Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-21 / 251. szám
1989. OKTÓBER 21. j^ÉBLAP Talpuk alatt fütyül a szél Bár a léghajó vezetőjét ugyanúgy, mint a repülőgépét, pilótának hívják, a két dolog mégis egészen más. Az előbbi közelebb áll a Föld felett uralkodó természeti erőkhöz, kihasználja a légáramlásokat, a légellenállást, részletes meteorológiai ismeretei révén nem leigázza a természetet, hanem szövetségre lép vele. Hogy miért emelkedik újabban egyre több és több irányított színes léggömb a levegőbe? Lehet, hogy korunk emberének a hőléggömb zajtalansága „korszerűtlensége” vonzó. Vagy azért az örömért, ami clárad mindenkiben, aki látja az erdők, mezők fölött lebegő, hatalmas, feszes kupolát. Az idén 10. alkalommal gyűltek össze Hajdúszoboszló MHSZ repterén a hőléggömb nemzeti bajnokság és nemzetközi verseny résztvevői, köztük az MHSZ Szolnok Megyei Repülő és Ejtőernyős Klub két indulójával, Bóta Jánossal és Jakab Jánossal. A magyar újkori hőlégballonozás eddigi legnagyobb fiesztáján 32 kupola emelkedett öt napon keresztül a magasba, 24 magyar, 4 nyugatnémet, 2 litván, egy dán és egy kirgiz versenyzővel a gondolájában. A nronán-b’itánnal működő gázmelegítők tört vonalú pályán. három, a versenybíróság által kijelölt célra repítették — vaev nem — a ballonokat. ahol a nilóták a Morker-ielzőszalag nontos kidobásában versengtek. íSL> Fotók: (TZ)