Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)

1989-11-25 / 281. szám

Níaaams Egy Fehér Könyv tündöklése és bukása Lapunk november 3-i számában az 1956-os szolnoki, október végi, november eleji esemé­nyeket próbáltuk rekonstruálni, időbeli sor­rendbe rakni. A Rideg tények című dokumentumriportunk 2. részében az 1956. november 4-i, második szovjet fegyveres be­avatkozás nyomán kialakult helyzet összefüg­géseit kerestük. Ki, hol volt, és miért? Nem Szolnokon, hanem az Ad­riai szigeten, Brioniban dőlt el a "magyar 56" sorsa. November másodikéról harmadikára virradó­ra Tito kimondta, alnit Hruscsov várt. Az is tisztázódott, hogy nem Münnich Ferenc, hanem Kádár János neve fémjelzi majd a továb­bi eseményeket. November 3-án reggel Hrus­csov és Malenkov hazarepültek Titotól, de a déli vagy kora dél­utáni óráknál előbb nem érkezhet­tek meg Moszkvába. Kádár János nem említi sehol visszaemlékezé­seiben, hogy azon a napon Hrus- csovval találkozott volna. Fontos­nak tartották-e egyáltalán a Kremlben, hogy a magyar párt vezetője találkozzék a szovjetek legmagasabb beosztású vezetői­vel? Kérdéses. Kádár János és a szovjet vezetés dogmatikus szár­nyának viszonya ugyanis nagyon feszült volt ezekben a napokban. Október 31-én Kádár János kije­lentette Andropov budapesti szov­jet nagykövetnek, hogy ha a szovjet tankok újra benyomulnak Budapestre, akkor nem lesz más választása, mint kimenni az utcá­ra és a magyar munkásokkal váll­vetve harcolni ellenük, - "ha kell, puszta kézzel is!" Amikor novem­ber elsején Kádár János és Mün­nich Ferenc a tököli szovjet kato­nai repülőtérre mentek, igen rideg volt a fogadtatásuk: "...egészen alacsony rangú emberekkel talál­tuk magunkat szembe. Gyanakod­va fogadtak, s valamilyen félreér­tés miatt szóba se akartak állni velünk." - emlékezett Kádár János a Kanyó Andrásnak adott interjú­ban. Elgondolkodtató az útjuk is: "... egy kis gépen utaztunk, fáz­tunk, mint a kutya". Az interjú to­vábbi részében elmondta Kádár János, hogy Ungváron csak addig időztek, amíg megettek egy sze­let zsíros kenyeret és tovább re­pültek Moszkvába. Mindez azért meglepő, mert tudjuk, hogy a szovjet diplomácia mindig sokat adott arra, hogy a testvérpártok vezetőivel történt találkozások külsőségeiben is megfelelőek legyenek. Kádár János tehát Moszkvába menet szinte csak percekig tartóz­kodott Ungváron. Ha pontosan emlékszik mindezekre, akkor csak egy következtetés marad: Moszkvából visszafelé jövet vált számára fontossá Ungvár. 1959. december 7-én ugyanis, amikor a hazánkban látogatást tett Hrus- csovot egészen Ungvárig kísérte el, a következőket mondotta az Ung partján: "Három évvel eze­lőtt, amikor a magyar nép nehéz helyzetben volt, én már jártam ezen a vidéken. Azért jöttünk ide, hogy testvéri segítséget kérjünk a szovjet néptől." Miért tartotta fon­tosnak Kádár János, hogy el­mondja mindezeket? Nyilván em­lékeztetni akarta valamire Hrus- csovot. Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1956. november 11-i ülésén Kádár János elmondta, - ezt Ormos Mária publikálta a Társadalmi szemle 1989. 8-9. számában - hogy ő, Kádár János az 1956. november 2-i-3-i útján figyelmeztetett a katonai fellépés következményeire: "...megmond­tam a szovjeteknek, hogy napokon belül az egész felkelés átalakul nemzeti háborúvá a Szovjetúnió ellen, hiszen ahány szovjet egység aktivizálódik a harcban, olyan méretekben erősödik a naciona­lista pozíció a tömegekben." A kérdéskörhöz igen szorosan hozzátartozik, hogy 1957. június 24-én az MSZMP Intéző Bizott­sági ülésén Kádár János azt java­solta, hogy a politikai váltás dátu­ma november 2-a legyen, ne no­vember 4! Sokatmondó az a tény is, hogy Kádár János az úgyneve­zett Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány megalakulása 30. évfordulóján rendezett szolno­ki ünnepségen nem vett részt. Kormányülés, de kikkel és mikor? Kádár János november 4-én ké­ső délután mutatkozott először Szolnokon a nyilvánosság előtt. Ekkor Münnich Ferenc nem volt a társaságában. November 5-én késő délután Kádár János elmond­ta az akkor Szolnokra érkezett Marosán Györgynek, hogy : "Münnichet már előreküldtem Pestre" A beszélgetés további ré­szében - Marosán György részle­tezi ezt könyvében - Kádár János a következőket közölte még az új jövevénnyel: "Még ma, legkésőbb holnap idevárom Kossát is." Meg­tudjuk Marosántól, hogy novem­ber 5-én délután Apró Antalt és Kiss Károlyt még a tököli szovjet repülőtéren hagyta. Horváth Imre külügyminiszter ezekben a napok­ban Prágában tartózkodott, Friss István pedig Ungváron. Más for­rásból tudjuk, hogy Dögéi Imre Olaszországban volt. Rónai Sán­dor pedig Budapesten. November 4-én délután tehát a kormány tagjai közül csak Kádár János volt Szolnokon, a személyi titkára. Erdélyi Károly társaságá­ban. Münnich, Marosán, Kossá ekkor már, illetve még Pesten vol­tak. November 6. "Korán reggeli­zem Kádárral együtt. Nem beszél­getünk. Kádár gondterhelt. Elme­gyek szétnézni a városban, beszél­getni az emberekkel, a megye párt- és állami vezetőivel. Lehan­goltak, bizonytalanok. Senkit se találok, akiben legalább egy szik- rányi lelkesedés volna. Szinte fizi­kai megerőltetésembe kerül, hogy kivonjam magam ebből a nyo­masztó légkörből. Az a megdöb­bentő, hogy senkinek az arcán nem tükröződik, hogy ami most történik az helyes, és jó. Hitüket vesztett emberek ezek. Kezdem megérteni Kádár gondterheltsé­gét." -írja a november 6-i szolno­ki vizitjéről Marosán György, majd így folytatja: "A megyei ta­nácsházán ér el Kádár sürgős üzenete: azonnal menjek vissza... Kádár közli, hogy este indulunk Pestre." Némelyik iskolai tankönyvben az áll, nyilván pontatlan vagy meghamisított visszaemlékezések nyomán, hogy az új kormány Szolnokon, a megyei tanácsháza épületében tartotta első és máso­dik ülését. A fentiek ezt teljessé­gében kizárják. Kádár János 1956-ban nem járt az imént emlí­tett szolnoki épületben. Ezt ő ma­ga sohasem állította. Megjelent a Szolnoki Szabad Nép Kádár János november 6-án es­te 8 órakor egy szovjet páncélos konvoj egyik harckocsijában hagyta el Szolnokot. Néhány órá­val azelőtt jelent meg a Tisza par­ti városban az úgynevezett "szol­noki" Szabad Nép első száma, - a Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapjaként. A szerkesztői Andics Erzsébet, Béréi Andor, Friss István - és mások - voltak, akik november 6-án délelőtt ér­keztek Szolnokra és őket valóban a megyei tanácsházán szállásolták el. Az új jövevényekkel szemben Kádár János bizalmatlan volt, megbántott, terhelt embereknek tartotta őket, nem hitt abban, hogy Andics Erzsébet és eszmei köre őszintén támogatni akarja a poli­tikáját, de jobb híján, minden fenntartása ellenére, el kellett fo­gadnia ajánlkozásukat. A "szolnoki" Szabad Nép első száma mindössze kétoldalas, röp­lapszerű újság volt, különböző felhívásokat tartalmazott. A más­napi, november 7-i szám már négy oldalon jelent meg, de az is impresszum nélkül. Tehát se a szerkesztőség címét, se a lapot jegyző főszerkesztő vagy testület nevét, se a kiadót nem tüntette föl számain a lap. A november 7-i számban a Ma­gyar Dolgozók Pártjának tagjai­hoz közöltek felhívást, - bár a cikk megemlíti, hogy : "... a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt ne­vet vesszük fel." A felhívást a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Ide­iglenes Központi Bizottsága írta alá, Budapest, 1956. november 6- i datálással. Ekkor az MSZMP - nek - november 4-ét követően - még nem volt funkcionáló ideig­lenes központi bizottsága Buda­pesten, de a kérdéses cikk hang­vételéből is megállapítható, hogy a "szolnoki" Szabad Nép szer­kesztői a saját elgondolásaikat ve­tették papírra. Más írásaikban egyszerűen és summásan a reak­ció sötét erőinek tulajdonították az 1956-os eseményeket. Kádár János aggodalma tehát hamar be­igazolódott, az ő akkori, lehetsé­ges társadalmi progresszivitását ez az újság mind fokozottabban támadta, - már eleve a címével is. Az Andics-Berei csoport külön­ben ellenőrzés alatt tartotta a he­lyi MSZMP-lapot és a szolnoki rádiót is, csak a kézjegyükkel jó­váhagyott híranyagok kaphattak nyilvánosságot. Ezért november 10-én Szolnokra jött Erdélyi Ká­roly, és Kádár János nevében megtiltotta, hogy a megyei tanács székházából - tehát Andicséktól - származó híranyagokat, közlemé­nyeket olvassanak be a rádió adá­saiba. A Népszabadság november 11- i számában Amiből nem kérünk címmel jelent meg cikk: "Az ut­cákon néhány napja újra látható a Szabad Nép elnevezésű lap, amely az MSZMP központi lapjá­nak titulálja magát. Úgy látszik, vannak emberek, akiknek az utób­bi napok tragikus eseményei alatt bedugult a fülük, vagy elhomályo­sult a látásuk. Az egész ország tudja, ezt adta tudtul az MSZMP alapító nyilatkozata is, hogy az új párt központi lapja a Népszabad­ság. S ez az új név nem formai kérdés, nagyon is lényeges moz­zanat. A Szabad Nép... dicstelen útra tévedt, a Rákosi-Gerő-féle klikknek lett szócsöve. Az MSZMP elvetette a Szabad Népet, mert el­vetette és elveti mindazt, ami rossz, ami bűnös volt a Rákosi- Gerő-féle politikában. Enyhén szólva nem értjük, hogy az új, botcsinálta Szabad Nép szerkesz­tői miért akarják visszahozni ezt a kompromittált nevet a magyar sajtó életébe. A magyar nép más­ként akar élni ezentúl, mint élt ed­dig, meg akarja őrizni az októbe­ri tüntetés minden igaz vívmá­nyát. A "szolnoki" Szabad Nép neve és nem egy cikke a közel­múltra emlékeztet. A szabadságért küzdő magyar nép megvédi a né­pi hatalmat minden tényleges eredményével együtt, - de ebből a múltból nem kér." A Tiszavidék, az MSZMP me­gyei elnökségének lapja november 20-i számában hosszabb szerkesz­tőségi cikket közölt, amelyben fel­tárta az Andics-Berei-Friss-féle szerkesztőség "munkamódszerét", vagyis diktátumát, s attól elhatá­rolta magát. "A nemzet életében bekövetkezett tragédia arra is megtanít bennünket, hogy a ráko­sista vezetőket többé nem szabad megtűrni az új párt vezetésében. A Rákosi-Gerő klikk hívei még ezrek halála után sem hajlandók elis­merni, hogy képtelenek a néppel egyetérteni..." - zárja értékelését a lap. Joghiány és revansvágy Sajnálatos, hogy Szolnok me­gyében - ahol október 23 és no­vember 4 között semmiféle atroci­tás nem történt - hamar feledésbe ment Kádár János november 4-én mondott intelme: "Minden csele­kedetünknek törvényesnek kell len­nie. Ha nem ezt tesszük, miben kü­lönbözünk Rákositól és Gerőtől...? Az óhajtott nemzeti megbékélés, a parlamentáris demokrácia meg­valósítását célzó szándék jegyében Kádár János miniszteri tárcát aján­lott fel a szociáldemokrata Dancsi Józsefnek, a megyei forradalmi munkástanács elnökének. Dancsi ezelől kitért, ezután választották meg a szolnoki városi tanács elnö­kének, - majd 1957 tavaszán letar­tóztatták és nyolc év börtönre ítél­ték. A karhatalmi alakulatokat a me­gyében november 5-étől kezdik szervezni, főleg katonatisztekből, volt AVH-sokból, és a régi párt- káderekből. Az ÁVH helyett létre­jött politikai nyomozótestületben igen sok egykori "kék tiszt" kapott felelős beosztást. Jellemző volt a szolgálati helyek cseréje: a volt szolnoki ÁVH-s tisztek Egerben és Debrecenben kaptak rendőri beosztást, Szolnokra pedig főleg Szegedről és környékéről érkeztek a volt kék parolinosok. Az újjászervezett belügyminisz­térium gyakorlatilag 1957 márci­usára vált működőképessé. Ettől kezdve megszaporodtak a letar­tóztatások. "A kodifikált jog hiá­nya és az elszabadult revansvágy súlyos zavarokat és igazságtalan­ságokat szült" - írja Ormos Mária jelzett tanulmányában. Kádár János különböző pártplé- numokon tiltakozott a letartóztatá­sok magas száma miatt. "Olvassák el - mondta - a kormány novem­ber 4-i nyilatkozatát. Itt fel van­nak sorolva pontosan az olyan emberek, akiknek tevékenységére azt mondtuk: fátylat rá!" A nem­zetközi viszonyok azonban mind kedvezőtlenebbekké váltak a párt felső vezetésében a gyors balrato- lódás volt a jellemző. Az MSZMP 1957 távaszán-nyarán a legjobb úton volt, hogy visszasüly - lyedjen az ötvenes évek első fel­ének mechanizmusához. A helyi hatalmasságok bűnbakkeresése megteremtette az új ellenségké­pet. Ehhez Andics Erzsébet és csoportja már 1956 novemberé­ben "szállította" az ideológiát. A Szolnok Megyei Fehér Könyv 134 gépelt oldala a legteljesebb poli­tikai maradiság, a tömény szek- tásság jegyében született meg. Toll és gumibot Szó- és betűszerinti idézet az említett kézirat 8. és 9. oldaláról: ".Ezt a tizenkét évet (tehát az 1945-1957 közötti időszakot. A szerk. megjegyzése) az ugrásra kész reakciós erők is látták vilá­gosan, hogy ha sikerül az ismert hibákat kiküszöbölni, olyan fejlő­dés indul el ebben az országban, hogy semmi keresnivalót többé nem lehet. Nem nézték tehát tét­lenül, hogy a Párt és a Kormány teljes határozottsággal befejezze egy megzavart helyzet rendezését. Porondra is léptek. Termé­szetesen nem ők és nem nyílt si­sakkal. A félrevezetett és hangza­tos jelszavakkal becsapott embe­rek és elsősorban a jóhiszemű if­júság ezreit nyergelték meg meg­mételyező, megtévesztő szólamok­kal. Azt az ifjúságot "Fogták be" csalárdgyeplűjükkel, mely nem iz­zadt meg ezért a 12 évért. És a becsapott ifjúság hozzákezdett nem saját munkájának rombolásá­hoz, hanem más verejtékének pusztításához. Legtöbb esetben apja és bátyjai megfeszített izom­mal kiizzadt alkotásainak meg­semmisítéséhez. És az ellenforra­dalom ezt a gyeplőbefogadást nem nyílt beszéddel, hanem raffmált, hazug frázisokkal érte el. Alatto­mos ravasz luciferi módon szócsö­vekké tették a jót akaró, egyébként a pártot féltő emberek egy részét és a céltudatos, kerítő munka kö­vetkeztében ezek az emberek is uszályhordozói lettek egy éppen ellenük indított álnok cselszövé­sek." Felesleges kommentálni, ön­magáért beszél. A kézirat második fejezetének címe: "Az ellenforradalom szel­lemi előkészítése". Gondolatban a vádlottak padjára ültették a szer­zők a megye értelmiségének szí- ne-javát. A nagyműveltségű peda­gógust, kitűnő irodalomtörténészt, Kisfaludy Sándort,& megyei könyvtár akkori igazgatóját azért marasztalja el a Fehér Könyv kéz­irata, mert "... nagyon megalázó­nak tartotta a Jászkunság szer­kesztőbizottsága számára, hogy Cs. Tóth Imre átnézze a kefelevo­natokat." A ma már köztiszteletben álló írót, Szekulity Pétert - Szolnokon volt ezidőben újságíró - azért állí­tották a szerzők pellengérre, mert Nagyságos Semmihez Nem Értő Kartárs címmel írt cikket 1956 októberében, dr. Sarkadi László belgyógyász főorvosnak az volt a mondva csinált "bűne", hogy egy gyűlésen megkérdezte: "... mikor mondhatjuk már ebben az ország­ban, hogy magyarok vagyunk?" A Fehér Könyv harmadik feje­zetében a szerzők feltérképezték az egész megyét és minden hely­ségben találtak négy-öt ellenforra­dalmán. Ezek - megfogalmazásuk szerint - csaknem mindnyájan ku- lákok, egykori vitézek, bankárok, papok, botos ispánok és "egyéb népnyúzók" voltak. Az Igazságügyi Minisztérium az 1956-os perekből merítve szociá­lis szempontból vizsgált három­százhuszonnyolc elítéltet - orszá­gos adat -, és megállapította, hogy közülük száznegyvenkilenc volt a munkás, százhuszonöt paraszt, ki­lenc az értelmiségi és negyvenöt az egyéb foglalkozású. íme a kiadatlan Fehér Könyv zárópasszusának végkövetkezteté­se, ugyancsak szó szerint: "Októ­ber utolsó napjaira már a maguk meztelenségeiben jelentkeztek a fasizmus nyilvánvaló jelei. A fasiz­mus tobzódásüteme változott hely és időpont szerint. Függött ez sok tényezőtől - többek között a fasisz­ták vérmérsékletétől is. A megye majd minden helységében 1 -2 óra vagy 1-2 nap után mind exponál­tabb személyek, ismert nácik és hasonszőrű társaik léptek az előtérbe teljes háttérbeszorítással a néphez legcsekélyebb mértékben is közel álló embereket és mind vérszomjasabb követelésekkel, tet­tekkel indultak a teljes leszámolás­ra. Tetteik a fasiszta terror legti­pikusabb megnyilvánulásai vol­tak." A helyi megrendelésre írt kéz­iratot - 1957 nyarán már Czinege Lajos volt a megyei pártbizottság első titkára - mielőtt nyomdába adták volna, elküldték véleménye­zésre a pártközpontba. Maga Ká­dár János mondta ki a verdiktet az iromány fölött: "Nem kell ez, mi­re való, túloznak ezek!" Az igazsághoz tartozik viszont az is, hogy amikor - nagyjából egyidőben - Dancsi Józsefné a le­tartóztatott férje érdekében felke­reste Kádár Jánost, ő nem emléke­zett Dancsira, s azt mondta, nincs módjában beavatkozni az igazság­szolgáltatásba. Dancsi Józsefet kü­lönben - egy orvos közreműködé­sével - a kórházi ágyáról hurcol­ták el, és úgy megverték, hogy élete végéig sem heverte ki a bán­talmazás következményeit. Tiszai Lajos Szolnok megye Népe! Munkások! Parasztok! Értelmiségiek. Harcos ifjúság. További vérontásra nincs szükség ! Harcunkat megvívjuk! Bízzatok a munkástanácsban! Jogos követeléseiteket kiharcolja! Bölcsen, megfontoltan, vérontás nélkül vigyük teljes győzelemre nagy ügyünket í „Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar64 ! F. k.: Kálmán István — Szolnoki Nyomda, F. v. M. S. _ _ _ _ Th # 1 Rideg tények (2) MSZMP-röplap 1956. novemberéből. (Felelős kiadó: Kálmán Ist­ván, a megyei pártbizottság első titkára volt. 1957. nyarán levál­tották)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents