Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-24 / 253. szám

1989. OKTÓBER 24. ÜDÉPÍAP SZÓL A RÁDIÓ Időszerű! Betű vető a forradalomban 3. Pártok, bizalom, fenntartások Pálréti Ágoston szerkesztő a szolnoki stúdió szombat délelőtti műsorában megmu­tatta, hogyan lehet időszerű, s az országos, nagy politiká­hoz, eseményekhez igazodó egy regionális rádió. Semmi különöset nem tett, csak „visszatekintett és előrené­zett”. Vagyis: beszélgetés­re kérte dr. Bugán Mihályt, az országgyűlési képviselők megyei csoportjának vezető­jét, s megkérdezte, hogyan látja e történelmi határkő­nek is nevezhető ülésszakot, amely épp az előző napon fejeződött be, s amely olyan kérdésekben döntött, ami feltétlenül hozzájárul a Ma­gyar Köztársaság jövendőjé­hez. Nos, a képviselő csupán annyit hangoztatott: ez az Országgyűlés már nem az az Országgyűlés, amely 1985-ben kiválasztatott. S ebben a vé­leményben egyáltalán nem az a döntő, hogy azóta jóné­­hány érdemtelen (vagy kiér­demesült) képviselőt vissza­hívtak a választók, s újakat, más pártiakat választottak helyettük. Ez az Országgyűlés már mintha értené a változá­sokat, s élne saját történel­mi felelősségével is. A felfedezés és a megle­petés örömével hatott egy másik időszerű beszélgetés ebben a műsorban. Gyuriéra Péter nevét ettől kezdve megjegyzem magamnak, s szívesen hallgatom. Az tör­tént ugyanis, hogy a múlt héten Tiszaugon járt Für La­jos, az MDF egyik vezető személyisége — akkor még így mondtuk volna. Csak­hogy időközben, a héten pénteken kezdődött az MDF Nyilvános, nagy érdeklő­désre számottartó politikai szabadegyetemet szervezett a HNF megyei bizottsága, melynek első előadását múlt pénteken már meg is tartot­ták. Ma délután 4 órakor folytatódik a sorozat, amely­nek előadója dr. Kukorelli István a HNF Országos Ta­nácsának ügyvezető elnöke lesz. Az előadás témája: az Országgyűlés változó szerepe az átmeneti időszakban; a hatalmi ágak egymáshoz való viszonya; az államfői jogok. második országos tanácsko­zásán több mint 800 küldött úgy döntött, Für Lajost in­dítja jelöltként a köztársa­­ságielnök-választásán. Gyu­­ricza Péter Tiszaugon először azt kérdezte a neves profesz­­szortól, hogyan vélekedik a kisfalvak, az elnéptelenedő települések jövőjéről, de fő­leg a változás a változtatás lehetőségeiről. Nos, Für La­jos kifejtette a véleményét. Tudatos elsorvasztásnak ne­vezte az utóbbi 15 év törté­néseit a „szerepnélküli tele­pülések” kitalálását pedig rettenetes agyrémnek, — amelyből sajnos mostanra az is nyilvánvaló, hogy az el­néptelenedő kistelepülések közül sok sorsa megpecséte­lődött. És ezután következett a riporter bravúrja: Gyuri­­cza Péter tudta emlékeztetni Für Lajost, hogy egy évvel ezelőtt Szolnokon többek kö­zött arról beszélt: a hatalom demokratikusan is „levált­ható”, s hogy a Magyar De­mokrata Fórum a békés (de forradalmi!) változások ér­dekében cselekszik. Megem­lítette azt is, ebben nagy se­gítség lenne a saját sajtó. Für Lajos most, egy év után szembenézhetett akkori véle­ményével, s nem is restelked­ve! Tőle tudtuk meg, hogy már novembertől hetenként kétszer megjelenik az MDF lapja, a Magyar Fórum. Amikor mindenki a jövő­évi szabadáras húsról beszél, érdekes volt meghallgatni a Falurádió különkiadásában Berta Béla félórás riportját szombaton délben, a Kos­suthon. A szabadegyetem követke­ző előadása pénteken délu­tán 4 órakor lesz, amelyen a felszólaló Szegő Tamás ^ a Népszava rovatvezetője, a MUOSZ volt főtitkára. A fó­rumon szó lesz a sajtó, a tá­jékoztatás szabadságáról, va­lamint a sajtó szerepéről az elkövetkezendő választások­ban. A politikai szabadegyetem — amelyen további izgalmas témák várhatók —, helyszíne a HNF Ságvári krt-i székha­za. Tovább figyelem a rea­gálásokat. Évődő-gunyoros hang üti meg a fülemet. — ön melyik pártot óhajtja képviselni? — for­dul ültében előre hajolva a megyei pártbizottság titká­rához a kellemes csevegő, a csintalan beolvasó Jász Endre. Fejembe szalad a vér, alig merek a titkárra néz­ni. Bármennyire kedélye­sen hangzott, ez bizony övön aluli ütés lett. — Én ezután is a kommu­nista pártot képviselem. Az elvtárs talál jobb pártot talált ki? — riposztozott hasonló könnyedséggel Holmann Imre. Kék sze­mében, bár hangja némi éllel megcélzott volt, futó zavartság rebbent, amit noteszt szorongató újjainak görcsös moccanásai kísér­tek. Arca — gondosan fé­sült haja tövéig elpirult. Ám pillanatok alatt összeszed­te magát s egész tartásával hozzákészült a további fej­leményekhez. A megyei párttitkár mö­gött többen összehajolnak. — Ez a szabadság! — Nem kell egymásra sandítanunk, ha őszintén akarunk 'beszélni... Ez­után nem kopog ránk éj­szaka az ÁVÓ-s. — Igen, igen — elmúltak azok az idők, amikor csak bólogatnunk volt szabad, mert Rákosi meg Gerő elvtárs szava szent volt... Na majd megszokják. Végül bevonul az ősz el­nök. Vigyázattal foglal, he­lyet, kimért hanghordozás­sal nyitja meg az ülést dr. Boné László, szívből kö­szönti a demokratikus pár­tok egykori, de most ismét megjelent képviselőit, majd ... S ezt már a cikk­másolatból olvasom. „— Pontosaknak, alapo­saknak, ággódóknak és bi­zakodóknak kell lennünk minden pillanatban. Ügy mint az orvosnak — veszi foglalkozásához híven a ha­sonlatot —, aki érző anyag­gal, az emberrel bánik és születése pillanatától a ha­láláig végig kíséri... Alig beszélt még, .amikor valaki jelenti. — Nagy Imre és a szovjet főparancsnokság tárgyalásainak eredménye­­képen a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást az országból. Zsibongás kél, a bejelen­tést nem titkolt öröm fo­gadta. de ezzel egyidőben jelentkezett valamennyiünk­ben a bizalmatlanság is. — Ezeknek nem lehet hinni. Annyiszor hazudtak már nekünk az utóbbi időben, annyiszor Ígértek határozott hangon előnyöket, amikből semmi sem lett, csak még súlyosabb bilincs a kezün­kön, — hogy most is fenn­tartással vesszük a hírt. — Majd ha Moszkvából is bejelentik, elhisszük — nyilatkozza Kű Béla pa­rasztpárti. — Majd ha az a rengeteg tank, amely Pest felé ha­lad Szolnokon keresztül, ismét visszavonul, ellenkező irányban, elhiszem. Addig, még ha Moszkvából hal­lom akkor, sem — így Jász Endre. — Egy biztos — folytatja a társalgás fonalát Kolozs­vári Géza muzeológus, — tiszta kezű embereknek kellett jönniük a nemzet élére, hogy ezért erélyesen kiálljanak. Politikailag így volt legegyszerűbb a Szov­jetunió számára is. A kisgazdapárti Fábián Lajos is úgy véli, hogy csak akkor hisz, ha a visszafelé vonuló tankokait látja. S az ugyancsak kisgazdapárti Cs. M. aggályát fejezi ki: vajon érdemes-e addig párt­értekezletet kezdeni, míg az oroszok ki nem mennek? — Az már biztató lesz, ha öt tankot is látunk visszafelé vonulni — szöge­zi le általános egyetértés közben Ny. L. A demokratikus pártok küldöttei szinte egymást is­métlik, mikor megindító pátosszal leszögezik: eddig beléjük folytották a szót, elnyomták őket. de nem ve­zeti egyiküket sem bosszú, a népért akarnak dolgozni. Aradi István így beszélt. — Meg kell engedni a több­pártrendszert. Az egyedura­lom nem jó, nem vezet jóra, ha az ország ügyeihez nem lehet szabadon hozzászól­ni minél több hazafinak. Ha többen kinyilvánították vol­na például, hogy a mező­­gazdaság hozama évről­­évre csökkent, nem pedig emelkedett, mint ahogy hi­vatalosan hazudták, nem süllyedt volna ilyen mélyre mezőgazdaságunk. — Majd így fejezte be. — Engem is bántottak, ütöttek. Nem akarok senkin bosszút áll­ni. Dolgozni akarok, a népért élni. Fábián Lajos sürgetően tér a tárgyra. — Negyven-ötven gazda várja visszatérésemet a kis­gazdapárt helyiségében. Be kell számolnom. milyen eredménnyel járt a pártok újraélesztése. Fekecs Ferenc a Szociál­demokrata Párt részéről mondta el, mennyire be­mocskolták, megszégyení­tették a szociáldemokratá­kat a sztálini—rákosi idők alatt. Megbélyegezte őket a Horthy-rezsim, gyalázta az elmúlt szektás rendszer ... A szociáldemokráciát nem lehet tanulni, annak benne kell lenni az ember szivé­ben. Csömör Márton hangsú­lyozta: — A Kisgazdapárt eddig is létezett, bár el­nyomták, mindig kisebb, kisebb lyukba szorították, hogy ne tudjanak össze­jönni. Szégyenkeztek a pa­rasztok előtt. Mégis össze­jöttek s dolgoztak. Megint várakozó csend kiséri Holmann Imre neki­­készülődését. Mégis csak tőle várják a végszót... Mintha a koalíciós időkről feléledt, romantikus érzé­seim igazolását kaptam vol­na meg. — A legteljesebb egyetér­tésemet fejezem ki a több­­párt rendszerrel, kezdi. — Régtől érlelődött már ez a gondolat a párttagokban, akik előreláttak és reálisan értékelték a falu helyzetét. A párt falusi gyűléseire nem jártak el a parasztok, mert nem az ő nyelvükön, nem az ő problémáikról szóltak, hanem a gazdasági létüket megrendítő, sokszor megsemmisítő kérdésekről, mint például a begyűjtés ... Fellelkesített a következő bejelentés. — Az MDP berendezési tárgyak juttatásával is se­gíti a parasztpártot és kis­gazdapártot a kezdő lépések­ben. — Amit pedig a szovjet csapatokról mondott, egé­szen megnyugtatott. — Rö­viddel ezelőtt tárgyaltam magasrangú szovjet tisztek­kel. Azt mondták, ők sem értik, mi folyik itt. őket a fasizmus leverésére küldték ide. és mindenütt a néppel találják szemben magukat. Tehát ő k sem látnak tisztáin ? ... Vagy ők is tak­tikáznak? Most már minden esetre megnyugodnak a kedélyek, nyugtáztam magamban elégedetten. Erről győzött meg az is, hogy a gyűlés után szinte vidám volt a hangulat, „egyetértéssel, testvériesen” tárgyalták, melyik pártnak hol lesz a helyisége. A m i titkárunkkal, Hol­mann Imrével távoztam. Próbáltam kitapogatni, mi az őszinte véleménye, ezért visszafogott lelkende­­zéssel tértem vissza a gyű­lésen szerzett benyomá­sokra. De ő alig szólt vala­mit, csak töprengett, töp­rengett ... ö sem volt biztos a dolgában ... Kietlen volt a nagy, gyenge világítású főtér. Áz omladozó vakola­­tú tanácsháza nyomasztó kőtömegként magasodott fölénk. Elváltunk egymástól... Holman elvtárs csak eny­­nyit mondott útmutatásul: „Hozzászólásomnak a szov­jet csapatokra vonatkozó részét hagyd ki a cikk­ből .. Hánykolódó lélekkel bot­ladoztam fel az idodaház lépcsőjén a szerkesztőség­be... Hogyan írjam meg, hogy mindenkinek jó legyen? Kapva a friss MTI-hír­­adáson, amely a kormány­emberek nyilatkozatait kö­zölte. Amire kiváncsi vol­tam, megtaláltam. Nagy Imre arról szólt, hogy a nemzeti kormány a Magyar Dolgozók pártja Elnöksé­gével megszüntette az egy­­párt rendszert, a kormány­zást az 1945-ben újjászüle­tett koalíciós pártok de­mokratikus együttműködé­sének alapjaira helyezik. Tehát helyénvaló volt a megyénkben kezdeménye­zés, — ebben is élen já­runk, mint a téesz-szerve­­zésben, szólalt meg bennem a ,,versenyszellemi” beideg­­zettség, — írhatom a cí­met: „Hívjuk életre megye­­szerte a demokratikus pár­tokat”. Tildy Zoltán, Erdei Fe­renc nyilatkozatát — siet­ségemben is átugrottam a Kádárét elolvastam. Ö is aláhúzta, hogy a Minisz­tertanács Elnökségének ha­tározatával az MDP Elnök­ségének minden egyes tag­ja egyetértett. Tehát azzal is, hogy megkezdik a tár­gyalásokat á Szovjetunió kormányával a szovjet csa­patok kivonulásáról. (Folytatjuk) Tóth István Sikeres turné Franciaországban Szolnokiak koncertje Abbeville-ben és Boulogne-ban A Szolnoki szimfonikus zenekar — Báli József karnagy ve­zetésével — a Magyar Kulturális Hetek rendezvénysorozata keretében Franciaországban vendégszerepei. Október 21-én nagysikerű koncertet ádtak Abbeville-ben; 22-én és 23-án pedig Boulogne-ban. Műsorukon Devienne, Farkas Ferenc, Bartók, Kókai és Weiner Leó, valamint Beethoven és Haydn művei szerepeltek. (SJ) Politikai szabadegyetem I MŰSOROK I iRáMö I SZOLNOKI STÜDIO: .117.00— 1®. 30: Alrföddd magazin. Szerkesztői: Koirimr Éva. (A itarlailamibó'l': Hírek. — 17.16: Zenés perceki. Slágeranitikváiri­­um. — 17.30': Timii-tanoda. Fil­léres emlékeim. — 17.50: Zene­turmix. — 18.00: Alföldi! króni­ka. Híreik, tudósítások, ripor­tok.- — Felszáll-e a füst? — Szerve ződik az MSZP Abony­­ban — Zavar a vasúJti szállí­tásban — Munkásom bázisból gyermek város? — Lapelőzetes — Hírösszefoglaló.) KOSSUTH: *8.20': Tér-idő. — 8.5K): Külpo­litikai figyelő. — 9.00: Napköz­beni. — 1H..Ö5: Postabontás;. — 1-1.36: Szép remények. — 12.45: Viilághírlap. — 13.010: Klassziku­sok délidőben. — 14.05; Pogy­­gyászi. — 14.35: DzsesszmeUódiák. — 14.55: ,,Ódd búié)!' szíve­met ...” — .113.00: Ezredforduló. — 16.38: Népdialkóirusok. hang­szerkettősöik. — 16.00': Tizenhat óra. — 16.15: Muzsikáló termé­szet. — 16.20: ,,Kerék istenifája, szép tizenkét ága...” — 117.010: A véges végtelen!. — 117.25 : Ra­dio-ton korongokról! — 10.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 10.30; Esti Magazin. — 10.15: Sport viliág. — 1'9.30: Hol volt, hol nem volt. — 19.40: Horto­bágyi népdalirapszódtia. — 119.50: Beszélni nehéz. — 20.00: La­káshelyzet. — 20.30 : Liszt ma­gyar rapszódiák. — 2T.02: Nyu­gat—keleti' átjáró. — 22.00: Hír világ. — 22.30: Kapcsoljuk a 0-os stúdiót. — Kb. 23.30: Ko­­loiraturszoprán áriáik. PETŐFI: 8.05: Rivaldaféniybem. — 9.05: Társalgó. — HO.üO: Fülszöveg. — 10.05 : OperettJk.edvélőknek. — 1)1.05: Kapaszkodó. — ia:.40: Ki kopog? — 11.55: Radiotom ko­rongokról! — 12.110: Asztali mu­zsika. — T3.05 : Popzene sztereó­ban. — 14.00: Epizódok a ma­gyar szerzetes rendeik történem téből. — .15.05: Csúcsforgalom. — 117.05; Kaitaposta. — 17.30: Kamasz-panasz. — 18.30: Pop­­regiiszten. — 119.05: Talpaié való. — 19.30: Daráló. — 20.00: Más- Világ. — 21.05: A népi orvosuas jelene... jövője? — 21.15: Ró­lunk van. szó! — 21.20: ,,Nóta­só”. — 22.20: A régi magyar irodalomról'. — 23.10: Sporthír­adó. — 23.20: A dzsessz törté-, nete. BARTÓK: 9.08; Új lemezeinkből. —10.33: Hóbortos históriák. — ül.00: Két vonós négyes. — r. 0.0*5: Bizet ope­ráiból. — 13.00: Tékozló or­szág. — 13.54: Fa n.fámmu zsika. — 14.H0: Bach: I. brandenburgi verseny. — 14.30: Zenei Tükör. — 16.00: Hidas Frigyes müvei­ből!. — 15.46: Rossini: G-dúr szonáta No. T. — 16.05; Be­rn u tatj ük új kórusfelvételeiinik et. — 10.35: Balett zene operákból. — H7.14: Üj lemezeinkből. — 18.30: Szerbhorvát nyelvű nem­zetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor,. — 19.35: Beethoven-: Három szo­náta Op. 2. — 20.30: Méznél édesb szép sízók ... — 20.39: Holnap közvetítjük. — 21.02: Adam; A aongjumeau-i posta­­kocsis. — 22.32: Nyelvrokona­ink zenéje. — 22.57: A Magyar Rádió kísérleti stúdiójának mű­hely ébőli. 1. MŰSOR: S.OO: Képújság. — 9.05: Tévé­torna nyugdíjasoknak. — 9.10: Az illatok szigete. NSZK dó­ik umentuimflilm — ism. — 9.50: Panoráma. Világpolitika percről — percre — isim. — 13.35 : Delta. Tudományos híradó — ismt. — Hl -GO: Mozgató.. Torna mozgás­korlátozottaknak. — lil.HO: Kép­újság. — 17.00; Hírek. — 17.05: Pannon Krónika. A pécsi kör^ zeti stúdió híradó-műsora. Dél^ dunántúli hírek, információk, események. — 17.15: Nachrich­ten — Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.29: Na.s ekran. A pécsi kör­zeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja. — 17.50: Szám-adás. Gazdasági negyed­óra. — T8.05: RTV Közönsége szolgálat. — 18.10: Nők a pult mögött. Csehszlovák tévéfilm­sorozat XII 8. rész: Augusztus — A péniztáirosnők hajbakapnak — ism. — 119.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. Már.r-Murr. Az igazi bicikli. Magyar bábfilm. — 19.20: Reklám. — 19.30: Hír­adó. — 20.00: Reklám. — 20.05: A korona ékköve. Angol) tévé­­filmsorozat xrv/9. rész: A hall­gatás tornyai. 20.55: Reklám. — 21.00: stúdió ’89. A Televí­zió kulturális hetilapja. —21.45: Menekülés az életbe. Dokumen­tumsorozat V/5. rész. — 22.25: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Radvániyi Dorottyával és Déri Jánossal'. — 17.00: Képúj­ság. — lT'.-lö: Tv2. — Benne: Rekliámi — Riportok — Időjárás — Zene — TeCedoktor. Orvosi tanácsok. Idegi eredetű mozgás­­zavarok. — 171.45: Mozaik. Te­lefonos játék. — 18.00: Tele­sport. — 18.25: Gyerekeknek! Alván, és a mókusok. Amerikai rajzfilmsorozat. 1«. Lemezt elení­­tés. 2. Megvan a csapat. — 113.4®: TV2. — 119.00: Kezedben a kulcs. Szovjet film, — 1977. — 20.34: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Folyton folyvást folytassa! Angol film­sorozat 13. rész. — 21/.57: Tv2. — 221.00: Napzárta. — 22.45: SziimiuCitán. .— Kb. 23.30: Tv2. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.35: Az öreg mester végakarata IV 1. — 7.40: Szpartak—Dinamó (Kijevi lab­darúgó-mérkőzés. — 9.20: Gyer­mekeik órája. — 10.20 ; Dók ür­mén tűm film. — 10.50: Régen volt... — 13.30: Beszélgetés J. S. Bach zenéjéről. — 14.00: Im­pulzus. — 14.45: Üdvözlünk ze­ne! — 15.20: Rajzfilmek. — •15.55: Helsinki: Észak fehér fő­városa. — 16.15: Ezt meg tud­játok csinálni. — 16.45: Mi tör­tént a nagyvilágban? — 17.00: Bérlő—89. Vetélkedő 1. — 18.00: Videocsatorna 1. — íO.OO: Híradó. — 19.40: A nap inter­júja. — 19.50: Videocsatorna 2. — 20.50: Hírek. — 21.05: Video­csatorna 3. — 22.30: Florizelili herceg kalandjai 2. — 23.34: Hírek. — 23.39: Sport. — 0.09: Dal—89. SZLOVÁK: 16.30: A román tv zenes, szó­rakoztató műsora. — 17.00: A nap percei. — 17.10: Feszült­ségteli élét — lengyel tv-soro­zat. — 18.35: Szovjet rajzfilm. — 118.50: Kelet-szlovákiai magazin.. — 19.119: Torna. — 19.30: Hír­adó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Híradó. — 22.00: Vi­­lághíradó. — 22.16: A gyep — jugoszláv tv-fi lm«. ÜJVIDÉK: 16.25: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 16.30; Tv-naplo — nifli­­gyaruil. — 16.40: Reklám. — 16.45: Művelődési műsor. — 17..‘15: Tv-maipló. — 17.35: Gyer­mekműsor — ruszinul!. 18.05: Ma, tegnap, holnap — rusziinu 1. 18.30: Berniül aljúik önnek,. — 19.90: Rajzfilm. — 10.25: Reklám. — líC.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 29.00: Lottöhú­­zás. — 20.05; Vaillember: Tör­ténet a hősről — amerikai já­tékfilm 2. rész. — 21.40: Rek­lám. — 21.45: Tv-napló. — 22.05: Éjszakai történetek — amerikai játékfilm. — 23.35: Műsorzárás. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 19.30: A párt és az országi. — 10.45: Forradal­mi dalok. — 20.00: Vitaműsor. — 20.20: Tv-Színház: Tudor Ba­­ran: a család. — 21.50: Híradó. SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00; DJ Kát Show. — 9.30: Euirosport étlap. — 19.00: Autó- és motorsport, — itt.00: Jégko­rong. — 13.00: ökölvívás. — 14.00: Micsoda hét! — 16.00: Európai közösségek teniszbaj­noksága. — 17.00: Kosárlabda. McDonald’s Kupa. — 19.00: Mi­csoda hét! — 20.00: Európai kö­zösségek teniszbajnoksága — 22. CO: Golf. — 23.00: Forma—1. Japán Nagydíj. — 24.00: Csel­gáncs-VB. — 1.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.09: Üzleti hírek. — 7.30: Hírek, időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. — 7.58: Időjárás. — 8.00: Egyveleg. — 15.30: Chart At­tack. — 16.30: Hullámhosszon. — 18.30: Európa rockja. — 19.30: Időlánc. Sorozatokból. — 20.00: Jeges sportok. 22.00: Hírek, időjárás. — 22.10: Je­ge* sportok. — 0.10: Hírek, időjárás. — 0.20: Egyveleg. — 1.20: Időlánc. — 1.50: Egyveleg. — 2.00: Műsorzárás. TV 5: 16.05: Hírek. — 16.10: Üj Vi­lág. — 17.10: Esély a daloknak. Varieté. — 17.30: Konyhatitkok. — 18.00: Számok és betűk. — 18.30: Pihenőidő. — 19.00: Hor­gász-vadász magazin. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.40: Csil­logó papiros. — 20.00: Jelen­idő. Dokumentumműsor. — 2T.T0: Sportmagazin. — 22.00: Tv-híradó. — 22.25: Időjárás. — 22.30: Az évszázad menete.. — 0.20: Kerevet. — 0.40: Műsor­zárás.

Next

/
Thumbnails
Contents