Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-04 / 263. szám
Néplap 1989. NOVEMBER 4. A Néplap vendége dr. Szarvas Pál, a TIT Szolnok Megyei Szervezete Elnökségének elnöke II megszerzett tudást továbbadni Vannak emberek, akiknek szellemi kisugárzása meghatározó társadalmi környezetükben. Jelenlétük különösen fontos kis közösségek életében, ösztönös-tudatos, szilárd optimizmusuk normákat határoz meg, s .erre naponta változó, sodródó világunkban elemi igény vari. Megyénk sem nélkülözheti az ilyen embereket, nálunk talán még fokozottabb szükség van rájuk. 1988 februárjában már bemutattok dr. Szarvas Pál kutatómérnököt, a TVM-ben folyó műszaki fejlesztés és kutatás vezetőjét. Ma újra ő a vendégünk — s nem véletlenül. Ö 1988 októbere óta a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság környezetvédelmi igazgatóhelyettese, 1989 májusától — társadalmi munkában — a TIT Megyei Szervezetének elnöke. — Miért változtat állást az, aki elkötelezte magát a kutatásnak? — 22 évig voltam kutató- mérnök. De a kutatás önmagában, önmagáért sohasem érdekelt. Csakis az eredményekkel végződhető kutatások értékesek. Tudom, a kutatástól még mesz- szebb kerültem most. De két olyan dologhoz, amely a társadalmat közvetlenül érinti, amelyek rendkívül fontosak ma, sokkal közelebb. Környezetvédelemmel foglalkozom és az ismeretek továbbadásával. — A környezetvédelem az utóbbi időkben kapta meg rangját. Lehet-e érdemi tevékenységet végezni ezen a területen? — Korábban Debrecenhez tartoztunk, ma már Szolnokon is létrehoztuk központunkat. Szervezetünk ellátja a hatósági feladatokat, országosan is elismert, 2-3. helyen álló, jól felszerelt labort működtetünk a Tiszali- getben, osztályunk 23 szakembernek tud konkrét feladatokat adni, s — ami nem mellékes — még vállalkozásokra is képesek vagyunk. — Milyen kapcsolatod volt a TIT-tel? Hogyan lettél elnök? — Nem voltam tagja a TIT-nek, de rokon területen dolgoztam. Törvényszerű, hogy találkoztunk. Óhatatlanul közös vizekre kerültem a TIT-tel, hiszen az ismeretterjesztést mindig is feladatomnak éreztem. Amikor a TIT Megyei Szervezetének elnöki tisztére jelölték Szarvas Pált, a következő adatok szerepeltek a jellemzésében: „társadalmi megbízatásai: MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának Szolnok megyei titkára, a Megyei Tanács VB Tudományos Koordinációs Bizottsága elnökségének titkára, a Magyar Kémikusok Egyesülete Szolnok megyei csoportjának elnöke; nemzetközi és hazai tudományos konferencián 8 előadást tartott, tudományos folyóiratokban 12 dolgozatnak volt a szerzője.” — Az elnöki tiszt betöltése nem tűnik igazán komoly feladatnak, hiszen egy egész apparátus főállásban dolgozik ezen a területen. Mi az elnök feladata? — Nem végez közvetlen irányító tevékenységet. Országos és városi elnökségi üléseken vesz részt, igyekszik tapasztalatot szerezni más megyéktől. Természetesen protokoll tevékenységet is el kell látni egy-egy megnyitón, s ami konkrétabb — magam is tartok előadásokat a környezetvédelemmel kapcsolatban, s némi hatásom van arra, hogy cégem támogassa ezt a fajta oktatást. Nem nagyon szeretem a formalitásokat, de a TIT-nek óriási lehetőségei és feltételei vannak az ismeretterjesztésben. Ebben akarok részt vállalni. A megszerzett tudást az igazi értelmiségi vágyik továbbadni, sőt kötelessége is. Ennek egyik kerete lehet a TIT, értelmiségösszefogó funkciója van. Hiszek abban, hogy a társadalom életében a szellemi tevékenység determináns. Nem tartanánk itt, ha. ezt korábban felismertük és érvényesítettük volna. A szellemiséget tágan értelmezem. Nincs olyan tevékenység, amelyben ne lenne jelen, s mindegyikben dominánssá kell válnia, mert ez az alapja annak, hogy gazdaságos is legyen. A komoly szellemi tevékenység alapja pedig a széleskörű műveltség. EZt nagyon nehéz mérni, igazi ellenpróbája nincs. Nem polihisztorokra gondolok, hanem széles látókörű, az adott szakmájuknál többre is képes emberekre. A TIT- en belül én ennek a szellemiségnek a terjesztését érzem legfőbb feladatomnak. — Ez a szervezet megváltozott az utóbbi időben. Terjesztheti ezt a fajta szellemiséget egy alapjaiban nyereségérdekeltté vált társaság? — A TIT alapjaiban nem változott meg. A finanszírozása változott A megyei szervezet évi egymilliót kap állami támogatásként, ugyanakkor az évi költségvetésünk 11 millió forintot tesz ki. Működésünknek az igazi igények felmérésén kell alapulnia, nem felülről konstruált programokra. Nem biztos, hogy az ingyen népművelés a hatékony. Egyértelműen előtérbe kerülnek a vállalkozások. A fontos az, hogy ezek hasznos ismereteket közvetítsenek. Ezek nyereségéből más tevékenységi formákat is lehet támogatni, így végül állami terheket is átvállalhatunk. — Melyek ezek az új vállalkozási tevékenységek? — A nyelvoktatás, ehhez hozzáértem az orosz tanárok átképzését is; a közvetlen gazdasági-társadalmi elhelyezkedési gondok megoldását célzó átképzési tanfolyamok, melyek a munkanélküliség nyomasztó lehetőségét oldják; a környezetvédelmi kultúra terjesztése; a közgazdasági (adózással, vállalkozással kapcsolatos) ismeretek átadása. Nem szeretem a formális' cselekvést. A tevékenység legyen jó, ott legyen, ahol kell, olyan legyen, hogy minimális befektetéssel maximális eredményt lehessen elérni vele, így hatékony. Dr. Szarvas Pál szabadidejében komolyzenét hallgat és sportol, a harmadosztályú Tiszaligeti SE teniszezője. Izig-vérig a ma embere. Elkötelezettje a kultúra terjesztésének, ugyanakkor végtelenül reális — meg kell szoknunk — vállalkozói szemlélettel bír. A kutatástól egyre messzebb kerül, de az emberekhez egyre közelebb. Köszönjük, hogy újra a vendégünk volt. Budai Mátyás A Szolnok Megyei Közlekedési Felügyelet Szolnokon, a Mártírok úti telepén egy műszeres vizsgáiócsarnokot épített 25 millió forintért. A legmodernebb nyugati műszerekkel szerelik fel, melyek költsége mintegy 10 millió forint. Az épület műszaki átadás előtt áll. Az új csarnok elkészülte után minden gépkocsit itt fognak vizsgáztatni. — nzs — Hol az okirat ? Le kell zárni ezt a képtelen reményt A barguzini Petőfiről Néhány éve szenzációsnak ható, de általában kétkedéssel, fogadott hír röppent fel Petőfiről: lehet, hogy a szabadságharc költője mégis Szibériában halt meg. Morvái Ferenc kazángyártó közreműködésével expedíció indult Barguzin- ba, hogy az adatok és a nyomok alapján, ténylegesen meggyőződjenek a feltevésről. Azután olvashattunk a sírfeltárás részletéiről, majd a bizonyosságról érkezett tudósítás. A lelkes Petőfi-kutatók már a hazaszállítandó csontok katonai pompával történő temetését szervetik, miközben a tudományos közvélemény még továbbra is hitetlenkedik, az ország pedig, vonakodva ugyan, de kezd barátkozni egy gondolattal, egy legenda megszűnésével. Dr. Szilágyi Péter irodalomtörténészt, egyetemi tanárt kérdeztük, hogy el kell-e végleg felejtenünk azt a bizonyos „Egy gondolat”-ot? — Nehéz erről a Morvai- féle expedícióról beszélni, mért semmiféle összefüggő rendszerben nem ismertették a kutatást. Részletekben, ötletszerűen alkalmanként feldobtak egy-egy hírt, hogy ébren tartsák az érdeklődést, de az egész folyamat nem követhető. Morvái állít, de nem bizonyít. Már pedig egy régen lezárt és beigazolódott történelmi ténnyel gyökeresen ellentétes dolgot állítani, csak alapos bizonyíték alapján lehet. — Petőfi halála mindenki számára bizonyos volt. Arany 1850-ben azt írja Eg- ressy Gábor hazatérte alkalmából: „Az öröm, hogy itt vagy, képtelen reménnyel (Csalogat: ki tudja, hát ő nem jön-é el! ...” Vagyis képtelen reménynek nevezi Petőfi visszatérését. Ugyanúgy A honvéd özvegyében azt írja, hogy a honvéd, vagyis Petőfi „Ottan feküdt a haldoklók közt, / Nehéz két sebbel kebelén;”. Közvetett bizonyítékként, súlyosabb ennél, hogy Hayh.au és Bach lezárták a Petőfi- ügyet, holott az aradi kivégzések- és Kossuth emigrációja után Petőfi lett volna a legveszélyesebb ember Magyarországon. A legkisebb gyanú esetén sem történhetett volna tehát meg Petőfi holttá nyilvánítása, ami egyébként lehetővé tette Szendrey Júlia második házasságát. — Ennek ellenére nagyon sokan kételkedtek ebben. — Valóban a szabadság- harc után elterjedt Petőii- legendák ezt igazolják. Ezeket a naiv, hiszékeny embereket azután Jókai Az új földesúrban,'! vagy Krúdy az Ál-Petőfiben ki is gúnyolják. Ilyen alaptalan legendákra van egyébként példa más népeknél is. Pédául a nagy frahcia, középkori költőről, Villonról is, elterjedt, hogy Angliába ment és ott élt. A nép nem szívesen veszi tudomásul a nagy, emberek korai halálát, és talán ilyen módon védekezik a tények ellen. A vágyak azonban nem keverhetők a tudománnyal. — Teljesen kizárt tehát, hogy Petőfi Oroszországba kerülhetett? — Gyakorlatilag 100 százalékosra vehető a költő segesvári halála, elvileg azonban elképzelhető, hogy mégis kivitték Szibériába. Vegyük sorra mi történhetett ebben az esetben. Az út, gyalog, félévig eltartott, az- idő alatt pedig Petőfinek ^számtalan lehetősége adódott volna, hogy élet jelet adjon magáról. Lehetetlen, hogy úgy hajtották “volna végig Erdélyen, hogy már onnan ne üzenhetett volna családjának. Kitűnően beszélt németül és franciául, tehát ilyen hosszú úton az orosz tisztekkel is kapcsolatot tudott volna teremteni. Csodával határos lenne, ha így jeltelenül mégis odaér. — No és, ha odér! Nézzük tovább! A német és francia mellett jól tudott latinul és angolul. Olyan nyelvi kultúrája és nyelvérzéke volt, hogy kinn egy év alatt megtanul oroszul. Ezek birtokában, hogy semmiféle üzenetet nem tudott volna küldeni, teljességgel hihetetlen, hiszen minden faluban volt egy pópa, a környéken valamilyen földesúr, intéző, katonai ellenőr, vagy bármi. A nősüléshez át kellett térnie ■ a görög keleti vallásra, ami különben is szoros kapcsolatot jelentett volna a-pópával. Nem beszélve arról, hogy abban a faluban a házassága révén viszonylagos egyenrangúságot kellett élveznie a többiekkel. Hihetetlen tehát, hogy nyom nélkül maradhatott volna ott egy ilyen művelt, idegen ember. Petőfi nem akárki volt! Elég ha azt számításba vesz- szük, hogy a XX. századi cári Oroszországban közel 80 százalékos az analfabétizmus. — És az a bizonyos fejfa, vagy sírkereszt? — Amíg alaposan meg nem vizsgálják, lehet az hamisítvány, illetve kiegészítés is. A felírás szerint Alek- szandr Petrovics nyugszik ott. A név pedig a viágon semmit nem jelent, mert oroszul annyi, mint Péter fia Sándor. Tele vannak ilyen nevekkel az orosz temetők. — Hivatkoznak levéltári anyagokra is. — Teljesen homályos ez is. Állítólag 3 évvel “ezelőtt egy magyar filmoperatőr kutatásokat végzett egy moszkvai levéltárban. Ez már önmagában is kicsit furcsa, mert a magyar filmoperatőröknek ez nem szokásuk, arról nem is szólva, hogy abba a levéltárba egy laikus túristát nem is engednek be. De tételezzük fel, hogy ennek az operatőrnek valóban ez a hobbija, hogy valóban kitűnően tud oroszul, sőt a 150 “evvel ezelőtti kézírást is megbízhatóan olvassa, és tegyük fel, hogy beengedték. De hol az okirat? Eltelt 3 év és a másolatnak semmi nyoma a publikációkban, márpedig nem lehet zárolt, ha egy turistának megmutatták. Elég volna csak a katalógus cédula száma, hogy a másolathoz más is hozzájuthasson. — Alekszandr Petrovics 1856-ban halt meg, hétköznapi ember volt. Elképzelhető egyáltalán, hogy a forradalom lánglelkű költőjéből új környezetében kihunyjon a tűz? — Ezt nem lehet kizárni, de ilyen nem 26 éves korában történik egy zsenivel. — És a csontok? — Az antropológiához nem értek, de ha már Kiszeli ott volt, látta a kihantolt sírt, miért nem hozott haza néhány hajszálat. A tudományos akadémián őrzik Petőfinek egy hajfürtjét, amivel ugyan nem biztos, hogy azonosítható, de mindenképpen meg kell próbálni. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, Kiszeli nem hozott mintát Barguzin- ból. — Lehet, hogy olcsó önreklám és nem őszinte' tudásvágy van az egész mögött? — Ezt nem állíthatom, de ' minden olyan zavaros, hogy egyszerűen nem lehet ennek a Morvai-féle históriának a komolyságában hinni. Például, hogy ellopták a dokumentumokat. Az eredetit biztos, hogy nem, mert azokat ki nem adták a levéltárból, a • másolát azonban könnyen pótolható. — Mit tehet a jó szándékú olvasó? Kinek higyjen? — Egyszer, s mindenkorra le kell zárni a Petőfi-le- gendákat, mint ahogy tették azt Haynauék. Teljességgel alaptalanok ezek a híresztelések, korábban is bebizonyosodtak. Legfeljebb egyesek meglovagolják, hogy szenzációt kovácsoljanak belőle. — Ha ez ennyire bizonyos, akkor a Magyar Tudományos Akadémia miért zárkózott el az egésztől? — Éppen azért, mert nem' volt értelme bekapcsolódni. Most azután mégis foglalkoznak az üggyel, mert a miniszterelnök utasítótta az Akadémiát. Ez is nagyon különös. A témában nem szakember -miniszterelnök miért nem fogadja el a hozzáértő tudósok véleményét? Ez a bizalmatlanság az elmúlt évek gyakorlatára emlékeztet. — Talán a közvélemény nyomására történt? — Semmiféle nyomás nem volt. Egyetlen ellenzéki párt, semmiféle kultúrkör, vagy szövetség nem vállalta Morvaiék állítását, és az irodalom sem. — Árthat ez az ügy Petőfinek? — Petőfit nem kell félteni, ő olyan helyen van a világirodalomban, hogy neki semmi nem árthat. Mint ahogy attól se lett nagyobb költő, hogy Segesvárnál meghalt. Lukácsi Pál Abádszalóki ősz Fotó: Mészáros