekre gondolok. Mi (a komád, kománéd és keresztfiad) két és fél évnyi itt- tartózkod-ásunk alatt nem egy ízben éreztük az érdeklődésen túlmenő együttérzést, a cselekedetekben is megnyilvánuló „befogadókészséget”. Talán csak az történt, hogy volt egy rossz időszakom, amikor egyre-másra rossz társaságba keveredtem. Talán nem is volt rossz az a társaság, csak iim- diszpon-ált (azaz rosszteedélyű, teszem hozzá, hátha így érti majd a tanácsi dől gozó is, és változik a véleménye). A rossz kedvükre oly sok az okuk. látom, hallom. A jelenlegi gazdasági helyzetben például, arra kényszerül, 'hogy munkahelyet változtasson. Persze, hogy ingerült még velem szemben is, akinek — csak! — hazát kellett cserélnie. Pedig azt hittem, hogy nem cseréltem. Azt, hogy csupán hazajött komád, Lajos
