Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-25 / 227. szám

1989. SZEPTEMBER 25. jj^ÉPlAP 3 Városnézőben Tágra nyitott ajtó a hazai piachoz Szolnok megyei kiállítók között Beszéljünk róla! A hangnemről, két tételben Önállósulni akarnak a vezsenyi és a tiszajenői tagok Téeszházasságban is kritikus a hetedik év? Ma délutánra tagértekezletet hívtak össze Ma délután 16 órára, a tiszajenői kultúrházban tartandó tagértekezletre szóló meghívót kaptak kézhez a minap a Tó­szegi Petőfi Tsz Tiszajenőn és Vezsenyen élő tagjai. A két település határában 4100 hektáron gazdálkodó valamikori Tiszamenti Tsz 1983-ban egyesült a 6700 hektárnyi tószegi és tiszavárkonyi határrészeket művelő Petőfivel. Az előbbi két községben élő szövetkezeti gazdák 1990. január 1-gyel ki akarnak válni az egyesült szövetkezetből. Ennek lehetősé­geiről, a további gazdálkodás várható hatásáról váltanak szót a mai tagértekezleten. rengést s ijedten lekonyul. Tegnapelőtt meghallgattam egy párbeszédet a földbe döngölésről, rá a nemkevésbé kirohanó választ, tegnap kinyitottam a tévét és az újságot, s tudom, holnap kinyitnám a hű­tőszekrényt. Miért járt Nagy László vála­sza az eszemben? Azt, hogy őrizzétek meg emberi arcotok? Két utazás Hazaérkezett a Tisza Táncegyüttes Japán­ból. A túra egyik résztvevőjével társal- kodva az élményekről esett szó. Mondja, lehetne beszélni a kétszázzal robogó szu- perexpresszről, a hósipkás hegyekről, a pompás áruház-csodákról. Mégis, reá — meséli — legnagyobb hatással az emberek közötti kapcsolatok voltak. Szívélyesség, barátságossóg, türelem. Tudod, — foly­tatja —, ahogyan változott a japán kul­túra, egy dolgot mindig sikerült átmente­ni. Nemcsak pénzben erősek, lélekben is. Mondanám, hogy a jószándék olyan mint egy bankra kiállított csekk, ahol azonban nincs folyószámlánk, de egy másik uta­zásra terelődik a szó. Picardiába, Fran­ciaországba ment több megyei muzsi­kus. Eltűnődöm, vajon milyen hang­nemben játszanak. Nyilván lesznek mű­sorszámok, amelyeket dúrbán, nyilván lesz­nek olyanok amelyeket mollban. S mel­lette, jelenlétükkel politizálnak. Bár tudjuk, a muzsika sokat flörtöl mégis ke- keveset csókol — és ennyiben kissé ha­sonlatos a politikához. S ha már itt tar­tunk, tegyük hozzá az időnkénti durva, nemcsak zenei megnyilvánulásokhoz, hogy az a szakikifejezés ami hangnemi ki­térést jelent, nagyjából, annyit tesz: va­lamely hangnemtől való futólagos elhaj­lás történt, anélkül, hogy végleg átmen­nénk másik hangnembe. Jó lenne a partitúrára fölírni: tilos „durr-mollban” játszani. Hajnal József Ráérősen sétálgatunk a pavilonok között. Jó óránk van még a hivatalos megnyi­tóig. Körülöttünk a módos látványú vásár, a kiállító cégek standjai, meg portáljai csak úgy roskadoznak a leg­újabb termékek alatt. Már most is van érdeklődő bő­ven. A szórakoztató elektro­nika legújabb csodáit bemu­tató pavilonban idősebb — feltehetőleg vidéki — házas- ipár áll meg az egyik külföl­di cég standja előtt. „Látod, nem kell Nyugatra menni, itt a saját szemeddel is meg­nézheted, hogy mit tudnak ezek” — jegyzi meg a fér­fi, s aztán lépegetnek tovább. Én még maradok. S bizony jót mulatok magamban, amikor egy korosodó, jómó­dúnak látszó bácsi ka odalép a közeli pulthoz és magya­rázni kezdi, hogy ő megven­né az egyik videót. „Nem el­adó” — értetik meg nagy nehezen vele. Néz az öreg — látni rajta, nem tudja mire vélni a dolgot — és még mielőtt odébb somfor- dálna odaszólnak néki: „Itt nem lehet vásárolni, ez kiál­lítás”. Meg még azt is tud­tára adják, hogy ha meg is vehetné a kiszemelt árut, itt a disznó meg a csirke árá­val semmire se menne. Ar­rafelé ugyanis nem a forint a fizetőeszköz. Kollégámmal bekukkan­tunk ide-oda, s a 17-es pavi­lonban, Barsy Lajos, a_Szo- tév Ipari- és Építőipari Részvénytársaságának ke­reskedelmi Igazgatója állít meg bennünket. — Még meg sem nyitot­ták a vásárt, s mi máris 750 ezer forintos üzletet kötöt­tünk — újságolja örömmel, s beljebb invitál a tárgyaló- szobájukba. — Éppen most ment el a Székesfehérvári Hungalu Áruház igazgatója — folytatja —, s a jövő hé­ten 3 ezer folyóméter ké- ménylbéléscsövet vesz tőlünk a hozzá tartozó idomokkal együtt. Már ezért érdemes volt eljönnünk, s hol van még a vége... Hisz sok cég képviselője előzetesen jelez­te, hogy itt a vásáron talál­kozni szeretne velünk. Néz­ze meg. a naptáramban már szinte egy toltvonásnyi hely sincs — nem fogunk unat­kozni a BNV tíz napja alatt. További üzletkötésekre is számítunk már csak azért is, mert az isimert légtechnikai elemeink mellett elhoztuk bidbútor-lapjiainkat és leg­újabb termékünket, a fából készült ajtóinkat is. Mi el akarjuk felejteni a pozdor- ja ajtókat, amelyekből lép- ten-nyomon kipotyog a zsa­nér meg a pánt. Kezdődik az ünnepélyes megnyitó. Éppen akkor ér­kezünk, amikor elhalkul a pattogó ritmusú katonazene, s a szónok a mikrofonhoz lép. Jómagam nem élek a számok bűvöletében, a leg­több kimutatás, statisztikai adat, összesítés hidegen hagy, de most mégis felka­pom a fejem ahogy a szak­szerűen kozmetikázott mat­rónák ,a pedáns külföldi és hazai szakemberék, a mű- vészhajú, öregunak, az ifjú hölgyek meg a topis fiatalok között ácsorogva Medgyessy Péter miniszterelnök-helyet­tes szavait hallgatom. — A patinás BNV azért tehet büszke erre a kilencvenedik alkalomra — mondja -*•, mert pusztító háború, gaz­dasági és politikai válság, történelmileg zsákutcának számító évek után is lám vi­rágzik, s vonzerejével ide­csalogatja Kelet és Nyugat sikeres cégeit. Véget ér az ünnepi beszéd, s az időköziben jókorára da­gadt embersereg meglódul. Kezdődik a vásárnéző kör­út. Fölöttünk két repülőgép köröz, maguk után egy hosz- szú égi levelezőlapot húzva. Rajta öles betűk: Megnyílt a 90. BNV. A B-paviloniban nem kell sokáig keresgetnünk a Tisza- menti Vegyiművek standját, messziről feltűnik a hórihor- ga& állványokon feszülő jól ismert embléma. Közelebb érve vesszük észre az okle­velet, amely azt bizonyítja, hogy a nagyüzem Tomi mo­sóporcsaládja BNV-díjat ka­pott. — Ez egy olyan elismerés — magyarázza Vécsey Zol­tán, a TVM kereskedelmi ve­zér iga zgató-lhelyettese —, amit egy szakmai közönség­től, de úgy érezzük, hogy a vásárló elismerését is el­nyertük, s ez a legfontosabb szempont. Termelésünknek csuipán 4—5 százalékát te­szi ki a mosópor-gyártás, a vásárral az ipari partnerek­nek szánt áruinkat elhoz­tuk. Itt vannak például a legújabb pigmentjeink — porfestékszíinező anyagaink —, az általunk készített élel­miszeripari foszfátok, ame­lyeket egyre szélesebb kör­iben ihásznál fel a húsipar, a tejipar és a sütőipar. Bemu­tatjuk műtrágyáinkat is, ám ezek iránt — éppen a me­zőgazdaság nehéz anyagi helyzete miatt — egyre ki­sebb a fizetőképes kereslet. Ami pedig vásári jelenlétün­két illeti: nézzen körül, kik vannak itt rajtunk kívül. Például egy NSZK-beli céget említhetnék. Ha nekik meg­éri Düsseldorfból eljönni Budapestre és a jelenlétük­kel bizonyítani, hogy létez­ne, hogy ilyen és ilyen ter­mékeik vannak, akkor a Ti­szamenti Vegyiműveknek miért ne érné meg. Kutya kötelességünk be­mutatni legújabb gyártmá­nyainkat, és valahol saját 'magunkat is. Szeptember utolsó és a hi­vatalos ősz első vasárnapján teljes volt a nagyüzem Szol­nok megye kiterjedt határá­ban: emberek, gépek százai szántották, vetettek, takarí­tották be az Ő6zi termést. A Tiszaföldvári Lenin Tsz-ben megkezdték — a tájterüle­ten elsőként — a háromszáz hektár őszi árpa vetését és ezt követi a kétezer hektár­nyi őszi búza. Vasárnap ti­zenöt gép dolgozott a ha­tárban. A háztáji területről családi brigádok szedték a fűszerpaprikát, az időjárás kedvez az értékes fűszernö­vénynek, tűzpiros csöveket szednek le. A gazdaságban a közel háromezer hektár cu­korrépa, napraforgó, a hib­Két óra előtt néhány perc­cel a B-pavilon egyik első emeleti tanácskozó termé­ben már sokan gyülekeznek. Nem véletlenül, ugyanis itt adják át a Kiváló Áruk Fó­rumának díjait, s ezen az erőpróbán a Szolnok Megyei Állatforgalmi- és Húsipari Vállalat MI-SA kolbásza is megmérettetett és jónak ta­láltatott. Mint halljuk, a már huszonegy éve létező Kiváló Áruk Fórumára az idén hetvenöt gyártó száz­kilencvenhét tenmékével ne­vezett, s ebből százharminc­egy áruféleség maradt „áll­va”. Ahogy hallgatom a be­vezető szavakat, megüti a fülemet egy mondat. Érde­mes idézni: „örvendetes je­lenség, hogy a vállalatok az egyre nehezedő gazdasági feltételek közepette is haj­landók a minőség kérdésével törődni és igénylik a külső megmérettetést”. — Micsoda? — hördülök fel magamban. — Hisz a pi­ac természetes rendje pon­tosan ez. Igaz, nálunk még nem működnek a piac tör­vényei. Meglehet emiatt van szükség a Kiváló Áruk Fóru­mára is. Belénk nevelték, hogy amelyik terméken ott a cetli — miszerint azt egy szakértő bizottság megvizs­gálta — az csak jó lehet... Most már csak arra várunk, hogy összeüljön egy univer­zális szakértői bizottság, amelynek az a dolga, hogy a silány, kényelmetlen, egész­ségtelen, egyszóval rossz termékeket ne engedje a pultra tenni. A legjobb azon­ban az lenne, ha bizottságok helyett a piaci verseny dön­tene. ridkukorica és a szója beta­karítása vasárnap este egy- harmadánál tartott. A legnagyobb nagykunsági közös gazdaságban a Karca­gi Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben véget ért az 1400 hektár olajnövény, a napra­forgó betakarítása, az átlag­termés a vártnál kevesebb lett, 18 mázsa hektáronként, a minőség azonban jó. Cu­korrépából vasárnap estig százhatvan-száznyolcvan hektár termése került a szol­noki gyárba. Az átlaghozam 520 mázsa körüli és a cu­kortartalma is jó, kedvez a cukrosodásnak a meleg, na­pos szeptemberi ősz. A hétvégén a munkahe­lyén, a tiszajenői géptelepen találtuk a tagokból és szak­vezetőkből verbuválódott hét tagú ideiglenes szervező- bizottság egyik tagját, Hat­vani Lajos gépcsoport-veze­tőt. Mint kiderült, hol is ta­lálhattuk volna máshol,.. — Most van az őszi mun­kák dandárja —, világosított föl — ilyenkor nincs megál­lás se szombaton, se vasár­nap. Huszonhét munka- és erőgépet irányítottunk reg­gel a földekre. Vetik az őszi árpát, készítik a magágyat a jövő héten kezdődő búzave- téshez, szórják a műtrágyát, gyűjtik a lucerna negyedik növedékét. A hétfői tagérte­kezletet is a sok tennivaló miatt szerveztük délután négy órára... — Mi késztette a tiszaje- nőieket és a vezsenyieket ar­ra, hogy hét esztendő után felbontsák a várkonyiakkal és a tószegiekkel kötött „há­zasságukat” ? — Helyesebb, és igazabb, ha úgy fogalmazunk: kötte­tett. A két településen élő tagjaink többsége úgy gon­dolja, — az erről szóló sze­mélyes nyilatkozatot két- százhetvenöten írták alá a 350-ből —, hogy az 1983-ban erőltetetten egyesített szö­vetkezetüket a régi, Tisza- menti néven újjáalakítva visszanyerhetik gazdasági önállóságukat, szövetkezeti tagi önbecsülésüket, valós tagi-tulajdonosi jogaikat. Meggyőződésünk az is, hogy az önálló gazdálkodás ered­ményesebben szolgálhatja majd a helyi foglalkoztatás­politikát, a két község fejlő­dését is ... — Mégis, konkrétabban miben érzik magukat hátrá­nyos helyzetben a vezsenyi- ek és a tiszajenőiek? — Annak idején az egye­süléskor tízpontos garanciát emlegettek, amiből jószeri­vel semmit sem valósítottak meg. Ezeken a határrésze­ken vannak a takarmány­termő területek, de az állat- tenyésztést nem fejlesztet­ték. ígérték, hogy mindenki a lakóhelye közelében kap munkát, de most is Tószeg­re, meg Abony alá járnak a gépekkel az embereink. Tíz­ezer forintos nagyságrenddel kevesebb a két településen élő téesztagok éves átlagjö­vedelme mint az üzemi át­lag. Az egyenlő képviseleti elv sem valósult meg, hiszen a közgyűlési bizottságok 39 tagja közül mindössze ket­ten vannak a régi Tisza- menti tagjai közül. És sorol­hatnám ... — A kiválásról, tudomá­som szerint végül is a köz­gyűlés dönt. Miért van szük­ség a hétfői tagértekezlet­re? — Először mi is úgy gon­doltuk, elég ha a közgyűlés összehívásához szükséges számban aláírják az önálló­sulási szándéknyilatkozatot a tagok. Csakhogy az egye­sült szövetkezet vezetősége a közelmúltban több olyan munkahelyi tanácskozást tartott Tószegen és Vár- konyban, amelyen mi nem mondhattuk el az érveinket. A vezetőik viszont nem min­den esetben helytálló ellen­érveket hoztak fel a kiválás ellen. Ezeknek a gyűlések­nek az ellensúlyozására hív­tuk össze a tagértekezletet. Európai módon és hangnem­ben szeretnénk egyeztetni a vezetőség és a kiválni szán- déxozók véleményét, és az egész szövetkezeti tagság ér­dekeinek figyelembe vételé­vel állást foglalni a vagyon­felmérés és -elosztás kérdé­sében ... — Nem félnek attól, hogy a kiválás kedvezőtlenül hat egy újjászerveződő téesz gazdálkodására? — Eddig is mondtuk, a tagértekezleten és a közgyű­lésen is hangsúlyozni kíván­juk, hogy az önállósulással kapcsolatos szervezkedés semmiképpen nem mehet a közös munka rovására. Rendbe kell tennünk a föl­deket, el kell vetnünk az őszieket, meg kell alapoz­nunk jól a jövő évi termést mind a négy település hatá­rában. A jövőt illetően: az újjáalakuló tiszajenő—ve­zsenyi téeszben az önelszá­moló egységek kialakításá­ban, és azokon belül a. belső érdekeltségi formák, vállal­kozások elterjesztésében látjuk a sikeres önálló gaz­dálkodás zálogát..: — Megenged egy szemé­lyes kérdést? Ha jól tudom, ön valamikor elnöke volt a Tiszajenői Tiszamenti Tsz- nek ... — Ne is folytassa! Mások is megkérdezték már, hogy személyes ambíciók motivál- ják-e a szervezőmunkámat? El kell ismernem: ahogy mondani szokták, ez is ben­ne van a pakliban. Azzal a felelősségtudattal veszem ki a részem a kiválást előkészí­tő munkából, hogy esetleg az én váltamra is nehezedhet­nek majd az önállósulással járó gondok. Azt azonban határozottan leszögezem: csakis többes jelölés, és tag­sági szavazattöbbség elnye­rése esetén vállalnék első számú vezetői tisztséget az új Tiszamenti Tsz-ben. (A tiszajenői kultúrházba ma délutánra összehívott tagértekezletről lapunk szer­dai számában közlünk tudó­sítást.) T, F, Nagy Tibor Vetik az őszi árpát Betakarítási műszak a megyében A Tiszamenti Vegyiművek Tomi mosóporcsaládja BNV-díjat kapott. Fotó: Nagy Zsolt Egy emlék a közelmúltból Nem tudom miért járt aznap egész dél­után a költő Nagy László arca az eszem­ben. Lám, még papírra sem vetettem a mondatot s máris azon kapom magam mi­lyen szívesen messzire tempóznék az igaz­ságtól. Mert igenis tudom. Tegnapelőtt meghallgattam egy párbeszédet, ami nem volt párbeszéd, inkább volt pár beszéd. Tegnap kinyitottam a televíziót és az új­ságot, s tudom, holnap kinyitnám a hűtő ajtaját. S most mégsem vallom be ma­gamnak miért is lebegett Nagy László ar­ca előttem. Ezüstös feje, hegyes tekintete, szigorúan jóságos arca. Talán —teszem fel magamnak kibúvó­ul a kérdést — az, hogy egy számomra kedves emberrel a pesti belvárosban Kon­dor Béla háza előtt jártunk? Meglátva a márványtáblát: E házban élt... Felöt­lött bennem az a kép, ahogy a magára maradt festő Kondor koporsóját miközben lábaik alatt ott sündörgött egy kismacska, cipelték ki a szobából, a házból a temet­kezési emberek. Kondor — Nagy László egy világ. Talán ezért nem tudott elröp­penni a kép? Dehogy! Bizonyos vagyok abban, hogy sokak számára felejthetetlen marad a tévés interjú a költővel, amely­nek készítésekor, ahogyan szokták mon­dani, egy pillanatra megállt az ütő. Mi­csoda kérdés a költőhöz: mit üzen azok­nak a nemzedékeknek, akik egyszer maj­dan megnézik ezt a felvételt? Micsoda bugyuta kérdés?! Nagy László komolyan vette. Nagy László mindent komolyan vett. Azzal kezdte a választ: csókolom őket... Majd. azzal folytatta őrizzék meg emberi arcukat! Halála előtt nem sokkal készült a be­szélgetés. Talán megérzett valamit. A köl­tők mindig hamarabb éreznek meg min­dent, mint a virág ami előre jelzi a föld-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents