Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-02 / 233. szám

Szovjet—kínai tárgyalások Gorbacsov látogatása történelmi jelentőségű volt Sevardnadze és Csien Csi-csen a kétoldalú kapcsolatokról Dmltrij Jazov Amerikában Megbeszélések hadügyminiszterek között Hivatalos egyesült álla­mokbeli látogatásra utazott tegnap Dmitrij Jazov had­­seregtábomok, az SZKP KB PB póttagja, szovjet, honvé­delmi miniszter. Utazásával partnere, Richard Cheney amerikai védelmi miniszter meghívásának tesz eleget. Bár Jazov látogatásának programjáról a szovjet tö­megtájékoztatás előre nem ismertetett részleteket, fel­tehető, hogy hivatalos meg­beszélései kapcsolódnak azokhoz az új megállapodá­sokhoz, amelyeket egy hét­tel korábban Eduard Se­vardnadze külügyminiszter kötött a James Bakerrel folytatott megbeszéléseken. Főként a kétoldalú kap­csolatok alakulásáról tár­gyalt szombaton New York­ban, az ENSZ központjá­ban, Eduard Sevardnadze szovjet és Csien Csi-csen kínai külügyminiszter. Mindketten hangsúlyoz­ták: Mihail Gorbacsov szov­jet. párt- és állami vezető májusban tett pekingi láto­gatása történelmi jelentősé­gű volt. A szovjet—kínai csúcstalálkozó óta a két or­szág kapcsolatai tovább fej­lődtek. A miniszterek, szom­bati találkozójukon, megvi­tatták a kapcsolatok bővíté­sének lehetőségeit. Sevardnadze és Csien Csi­­csen behatóan foglalkozott a regionális problémákkal. Ezen belül a legnagyobb fi­gyelmet a kambodzsai ren­dezésre összpontosították Megállapították: ezt a prob­lémát kizárólag politikai eszközökkel kell megoldani, mindenekelőtt a khmerek párbeszédje útján. A két külügyminiszter megvitatta az afganisztáni, az afrikai és a közel-keleti helyzettel kapcsolatós kér­déseket is. Sevardnadze részletesen tájékoztatta kínai partnerét wyomingi tárgyalásainak eredményeiről és meleg jó­kívánságait fejezte ki a Kí­nai Népköztársaság kikiál­tásának negyvenedik évfor­dulója alkalmából. Adni jő Voltunk tavaly ősszel vagy három-négyszázán, akik részesei lehettünk az örömnek, a szépnek. Pe­dig sokan nem is gondol­ták, lehet ennyire együtt örülni idős emberekkel, s tudnak idős emberek eny­­nyi örömet, szép érzést szerezni egymásnak, de még a fiataloknak is. So­káig beszédtéma volt, utá­na is. A nyugdíjasok első Ki mit tudja megmutatta: öreg ember nem vén em­ber— s rengeteg életta­pasztalatát, szépérzését, tudását akár színpadi föl­lépésen is szívesen meg­mutatja, megörvendeztet­ve saját magát, társait, s mindenkit, aki látja a cso­dát. Igen, Törökszenfcmik­­lóson, a Városi Művelődé­si Központban ilyen cso­dának voltunk tavaly őszön részesei — s remélhetőleg ilyennek lesznek október 30-án részesei még töb­ben. hiszen a jó hír nem­csak szárnyon jár —. ha­nem vonza is a részesed­ni kívánókat. A mi öregjeink, nyugdí­­jasklübjaink, az idősek napközi otthonai, szociális otthonai megmutatta az idén is: kétszáznál többen vállalkoznak a nemes ver­senyre és megméretésre. Már javában zajlanak — lassan befejeződnek — az elődöntők, a megye hat te­lepülésén, mert a tavalyi miklósi egy rendezvény tapasztalataiból elődöntők megrendezése is célszerű­nek látszik. A döntőnek helyet adó, százakat ven­dégül látó. étkezésiről gon­doskodó művelődési köz­pontból épp mostanában kap egy szerény, kérő le­velet sok vállalat, szövet­kezet. intézmény vezetője. Már tavaly is kértek a népművelők: valami kis ajándékot, szerény emlé­keztetőt, díjnak, különdíj­­nak nevezhető tárgyat — a legjobbak megjutalma­­zására. Tavaly nagyon sok helyen megértették a kérő szót — hisz kérni sem szé­gyen, különösen nem ilyen nemes célra — ilyen örömszerzésre. Adni jó — s annak a legjobb, aki adhat. Igaz, az országban egyre keve­sebb a pénz, még ilyen neirjes célra is meg kell gondolni, mit, mennyit le­hetséges. Mégis, remény­kedem : a kérő szó nem marad válasz nélkül. S hogy lapunk ne csak a „szervezésben”, „agitálás­­ban” segítsen, gyorsan hoz­záteszem : miiként tavaly, a nyugdíjasok Ki mit tud­­ján az idén is egy-két győztes örülhet lapunk különdíjának. Adni jó, adni öröm — legyen ré­szünk benne! Ezt kívá­nom, miközben a rende­zőkkel együtt én is ké­rők. Szépen kerék támoga­tást! Sóskúti Júlia fl szerkesztőség postájából Olvasóink levelei a 4. oldalon. Németh Miklós interjúja Németh Miklós, a Minisz­tertanács elnöke a Welt am Sonntag című nyugatnémet napilapnak nyilatkozott a magyar bel- és külpolitika időszerű kérdéseiről. Ebben többek között kijelentette, hogy az MSZMP jövő pénte­ken kezdődé kongresszusá­tól a párt teljes megújulását, a reformerők és a reform­­gondolat egyértelmű győzel­mét várja. Üj, modern, a többpártrendszer követelmé­nyeinek megfelelő pártot. A Deutschlandfunk kora délutántól kezdve híreiben többször bemondta a nyilat­kozat egyik lényeges részét, amelyben Németh Miklós biztosítékot adott: Magyar­­ország a jövőben is nyitva tartja az osztrák—magyar határt. Menekülik újabb hulláma Prágában Alig ürült ki a prágai nyu­gatnémet nagykövetség, má­ris újabb NDK-állampolgá­­rok foglalták el az NSZK-ba szombaton kiutazó társaik helyét. Vasárnap délutánra már mintegy 300-ra emelke­dett azoknak az NDK-állam­­polgároknak a száma, akik a nagykövetség kapuja előtt várakoztak bebocsátásra. Közöttük igen sok volt a kisgyermekes család. Már reggel óta várakoztak a nagykövetség előtt, de a rendőrkordon miatt nem tud­tak bejutni oda. Miután a nagykövet megadta a belépé­si engedélyt, a csehszlovák rendőrség is elvonult a fő­bejárat elől és azóta folya­matosan érkeztek és nyertek bebocsátást a misszió terüle­tére további NDK-állampol­­gárok. Jubileumi ünnepség a Kilián főiskolán Negyvenedik jubileumát ünnepelte szombaton a Ki­lián György Repülő Műszaki Főiskola. Az ünnepségen a honvédelmi minisztert Krasznai Lajos vezérőrnagy, miniszterhelyettes képvisel­te. Lovas Károly ezredes megnyitó szavai után Zsern­­berd István mérnök vezér­őrnagy, a főiskola parancs­noka emlékezett a repülő­­tiszti képzés kezdetéről, ami­kor Szolnokon a hajózókait, Budaörsön pedig a műsza­kiakat oktatták. Elismerő szavakkal méltatta mind­azoknak az erőfeszítését, akiknek része volt a mosta­ni magas szintű főiskolai képzés megalapozásában. Az ünnepi beszéd elhang­zása után Schmidt István ve­zérőrnagy, a Magyar Nép­hadsereg repülőfőnöke kö­szöntötte a megjelenteket, akiknek soraiban a főiskola régi parancsnoki és tiszti ál­­lcxmányánák több tagja vett részi. A magasabb egységek nevében ajándékokat nyúj­tottak át a főiskola számára. A vendégek — akik kö­zött ott volt Farkas Berta­lan űrhajós és Magyaxi Bé­la kiképzett űrhajós — az ünnepi műsor meghallgatá­sa után filmet tekintettek meg, majd a főiskola kü­lönböző létesítményeivel is­merkedtek. Képünkön: Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Mário Soares Koszorúzás és látogatás a Dunakanyarba Mário Soares, a Portugál Köztársaság elnöke — aki Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke meghívására hivatalos látogatáson tartóz­kodik hazánkban — tegnap a Rákoskeresztúri közteme­tő 301-es parcellájában ko­szorút helyezett el Nagy Im­re és kivégzett mártírtársai­nak sírjánál. A kegyeletes aktusnál jelen voltak a Tör­ténelmi Igazságtétel Bizott­ság, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz és az Ha por, hát legyen por! — hangzott el nyíltan a KITE részközgyűlésén, ahol Heves, Pest, Nógrád, Bács- Kiskun és Szolnok megye körülbelül száz taggazdasá­gának képviselője tartott vitát a Nádudvari Vörös Csillag Tsz fémjelezte KITE átalakul ásóiról. Az ülésen megjelent Szabó István, a KITE elnöke, Balogh Csa­ba igazgató és Szombati László gazdasági igazgató. Az eddig laza együttmű­ködésként tevékenykedő KITE — amelynek az or­szágban kétszázne gyve n tag­gazdasága van— január el­sejétől egyesüléssé alakul át, s ennek előkészítéseként négy részközgyűlésen vitat­ják meg az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Márpedig kérdé­sek voltak, de nézzük az eseményeket sorjában. Balogh Csaba előterjesz­tésében azt hangoztatta, hogy a korlátlan felelősségű MDF képviselői. Ezután az elnök és kísérete a Dunaka­nyarba látogatott. Esztergomban megtekin­tette a Keresztély Múzeum képtárát, a bazilikát és a kincstárat, majd Visegrádon folytatta útját. A fővárosba visszatérve a Budai Vár ne­vezetességeivel ismerkedett. Este a portugál vendégek­nek a Magyar Állami Népi Együttes, székhazában, be­mutatta a magyar néptánc és zene néhány kiemelkedő alkotását. társaság azért megfelelő a KITE-nék, mert az önkölt­séges szolgáltatásnak és a profitérdekelt gazdálkodás­nak az egyesülési forma al­kalmas a legjobban, majd meghatározta a további fel­adatokat: a termeléshez szükséges anyagok és esz­közök 'beszerzése, a szolgál­tatások b'ztosítása, a keres­kedelem fejlesztése és a vállalatélénkítő kapcsolatok bővítése. Szót ejtett a va­gyoni kérdésről, megemlí­tette a százhatvanhét millió forint közös állóeszközérté­ket is, és ismertette, hogy a belépő vagy bennmaradó tagoknak három év alatt egymillió forint belépési díjat kellene fizetniük. A nádudvari téesz az egyesü­lés finanszírozásához há­romszáz millió forint tőké­vel járulna hozzá, amelyet a tagoknak tizennyolc szá­i(Folytatás a 2. oldalon) Hűvös, szeles Idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: A felhőátvonu­lásokból legfeljebb egy­­egy futó zápor fordulat elő. Az északi, északnyu­gati szél továbbra is gyakran erős, főként napközben időnként vi­haros lesz. A legalacso­nyabb éjszakai hőmér­séklet általában 3 és 8 fok között várható, de egy-egy szélvédett he­lyen gyenge talajmenti fagy is lehet. A legma­gasabb nappali hőmér­séklet 15 fok körül ala­kul. Köztársasági elnöknek a Kisgazdapárt Habsburg Ottót jelöli? A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt újpesti Szervezetének az el­nöke, dr. Vanyek Béla, az FKGP Nagybudapesti Inté­ző Bizottságában javasolta dr. Habsburg Ottó jelölését Magyarország elnöki széké­be. A Nagybudapesti Intéző Bizottság a javaslatot nagy szótöbbséggel elfogadta. Megegyezés vagy per ? ü vagyon eddig tabu volt Vita a KITE részközgyűlésén Szeretettél várjuk kedves vendégeinket a ÍNYENCEK FIGYELMÉRE! wrruc VENDIAK ÉTELBÁRBAN Szolnok, Ady E. u. 9. október 3-tól 7-ig naponta ll-től 22 óráig • rendezendő ízlelje meg a speciális étel- és Halkülőnlegességeket - szórakoztató cantry zene - minden 500 forint feletti fogyasztásnál sorsjegyet adunk ESZAK-AMERIKAI GASZTRONÓMIAI NAPOKRA Az ételeket elkészítik és felszolgálják a Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozat ínyenc Klubjának hallgatói.

Next

/
Thumbnails
Contents