Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-20 / 276. szám
1989. NOVEMBER 20. mjÉPlAP A hét filmjeiből A rémület éjszakája Hitchcock és Polanski keverékéből született egy mindenhogyan szörnyűséges film, John Carpenter jóvoltából. A rémület éjszakája egy amerikai szokáshoz kapcsolódik: amikor is a gyerekektől elfogadott, hogy valamilyen csínytevéssel hívják fel magtikra a figyelmet A "csínytevő" egy Michael nevű hatéves fiú, aki megöli a nővérét. Elmegyógyintézetbe záiják. Eltelik tizenöt év, a gyilkos ott folytatja, ahol abbahagyta: öl. A gyengébb idegzetű nézőjelölteket talán érdemes felkészíteni arra, hogy milyen véres drámát látnak ebben a vérszegény filmben. Az 1978-ban készült film ugyanis hiába oparál minduntalan véres rémségekkel, ettől még vérszegény horror marad, sőt szigorúbban értelmezve nem is horror, hanem csak amolyan ijesztgető-film. John Carpenter annyira külsődleges eszközökkel próbál hatni a nézők idegeire, hogy lépten-nyomon megsérti a horror fair play-éL Képzeljük csak el, mennyire silány lenne egy krimi, ahol állandóan csak gyilkolnának, és soha sem derülne ki, hogy ki a gyilkos és miért gyilkolt. A krimi szabályai miatt ez így inkább csak egy rossz horror lenne. A horror szabályai szerint viszont A rémület éjszakája egy rossz krimi. Fából vaskarika ez így is, úgy is. Carpenter, a rendező túlzott önbizalmat árul el, amikor úgy vélte, egy elmebeteg véres cselekményeire a horror műfaja szerint filmet komponálhat. Véres bár- gyúság született. A film vége tájt a rendező is megérezhette ezt, mert "csavart" egyet a néző ijesztgetésére szánt mondanivalóján: a meggyilkolt gyilkos holtteste - vagy vélt holtteste - eltűnik! A Gonoszt nem lehet legyőzni! - szinte sikoltja ezt a film! Ez a parlagi filozófia persze semmit sem javít az eredményen: Carpenter filmje tákolmány volt és maradt. Az őrült elme szadizmusának jelenléte nem azonos ugyanis a horrorral, s ezen a nagyon is külsősé- ges horrorláttatás sem tud segíteni. Legfeljebb megijeszt, vagy aki először lát rémfilmet, megfogadja: soha többé. Nem biztos, hogy jól dönt, az intellektuális horrorfilmek művészi, lélektani értéke vitathatatlan. Csakhát - száz szónak is egy a vége - A rémület éjszakája nem az a film, amelyet - horrorként, vagy nem horrorként - érdemes lenne megnézni Füredi festő-tanár Tárlat Kunhegyesen Szülővárosában, Tiszafüreden földrajz-rajz szakos gimnáziumi tanár Vladár László, aki emellett alkot is rendszeresen, az Alföld és a Tisza szépsége, a természet szeretete vezeti festőecsetjét. Művészi pályája elején tart, de már elismerik tehetségét, önmagával szembeni rendkívüli igényességét. Ez utóbbit mutatja az többek között, hogyjelenleg is tanul a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Szabados Árpád, Bráda Tibor és Patay László a mesterei. A fiatal tájfestő november 20-tól december 7-éig Kunhegyesen állítja ki képeit a városi művelődési központban., ahol ma délután öt órakor váiják az érdeklődőket az ünnepélyes megnyitóra. A MÁV Csomóponti Művelődési Házban december 22-ig látható Káplár Ferenc különleges képeinek kiállítása. Először néhány szó a művészről, röviden: 1937. szeptember 29- én született Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Gimnázium után a Képzőművészeti Egyetemen (1957-63) festőművész diplomát szerzett. 1964-68-ig a Színház és Film- művészeti Főiskolára járt, ahol film- és tv operatőri diplomát kapott. 1965 óta az ország több városában és külföldön is szép számmal voltak képzőművészeti kiállításai. Az Irodalmi Színpad, a veszprémi színház több darabjának díszlettervezője, számos mozifilm operatőre.- Ki és mi Ön igazából? Festő, operatőr, díszlettervező?- Egyik sem, és mindegyik. Mindig azért csinálok valamit, mert kedvem van hozzá, és azért mást és mást, mert sokfajta gondolataim, mondanivalóm kifejezésére mindig más és más a legalkalmasabb eszköz. Amikor kibújunk a világba, már több dolgot észlelünk, s ezt többféle módon kell elmondanunk.- Ezen a kiállításon festői háttérben valódi növényeket látunk, hogyan került ezzel a technikával kapcsolatba?- Úgy gondolom, hogy a bennünket körülvevő virágok illatáról már az anyatej illatával egy időben tudomást szerzünk. Bizton mondható, halálunk után is körülvesznek bennünket a növények. Hasonlatosnak vélem a növényvilág képét a szivárvány képéhez. Emberi léTizenegy gyereke él, mégis a tanács tartja Nincs rádióm, se tévé, se újság, csak a gondozónő déli ebédje jelzi az idő múlását - mondja a 86. esztendejét taposó tizenegy gyerekes özvegyasszony. Fotó: M J Mottó: "Egy asszony felnevel öt-tíz gyereket is, de néha ennyi sem képes öreg korára eltartani őt" Móczár Jánosné, született Gyetvai Anna vékony, madár- csontú teremtés. Amikor ránéz az ember, azt hinné, ha szabadban találná egy mókás kedvű, tiszaroffi forgószél, pillekönnyedén úgy magával sodorná, akár az őszi faleveleket. Benn ülünk, tanyázunk szolidan berendezett szobájában. Abban, amelyet a helyi tanács bocsátott rendelkezésére, mivel úgy tűnik, hogy a 86. életévét taposó asszonyra ráillenek Vörösmarty sorai: "A nagy világon e kívül nincsen számodra hely”. Pedig temérdeket gürcölt, dolgozott világéletében, noha kijutott neki az élet árnyékos tünk boltívbe zárt világa ezért foglalkozom vele.- Hogyan jött létre ez a kiállítása éppen itt Szolnokon?- Makara György barátom lökött bele a préselt növények és az új technológia még összekapcso- laüan világába. 6 egyébként mérnök, aki egy lamináló (két henger között papírt préselő, s azt hőre lágyuló anyaggal bevonó) gépet vásárolt, s ezen kísérletezik egy különleges növénytartósítással. Megkérdezett fel tudnám-e használni a tartósított növényeket a képeimen? S én felhasználtam: ebből lett egy olyan piktura, ahol a növények formák és színek, ahol a növény olyan természeti elem, mint az ősember rajzainál a sárga és piros föld. Makarának már korábban i§ yolt kapcsolata a szolnoki MÁV Csomóponti Művelődési Házzal, a Relaxa-módszeres nyelvtanulás kapcsán - amelyet ő dolgozott ki - , így került az én újszerű kiállításom is Szolnokra. A kiállítás színpompás, japán és kínai festmények színvilágára emlékeztet. Ezeken a borongós őszitéli napokon különösen jó betérni ide, hiszen Káplár Ferenc képein a Nap is mindig jelen van. K.SZ> oldalából is. Hétéves, amikor meghalt az édesanyja, ezután az apja dajkának állította el. Később cselédeskedett: nevelte, útjára bocsátotta tizenegy gyerekét szépen, sorban, ahogyan egy anyának illik. Nem is volt addig baj, amíg a féje élt Pár éve temette, majd hogy ne morzsolgassa magányosan a napjait: a tiszasülyi lányához húzódott. Olyan helyem volt ott, akár az anyám hasában, emlékezik vissza az itt eltöltött időre. Igen ám, de a másik lánya hívta: jöjjön hozzánk is, ne csak mindig egy helyen legyen. Visszaköltözött Roffra, de itt bizony nem sokáig tartott a jó viszony. Szó szót követett, amelynek az lett a vége, hogy Móczámének a tanács segített: kapott egy kétszobás otthont. Azóta itt él: 3 ezer háromszáz forint az özvegyi nyugdíja, ennyinek kell elégnek lenni hónapról hónapra. A lakbére nincsen havi ötven forint, hétfőtől péntekig a tanácstól ingyen kap meleg ebédet, de gyógyszereket is visz neki a házi szociális gondozó. Reggelenként egyedül kel a virradattal, ilyenkor már nem fogja az ágy. Begyújt, betüzel, majd leül az asztal mellé az egyik székre. Ölébe hullajtja eres kezeit, és várja az ebédet. Délután megint pihen egy keveset, és amikor az esti szürkület belopakodik az ablakon, megveti az ágyat. Hétvégeken nincs "szociális ebéd", olyankor valamelyik rokona, gyereke hoz neki harapnivalót. Behívatták a tanácshoz is, hogy szaknyelven fogalmazva bírói úton szerezzenek érvényt a törvénynek. Magyarul szülő- tartásra kötelezzék a gyerekeket. ó azonban tiltakozott: nagyon szépen köszönöm, de ezt nem fogadnám el a bíróságtól. Megélek abból, amit kapok. Előttünk is hosszasan védi a gyerekeket: mindnek megvan a maga baja, temérdeket dolgoznak, mégis hébe-korba azért egyik-másik felkeresi. Most is kapott kóstolót Súlyról, meg az egyik unokája is hozott ennivalót. A másik fiú pedig segített fát vágni. Ezért nem, semmiképpen nem lenne jó, ha a tanács bírói útra terelné ezt az ügyet, néz ránk szinte esedezve. Nem vitatkozunk, búcsúzunk tőle. A fotóriporterrel szótlanul ballagunk a keskeny járdán a központ felé. Összehúzzuk felöltőnket, bár a didergésnek aligha egyetlen oka csak a gátról lerohanó, harapós kedvű tiszai szél... D. Szabó Miklós IRádió I SZOLNOKI STÜDIÓ: 15.00—17.00: Kereskedelmi adás. Szerkesztő: Gyuricza Péter, telefon; 44-618. — 17.00—18.20: Alföldi magazin. Szerkesztő: Mel- czer Irén-, telefon: 41-133, (A tartalomból.: Hírek, — 17.15: Zenés percek'. Régi kedves dallamok. — 17.30: Bébi-bugi. A daganatos g y eiimekb e tegisége kr ől.----- L7.50: Zeneturmix. — 18.00: A lföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Színjátszókonferencia Tihanyban — Kisújszállás VTVB — szemétdíjak visszamenőleg 4 évre — Sport — Lapelőzetes — Hírösszefoglaló.) KOSSUTH: 8.20: A hét zeneműve. — 8.50: A hét költője: Görgey Gábor. — 9.00: Napközben. — 11.05: MNNH. Énekelt balladák hagyományápolók előadásában. — 11.33: Szobotka Tibor novellái-, bői. — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.05; A szovjet—finn háború és Magyarország. — 14.25: Pótfiók. — 14.35: Kóruspódium. — 14.50: Táncdallamok. — 15.00: Zoborvidéki lakodalom. —15.30: Daloló kaposváriak. — 16.00: Tizenhat óra. — 16.15: Fiatalok muzsikálnak. — 16.25: a Nyit- nikék postája. — 17.00: Eco-mix, — 17.30: Beszélgessünk zenéről. — 18.05; Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 19.40: Esti dal. — 19.50: Gong. — 20.00: Amiről a világ vitatkozik. — 20.56: MNNH. Találkozásom a népzenével. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Egy rádiós naplójából. — 23.30: Operai elvételekből. PETŐFI: 8.05: Az olasz pop sztárjai. — 9.05: ,,Ki voltam istenek fia...” — 9.35: Könnyűzene. — 10.00: Magyarán szólva. — 10.15: Rólunk van szó! — 10.20: Filmek Hollywood virágkorából. —11.05: Hogy tetszik lenni? — 11.35: Sanzonok. — 12.10: Nóták. — 12.53: Kis magyar néprajz. — 13.05: Sláger múzeum, — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Pop-regiszter. — 19.05: Válogatás ifjúsági műsorokból. — 19.35: Negyedóra Paul Revere és a Raiders együttes műsorából. — 19.50: senki többet? Harmadszor! — 21.05: Földrészeken át. — 22.00: Ez botrány?! — 23.20—0.14: Dzsessz. BARTÓK: 9.06: Zenekari muzsika. — 10.28: Operába hívogató. Erkel: Bánk bán. — 10.58: A Cherubini vonósnégyes hangversenye. — 12.45: Byrd-motetták. —13.00: Toll és mikrofon. — 14.00: A VII. Debreceni Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál hangversenyei. — 14.30: MNNH. Népdalhatások Sík Sándor költészetében. — 14.50: Holnap közvetítjük. — 15.11: Händel: Ata- lanta. Háromfelvonásos opera. — 1.7.38: Kocsár Miklós műveiből. — 18.30: Törd a fejed! — 18.45: Utazás Matériába. —19.05: Angol társalgás kezdőknek. — 19.20: Alapfokú német társalgás. — 19.35: A Budapesti Fii- harmóniai Társaság zenekarának Mahlen-hangversenye. — Kb. .22.09: Operarészletek. — 22.30: Versenymüvek. — 23.29: A hét zeneműve. 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Derrick. NSZK bűnügyi tévé- fiLmsorozat. az Antibes-ből jött férfi — ism. — 10.10: A Hét — ism. — 11.10; Delta. Tudományos híradó — ism. — 11.35: Képújság. — 16.25: Hírek. — 16.30: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 16.40: Stíri — Hírek romáin nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 16.45: Három nap tévéműsora. — 16.55: Perpetuum Mobile. Furcsa hangok. — 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 18.00: Kalendárium 1989. Ismeretterjesztő magazin. — 18.45: Reklám. — 18.50: Esti mese. Pamacs és barátai. A ku- tyaidomítás. Csehszlovák rajzfilm. — 19.00: üj cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Szilágyi Domokos. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Selmeczi Tibor műsora. — 21.05: Panoráma. Világpolitika percről — percre. — 2»l.50: Reklám. — 21.55: Foglalkozása operatőr — Vittorio storaro NSZK film. — 22.25: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Endrei Judittal és Rózsa Péterrel. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. — Benne: Reklám — Riportok — ‘ Időjárás — Zene. — 17.45: Mozaik. Telefonos játék. — 18.00: Hétfőn hatkor. — 18.25: Gyerekeknek! Nils Hol- gersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. Ásza és Máté — ism. — 18.50: Hatoslottó-sorsolás. — 18.55: Tv2. — 19.00: A Forsyte Saga. Angol családregény XXVI/ 21. rész: Becsű let sértési ügy — ism. — ff. —19.51: Tv2. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — Budapest; — Pécs; — Szeged. — 20.55: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: TV2. — 21.30: Telesport. — Kb. 23.00: Tv2. Napzárta. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.35: Labdarúgó körkép. — 7.05: A spicli. Játékfilm (ism.). — 8.25: Kaspirovszikij orvosi tanácsai. — 9.40: A ,,Zene, játék, folklór” együttes műsorából. — 10.10: Az állatok világában. — 13.35: Kamila. Uzbég gyermek film — (1981). — 14.40: Mama, papa és én. — 15.10: Közép-Ázsia művészete. — 15.45: Gyermekek órája. — 16.45: Mi történt a nagyvilágban? — 17.00: A Misz- tankoprom külkereskedelmi tevékenységéről. — 17.30: Kis koncert. — 17.45: Hosszú út az éjszakába. Eugene O’Neill drámája a Kis Színház előadásában. — 19.00: Tv-híradő. — 19.40: A belügyminisztérium jeleníti. — 19.50: Hosszú út az éjszakába (folyt.)«. — 21.15: Mi történt a nagyvilágban? — 21.30: Balett, balett... — 23.00: Segélykiáltás. Tv-film a serdülők erkölcsi neveléséről*. — 0.03: Hírek. — 0.09: Don Juan. Az Állami Bábszínház előadása. — 0.14: Régen volt. . . SZLOVÁK: 16.00: Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. — 16.30: Termé- szetfiilm. — 10.50: A nap percei. — 17.00: Mi, a kis muzsikusok — tv-sorozat gyerekeknek. — ,117.40: Publicisztikai műsor. — 18.00: DökumentumfÉLm a pozsonyi nemzetközi tévéfesztivál- ről. — 18.30; A hét eseményei magyar nyelven. — 19.00: Jótanácsok. — 19.10: Torna. — 19.30: Híradó. — 20.00: Sportvisszhangok. — 21.00: Dokumentumfilm a szlovák népi hangszerekről. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: A Német Múzeum Münchenben. ÜJVIDÉK: 15.30: Műsorismertetés — magyarul. — 15.35: Barázda — a vasárnapi falu műsor ismétlése. — 16.05; sportkrónii'ka. — 16.25: Reklám. — <116,30: Tv-napló — magyarul. — 16.40: Reklám«. — 16.45: Gyermekműsor. — i7.15: Tv-napló. — 17.35: Testnevelés. — 18.05: Öra — szlovák nyelvű műsor. — 18.30: Bemutatjuk önnek — magyarul. — 19.00: Rajzfilm. — 19.25: Reklám:. — 19.30: Tv-napló — magyarul. —19.55: Reklám. — 20.00: Napjaink — magyarul. — 21.10: Reklám. — 2l:.15: Alkalmi partnerek — sorozatfilm. — 22.15: Tv-napló. — 22.35: Műsorzárás. BUKAREST: 18.00: Híradó. — 29.30: Irodalmi műsor. — 21.25: Dokumen- tumfilm, — 21.35: Népzene. — 21.50: Híradó. — 22.00: Műsorzárás. EUROSPORT: 6.00: Üzleti világhíradó. —6.30: Európai üzleti híreik. — 7.00: DJ Kát Show. Gyermekműsor. — 9.30: Eurosport étlap. — 10.00: Rugby. — 11,00: Golf Világkupa. — 13.00: Labdarúgás. — 15.00: Díjlovagló Világkupa. — 16.00; Kézilabda. — 17.00: Federation Teniszkupa. — 18.00: Tenisz. — Ifjúsági VB. — 18.00: Jégkorong. — 21.00: Micsoda hót! — 22.00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 23.00: ökölvívás. — 24.00: Jégkorong. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00; Napkezdet, hírek, időjárás. — 8.00: Egyveleg. — 9.55: Európába. Belgiumi művészeti fesztivál. — 14.30: Forró drót. — 15.30: Nino Finetto zenés műsora. — 16.30: HuLlámihosszom. — 18.30: Off the Wall. — 19.30: Időlánc. — 19.55: Időjárás. — 20.00: Turistamagazin. — 20.30: Utazás Indiába. — 21.00: Túlélés. — 22J00: Hírek, időjárás. — 22.18: Vadvirág. Termés zetfilm. — 22.40: Thaiföldi panoráma. Útifűim. — 23J18: A kon- donkeselyű röpte. Természet- film. — 0.10: Hírek, időjárás. — 0.20: 180-as európai slágerlista. — 1.20: Időlánc. — 1.50: Egyveleg. — 2.00: Műsorzárás. TV 5: 16.05: Hírek. — 16.10: 7-ről 7- re. — ii7,10: Esély a daloknak. Varieté. — 17.30: Konyhatitkok. — 18.00: Számok és betűk. — 18.20: Pihenőidő. — 19.00: Állati rajongás. — :1'9.30: Hírek, időjárás, — 19.40: Csillogó papiros. — 20.00: Üj Világ. — 21.00; Thalassa. Tengeri magazin. — 22.00: Tv-híradó. — 22.25: Időjárás. — 22.30: Gros Méchant Show. — 23.30: Az arden.neki csata.' Dokumentum- fiLm, — 0.45; Műsorzárás. Stílusban és képhatásban kfnal festményekre emlékeztet a kiállítás. Fotó: Korényi É.