Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-11 / 215. szám

1989. SZEPTEMBER 11. jj^ÉPLAP 3 Tiszaiig: Szolnok kontra Bőcs-Hiskun Nem sikerült a válóper Beszéljünk róla! Zajos csend Nemrégiben levelet kaptam Schirilla György­től. Arról írt, hogy január elsején 10 órakor úszna egyet Szolnoknál a folyóban és kért, ad­junk hírt ezen valóban nem mindennapi ese­ményről. Korábban - e jegyzet-sorozat olvasói talán emlékszenek rá - beszéltünk Schirilláról, ha talán rá nem is a leghízelgőbb módon, most mégis azt mondom, tisztelem, s nagyra tartom valamiért Schirillát. Önök bizonyára azt gondol­ják, azokért a már-már emberfölötti produkci­ókért, amelyeknek végbevivője mégis egy em­ber. Vagy talán azért, mert különleges adottsá­gainál fogva egyáltalán képes ilyen attrakciókra. Nem, nem ezekért irigylem. A sárgaságom oka: ez az ember nem csak akar valamit, azt is tudja, mit. Pontosan. Nem többet annál, amit képessé­gei, lehetőségei megengednek, de azt a legna­gyobb teljességgel felvállalva teszi. Fel akar mutatni egy életformát, egy elérendő célt. Hogy mennyien követik, s mennyien nem? - bevallom nem túlzottan izgat, mindez kinek-ki- nek saját döntése. Annál inkább foglalkoztat esete nyomán az, hogy nem elegendő a célt fel­mutatni, kell hozzá a recept, hogyan is lehet azt elérni. Ehhez pedig személyiségek kellenek. Volt idő, amikor a személyiségekről annyit tudtunk, hogy nem szabad megsérteni őket. Az az érzésem, ezen az állapoton már túl van a tár­sadalom. Sőt, néha az az érzés fog el, hogy talán nagyon is túl van, de ezt minden bizonnyal még a régi reflexek okozzák. Kitérőül e gondolathoz csak annyit: szokták mondani - nem mindenki mászta meg azok közül a csúcsot, aki úgy érzi, hogy magaslaton van, s esetleg onnan is beszél. De visszatérve a cél eléréséhez: a továbblépés­hez annak nyilvánvalósága, hogy bárki bármiről, bárkiről beszélhet a politika nyilvánossága előtt, kevés. Bár bevallom, tetszik nekem ázaj, ami a kibeszélés évtizedeken át a manipuláció sziva­csával letakart hangszórójából hallatszik, tetszik az, ahogyan „kimondhatunk”. Például azt, hogy szégyene a társadalom „fejlődésének” az, ami a hétvégén történt, hogy szegénységi akciókkal kell ruhához juttatni embereket. Szégyen ide, vagy oda: kell. Csakhogy e lépés úgymond, helyi kezelés, általános megoldás szükséges a beteg­ség gyógyításához. Szóval beszélünk bajainkról, talán túlságosan sokat is, látjuk az elérendő kívánatos célokat, csakhogy a hozzájuk vezető út meglehetősen tisztázatlan. S ehhez kellenek a személyiségek. Mert bevallom, tetszik nekem a zaj, de aggó­dással tölt el a csend. Csak ne lenne például olyan nagy hallgatás éppen ott, a nyilvánosság azon szegmensében, ahol máskor csakúgy röp­pentek - bár nagyon nem szerettük őket - a hí­rek. Igen. A hitelfrontra gondolok, arra, hogy amíg tavaly, tavalyelőtt, vagy azt megelőzően rendről rendre érkeztek híradások a felvett, vagy mondjuk másként, megadott hitelekről, most itt csend honol. S gyanítom nem azért, mintha olyan jól állna a gazdaság és nem azért, mert már nincs szükség kölcsönökre. Nem állt meg a folyamat, amit eladósodásnak hívnak. Bi­zonytalanra lassabban csordogál a kölcsön. Ta­lán példa erre a nyilvánosság egy másik területé­ről a hallgatás. Korábban megelégedéssel tölt­hette el az embert - ha így volt - az a hírcsoport ami a termelés frontjáról érkezett. Miért most a hallgatás? A statisztikai hivatal jelentésében ol­vashatjuk nemcsak országos mutatókban hanem itt Szolnok megyében is, hogy az ipari termelés csökken és hasonlóképpen van ez az árbevételt illetően is. Annak az iparnak a termelése, amely hozzájárulhatna ahhoz, hogy törleszteni tudjuk adósságainkat. Netán előbb elérhetőbbé válja­nak a céljaink. Mindehhez persze személyiségek kellenek, akik nem beszélnek, nem várakoznak - ter­melnek. Hajnal József Több munkával, nagyobb kockázattal Jó úton MÉTERRŐL méterre A magánvállalkozások a megyében is új utakat hódíta­nak meg. Eleddig jobbára a kereskedelem,, a vendéglátás, a klasszikus értelemben vett szolgáltatás adott mozgásteret a vállalkozóknak. Utóbb azonban újabb lehetőségek nyílnak meg az ezekkel élni kívánó szakemberek előtt. MÉTER néven idén újszerű vállalkozásiba fogott négy, korábban az Aszfalt- útépítő Vállalat műszaki dolgozója. Mélyépítő és Tervező Gazdasági Munkaközösséget hoztak létre. A céget Törők- szentmiiklóson jegyezték be, de működési területük — mun­kájuk jellegénél fogva — nem korlátozódik a városra. Harsogó zöldibe öltözött myánfasor őrzi a Tiszát. Át- eLlemben a folyó holt-ágát méizesikialácsiháznak tűnő üdülők díszítik. Ügy tűnik, békés szombat délutánját itolti a falu. A látszat azon­ban ez esetben is csal. Még­hozzá nagyon is. Tallán so­sem forrták még így az ,in- diülatok Tisza ugon, mint ezekben a hetekben. Töb­ben állítják: sok esetben barát a barátra, család a családira kiált kíigyót-békát. Az MDF helyi csoportjá­nak kezdeményezésére a fa­lu kétszáz lakosa kérte: tartsanak véleménynyilvání­tó helyi szavazást annak ér­dekében, hogy csatolják ,Ti- szaugot Bács megyéhez. Ilyen megyehatárt módosító kezdeményezés példa nélkü­li az országban. Nem csoda, hogy a szavazás napjára megannyi sajtóorgánum kép­viselője érkezett a faluiba. Valódi csatározás színhe­lyére érkeztek. És mint ilyenkor szokás, az ellenlá­basok kölcsönösen vádolják egymást. „Szavazz Szolnok megyére” — festette a buz­dító szavakat és röpcédulát szórt az egyik tábor — ezért vádolja a másik, jön a kont­ra: „Ti meg a máshol lakó, de itt üdrülő embereket biz­tattátok, hogy jöjjenek sza­vazni”. És mint ilyenkor lenni szokott, van egy har­madik csoport is. Tagjai két pohár között bizonygatják: felesleges időtöltés a szava­zásira fordított minden perc. No, de ez csak a felszín. Nézzünk a dolgok mélyére. A szavazási elnökség egyik tagja Körösi Imre, az MDF helyi csoportjának vezetője. Foglalkozásáról csak ennyit árult el: — Jogot végzett egyéni gazdálkodó. A Bács-Kiskuin megyéhez való csatlakozási szándékuk­ról viszont szívesen beszél: — A közúti, a vasúti köz­lekedési és a munkábaálilásii- lehetőségek miatt már az ötvenes években felvetődött a Szolnak megyétől való el­szakadás. Ez a törekvés csak felerősödött, amikor , .hórukk” intézkedéseikkel összevonták az Itteni három községet, ami Tiszaug elsor­vasztását eredményezte. A helyi közvéleményben hol felerősödött, hói enyhült az elszakadási törekvés, de az utóbibi falugyűléseken mind­inkább előtérbe került. Be- reczki Lajos, a megyei ta­nács elnöke mereven elzár­kózott előle. Szerintem, ha politikusabb a Szolnok me­gyei vezetés, ha ismertetik lehetőségeiket, nagyobb meg­értésre találtak volna a ti­szazugiak körében, s az egész ügy viharok nélkül elintéz­hető lett volna. Köztudott ugyanis, hogy a rossz köz­ponti döntések nem egészen Szolnok megyén múltak. An­nak vezetői legfeljebb nem képviselték megfelelően Ti­szazug érdekeit. Hatalmi szóval ma már senki sem akar dönteni. Ezért kértük szavazásra a falu lakosságát, elkerülve ez­által azt, hogy évenként visszatérő probléma legyen az elszakadás. Az, hogy konfliktusok adódnak, az természetes, hiszen eddig nem adatott meg a szabad Választás lehetősége. Bár­hogy dönt a falu, azt kell vizsgálni, hogyan juthat előbbre. Ha mi döntünk a sorsunkról, nem hivatkozha­tunk a megyei vezetésre. Ne­künk kel.1 munkahely terem­tő, lehetőségeit kiaknázó közösséggé válni. Együttesen és nem egymás ellen kell cselekednünk. A tanácsháza környéke ki­halt. A déli harangszóra a lakosok többsége leadta a voksát. Jószerével azok vannak hátra, akik a boltba Kihirdetik a szavazás ered­ményét is záróra után mennek. Za­vartalan tehát a beszélgetés Hartyányi Károlyméval, a Takarékszövetkezet pénztá­rosával, aki szintén Kecske­mét híve. Ezzel érvel: — Naponta ihat-nyolc buszjárat, négy vonat van Kecskemétre és vissza. Ott minden egy helyben elintéz­hető. És Szolnok megyében? Vegyük az egészségügyet: az itteni kismamák Szentesen (tehát nem Szolnok megyé­ben szülnek). Cukorvizs gá­láira Kunszentmártonba jár­nak az itteniek. Akinek bőr­betegsége van, annak Szol­nokra kell menni. Az meg pláre vakarhatja a fejét, akinek bírósági ügye akad, mert Mezőtúrra kell utaznia. Lehet, hotgy aznap nem is tud visszatérni. A bolti el­látásról meg csak annyit: sokan Laki telekre járnak Devásárolmi, pedig csaik itt van a szomszédiban, ott mé­gis mindent lehet kapni. Hallgattassák meg a másik fél is — jelszóval hallgatom Nagy Istvánnét, a helyi szo­ciális otthon élelmezési ve­zetőjét: — Nagy gondot vállalt magára a falu ezzel a sza­vazással és érzi is felelőssé­gét. Bizonyság erre: a lako­sok döntő része már délelőtt leadta voksát. Egyben biztos vagyok: bármi lesz a szava­zás eredménye, mi tiszaugiaik maradunk. Együtt kell él­nünk, együtt kell dolgoznunk a továbbiakban is a falu­ért. Az előbb elmondottak közül nem mindennel értek egyet. Az itteni cipőüzem­ben, a boltban, a szociális otthonban többen dolgoznak más községből. Ha a tiszaugi asszonyoknak lett volna igé­nyük erre, akkor zömében ők foglalták volna el ezeket a munkahelyeket. A falu sorvadása, a lakosság csök­kenése pedig nemcsak Ti- szaugra jellemző. Ha össze­fognak azok a fórumok, me­lyek célja nemes és szépítő, nyerhetünk vissza fiatalo­kat. Azt se feledjük el, hogy Tiszaugnak kileneszáz lako­sa van, Tiszakécsike város, Lakitelken pedig ötezren él­nek. Természetes, hogy a nagyobb települések ellátá­sa más, mint egy ilyen kis falué. A Bács megyei tanács­elnököt is meghívták az egyik itteni falugyűlésre. Utána levelet kapott tőle a község, és azt mindenki is­meri. Azt írja, hogy nekik is vannak ilyen kis települé­seik és hiába kérnek pénzt a Minisztertanácstól, hogy azokat a falvakat fel tudják lendíteni, nem kapnak. Te­hát Bács-Kiskun is olyan gondokikaD küzd, mint Szol­nok. Mi csak a jó példát látjuk a szomszédiból, de ha elmennénik egy hasonló nagyságrendű Bács megyei községbe, ugyanilyen gon­dokkal találkoznánk. A véleménynyilvánító sza­vazást az általános választá­si szabályok szerint kell megtartani, tehát délután hat óra előtt nem lehet le­zárni az urnákat, ha egyet­len szavazat is hiányzik. Be­letörődünk a várakozásba. Az est közeledtével egyre népesebb csoportok gyüle­keznek a itanácsiháza előtt. Találomra kutatom a véle­ményeket. Kökény Lajosné óvónő picinyét magához ölel­ve mondja: Az ország egyetlen ilyen faluja sem fejlettebb, mint a mienk. Legfeljebb az ellá­tással voltak igondjaiim. Egy másik csoportban Tóth János viszi a szót: — Meglátjátok, 60—68 szá­zalék lesz az eredmény Szolnok javára. Társa, akit véletlenül ugyanúgy hívnák, nincs jó hangulatban: — Akármerre megyek. Pesttől Kunadáicsi'g, rajtunk röhög az egész ország. Min­denhol azt kérdezik: ina, mi van már a válóperetekkel? Szerintem, ha annyi ener­giát fordítottak volna a köz­ség ellátására, mint a Bács megyéhez való kéredzkedés- re, nem itt tartanánk. A csoportból rábólint egy középkorú férfi: — Békesség, nyugalom volt itt, míg fel nem tüzelték a népet. Hagyni kell az itte­ni embereket dolgozni és akkor boldogulás lesz. Lőhet, hogy a szavazatsze- dő 'bizottság tagjai nem ma­tematika szakosak, mert az eredmény csak fél nyolckor születik meg 'pedig az egyik helybeli megjegyzi: — Ilyen sem volt még. Nézze, többen várják a vég­eredményt, mint a menyasz- szonyt szokás. A tömeg tényleg nagy. Él­jeneznek, amikor kihirdetik: Szolnokra háromszázki len c- venegyen szavazták, Báasra meg csak százhetvenötén. Elégedetlenségét csak a volt kocsmáros mutatja ki. Feltehetően megalapozott hangulatban kiabál. Simon Béla Fotó: Korényi Éva A jelek szerint a MÉTER a (szó szoros értelmében is) méterről méterre jut előbb­re. Mint azt Tekse András városi főépítésztől megtud­tam, nemrég elnyerte a mun­kaközösség a Fáy lakótelep útjának építését. — A tanács miért a MÉ­TER mellett döntött — kér­deztem a főmérnököt. — Ennek egyszerű mate­matikai oka van — hangzott a válasz. — A legolcsóbb ajánlatot a gazdasági mun­kaközösség tette. Amíg a költségvetési üzem 2 millió 350 ezer a Közúti Igazgató­ság két és fél millió forintért vállalta volna a mintegy 520 méter hosszú út építését, addig a MÉTER egymillió- kilencszázezer forintot kér csak a munkáért. — Miként lehetséges az, hogy lényegében 25 száza­lékkal kevesebből is meg tudják oldani a feladatot? Erre a kérdésre már a gazdasági munkaközösség vezetője, Lehoczky György adott választ. — Olcsóbbak vagyunk, mert a hasonló feladatokat ellátó szervezetek terhei nem nyomasztanak bennünket. A gmk négy tagból áll, tizen­egy alkalmazottal dolgozik. Inproduktiv munkaerőt egy­általán nem alkalmazunk, az adminisztrációt is mi lát­juk el. Ha kell, este tízig is munkával töltjük a napot, nem ritka, ha sürget az idő, hogy a lapátot is megfogjuk. A vállalkozás előnye tehát az alacsony létszám, s ami ez­zel jár: kis szervezet munkája hatékonyabban szervezhe­tő. Amíg egy nagyvállalatinál 200 órából 130-at használnak ki, addig nálunk a gépek, a munkaerő kihasználtsága el­éri a 90 százalékot. — Ez, gondolom, menet közben igazolódott be. Mi adott bátorságot a ma még ritkaság számba menő vál­lalkozáshoz? — Egyrészt a szakmai is­meret, jártasság, hiszen mind a négyen felsőfokú végzettséggel rendelkezünk, és éveket töltöttünk el a pá­lyán. Jó három éve már, hogy másodállásban megala­kítottuk a gmk-t, a tapasz­talatok alapján mertünk be­levágni, fölvállalni a teljes önállóságot. — Egy vállalkozáshoz nem elég a szándék, induló tőké­re is szükséa van. — Minimális összeggel kezdtünk idén februárban. Egyelőre a nélkülözhetetlen gépeket is béreljük az Asz­faltútépítő leányvállalattól. Kétségtelen, hogy az első né­hány év nyereségét nem is tudiuk kiosztani, gépesítésre kell fordítanunk, — Az önállóság útján jár* va milyen eredményeket hoztak az első lépések,? — Nem panaszkodhatunk, van megrendelésünk bőven. Dolgoztunk már Túrkevén, Kisújszálláson, Fegyverne- ken, Tiszabőn, Szolnokon és Martfűn. Nevünket sokan a mérőeszközzel azonosítják, pedig lényegében a mély­építésről van szó, ez jelzi azt, hogy az e területtel ösz- szefüggő munkákra álltunk rá. A belvízelvezetéstől kezdve a csatornaépítésen, a járda- és útépítésen át min­den megbízatást felválla­lunk. Bekapcsolódunk a gáz­vezeték nyomvonalának ki­alakításába, de már sportpá­lyát is készítettünk. — A felsorolásból azonban Törökszentmiklós kimaradt. Miért? — Bár helyi cég vagyunk, ez az első nagyobb megren­delésünk a várostól. Igyek­szünk is jó színvonalon, a vállalt időn belül eleget ten­ni a feladatnak, hiszen ezt amolyan preferenciamunká­nak is szánjuk. A gazdasági munkaközösséget ugyanis nem egy évre hoztuk létre, szeretnénk munkánk minő­sége alapján tíz év múlva is megrendelést kapni. — Ez azonban mástól is függ. — Igen. Sajnos a taná­csok, az intézmények beru­házásra szánt költségei igen megcsappantak. Nem attól tartunk tehát, hogy az álta­lunk elgondolt vállalkozás­nak nem tudunk megfelelni, sokkal inkább az nyugtalanít bennünket, hogy miként ala­kul ' a közösségi fejlesztések sorsa. Amíg erre jut pénz, mi versenyképesek leszünk. Igaz, mindannyian nagy árat fizetünk érte. Sokkal több munkát, felelősséget, kocká­zatot vállalunk, mint azt tet­tük alkalmazottként. Eddigi eredményeink azonban azt bizonyítják, ha nehezebben járható utat is választottunk, jó úton járunk. Sz. Gy, Az eredményhirdetés után tábla kerül az iskola kapu­jára A Szolnok Megyei AÉV Hajdúszoboszlón, a Hősök terén áruházat és 13 lakást épít — nz§ —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents