Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-31 / 259. szám
1989. OKTÓBER 31. Szól a rádió Vasárnapi Újság Kevés rádióműsorról mondható el: épp legutóbb hangzott el a 105. adása, s hallgatósága nem csökken, sőt, egyre növekszik. Pedig némi áldozattal jár a hallgatóság többségének, hiszen vasárnap, hajnali hatkor kezdődik. Hallottam már hétalvókról, akik csörgőre húzott, fazékba helyezett órával térnek szombaton nyugovóra, de hallottam hajnali álmatlanokról is, akik alig várják, hogy eljöjjön a hat óra, megszólaljon a Rákóczi-induló, s nyomában a Vasárnapi Újság szignálja. Győri Béla, Király Edit. B. Király Györgyi, Rapcsányi László a 100. adás után nívódíjat is kapott a kitűnő műsor szerkesztéséért, műsorvezetői munkájáért. Bár gyakran hallóim az ellenzőket, a bírálókat is, mégis őszintén örülök a sikerüknek, s nem csak azért, amiért, magam se hagynék ki egyetlen Vasárnapi Űjságot sem Inkább azért örülök, mert Győriék idejekorán — talán sok mindenkinél korábban — mertek élni a nyilvánosság adta lehetőségekkel, s hagyják az embereket beszélni. Bizonyos vagyok benne, egyelőre nem fogynak ki az érdekesnél érdekesebb témák. Amik, — mondjuk meg őszintén — többnyire szomorú embersorsok. Nos, ezt, pontosan ezt vitatja a műsor sok ellenzője, — s ezért dicséri a műsor sok híve Győriéket. Szinte két táborra osztható az ország vasárnap hajnalokon. Az egyik figyel, értőn értelmez, a másik átkokat is mond időnként, vagy végzetes mérgében a rádió gombjához nyúl. Erről különben a műsor szerkesztőinek címzett sok levél is á.ul-kodik időnként. Nekem a jó múltkorában azt mondta egy idős ember, azért nem hallgatja immár harmadik hete, mert elege van a rmndentkibeszélésből, a múltba nézésből. A maga módján igaza lehet, nem vitatkoztam vele. Inkább elgondolkoztam azon, vajon neki nincs mit kibeszélnie végre? Boldog ember lehet, ha így van, — vagy ki tudja? Mások azt mondják, csak úgy léphetünk előre tisztán, emberséggel, ha tudjuk, mi volt a múlt, a múltunk. Nos, én legutóbbi érdemének azt tartom a szerkesztőknek, hogy fölfedezték azt a bizonyos könyvet, amelyről meglehet, a magyar vidék legfeljebb véletlenül hallhatott volna. Arról a Kiskirályok mundérban című könyvről van szó, amelyet egymásnak aduink egy-két éjszaka végigolvasunk, s szörnyülködüink. Bokor Imre mérnök ezredes — a könyve megjelenése óta nyugdíjazott, addig pótolhatatlan szakember — legutóbb azt nyilatkozta: mindenért vállalja a felelősséget, amit leírt. Tudjuk, szükség lesz rá, hisz a Parlamentben a kormány elnöke jelentette be: vizsgálat következik. Sok ' okos, igazi vizsgálatra lenne szükség manapság. Talán azt is megtudnánk, hogyan jutottunk idáig. Sok kiskirály pedig még mundért se húzott... (SJ) Jászberényi énekesek Csehszlovákiában Koncert a szanatóriumban A csehszlovákiai Prerov város művelődési központjának vendége volt a közelmúltban a jászberényi Székely Mihály iskola kórusa. A kapcsolat a Kórusok Országos Tanácsa megyei szervezetének közreműködésével alakult Jti, a prerovi művelődési központ gyermekkórusa májusban járt Jászberényben. Akkor a tudományos és kulturális hónap megnyitójára érkeztek, azután közösen szerepeltek Mezőtúron, majd önálló fellépésük volt Jászapátin. Az 50 ezres morva városban a hónap közepén viszonozták a látogatást a jászberényi ének-zene tagozatos iskola énekesei. Vasárnap délelőtt telt ház előtt léptek fel, és nagy sikert arattak. Azután Teplice fürdőn a szanatóriumi betegek részére adtak emlékezetes koncertet. MIN DOLGOZIK? Jj^ÉPLAP Látogatóban Györfi Sándor szobrászművész műtermében — Igen, .aki az üldözöttek tízezreit mentette meg a második világháború alatt. Egy pesti meghívásos pályázatra készítettem. Az első zsűrizésen túljutott, meghívtak vele az újabb „fordulókra” is. Az az igazság, hogy a felállítás helyét illetően máris vitám van . . . — Én meg azért értetlenkedem, hogy a megyei művelődési és ifjúsági központ előtti térre tervezett díszkútja miért késik ennyit... — Jövőre meglesz! Anyagi, meg ilyen, olyan gondok voltak, a belső parkhoz szükséges bazalt kiskockákkal is történt valami. Állítólag megvoltak, de — ha igazok a híreim — talán eltűntek? De jó lenne, ha mindanynyian úgy lennénk konok kunok, ahogyan Györfi Sándor, a karcagi szobrász. Nem a szavak, hanem a tettek embere, ezért illő alkalmazkodnom, tömören beszélnem: a tíz éve szülővárosába visszatért fiatalember tudta, mit akar — most is tudja — s fajtája szívósságával többször kétvállra fektette már a lehetetlent is. Szoboröntő műhely Karcagon? Ugyan már, — szép dolog az ifjúi fantázia, hevület, de azért ne vigyük túlzásba ... Mások meg a háta mögött húzták mosolyra a szájukat, hogy meg ne sértsék. Végül is azok örülhettek, akik hittek a csikósivadéknak. A szoboröntő műhely ott van a műterme mögött, a legkomplikáltabb szobrászati feladatokra is alkalmas. Mát, hogy alkalmas! Az irigyek se mondhatnának mást: Györfinek nemcsak a szobrai, de az öntvényei is szépek! — Mi körül lángol most a tűz? — Pirinyó mását tudom mutatni annak, amit most „öntünk”. A karcagi mezőgazdasági szakiskola a közeljövőben ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Nekik készítettem egy kútkompozíciót: ez itt lenn, a talapzaton, az én fogalmazásomban egy búzatábla, ebből emelkedik ki egy karcsú női tesit — a termékenység szimbóluma — s a feje fölött a felhőkből csurog az éltető víz, ha úgy tetszik az eső. — Szép gondolat, rossz lehet annak, aki nem éribi: ha már a víznél tartunk: ezek a bronz hullámok egy másik munkáján? — A Körös, a Györfi Sándor: Az élet minden részletében benne van az igazság partmenti táj, egy öreg fával. Megfogott a látvány, a gondolat, megcsináltam. Különösebb célom nem volt vele, a magam örömére dolgoztam ... — Boldog ember, ha ezt teheti! — Nagyon fontosnak tartom, hogy így legyen, ment Szoborterv Carl Lutz emlékére a köztérre megrendelt szobrokban olyan sok a kompromisszum, hogy végül is a szobrász — egy fajta kényszerpályán — szinte csak a nevét adja ahhoz, amit felállítanak. — Még mindig ilyen sok az akarnokság ezekben a folyamatokban ? — Nem mondanám így, egyszerűen arról van szó, hogy a megrendelő, a „városatya”, a szakzsűri annyi féle, fajta szempontot képvisel, hogy bizony kompromisszumok nélkül nem megy egy-egy szobor felállítása. — A Pávai Vájná Ferenc emlékére készített miniatűr domborművét Berekfürdőn láttam, — nagy örömmel. Ha valaki, akkor ő sokat tett e föld népéért. Méltón mondják a magyar termálvizek atyjának. — Megdöbbentő emberi sors az övé. Amikor nagybeteg lett, reumás, iszonyatos fájdalmai voltak, beutalót kért valamelyik, alapvetően az ő zsenialitásának köszönhető gyógyfürdőnkbe. Nem kapott... Ügy gondoltam, ha már mást nem tehetek érte, legalább az emlékét próbálom éltetni. — Fehér gipsz makettről olvasom a feliratot: Carl Lutz. Tehát az a bizonyos svájci diplomata ... De ezt inkább a megrendelőtől kérdezze meg, ők biztosan pontosan tudják a részleteket. — Okvetlenül, — de még egy szóra maradjunk a műteremben: ha igaz a hír? — most én tettem egy kérdőjelet, kiállítása lesz Szolnokon? — Valamikor talán igen, de a közeljövőben nem, hiszen annyi lekötöttségem van. November 3-án Püspökladányban nyílik egy kamarakiállításom. — S november 11-én avatják a legújabb karcagi köztéri szobrát, a mezőgazdasági szakiskolában. Köszönöm a beszélgetést. I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STÚDIÓ: VL7.00—18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Korim Éva. (A tartalomból: Hírek. — 17.15: Zenés percek, slágerantikvárium. — 17.30: Tini-tanoda. Filmélményeim. — 17.50: Zeneturmix. — 18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Az Országgyűlésről jelentjük — Világtakarékossági nap — Nyugdíjág Ki mit tud? Töröikszentmiklóson — Lapelőzetes — Hírösszefoglaló.) KOSSUTH: 8.20: Szonda. Tudományos magazin. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. — lil .05: Nemzetiség eink zenéjéből. — 11.35: Szép remenyek. — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Klasszikusok délidőben. —14.05: (PAF-müsor.) — 14.3p: Dzsesszmelódiák. — 14.55: Csorba Győző versei. — 15.00: „Ezredforduló”. — 15.35: Byrd: A csata. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — il6.15: Muzsikáló természet. — 16.20: Kérhetek valamit? — 17.00: A siker és lehetőségei. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.30: Esti Magazin. — 1,9.15: Sportvilág. — 19.30: Hol volt, hol nem volt. . . — 19.45: Gulyás László: Békési esték. — 20.00: (Ismeretterjesztő műsor.) — 20.30: Operettfelvételek. — 21.00: Fejezetek a rádiórendezés történetéből. — 21.00: Hírvilág. — 22.30: Kapcsoljuk a stúdiót. — Kb. 23.30: Operakettősök. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.05: Társalgó. — 10.00: Fülszöveg.— 10.05: Operettkedvelőknek. — 11.05: Helykereső. — 11.20: Ap-. ró-cseprő. — 11.40: Ki kopog? — 12.10: Asztali muzsika. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Iránytű. — 15.05: Csúcsforgalom. — 17.05: Tárcsázz! — 17.30 : Helykereső. — 18.30: Popregiszter. — 19.05: Táncházi muzsika. — 19.30: Daráló. — 20.00: Mi történt? — 21.05: Tükörképek. — 21.15: Rólunk van szó! — 21.20: Nótakedvelőknek. — 22.20: Vándormotívumok az irodalomban. — 23.10: Sporthíradó. — 23.2Ó: Dzsessz. BARTÓK: 9.08: A kamarazene kedvelőinek. — 10.01: Zenekari muzsika. — 12.05: Az aranykakas. — 13.00: Rádiószínház, — 14.00: Purcell: 106. zsoltár. — 14 ál: Salzburgi Mozart Hét — 1989. — 15.45: Labirintus. — 16.05: Richard Strauss: A rózsalovag. — 18.30: Na matemgem jezi-ku. Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.35: Ünnepi hangverseny. — 21.05: Kurtág György műveiből. — 21.31: Szimfonikus zene. — 22.36: Nyelvrokonaink zenéje. —23.01: Narovcsati krónika elbeszélés. iTetevfztt I 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétornia nyugdíjasoknak. — 9.ilö: Panoráma. Világpolitika percről percre — ism. — 9.55: Az Ország házból jelentjük . . . Tudósítás az Országgyűlés ülésszakáról. — r6.50: Hírek. — 16.55: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. Dél-dunántűll hírek, 'információk, események. — 17.05: Nachrichten — Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.10: Nasa obrazovka. A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi magazinja. — 17.40: Betüreklám. — 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 18.00: RTV Közönségszolgálat. — 18.05: Szép magyar tánc. Mezőföldi ugrós. —1-8.1 ü: Nők a pult mögött. Csehszlovák tévéfilmsorozat XII 9. rész: Szeptember. Az üveges néni kalandja — ism. — -1-9.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. Mirr- Murr. A holdkóros egér. Magyar bábfilm. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: A korona ékköve. Angol tévéfilmsorozat XIV, 10. rész: Estély a Maharáninál. — 21.00: Reklám. — 21.05: Az Országházból jelentjük . . . összefoglaló az Országgyűlésről. — 21.45: Stúdió ’89. A Televízió kulturális hetilapja. — 22.30 : Üj Nyitott Könyv. Örkény István: Búcsú. Két tragikus történet a halál környékéről. — 23.05: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. — Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene — Teledoktor. Orvosi tanácsok. Gyermekek orrtisztítása. — *17.45 : Kérdezz! Felelek. Egri János műsora. — 18.00: Telesport. — 18.25; Gyermekeknek! Alvin és a mókusok. Amerikai rajzfilmsorozat. — 1. Az apáknapi fánk. — 2. Alvin a jégen. — 18.48: Tv2. — 19.00: A dezertör. Olasz film — (1983). — 20.30: Tv2. — Benne: Rockkalapács. Könnyűzenei összeállítás a kemény zene kedvelőinek. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.50: Napzárta. — 22.35: Alvilági kérő. Tévéjáték — (1976) — ism. — 23.05 : Gondolkodó. A Televízió tudományos folyóirata. — Kb. ,23.50: Tv2. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.30: Műsorismertetés. — 6.35: Közjáték Vichyben. (A tegnapi adás ismétlése.) — 8.40: Gyermekek órája. — 9.40: Évszakok. Október. — 10.40—11.00: Régen volt... — 13.35: Uzbég népi dalok és táncok. — 14.10: Az idő tükre. Dokumentumfilm. — 14.55: Rajzfilmek. — i5.25: Sajtókonferencia a környezetvédelemről. — 15.55: Irodalmi műsor felsősöknek. — 16.45: Mi történt a nagyvilágban? -- 17.00: Üj külföldi technológiákról. — 17.35; Őszi kikerics. Belorusz film. —19.00: Híradó. — 19.40: Aktuális interjú. — 19.50: Az argentin tangó története. Film 1. — 20.40: Mi történt a nagyvilágban? —20.55: Rendezők és forgatókönyvírók diplomamunkái. — 22.25: Bűnügyi sorozat. 5. sz. ügy: Dinoszaurusz. — 0.51: Hírek. — 0.56: Sportműsor. — 1.26: Régen volt . . . SZLOVÁK: 16.00: Mi, a kis muzsikusok — tv-sorozat. — 16.30: Megyei magazinok. — 16.55: Barátságos jégkorongmérkőzés. — 19.30: Híradó. — 20.0: Fiatalok tvklubja. — 21.30: Híradó. —22.15: Az anya — tv-film — ff. ÜJVIDÉK: 16.25: Műsorismertetés. — ;16.30: Tv-napló. — 16.40: Reklám. — 16.45: Művelődési műsor. — 17.15: Gyermekműsor. — 18.05: Ma, tegnap, holnap. — 18.30: Fenntartott idő. — 19.00: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 20.00: Lottósorsolás. — 20.05: Tv-film. — 21.35: Reklám. — 21.40; Tvnapló. — 22.00: Éjszakai film.— Utána: Műsorzárás. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 19.30: A párt és az ország. — 19.50: Vitaműsor. — 20.05: A termelés korszerűsítése. — 20.25: Az ország helységeinek korszerűsítésére vonatkozó program. — 20.45: Vlad Galin: Beteljesülés. — 21.50; Híradó. SKY: 7.00: sky — Üzleti világhíradó. — 7.30: Sky — Európai üzleti hírek. — 8.00: sky — DJ Kát Show. — 9.30: Eurosport étlap. — 10.00: Autó- és motorsport. — 11.00: Jégkorong. — 13.00: Micsoda hét! — 14.00: ökölvívás. — 15.00: Férfi nyílt teniszbajnokság. — 18.00: Dubai nyílt biliárdbajnokság. — 19.00: Micsoda hét! — 29.00: Férfi nyílt teniszbajnokság. — 23.00: Golf. — 24.00: Dubai nyílt biliárdbajnokság. — 1.00; Műsorzárás. SUPER: 7.00: Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.09: Üzleti hírek. — 7.30: Hírek, időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. — 7.58: Időjárás. —8.00: Egyveleg. — 15.30: Chart Attack. — 16.30: Hullámhosszon. 18.30: Európa rockja. — 19.30: Időlánc. sorozatokból. — 20.00: Hegyi kerékpározás. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.10: Hegyi kerékpározás. — 0.110: Hírek, időjárás. — 0.2*0: Egyveleg. — 1.20: Időlánc. — 1.50: Egyveleg. — 20.00: Műsorzárás. TV 5: 16.05: Hírek. — 16.10: Üj Világ. — 17.10: Esély a daloknak. Varieté. — 17.30: Konyhatitkok. — 18.00: Számok és betűk. — 18.30: Pihenőidő. — 19.00: Horgász-vadász magazin. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.40: Csil-. lógó papiros. — 20.00j Jelenidő. Dokumentumműsor. — 20.55: Sportmagazin. — 22.00: Tv-híradó. — 22.25; Időjárás. — 22.30: Keddi kalendárium. — 23.50: Kerevet. — 0.15: Fúziók. Műszaki tudományos műsor, — 0.45: Műsorzárás, mm ___________ m m___mm_____ ar ____m J? ____ m Bf m Pávai Vájná Ferenc domborművé