Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-14 / 244. szám

\ 1989. OKTÓBER 14. j^ÉPlAP 7 Csak reformot ne... Látlelet az iskoláról A Művelődési Minisztérium idén tavasszal oktatásku­tatók, szociológusok, politológusok, pedagógusok, közgazdá­szok szakértői véleményét'kérte egy közoktatási reformkoncep­ció megalapozásához. Az elkészített tanulmányokból bámulatos gyorsasággal jelent meg egy kötet, „Csak reformot ne ... ” meghökkentő címmel, jóllehet valamennyi dolgozat re­formért 'kiált. Csak nem olyan hagyományos iskolareformért, amely nálunk ezidáig szokásos volt; nevezetesen központ­ból vezérelt, az egész oktatási rendszert megrázó refor­mért. A neves szerzőik olyan fordulatot sürgetnek az okta­táspolitikában, amelyet nem a „főhivatalok” dolgozószo­báinak csendjében, hanem nyilvános vitákban gyakorló pedagógusok, s iskolán kívüliek, a helyi társadalmak kép­viselői alakítanak ki. Hogy miért sürgető a for­dulat? A kötet tanulmányai kendőzetlenül kimondják, hogy az iskolai életnek szin­te nincs olyan területe, amellyel ne lenne baj. Az iskoláiban nem érzi jól ma­gát sem a gyerek, sem a pe­dagógus, sem a szülő, s elégedetlen a nevelés-okta­tás minőségével az egész társadalom. Ijesztő adatokat mutatnak a különböző tudásvizsgála­tok a rejtett analfabétiz­mus méreteiről, az elemi műveltség tömeges hézagai­ról, az Európától való le­szakadásról. A műveltség­beli hiányosságok mellett súlyos bajokat tárnak fel a fiatalok egészségi állapotát vizsgáló felmérések is. Egy­re növekszik a gyerekek kö­rében. a halláskárosultak aránya s a neurotikus meg­betegedések, egyre rosszab­bodnak a testméret-muta­tók, a mozgásszervi defor­mációk, s emelkedik az is­kolai balesetek száma. Mindezek érzékelhető látle­letek az iskoláról. Tulaj­donképpen következményei az oktatási intézmények funkciózavarainak, a peda­gógusok kiszolgáltatottságá­nak, a szakmai kompetencia hiányának, a társadalom ér­tékzavarainak. Súlyos gondként feszül a háttérben a pedagógusok megoldatlan anyagi helyze­te. A nevelők átlagbére pon­tosan a fele az értelmiségi átlagbérnek. Az alacsony jövedelmek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a katedra nem vonzó a fiatalok körében. E jelenségek ugyan jól érzékelhetők voltak már az elmúlt években is, csak nem illett 'beszélni róluk, legfel­jebb zárójelben célozni ar­ra, hogy vannak azért gon­dok. Ennek ellenére a kö­tet tanulmányai szinte sok­kolják még az iskolaügyek­„Az óvodások még öröm­mel 'rajzolnak, az iskoláiban aztán egyre kevesebben maradinak ímeg a képzőmű­­vésizlkedés melllett. Nehezen megy a látvány pontos rög­zítése, amikor pedig szaba­dom kellene képet alákítami, egyre több gyepek akad, akinek „nem jut eszébe semmi”. — írja Rajzoljunk együtt! című könyvében Szávai István, a szolnoki Müninách körúti iskola 'ta­nára. S hogy hogyan maradjon öröm a rajzolás, hogyan ta­níthatók meg a diákok a pontos ábrázolásra — ehhez ad segítséget a kötet, ame­lyet a Verseghy Ferenc Me­gyei Könyvtár adott ki. Szávai István tanítványai munkáján keresztül rautat­ben járatlan olvasót is. Mi­lyen gondolatokkal engedi el ezek után az iskolába hatéves gyermekét a szülő? A kötetben közzétett lát­lelet általánosnak mondható, még akkor is, ha vannak kivételek. A lehetetlen, centralizált, túlszabályozott helyzetben azért akadtak olyan pedagógusok, akiknek sikerült elérniük, hogy leg­alább kísérletként fogadja el az oktatásirányítás az ok­tatás-nevelés minőségének javítására irányuló törekvé­seiket. S mikor e,gy-'két év­vel ezelőtt deklarálták a szabad iskolaválasztást, el­szabadult a pokol. A jó hí­rű intézményeket valóság­gal megrohamozták a szü­lők. Óriási az igény a jó is­kolák iránt. S persze nem­csak a szülők 'körében, ha­nem ez az érdeke a pedagó­gusoknak, a gazdaságnak, az egész társadalomnak. De mindenekelőtt a gyerekek­nek, hiszen az iskola értük van. Mitől és hogyan lehet jó az iskola? Ahány szakértő, annyiféleképpen látja. Ja­vaslataikban közös azonban, hogy ma már nem lehet szűk ágazati vagy pártkere­tek között kidolgozni okta­táspolitikai koncepciót. Olyan intézményrendszert kell kialakítani, amely lehe­tővé teszi a politika alakí­tásába való bekapcsolódást az új politikai erők, a kü­lönböző szakmai csoportok, a szülők és minden más ér­dekelt számára. Nemzeti ok­tatásügyi konszenzus csak a korábbinál jóval tágabb, de­mokratikusan szerveződő politikai játéktérben alakít­ható ki. Változatlanul az államnak kell azonban garantálnia minden gyermek jogát ar­ra, hogy a kötelező oktatá­si határig (ti zenhatéves korig) megfelelő oktatási ja be a rajzkészség fejlesz­tését. A 'könyv a rajzeszkö­zök bemutatásétól, a gyur­mával való szoibrásizkodásoin keresztül a linómetszésiig felöleli a 'képzőművészeit valamennyi ágát. ötleteket, tanácsokat ad a különbőz» föladatok megoldásához, a buktatók elkerüléséhez. A magyarázatokat a gyerekek rajzai illusztrálják. Százkét ötödik ,hatodik, ihetediig és nyolcadik osztályos tanuló munkái igazolják,, hová juthat el egy gyemnek az egyszerű satírozástól, ha tudatosan fejlesztik 'rajz­­készségét. A kötetet haszonnal for­gathatják a vizuális neve­léssel foglakozó pedagógu­sok, de a nagyobb gyerekeik és a szülők is. alapellátásban részesüljön. Nyilvánvaló, hogy tartha­tatlan a közoktatás eddigi csekély részesedése a nem­zeti jövedelemből. Az isko­lák működtetésében már­­már fennakadást okoz a pénzhiány. S nem oldott meg semmit a pedagógusok jövedelmi viszonyain a szep­temberi béremelés sem. Igaz, a művelődési minisz­ter többek között azzal nyi­totta meg az idei tanévet, hogy a jövőben ismét bér­emelést helyezett kilátásba. A társadalom azon része, amelyik mit sem tud a pe­dagógusbérekről, felhördült a hírre. Csak hát még ez sem „zárkóztatja fel” az ér­telmiségi átlaghoz a pedagó­gusokat. Miről is van szó? A 60 százalékos béremelés mint a közelmúltban egy rádióinterjúban a miniszter elmondta, az 1988. évi de­cemberi fizetéshez viszo­nyítandó. Akkor 7500 forint körül volt a pedagógusok átlagbére. Ha ehhez hozzá­adjuk az idei és a jövőre várható béremelést összesen 60 százalékot az azt jelenti, hogy jövőre 12 ezer forint lesz a pedagógus átlagbér — bruttó. Glatz Ferenc azon­ban nem ezekkel az adatok­kal számolt. Nyilván mun­katársai tájékoztatása alap­ján 10 ezer forintnak vette az 1988. évi átlagot. Szolnok város pedagógusainak át­lagbére a szeptemberi bér­emelés után 8000—8500 fo­rint körül van! Vajon meddig apellálhat még a kulturális kormány­zat a pedagógusok elhiva­tottságára, a pálya szépsé­geire? Az elmúlt negyven évben mintha elfelejtettük volna azt a több évszázados alap­tételt, hogy az iskolaügy el­sőrendű politikai kérdés. Eötvös József százhúsz év­vel ezelőtti gondolata, mely szerint „a népoktatás célsze­rű rendezése, mely a köz­­műveltségnek feltétele, egy­szersmind feltétele az ál­lam létének, s 'kifejlődésé­nek is.” — ma is időszerű. S ha a közoktatás tovább­ra is csak „ágazati ügy” marad, akkor lehet központ­ból irányított, vagy • akár alulról induló reform, az iskola minőségp nem fog javulni. A kötet tanulmá­nyainak ez a legfontosabb üzenete. Tál Gizella A Debreceni KLTE TTK-n Felvételi előkészítő Az 1989/90-ben felsőokta­tási intézményekbe jelent­kező középiskolások és érettségi zettek részére új­szerű, önköltséges felvételi előkészítő tanfolyamok in­dulnak matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, történelem tárgyakból. A tantárgyak csoportosí­tása a felvételi szakpárok szerint, de egy tárgyból is lehet előkészítőre járni. Az ébben a tanéviben érettsé­gizőik, illetve korábban érettségizettek részére in­­tézménytípusonkénti és szakonkénti csoportokat szerveznek. Speciális segédanyagot a résztvevőiknek ebben a tan­évben is biztosítanak. Az írásbeli vizsgákra elő­készítő ideje: 1989. novem­ber 18—1990. április 28-ig, szombatonként (22 alka­lommal) 8 árától 14 óráig. (Tárgyanként 3—3 óra.) Az önköltség 35—40 Ft/ óra. A foglalkozások helye: Kossuth Lajos Tudomány­­egyetem Természettudomá­nyi Kar, Debrecen Egyetem tor 1. Érdeklődni és jelentkezni lehet november 1-ig a 'ta­nulmányi osztályon. (4010 Debrecen Pf: 18. Telefon­szám: 52/16-666,355 mellék.) Jelentkezési lapot kérés­re azonnal postáznak. Az almát sem könnyű ponto san lerajzolni Rajzoljunk együtt! Filmesek világtalálkozója a fíajna-parti városban / Mannheim magyar szemmel Éppen egy hete,, 'hogy Mannheimben véget ért a filmesek világtalálkozója, amely immáron a 38. volt az éveik sorrendjében. A min­dig ősszel, október elején rendezendő nemzetközi filmhét— szerényen, hivata­losan így nevezi magát —, amelyen pályakezdő, első játékfilmesek és dokumen­tál isták vonulnak fel a világ iminden tájáról, az idén kü­lönös ünnepélyességgel zár­ta kapuit: a díjak átadására a város hatalmas, csillogó, modern zenepalotájában ke­rült sor, orgonaszó köszön­tötte a megjelenteket. S az ünneplő közönség — a díj átadás mellett — nem akár­milyen moziicseimegében ré­szesült : egy hamisítatlan régimozi élményét 'kapta, René Clair némafilmjét, Az itáliai szaimakalapot ugyan­úgy mutatták Ibe ezúttal, mint 'hajdanán több mint fél évszázada, élőzenével a képek alatt, egy teljes szim­fonikus zeneikar szolgáltatta az aláfestő muzsikát. Nosztalgia-mozi? Egy ki­csit talán az is, de valójá­ban bravúros művészi tett, különleges élmény, -bizony­ságul arra, hogy Miamraheiim minidig szeretne valami szenzációs ajándékkal szol­gálni a fesztivál közönségé­nek. Elcsendesedett a Rajna­­parti nagyváros,, legelegán­sabb moziicentruima körül 'megcsappant a nyüzsgés, hisz filmesek, kritikusok, újságírók, hazaiák és kül­földiek százai és nézők tíz­ezrei fordultaik meg a Plan­ken — Mannheim Váci ut­cájának — fényes moziter­­mei'ben a filmhét alatt. Ahogy ez a végelszámolás­ikor elhangzott, mintegy 30 ezren voltak kíváncsiak az alkotásokra. Köztük magyar íilmékre, mert ériről a fesz­tiválról sem hiányzott a magyar filmművészet, mely itt egyébként már régóta otthonos. Az évek során nem egyszer nyert naigydí­­jat is magyar filmes, .Maár Gyula, Bódy Gábor, Tarr Béla, Vitézi László aratott például kiugró sikereket. Most két film képviselte ha­zánkat : Mészáros Márta Piroska és a farkas című munkája és Dér András Szibériai nyara; igaz, az előbbi csak a gyermekeknek szánt kiegészítő program­ban szerepelt, s csupán az utóbbi vett részt a filmek versenyében. Egyébként Dér András sem újoncként szerepelt rö­vid, mindössze 16 perces kis játékfilmjével, a Széple­­a-ny okkal, a szépségver­senyről 'készített dokuimen­­tumfilmmel társszerzőként két éve ugyanitt már díjat nyert, és hatalmas iközün­­ségsikert aratott. Ügy lát­szik, még élt az emléke ennek a sikernek is, mert a Szibériai nyár vetítése köz­ben nem egyszer csattant fel az elismerő taps és hozzá ©gy-egy hangos bravó is a nézőtéren. S végül ezúttal sem kellett üres kézzel tá­voznia Dér Andrásnak, filmje a Filmkiritikusók Nemzetközi Szövetséigénék díját kapta, megosztva egy lengyel rendezőnővel, az ala­csony termetű és igen töré­keny Dorota Kedzierzaws­­kával, aki Világvége címmel igen kemény, férfiasán mar­káns filmet alkotott megrá­zó filmet az öregségről; ar­ról hogy idővel miiként ke­serednek meg az édes érzel­mek is, s hogyan kérgesed­­het meg az emberi lélek. Tárgyához illően fekete—fe­hérben készítette el filmjét — finom iróniával és rend­kívüli gondossággal. Nem véletlen, hogy az öt dukát egyikét — a fesztivál pénz­zel is járó különdíjai — ne­ki ítélte a nemzetközi zsűri. (Ezt a filmet szívesen lát­nám viszont akár a televí­zió 'képernyőjén is!) Visszatérve a Szibériai nyárra: Dér András egy fia­tal lány egyetlen munka­napjának eseményeibe sűrí­ti mondandóját, melynék lényege a mindennapok monoton robotjának és a szebb és színesebb emberi élet utáni vágynak (gyakorta tapasztalható ellentmondá­sa. A vaskos valóság — egy baromfifeldolgozó szalagja mellett végzi munkáját a leány — és a felvillanó vágyképben megtestesülő költészet szembesül itt érzé­­ikien egymással, igen kon­centrált művészi eszközök­kel, öntörvényű művészi megjelenítésben — ahogy ezt a díjkiosztó ünnepségen elhangzott tömör értéke­lés is tartalmazta. Befejeződött az egyhetes filmseregszemle, néhány film emléke azonlban to­vábbra is erősen élhet a résztvevőkben, bennem is, aiki a filmkritikusok zsűri­jének tagjaként lehettem részese az esiményiknek. Például a svájciak verseny­­filmje, amely egy 60 éves tiaktakukac” mrlndtennapjVilit ábrázolva egyszerre mulat-' sávosan és elszomorítóén mutatja be, hogy hová ve­zet a hivatalnoki túlbuzgó­ság, a szűklátókörű köteles­ségül dat: imández miként telheti’ töiikre a normális emberi életet, rombolhatja szét a családi 'békét, s hogy nyomoríthatja meg az egyé­niséget. Egy ‘maii, mondhatni modem esinovnyik néz ránk a filmből, amely egy kicsit Csehov, egy kicsit Kafka, egy kicsit Örkény világát is iidézi. Elgondolkodtató film, akárcsak a kanadaiaké, Az örökkévalóság kapujában, amely egy meddőségre „ítéltetett”' házaspár belső konfliktusainak, valamint az orvostudomány és a hi­vatal közötti éles ellentéteik tükrében foglalkozik egy kényes kérdéssel, ténylege­sen: vajon utódok létreho­zásában, kényszerhelyzet­ben is mennyire fogadható el a mesterséges megtenmé­­ikenyítós modern módszere, mennyiben egyeztethető össze ez a megoldás erkölcsi felfogásunkkal, s milyen ér­zelmi és egyébb veszélyeket rejthet magában. Izgalmas filmként könyvelhető el az amerikai Kína-tó is, bár ta­lán annyira nem emelke­dett ki a játékiiflmek mező­nyéből, hogy egyértelműen lehetne elfogadni a 20 ezer márkás nagydíj odaítélését. Izgalmas film, mert hű ké­pét adja egy jellegzetes ma­gatartásnak,, az élettől való elidegenedésből fakadó, látszat cselekvésekben meg­nyilvánuló sajátos életvi­telnek — távol a világtól, egy lakókocsiban tengeti életét apa és fia —■„ s mindez kitűnő színészi megvalósítással. Ami a dokumentumfilme­­ket illeti, megfigyelhető volt, milyen élénk érdeklődés övezte azokat a munkákat, amelyek a kelet-európai or­szágokban végbemenő válto­zásokról adnak képet, vagy épp a letűnőben lévő sztáli­ni társadalmi modellt mu­tatják be. Nagy taps fogadta például a szovjet kategorikus impe­ratívusz című másfél órás összeállítást, amelyben az alkotók a Szovjetunióban je­lentkező újabb törekvések­ről adnak átfogó képet, fel­villantva a tragikusan véres tömegmozdulásokat is, és őszinte indulattal beszélve a peresztrojka útjában álló szemléletbeli, politikai aka­dályokról. Megtelt a nézőtér a Sztálin testőre voltam cí­mű dokumentumfilm vetíté­sére is. Egy rajongó, naív testőr vallomásában ad kö­zelképet a film az egykori diktátorról; érdekes, zaftos történeteket hallunk Sztálin­ról a „feltétlen tisztelet” hangján például „büdös csiz­májáról”, mely a testőr sze­rint a generalisszimus em­beri szerénységének feltétlen bizonysága. Rokon film a lengyel Andrej Fidyk doku­­mentumfilmje, ö a koreai Kim ír Szénről rajzol kom­mentár nélkül ragyogóan le­leplező portrét, pusztán cso­korba kötve a személyi kul­tusz ünnepélyes megnyilvá­nulásainak képeit. S hogy az elvakultság, a fanatizmus milyen veszélyes lehet ma is, erre egy a fekete föld­részről érkezett nigériai fil­mes mutatott rá, döbbenetes látleletet adva játékfilmjé­ben az értelmetlen vérontás­ról, amikoris egy megszállott törzsfőnök végzetes fanatiz­musával szembeállítva népét a központi hatalommal, úgy­szólván a vérpadra viszi. (Megjegyzendő, a harmadik világ szép számban képvisel­tette magát ezúttal is Mann­heimben.) Kialudtak a fények a Plan­­ken-ceatrumban, de szá­munkra, a magyarok számá­ra nem ért véget az élet, a nemzetiszínű zászló továbbra is ott leng a város legelegán­sabb utcájában, s a műem­léknek is beillő víztoronyra tűzve is ott lobogtatja a szél, a hirdetőoszlopokon pedig falragaszok díszlenek — Ma­gyarország vendég Mann­heimben —, amelyek külön­böző kulturális eseményekre hívogatják a városbelieket; a fényes kirakatokban matyó viseletbe öltözött menyecske hatalmas fotója és a Horto­­bágy (képe a lemenő nap ara­nyával, a parkolókocsik szél­védőjén irodalmi estre invi­­táló röplapok, a város galé­riáiban képzőművészeink tár­latai, az állomásközi étte­remben cigányzene szól, s kanizsai táncosok járják a környék falvait és sorolhat­nám. Egyszóval: Magyaror­szág nemcsak vendég, való­jában otthon is érezheti ma­gát ezekben a napokban Mannheim városában. Valkó Mihály A díjnyertes magyar film főszereplője: Dér Denissa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents