Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-26 / 255. szám
1989. OKTÓBER 26. fflÉPiAP IA tudomány világa ) A tudomány világa 100 éves a Magyar Néprajzi Társaság 1989. október 27—29-én ünnepli a Magyar Néprajzi Társaság fennállásának 100. évfordulóját. Ebből az ünnepi alkalomból a Szolnok megyei néprajzi kutatásokból, az itt megfordult jeles kutatók, tudósok életéről, gyűjtéseiből egy kis válogatást állítottunk össze. Kezdettől fogva igen nagy volt az érdeklődés a megye két nagy tájegysége, a Jászság és a Nagykunság iránt. Győrffy István, Szűcs Sándor, Vargha László a Nagykunság népi kultúrájának kiemelkedő kutatói. Munkásságuk nélkül szegényebb volna a tájról való ismeretünk. A Jászságban is sok kutató járt, Szendrey Zsigmond és Ákos a magyar babonaszótár összeállításánál tetemes mennyiségű anyagot gyűjtöttek ott, nem beszélve Győrffy Istvánról, aki a szűcshímzéseket tanulmányozta és közreadta. Csete Balázs több évtizedig fáradozott Jászkisér népi kultúrájának feltárásán. Dömötör Tekla kitűnő folkloristánk Jászfelsőszentgyörgyön gyűjtött ünnepi szokásokat, pünkösdi énekeket. A pásztorélet emlékeinek kutatása vonzotta Herman Ottót. Túrkevére. Ecsedi István Tiszafüred környékén végzett néprajzi gyűjtéseket, a Néprajzi Múzeum által szervezett tiszaigari munkaközösség pedig az első lépést jelentette a később egyre népszerűbb falumonográfiák felé. A vidéki múzeumok múzeológiai és tudományos tevékenységére irányítja a figyelmet az a kötet, amely a centenárium alkalmából jelenik meg „Néprajz a magyar múzeumokban’’ címmel (szerk. Selmeczi—Kovács Attila—Szabó László). Íme az első olyan munka, amely az olvasót. a vidéki múzeumokban néprajzi emlékek között elkalauzolja. Minden országjáró, utazást és múzeumot kedvelő magyar és külföldi turistáknak (idegennyelvű összefoglalással) nélkülözhetetlen kézikönyve lesz ez a térképekkel is illusztrált könyv. Gulyás Éva A Háromföld és Szűcs Sándor A Háromföld elnevezést kedves adatközlőitől tanulta, eleink így mondották a Nagysárrétet, a Hajdúság és a Nagykunság vidékét. A tudós jelzőt szerényein elhárította magától, ha valaki ezzel illette: a néprajztudomány szorgalmas, szerény munkásának: mondta magát. Biiharnagybajomihoz kötötte egész élete, a „templommyi időt megért szülői ház” hagyománytisztelő szellemén nevelkedett. Debrecenben tanulta a néprajzot és a földrajzot. Első publikációit is itt közölte, szülőföldje múltjából mutatott fel gyöngyszemeket. Bihar vármegye monográfiája számára a néprajzi fejezetet ő foglalta össze körültekintő alapossággal. Elsősorban azonban karnyújtásnyi időn belül elpusztult rétség régi élete foglalkoztatta. Nagyidejű öregek vallomásai hitelesítik ezt az életformát. Írásaiban a tiszántúli ember ízes előadásmódján szól hozzánk, az élő, eleven beszéd zamata érződik munkáin. A táltosok, garabonciások, boszorkányok, tudós emberek, pásztorok, betyárok, pusztai népek, pákászok, madarászok népesítik be ez/t a világot: „Mintha megint itt járnának az avas szárnyékok körül a valahai babonáshitű, táltoshírű vén számadók, a hetyke bojtárfattyúk, az őgyelgő betyárcimborák” — ahogyan egyszer a hagyományok átszármaztatásának az alkalmát elbeszélte. Könyveiben a soha vissza nem térő gazdag múlt képe bontakozik ki. A régi Sárrét világa, a Pusztai krónika, a Pusztai szabadok, a Régi magyar vízi világ című könyvein túl számos tanulmánynyal, leírással gazdagította a néprajztudományt. Munkássága nélkül sokkal szegényebbek lennénk, múltunk egy jelentős szelete lett volna az enyészeté. íróink is becsülték ezt a munkásságot, például Szabó Pál sokat merített Szűcs Sándor írásainak a szelleméből. Megyerikhez ezer szál kötötte. uyorriy István tanítványának barátjának tudhatta. Részt vett a nagykunsági gyűjtőutakon. 1952-től pedig az újjászerveződött Nagykun Múzeum igazgatását vállalta fel. Ö teremtette meg szorgos munkával azt a gazdag néprajzi anyagot, amelyik méltán vált ki elismerést az érdeklődők között. Nagyon ismerte a tájat, a népet, annak kultúráját. Könnyen tudott kapcsolatot teremteni nagyidejű emberekkel, szívesen osztották meg vele ’ legféltettebb titkukat, tudásukat. A közéi kétezer tárgy, amit összeszedett az évtizedes munkálkodása során, jól tükrözi ennek a tájnak a hagyományos paraszti és pásztor kultúráját. Kiállítások, cikkek, gazdag adattári anyag őrzi szellemét, keze munkáját. Munkásságával méltán nőtt fel mestere, Győrffy István xhellé, lépett annak örökébe. A Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv első kötetét neki ajánlották akikkel együtt dolgozott, és azok, akik követőiként igyekeztek szolgálni a néprajztudományt. Méltó emlékét a szülőfaluja és a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum egyaránt tovább élteti, szellemét pedig gazdag életműve őrzi. — b. t. — Szűcs Sándor a karcagi múzeum kincsei között II tiszafüredi Régészeti Egylet Az 1877-ben alapított tiszafüredi Régészeti Egylet 1912-ig a két alapító, Tariczky Endre és Milesz Béla haláláig viszonylag aktív, de főként régészeti tevékenységet folytatott. A gyűjtemény egyik csoportját a vegyes tárgyak képezték, ide leltározták az adományozás és nem szakszerű tárgy .gyűjtés révén gyarapodó néprajzi anyagot. Az alapítók az ország tudományos vérkeringésébe is bekapcsolódtak, de érdeklődésüknek megfelelően főleg régészekkel, antropológusokkal álltak levelezésben. Herman Ottónak, Jósa Andrásnak is régészeti témában kértek segítségét. A hiányos irattárban nincs nyoma annak, hogy a századforduló néprajzkutatói az egylettel kapcsolatot kerestek volna, bár a milleneumi kiállítás matyóházának cserépedényeit részben Tiszafüreden, Bodó Mihálynak és fiának műhelyéből szerezték be. 1909-ben Győrffy István, nagykunsági gyűjtőútja során Tiszafüredről is gazdagította a Néprajzi Múzeum gyűjteményét. Valószínűleg ő készítette azt az 1910 körülire datált, kor on - gozó fazekast ábrázoló felvételt, mely 1977-es azonosítás alapján Katona Miklós (1854—1911) tálasmesterről készült. A Néprajzi Múzeum az 1920-as években végzett újabb, Tiszafüred környéki gyűjtésével lehetővé vált az itteni kerámiaanyag publikálása, amely Viski Károly nevéhez fűződik. A város másik híres kisipara, a nyereggyártás a néprajzi érdeklődésű régészt, László Gyulát vonzotta ide, aki az utolsó nyergesmesternél, Kuli Mihálynál végzett tárgy- és adatgyűjtést. Erdeményeit 1941-ben tette közzé. A Régészeti Egylet jegyzőkönyvei sem az előbbi, sem más kutatók — például Ecsedi István — itteni gyűjtéseiről nem emlékeznek meg. A régészektől eltérően a Néprajzi Társaság nem vesz tudomást az itteni gyűjteményről, még a háborús károk 1945-ös felmérésekor sem említik nevét. A hosszú ideig gazdátlan gyűjteményre csak 1949-től irányul a figyelem. A Néprajzi Múzeum tiszaigari munkaközössége 1949-től 1951-ig a szomszédos településen dolgozott, s dokumentumgyűjtés során Tiszafüreden is megfordult. A Közgyűjtemények Országos ■Felügyelősége a jelentős háborús károkat szenvedett gyűjteményt ellenőrzésébe vonta. Anyagát rendszerezte, és legértékesebb részéből, azt kiegészítve más múzeumok (Néprajzi, Déry Múzeum) anyagával régészeti-néprajzi kiállítást rendezett, melyet 1949. december 21-én, sztálini munkafelajánlásként, mint az ország első falumúzeumát nyitották meg. A halászatot, fazekasságot be-A magyar nép tudósa: Győrffy István Fél évtizede annak, hogy Karcag fényes ünnepségen emlékezett meg fiáról, a néprajztudomány egyik legnagyobb hatású egyéniségéről Győrffy Istvánról. A szülőváros kétnapos konferencián méltatta munkásságát, Györfy Sándor szobrászművész egészalakos bronz szobrot készített róla. Ki volt ez a férfi, akit ekkora tisztelet övez? Idézzük emlékezetünkbe életútját gazdag munkásságát. 1884-ben született Karcagon. Nagyapja híres szűrszabó mester volt, de redemptus ősei földműveléssel, állattartással — egyszóval gazdálkodással tették biztosabbá a család kenyerét. Karcagi, késmárki diákoskodás után Kolozsvár, majd Budapest egyetemének a polgára. Már diák korában elkötelezte magát a néprajztudománnyal. Egyik szervezője lett a Nagykun Múzeumnak. de legtöbbet az ország múzeumáért tett: életének nagyrészét a Néprajzi Múzeum őreként a tárgyak, a hagyomány szolgálatában töltötte el. Hihetetlenül nagy munkabírása volt: járta a falvakat, mezővárosokat, a széles határokat. Gyűjtötte a múlt emlékeit, és akiben egy kis buzgalmat fedezett fel .hasonló cselekedetre bíztatta. Az egyetemi katedráról is —ő volt a néprajz első professzora Pesten — népének szeretetét, tiszteletét tanította. Segítette a tehetséges népi származású fiatalokat. Vallotta^ hogy Európa kulturális sokszínűségével a magunk hagyományaival ■ járulhatunk, ezt kell vállalnunk. Ez a gyarapító és nemzetféltő szándék vezette útján, ez határozta meg a munkásságát. Győrffy István szobra, Karcagon, Györfi Sándor alkotása Nem véletlen, hogy 1939- ben bekövetkezett halála után az ő nevét tűzték a zászlójukra a népi kollégisták. reménykedve egy jobb, demokratikusabb társadalomban, ahol a nép szabadon valósíthatja meg önmagát. Tudományos munkássága jelentős. Ö volt az, aki az Alföldre irányította a tudomány figyelmét. Elsősorban szeretett kunjainak az élete foglalkoztatta. írt a nagykun tanyáról, gazdálkodásukról, településükről. Legnagyobb hatású munkáját a Nagykunsági krónikát immár negyedik kiadásban olvashatják a hagyomány iránt érdeklődők. Neki köszönhetjük a kertes települések felfedezését, amelyet a hajdúsági levéltárak térképeinek a tanulmányozása alapján fejtett meg. A hajdúkban sok rokonvonást fedezett fel szülőföldjével. Sokat írt a matyókról is. Történeti távlatokat meghatározó munkájában a Fekete-Kőrösvölgyi magyarság településében új — sajnos máig sem követett — módszert dolgozott ki. mutatott be. A népművészet számos ága foglalkoztatta, könyvet írt a cifraszűrről. Tárgyakban gondolkodó tudós volt, aki a tényeket mindig jobban tisztelte, mint a leghangzatosabb elméleteket. Bátky Zsigmonddal. Viski Károllyal együtt írták meg az első néprajzi monográfiát: A magyarság néprajzát. Múzeológusként a Néprajzi Múzeum felvirágoztatásán munkálkodott. Gyűjtőútjairól mindig hatalmas mennyiségű anyaggal tért vissza. Meghatározó egy-egy gyűjtemény létrehozásában, fejlesztésében a szerepe. Az alföldi kerámia és a viselet az ő gyűjtőmunkája nélkül sokkal szegényesebb lenne. Nem díszes tárgyak vonzották. a régiséget az egyszerű dolgokban kereste és találta meg. Belülről látta és láttatta a magyar népi kultúrát. Győrffy munkássága a százéves Magyar Néprajzi Társaság életében meghatározó volt és az napjainkban is Kiemelkedő tudományos eredményei a rokontudományokat is gazdagították. Dr. Bellon Tibor Herman Ottó és a Nagykunság A múlt század kilencvenes éveinek elején a folklór 'már európai hírű szakembereket, jelentős munkákat mondhatott a magáénak, ugyanakkor a mai szóval tárgyi néprajznak nevezett etnográfia azonban még csak a szárnyait bontogatta, s kutatói a statisztika ,a földrajztudomány. embertan irányából érkeztek. Herman Ottó Herman Antallal együtt tevékeny részese volt a Magyar Néprajzi Társaság 1892-es átszervezésének és modern elvek szerinti megújításának, 1892-ben a Magyar Néprajzi Társaság elnökévé is választották. A tudományszervezésen túl Herman Ottó néprajzi munkásságának kiemelkedő része volt az 1891—1896 közötti időszak. Ekkor hallatlan energiával szervezte az Országos Millenniumi Kiállítás általa ősfoglalkozásoknak nevezett részét. Már az 1885-ös budapesti orszámutató néprajzi rész rendezője Barabás Jenő volt. Köziben, a néprajztudomány számos jeles képviselőjének részvételével (Csilléry Klára, Kresz Mária, Bakó Ferenc, Barabás Jenő, Katona Imre, Szolnoky Lajos, Vincze István stb.) tovább folyt a tiszaigari gyűjtés is. A részkutatásokat 25 íves, azóta is kiadatlan kéziratként Kardos László összegezte. Az igari gyűjtés másik eredménye a Néprajzi Múzeumban 1950. december 16-án megnyitott, „Tiszaigar, egy alföldi agránproletár falu” című kiállítás volt. A központi felügyelet intenzív figyelme 1952-ig tartott. Az alapítók gyűjtését ekkor újraleltározták, amely néprajzi részről Szolnoky Lajos nevéhez kötődik. Ezt követően, önálló néprajzi státuszának létrehozásáig (1968) Pécs Éva és Szabó László látták el a Kiss Pál nevét felvevő múzeum szakmai feladatait. Füvessy Anikó gos kiállítás helyet adott az addig a történettudományok látószögéből (kirekesztett népélet, benne a halászat bemutatásának. Ii893-ban tehát már nem előzmények nélkül vetette fel és fogadtatta el Herman Ottó |az ezredéves kiállítás szervezőbizottságával, hogy a történelmi főcsoport kilencedik alcsoportjába a halászat és a vadászat mellett a pásztoréletet is felvegyék. A millenniumra készülve Herman Ottó a fő hangsúlyt a pásztorélet emlékeinek és tárgyainak a kiállítás céljait szolgáló összegyűjtésre helyezte. Gyűjtőútjait levelezése, az utazásairól hírt adó helyi lapok tudósításai és saját feljegyzései alapján követhetjük nyomon. 1893 augusztusában járt alföldi gyűjtőkörűt ja első állomásán, Túrkevén. A kalauzául szegődött túrkevei íróval, Kupa Árpáddal járta be Ecseg pusztát s naplójában is megörökítette találkozását a jeles gulyás számadóval, Finta Miklóssal. Néhány nappal később Mezőtúron járt, majd Karcagon tett látogatást. . i Két évvel később, 1895 júniusában Herman Ottó ismét Túrkevén járt, mos-t már a kiállítás megvalósításához kérve segítséget a túrkeveiektől. Az ezredéves kiállítás pásztoréletet bemutató részén egy Ecseg pusztai ún. kontyos kunyhó felállítását képzelte el, — más vidékről származó pásztorépületekkel együtt, — s a kunyhó megépítésével a két évvel korábban megismert, s rá mély benyomást tett Finta Miklóst időtartama alatt Budapesten tartózkodó Finta illő ruházatának, a nyakatlan szűrnek, a kunsüvegnek és a varrott lábőr csizmának a megvásárlásához a túrkevei tanács anyagilag is hozzájárult. Az - ezredéves kiállítás népéleti részének megrendezésén és nagyszámú néprajzi tárgy összegyűjtésén túl Herman Ottó nagykunsági útjain szerzett ismeretei későbbi nagy pásztorködási munkáiba is szervesen beépültek. Herman Ottó megjelenése nem maradt hatás nélkül, a Nagykunságban sem. Az ezredéves kiállításhoz kapcsolódó gyűjtőutak megszervezése a tárgygyűjtés a mezővárosi birtokos réteget és helyi értlemiséget egyaránt megmozgatta, felhívta a figyelmet a helyi hagyományok összegyűjtésére és megőrzésére. Herman Ottó munkássága követőkre talált: a századforduló után jelentkező újabb etnográfus nemzedék tagjai — köztük talán ' a legkiválóbb Győrffy István — a Tiszántúli, s benne a Nagykunság néprajzi értékeinek, nagymúltú hagyományainak széles körű feltárására vállalkozhattak. bízta meg. A kiállítás teljes T. Bereczki Ibolya
