Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-28 / 257. szám
Magazin Vízfakasztó, csodatévő szentben bízhatnak a törökszentmiklósi Radnóti utca lakói. Nem azért persze, mert bigott vallásos emberek élnek ott, hanem a történtek alapján most úgy érzik, másban már nem reménykedhetnek. Helyzetük kilátástalan, noha nem sok a vágyuk, szeretnék az ivóvizet bevezetni az utcába. Pedig szorgos emberek vetették meg a lábukat a városszéli új portákon. Aki szétnéz, az építkezéseken szabadidőben dolgozó telepeseket látva, meggyőződhet arról, nem ölbe tett kézzel várták a csodákat eddig sem. Az is érzékelhető: nem a legmódosabb réteg vert itt tanyát. Munkájuk eredményeként mintegy húsz házból álló utcát alakítottak ki. A szép, új épületek látványa elégedettséggel tölthetné el őket, ők mégis panaszkodnak.- Nincs vizünk, ez a baj - állapítja meg Rózsási István. - Az emberek ezért zsörtölődnek. Meg is lehet érteni őket, hiszen a szomszéd utcából kell hordaniuk a vizet. Nincs lehetőségünk, hogy vezetéket építsünk, nem bírunk vele. Asszonyok, férfiak kapcsolsódnak a beszélgetésbe. Hiszen mindenkit nagyon is érdekel a téma. Azt is tudják, Rózsási István már minden tőle telhetőt megtett. Aláírásokat gyűjtött, elment a tanácshoz, kért, ígéretet is kapott- Nézzen csak szét - bíztat Szilágyi József. - Ebben az utcában munkásemberek laknak. A legtöbb családban legalább két gyereket nevelnek, akad olyan is, ahol a harmadikat most pelenkázzák. A telkeket 1980-ban kezdték osztani, azóta beépült az utca, de vízhez csak akkor jutunk, ha esik az eső. Harmadszor próbálkozunk pedig, eredménytelenül.- Mi hát az akadály?- A pénz. Elvileg lehetséges minden, csak épp elérhetetlen számunkra. Tudja, mibe kerülne ez családonként? - kérdi, majd tanácstalanságomat látva elejét veszi a találgatásoknak, mondván, úgysem hinné el senki. Az összeg 13 ezer nyolcszáz forint.- S ez csak a gerincvezeték lefektetésének költsége, azután ott van még a bekötések ára, az további hat-nyolcezer Csodára várva zett összeg, előre nem látható költségkihatások miatt - amit később már szinte lehetetlen behajtani -13.800 forint került megállapításra. Ez az, amit elfogadhatatlannak tartanak a Radnóti utca lakói.- Mi csak a bonyolítást vétünk. Annyi kikötésünk van csak, hogy a megrendelők szakszerűen, az előírásoknak megfelelően készítsék el a gerincvezetéket. Ezt megteheti bárki. Természetesen műszaki tervet kell készítettni, véleményeztetni kell a Postával, a Ti-Víz nincs, de mindenki mossa a kezét forint - veszi vissza a szót Rózsási István. Hihetetlen, csillagászati összegnek tűnik. Hiszen mindössze egy 212 méteres utcáról van szó. Szólítja is a körénk sereglett társakat: "Hozzátok csak a papírt!" Aztán a várakozás alatt hozzáteszi:- Mert számolni tudunk mi is. Ha portánként ennyit kérnek, mivel a szemben lévők duplán fizetnek, a vezeték métere közel kétezer forintba kerül. Hát ez sok. Aztán a hivatalos értesítést teszi elém. Olvasom: ."Tájékoztatásul közöljük Önnel, hogy a Radnóti Miklós úton tervezett ivóvíz-vezeték kivitelezési munkájára a Víz- és Csatornamű Vállalat megküldte részünkre az előzetes költségvetést, mely szerint az építési költségvetés végösszege 260.806 Ft, melyet kérünk a mellékelt csekken mielőbb az ügyben való továbblépés céljából kifizetni szíveskedjenek. Bussag László igazgató Városi Tanács VB Városüzemeltetési Ellátó Szervezet."- Valóban nem csekély öszszegről van szó - ismerem el -, de mi lesz a megoldás?- Hordjuk tovább a kútról. Akik ezt csinálták, azok otthon kényelmesen fürödhetnek, mit számít az nekik, hogy nekünk nincs vizünk. Pedig tudunk olyanról, menjen csak el, nézze meg a Téglagyár környékét, ahol csak 1500 forintot kellett fizetni. Hol itt az igazság? - hallatszik a reményüket vesztett emberek igazságkereső véleménye.- Embertelenül magas ár ez - összegzi higgadtabban Szilágyi József. - Szerintünk, ha mi csinálhatnánk, a özedéből is kihoznánk. De nem lehet, a vízügyiek nem engedik. Kiküldik a papírt, mellé a csekket. Ha fizetsz, lesz vized, ha nem, a te bajod. Érd be ennyivel.- Patthelyzet alakult ki - állapítom meg a hallottak alapján.- Hogy jogos az igényünk, azt senki nem vonja kétségbe. Az ivóvíz ma már elemi szükséglet. Vann is vagy hét család, aki úgy vette meg a portát, hogy a szerződés szerint járna hozzá a víz is, de a tanácsnál most azt mondják, ez tévedés volt. Mossák kezüket - hangzik az ellenvetések áradata, majd sorolják tovább sérelmeiket.- A tanács pedig előírta, fürdőszobát kell építeni a lakásokba. Csak így adták a lakhatási engedélyt. Ott is vannak, kialakítva, csak épp a víz nem jut el hozzánk. Miből fizessük ki, hiszen itt a családok 3000-4000 forint részletet fizetnek ki havonta a telekvásárlás és az építési kölcsön után. Egy összegben ennyi pénzt senki nem tud leperkálni. Bussag László a tájékoztatást küldő Városüzemeltetési Ellátó Szervezet igazgatója készséggel ért egyet abban, amikor a beszélgetést követően felkerestem, hogy megfizethetetlenül magas árat szab a Víz- és Csatornamű Vállalat.- Hogyan alakult ki ez az összeg? Elém teszi az előzetes árajánlat paksamétáját. Ezekből veszi az adatokat.- Egy főre 17.380 Ft-ot állapítottak meg, mivel csak tizenöten írták alá a megrendelést. Földmunka nélkül ez az összeg 12.271 forint. Mivel ez tervegezzük,, az ár nem rajtunk múlik - hárítja el /át/ a felelősséget. - Mi a Víz- és Csatornamű Vállalat ajánlatából indulhatunk ki. A vállalat monopolhelyzetben van. Csak a saját kivitelezésében fogadja el a megrendelést, csak akkor hajlandó a rákötést biztosítani, ha a munkát is a cég végzi. A tanácsi szervezet mit tehet mást, áthárítja a fogyasztóra a diktált árakat. így van ez - tudom meg tőle - az új telkek kialakításánál is. Csakhogy ott már az eladási értékbe beépítik ezt a költséget is. Szóval a polgár pénztárcájára megy az üzlet a két fél között. Ok persze nem érdekeltek az árak letörésében. Utam elvezet hát a "forráshoz", a Víz- és Csatornamű Vállalat törökszentmiklósi üzemmérnökségére, ahol Szikszai Lajos üzemfőmémök fogad.- Valóban monopolhelyzetben szabják meg az árakat? - kérdezem tapasztalataimra hivatkozva.- Szó sincs erről - tiltakozik az állítás ellen. - Semmiféle privüégiumról nem beszélhegázzal, tehát a közműépítőkkel és fenntartókkal. Egvetjjil a rákötést végezzük mi, j|aa beruházás megfelelően alakul.- A legegyszerűbb mégis az lenne, ha Önök, tehát a későbbi üzemeltető végezné a beruházást, már az említett megkötések miatt is. Dehát a Víz- és Csatornamű Vállalat árai megfizethetetlennek látszanak.- Emberileg ezzel egyet lehet érteni - ismeri el. - Hiszen ma a víz elemi és jogos igény. Minket viszont az előírások kötnek. És higgye el, teljesen korrekt módon tettük meg most is az ajánlatunkat. Ismét előkerülnek az előzetes számítások. De ezek már gyakorlatilag az időközben bekövetkezett áremelések miatt el is évültek, ami az ajánlatban szerepelt, mára még többe kerül. A rubrikákat tanulmányozva megdöbbenve érti meg az ember, miért is kerül minden ennyibe. Mert: a Radnóti úti beruházás önköltsége 107.812 forint. Ebből a munkadíj 40.648 forint. Alatta viszont szerepel egy tétel, a szerint a munkadíj után felszámolható úgynevezett bruttó fedezeti összeg. Ez gyakorlatilag a vállalati költségeket, hasznot fedezi. Ám ez a szám adott esetben 97.333 forint. így lesz pillanatok alatt csaknem százezerrel több a megrendelő kiadása. A vállalatnak ez csak egy számtani művelet, a vízre váróknak a lehetőség elvesztése.- A vállalat akár 300 százalékos többletet is elszámolhat, ezen belül üsztességes haszonról beszélhetünk. A mi áraink pedig jóval a hasonló vállalatok által szabott átlag alatt vannak. Ez aligha nyugtatja meg a Radnóti utca lakóit. Rájuk gondolva, értük aggódva és most már valamennyi ivóvízzel nem rendelkezőkért is, keserűen veszem tudomásul a feloldhatatlannak látszó gazdasági érdekellentétet. Ezért kérdezem is:- Érdekelt-e egyáltalán a vállalat a vízhálózat bővítésében?- Az igazság az„ hogy az ivóvíz köbméterenként 3,80-ba kerül, miközben előállításának önköltségi ára 11 forint. A veszteség ezen a szolgáltatáson nyilvánvaló. Részben ennek ellensúlyozása végett is végezzük az építőipari tevékenységünket. A kör bezárult hát. Amíg a vállalat/ok/ nincs/enek/ arra kényszerítve, hogy a hatékonyságukat növeljék, addig a Víz- és Csatornamű Vállalat gyakorlata szerint elég az említett számtani művelet - fizesse meg a gyenge hatékonyságot a vevő! Eddig, de meddig? Épp a Radnóti utcabeliek dugába dőlt vállalkozása bizonyítja, ez már nem járható út. így nincs kiút. így aztán nem marad más hátra, a XX. század végén kutat kell ásniuk, ha ivóvízhez szeretnének jutni. Nem túl vonzó, nem túl kecsegtető távlatok ezek. Érthető hát elkeseredettségük, kiábrándultságuk. Tehetetlenek,, sorsukat nem képesek megjavítani, most, miközben minden szabályos mederben halad és mindenki mossa a kezét, a Radnóti utcában ettől még nem lesz víz. Csodákra kell várniuk - gazdasági csodákra. Szőke György Egyszer egy este Az eredete, meg a neve is az, hiszen idestova 87 esztendeje Kun Miklósként került ki a keresztvíz alól. Létezik azért még másféle nevezetessége is: Kunhegyes szerte aligha akad kackiásabb bajusz, mint az övé. Nem csoda, 66 éve sodorgatja, idomítja: ha már huszártiszt nem lehettem, legalább ez emlékeztessen rája, indokolja félig se komolyan. Nagyon korán megtanulta a rendet Gyendán, nyolcéves gyerekként már a felnőtteknek segédkezett, a kocsmaudvaron állítgatta a kuglibábukat. No, nem ingyen, pár krajcáért, amiért a boltos fekete cukrot kapott. Ez az üvegben felrázva csodálatosan habzott és fenséges eledelnek számított. Úgy elmélázott a cukorkaropogtatásban, a kuglizásban, hogy az édesanyja térítette haza egy zöld dohánykóróval. Rettenetesen csípte a vizes husáng a lábát, ámbátor a legyezés jó leckének bizonyult, igazolva, hogy az egyszerű embernek mindig, minden korban adódik kötelessége. 0 sem volt kivétel: ü'zévesen már cseléd, az iskolát elhagyva pedig egy rend ruháért nyolc mázsa búzáért, ételért meg egy cifraszűrért folytatta ezt a foglalatosságot. Jó gazdám akadt, tűnődik a múlt tengerében: a konyhán aludhattam és soha nem megérkezett három cifra autó... szedték ki az ételt, ha rám került a sor, én merhettem. Később földet bérel, kukás ami azt jelenti: dohányt termelt. Innen Magyari birtokára visz az útja, akinek Kenderes alatt, Bánhalmán volt kúriája. Mindig Szent Mihálykor fogadták meg újabb esztendőre, de előtte néhány nappal történt a szólítás: azután kendre is számítanánk megint, hívta félre az intéző. Itt, ezen a birtokon találkozott sokszor a vadászó Horthyval és a fiaival, Kállaival, a miniszterelnökkel, utána később az ötvenes esztendőkben meg a végén másfajta vezetőkkel. Noha a háború előtt méltóságos úr, kormányzó úr, kegyelmes úr járta, azután meg az elvtárs titulus: egyben a vadászatok megegyeztek: ezek is, azok is urak voltak, én meg puskatöltögető, hajtó, emlékezik vissza nem kis iróniával. Régebben a harmincas évek végén több volt a bor, később úgy tűnik ötvenegynéhánytól gyengébb szüretek gyöttek - összegzi a két világot. Híres eset történt vele már a Kádárkorszakban, amikor rizsőr lett és estefelé megérkezett három cifra autó. Ült azokban miniszterhelyettes, osztályvezető, meg a jó ég a megmondhatója, milyen földi hatalmasság. No, bátyám, szólt az egyik: ezek az emberek itt szeretnének éjszakázni maga körül a füvön, ha lehet. Hoztak pokrócot is. Lehet, hogyne lehetne, vigyáz magukra a két pulim, meg a csillagos ég. Köszönjük, de lenne még egy kérésünk: látszik a lajbiján, meg a bajuszán, hogy maga régi fajta magyar. Hoztunk bográcsot, bele minden jót főzni. Nincs ellenemre, fűzte tovább a gondolatsort Miklós bácsi: de akad egy bökkenő. Nekem előbb körbe kell kerülnöm ezt a tábla rizsát, ezért fizetnek. Addig érezzék jól magukat, verjék fel a bográcsokat, tegyenek is bele valamit és tüzeljenek alá, de csak módjával! Ugyanis a lebbencs gyorsan pirul, akár az eladó lány, ha csiklandósat súgnak a fülébe. Ezzel elment Mire jó idő múlva visszatért, füstölt az ártatlan lebbencs, akár a kisgyócsi vicinális. Le is égett alaposan, de ezt a vendégek már nem várták meg: ki erre, ki arra dőlve eredt az álmok birodalmának. Mit tehet ilyenkor a kun paraszt? Tar Mártonnal, a párttitkárral kiöntötték a pocsékot, a kútvizzel kimosták a bográcsot és valamikor, amikor a Göncölszekér rúdja már keletnek fordult, komótosan ismét főzni kezdtek. A fenséges eledel felét a többiek horkolása közepette jóízűen elpusztították, ámbár reggel a jeles vendégek a maradékkal is olyannyira elégedettek voltak, hogy kis idő múltával újabb vizitet ígértek. Siessenek kelmetek, mert mán csak három évet ketyeg az óra, oszt nyugdíjba megyek, noszogatta őket, de bizony azok a mai napig se fordították feléje a rudat. ízes, szép beszédéért, őszinteségéért mindig, mindenhol szerették Miklós bácsit. Sokszor hívták a pártba is, de ő csak a fejét ingatta és nem állt kötélnek. Nem néztem jónak, húzza lejjebb a kalapját: mivel mást mondott az ige, meg megint mást a valóság, így aztán soha nem léptem be, csak a téeszbe, morfondírozik. Az életkedve viszont bámulatos: még ma is kerékpározik, kaszál, ássa a kertet, pedig már ükonokával is dicsekedhet Állítja, ha tanyán lakna, még lovagolna is, hiszen a katonaságot is egy jóféle négylábú hátán szolgálta végig-Elmenőfélben a felesége a lelkemre köti: jaj, valahogy úgy tessék már összerakni az egészet, nehogy baja legyen a páromnak vénségére. Nem lesz, sőt, azoknak sincs bajuk, akik á tönk szélére juttatták az országot, felelek. Az meglehet kedves, fűzi a szót csendesen, de ők fontos emberek vótak, mi meg csak világéletünkben cselédek, téesztagok, meg nyugdíjasok, így a feleség. Miklós bácsi csak legyint, és nem a kapuig kísér, hanem a háza megetti füves térig, ahol egykoron egy behemót gémeskút ácsorgóit, jó vízzel ellátva az Arany János, a Feketehegy és a Csokonai utca apraját-nagyját. Azért a lelkemre köti: jó lenne minél hamarabb olvasni ezt az írást, mert kilencven felé közeledve előfordul, hogy Szent Mihály lova egyszer kéretlen, hívatlan megáll az ablak előtt. Es akkor, ugye, ide éppúgy menni kell, akár a katonasághoz, éppen ezért az ember nem mondhat ilyesmit: fordulj egyet, oszt később gyere vissza, mivel még sose voltam kiszerkesztve, és arra kíváncsi lennék, hogyan is festek ezeken a lapokon. Mielőtt kezet szorítana, sodor egyet a kackiás bajszon, egyszerre mind a két végén. Amúgy kunosán: alulról felfelé. D.Szabó Miklós A kétszer kun